- Bevezetés
A holokauszt feldolgozásának összetett kritikai vizsgálata a háború utáni angol és amerikai irodalomban és kultúrában csupán az elmúlt két-három évtizedben indult útjára. E kutatások alapjául szolgált az elmúlt hetven év során a túlélők, illetve hozzátartozóik által kiadott számtalan emlékirat, napló, életrajzi kötet, regény és tanúvallomás, amelyek az egyéni és közösségi szinten megélt sorstragédiák mind újabb alkotóelemeivel gazdagították a „vészkorszakról” való ismereteinket. Az elmúlt években születő kutatómunkák fontosságát jelzi, hogy általuk egyrészt eddig ismeretlen szerzők munkái kerülhettek előtérbe, másrészt új megközelítésmódokat és értelmezéseket nyerhettek a háború után írt angol és amerikai regények egyes darabjai. Többek között e kutatások hatására váltak elérhetővé a hetvenes években Angliába kivándorló Arnold Daghani holokauszt-festményei és angol nyelven írt naplója, ezek által vált lehetővé az író és esszéista H. G. Adler regényeinek angol nyelvű fordítása, illetve így kerülhettek olyan szerzők művei a holokauszthoz köthető elemzések homlokterébe, mint Esther Freud, Rachel Seiffert, Martin Amis és Iris Murdoch.
Jelen tanulmány e kutatásokhoz kíván csatlakozni Iris Murdoch egy kevéssé ismert regényének, Az olasz lánynak (1964) elemzésén keresztül. Központi kérdése, hogy a trauma és az emlékezet eszméi milyen elgondolások mentén jelennek meg Murdoch regényvilágában, és hogy a háború utáni zsidó bűntudat milyen módokon lép színre regényének morális terében. Murdoch írásainak érdekessége, hogy a háború után alkotó, nem zsidó angol szerzőként regényeiben és filozófiai írásaiban a holokausztról az emberiség történelmének egyik legnagyobb morális katasztrófájaként szól, s hogy már második, Menekülés a varázslótól (1956) című regényétől kezdődően a hitleri borzalom és a holokauszt megrázkódtatása sötét árnyékként nehezedik szereplőinek morális életére. Tanulmányom érzékeltetni kívánja, hogy a holokauszt-trauma és az emlékezet, a múlttal való számvetés és a túlélés milyen elméleti síkon tűnik elő Murdoch narratívájában, és hogy e fogalmaknak milyen további értelmezésére nyílik lehetőség Az olasz lány esetén.
- A „kétfajta” zsidó Az olasz lányban
Iris Murdoch Az olasz lány című regényét a kritikusok az írónő kevésbé sikerült alkotásai közé sorolják. Peter J. Conradi, Murdoch életrajzírója szerint e regény tanúbizonysága Murdoch részéről egyazon képlet regényről regényre való felmondásának, illetve annak a törekvésnek, hogy az írónő platonizmusát, többek között a jóságról, a szerelemről, a vágyról alkotott nézeteit, illetve a művészet etikai szerepéről való álláspontját egy, a szélesebb olvasóközönség számára is befogadható retorikává alakítsa át (Conradi 2001, 459). Kritikusainak jelentős része Murdoch szemére veti, hogy a 60-as években képtelen volt kilépni a maga által teremtett ismétlődések rendszeréből, amelynek eredményeként több regény az előzőek állandó utójátékaként olvasható. Ennek eredményeként Az olasz lányt sokan, többek között Deborah Johnson (1987) és Bran Nicol (2004) egy korábbi Murdoch-regény, A levágott fej (1961) gyenge utánzataként látták. Az összehasonlítás nem alaptalan, amennyiben mindkét művet, a bennük rejlő szerelmi bonyodalmakkal és házasságtörő kapcsolatokkal együtt, a restaurációs komédia XX. századi képviselőiként olvassuk, illetve amennyiben tekintetbe vesszük a művekben szimbólumok szintjén megnyilvánuló freudi Ödipusz-mítoszt és a Medúza-legendát. Azonban, jegyzi meg Bran Nicol, amíg ezek a freudi motívumok A levágott fejben egy pontosan kidolgozott filozófiai probléma alappilléreiként szolgáltak, addig Az olasz lányban ezek csupán a korábbi regény szimbólumainak erőtlen visszhangjaiként tekintendők (Nicol, 132). Továbbá, mondja ki Nicol, míg az előző regény a cselekményvezetés és a karakterformálás által sikeresen ötvözi a Murdoch filozófiájában uralkodó bonyolult kérdéseket, többek között a világ esetlegességének kérdéskörét, illetve a jóságra való törekvés és vágy elméleteit, addig Az olasz lányban e kérdések csupán a narráció és a szereplők kijelentéseinek felszínén ragadnak meg (Nicol, 132).
Ugyan kidolgozottságát tekintve Az olasz lány mindenképpen elmarad Murdoch többi regényétől, a Murdoch-életművet tekintve jelentős nyitánya az írónő későbbi alkotásainak. Egyrészt e regény jelentős mértékben szakít azzal a könnyedséggel, amely az írónő ötvenes években alkotott munkáit jellemezte. Másrészt e regényben jelenik meg először a korábbi művekhez képest legcélzottabban az identitás, ezen belül a zsidó kisebbségi identitás kérdése. Ennek alapján sokkal szerencsésebb Murdoch e regényét nem csupán önmagában szemlélni, hanem az életmű egy fontos állomásaként, amelyben a korábbi alkotásokhoz képest sötétebb tónusban jelenik meg a múlt felett érzett gyász és bűntudat, valamint az identitás keresése egy atomjaira hullott, moralitását vesztett, isten nélküli világban.[1]
A regény a halál, a gyász és a hazatérés melankolikus leírásával indul, és az utazás képével záródik. Hosszas távollét után Edmund Narraway, a regény hőse és egyes szám első személyű narrátora anyja halálát követően hazatér gyermekkora helyszínére. Akárcsak Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya () című regényében, Az olasz lány nyitójelenetében ábrázolt, holdfényben kirajzolódó titokzatos ház és az azt körbefogó kert ugyanúgy a főhős identitásválságának gótikus szimbólumait alkotják, ahogyan a halott anya is. Mi több, csakúgy, ahogyan A Manderley-ház asszonya esetében, Az olasz lányban is a halott nő a hős elfojtott félelmeiben, az anyai szeretet keltette fojtogató szorongásban és nyugtalanságban kel életre (Nicol, 131). Ezeket az elfojtott pszichológiai tüneteket szemlélteti a regény első fejezetének jelenetsora, amelyben a freudi „kísértetiest” idéző módon az anya holtteste a hazatérő Edmund számára valósággal megelevenedik. Anyja holttesténél állva Edmundot ugyanaz a hátborzongató érzés keríti hatalmába, ahogyan A Manderley-ház asszonya hősnőjét, nevezetesen hogy az általa halottként érzékelt alak élő-e vagy élettelen, van-e benne lélek vagy sem. Ezt a szorongással telt kétkedést érzékelteti a holttest szinte életszerű leírása: Lydia, a halott anya haja Edmund számára „még mindig élettel telinek tűnt, mintha a borzasztó hírek még nem érintették volna. Kicsit mintha meg is mozdult volna beléptemre, meglehet, az ajtóból jövő enyhe huzatban” (Murdoch, 15)[2]. Freud „kísérteties” nőiségről alkotott elgondolása azonban abban az egész művet átszövő lélektani mozzanatban is benne rejlik, amelynek értelmében a halott nő a traumatikus múlt ártó szellemeként uralja a regény szereplőinek életét és egymáshoz fűződő viszonyait. Ebből a szempontból Murdoch tökéletesen alkalmazza Freud elméletét, hiszen Freudhoz hasonlóan egy olyan világ kórképét tárja fel a pszichoanalízis és a gótikus regény stílusrendszerének segítségével, amelyben a háború okozta sokk alapjaiban változtatja meg a szereplők halálról alkotott nézeteit, ahol a szexuális- és énösztönök bináris ellentétjét az élet- és halálösztön váltja fel, és amelyben a múlt sötét szellemként kísérti a regény szinte valamennyi szereplőjét.
A múltnak ez az állandó jelenléte ugyanakkor párhuzamba állítható a hazatérés olyan szimbolikus reprezentációjával, amely a gótikus regényeknek egy különös sajátsága. A kert és a ház által képviselt hazatérés, amely egyúttal a múlt szellemével való szembenézést, illetve a múlt elől való reménytelen menekülést is kifejezi, Az olasz lányban két szinten érzékelhető. Egyrészt megjelenik a főhős, Edmund ellentmondásos vágyaiban, az anyához, pontosabban a freudi értelemben vett anyai méhbe való visszatérés vágyában, amely rokonítható az elveszett ártatlanság visszaszerzésének vágyával, illetve a domináns anyától és az általa képviselt múlttól való szorongó menekülés vágyában. Másrészt, a hontalanság, a hazakeresés és a hazatérés vágya ölt testet a regény két orosz zsidó emigráns figurájában, David és Elsa Levkinben. A hazájától elszakadt, a holokauszt és a hitleri irtózat által traumatizált, egyben a közép-kelet-európai, illetve eurázsiai misztikumot magában hordozó kisebbség alakja gyakorta visszatér Murdoch életművében. E szereplők általában olyan mágusszerű figurák, akik démoni erővel képesek alkalmazni a regények hősein a maguk által traumatikus módon megtapasztalt szenvedést és hatalmi kényszert, tehetetlen bábokként irányítva minden tettüket és egymáshoz való viszonyaikat. Az olasz lány orosz testvérpárjával kapcsolatban jegyzi meg Murdoch W.K. Rose-zal készített 1968-as beszélgetésében:
“Az ember akár úgy is tekinthet rájuk mint valamiféle démoni gyermekekre. A démoni gyermek elképzelése mindig is izgatott – egy olyan váltott gyermek, amelyik hirtelen előtűnik és megváltoztatja a körülötte élők sorsát. De nem gondolom, hogy ez ebben az esetben olyan szorosan összetartozott volna. Valamiféle kívülállókra volt itt szükség, és ők ketten kínálták magukat. Ugyanakkor sokat gondolkodom, még most is sokat gondolok Oroszországra – valamilyen formában úgy beszélni a hontalan orosz emigránsokról, mint a jelenetek legtöbbségében mélyen gyökerező otthonosság ellenerőiről. Ez a történet az otthonról, az anyáról, az anyához való visszatérésről, az anyával való letelepedésről, illetve még sok minden egyébről szól, és ezek az otthontalan emberek egyszer csak keresztülhaladnak a regényen egészen addig a pontig, amikor hirtelen valami tragikus történik: ők nem igazán gyermekek, és ez nem az ő otthonuk, ezért sorsuk a száműzetés” (Dooley, 24)[3].
Murdoch e kijelentése arra a feltevésre enged következtetni, hogy a regényekben, különösen Az olasz lányban ábrázolt kisebbségi zsidó szereplők nem minden valóságalapot nélkülöző figurák, hanem az írói életrajzból kiragadott személyek irodalmi tükörképei. E szereplők ugyanakkor tágabb történelmi távlatból vizsgálva egy olyan közösség jelképei, amelynek tagjai a háború és a holokauszt poklából remélt új hazára lelni Angliában. Ahogy a Marbacher Magazin 1998-as számában olvassuk, 1933 és 1948 között több közép-európai zsidó értelmiségi menekült Angliába, s ezeknek csupán töredéke volt képes politikai emigráns helyzetük megerősítésére (Atze, 17). E menekültek egy jelentős hányada művész és egyetemi oktató volt, akiknek helyzetét jelentősen megnehezítették az angol kormány szigorú törvénykezései. S bár helyzetük 1940-re az állami támogatás, illetve a különféle segélyszervezetek közreműködésének következtében jelentős mértékben fejlődött, sokan közülük a biztos álláslehetőség reménye nélkül, az angol jóléti rendszernek alárendelve tengették napjaikat (Atze, 17). E zsidó értelmiségiek fellegvárai London és Oxford voltak, s általuk a brit és a zsidó kultúra különös keveredése figyelhető meg a filozófia, a pszichológia, az irodalom és a művészet terén (Atze, 12-17). Ilyen többek között a pszichoanalízis újhulláma az angol regényben az ötvenes évektől, a német irodalom és kultúra beékelődése a háború utáni angol drámába (Brecht), illetve a német költészet (Rilke, Hölderlin) átörökítése az angol regényirodalomba.
Ahogyan az Murdoch életrajzából felsejlik, az írónő oxfordi diákévei, illetve később, az ENSZ Segélyezési és Rehabilitációs Hivatalában eltöltött évei alatt több közép-európai menekülttel került szakmai és személyes kapcsolatba. Ismeretségei közül a Murdoch-kutatás kiemelt figyelmet szentel az írónő Franz Baermann Steiner antropológus költővel és Elias Canetti esszéistával való szerelmi viszonyának, akik mindketten nagy hatással bírtak Murdoch prózájára, és számos regény közép-európai kívülálló alakjának ihletőiként szolgáltak. Steiner és Canetti jellegzetes megtestesítői voltak annak a különös közép-európai zsidó lelkületnek és létélménynek, amelyet Murdoch Az olasz lányban a „kétfajta zsidó” megnevezéssel lát el. Csehországból és Bulgáriából származó művészekként és akadémikusokként mindketten tagjai voltak annak a londoni költői körnek, amely ihletét a hitleri terror megélt tapasztalatából merítette. Barátságuk a háború előtt, Bécsben kezdődött, majd az emigráció évei alatt, Londonban és Oxfordban folytatódott. Szervezetlen, könyvtárakban és Canetti lakásán tartott baráti dialógusaik során, amely dialógusok Canetti 1961-es Tömeg és hatalom (2014) című esszégyűjteményének alapjaiként szolgáltak, bonyolult és olykor egymásnak ellentmondó formán törekedtek válaszolni a korszak társadalmi és politikai problémáira.
Hazájuktól elszakadt zsidó értelmiségiekként Canetti és Steiner a kisebbségi lét olyan szegmensét képviselték, amelynek lényeges eleme volt a hontalanság nyomasztó érzete, az új hazával szembeni ellenérzés és a hazatérés iránti olthatatlan vágy. Canettihez írt levelében Steiner panaszt emel az angol értelmiségi körök elitizmusával és fennhéjázásával szemben, egy bizonyos „morális elmebajnak” és „szekularizált puritanizmusnak” nevezve azt, amely „megöl mindenféle eszmét, kivéve azokat, amelyek ’jobbak’ és ’morálisabbak’ az összes többinél” (Conradi, 324)[4]. Canetti számára hasonlóképpen, ahogyan azt Iris Murdochról írt emlékezései tanúsítják, Oxford és általánosságban Anglia teljességgel elszigetelt világot jelentett, amely saját elkülönült voltából adódóan képtelen igaz képet nyújtani a mindenkori általános emberi állapotról (Conradi, 583-585).
A holokauszt mint létélmény mindkettőjüket eltérő módon, mi több, egymással szöges ellentétben érintette. Steiner számára a holokauszt együtt járt azzal a traumatikus tapasztalással, amely szüleinek a treblinkai haláltáborban való elvesztéséhez köthető. A fájdalom, a bűntudat és a szenvedés felvállalása a múltra való folytonos visszatekintés által képezi fő motívumát az 1947-ben írt, Gebet im Garten. Am Geburtstag meines Vaters dem ersten Oktober 1947 című versciklusnak, amelyben Steiner egyúttal a költészet úttalanságáról és a túlélés képtelenségéről beszél. Ezzel ellentétben Canetti számára a holokauszt jelensége alkalmat biztosított arra, hogy az ember és a társadalom, a nép és a különféle hatalmi rendszerek hierarchikus viszonyairól. Tömeg és hatalom című írásában Canetti a hitleri hatalom előre törését az 1920-as hiperinflációhoz köti, s bár a holokausztot ez írásában nem említi, művét mégis valamiféle, a huszadik századi történelem e morális katasztrófájáról adott feleletként kell tekintenünk. Egyrészt, számára a náci hatalom egy olyan tömegpszichózis eredménye, amely szerint a tömeg egy adott történelmi helyzetben készséggel válik az őt elnyomó zsarnoki rendszer akaratlagos rabszolgájává (Canetti, 315-316). Másrészt, túlélésről alkotott elméletében Canetti hangsúlyt helyez a mindent és mindenkit túlélő zsarnok bűntudatot nélkülöző győzelmére (Canetti, 231-234). Csupán a zsarnok lelkületével rendelkező hatalmi figurák képesek mások áldozathozatala által sértetlenek maradni, s az emlékezés kényszere nélkül győzelmet aratni a világ felett. Ekképp válik a túlélés a hatalom eszközévé, és ez által értelmeződik a holokauszt egy olyan társadalmi folyamat eredményeként, amely során a tömeg önszántából hajtja végre az uralkodó hatalom parancsait.
Amennyiben összevetjük egymással Steiner, Canetti és Murdoch írásait, több átfedést is fellelhetünk a holokausztra adott válaszaikra és a túlélés elméletére vonatkozóan. Steiner háború utáni rövid életét végig kísérte a túlélő bűntudata, a szülei halála felett érzett állandó gyász. A stressz és a szegénység hatására egészsége leromlott, és egy idegösszeroppanást és koszorúér-trombózist követően, 1952-ben, 43 évesen szívinfarktus következtében hunyt el. Sue Summersszel készített 1988-as beszélgetésében Murdoch „Hitler egyik áldozataként” utal Steinerre, halálát a háború és a holokauszt okozta traumatikus élménynek tulajdonítva (Summers 1988: 20). Ahogy arról költeményei tanúskodnak, Steiner számára a túlélés együtt jár azzal a tehetetlenséggel és a bűntudattal, amely a túlélőt az áldozattal rokonítja. Ezzel szemben, jegyzi meg dolgozatában Pamela Osborn, Canetti túléléshez köthető aggálya „abban a megalomániában összpontosul, amelyet az ősi, törzsi viselkedést vizsgáló esettanulmányai alapján a hatalomból származtatható túlélés következményeként ír le” (Osborn, 109)[5]. Murdoch regényei e két nézet bonyolult ötvözetét adják, hiszen mind a hatalomtól megrészegült zsarnok, mind pedig a túlélés traumájának fájdalmában őrlődő áldozat magját alkotják a regényekben megjelenő morálfilozófiai problémának. Ennek megfelelően, bár Osborn figyelemreméltó magyarázatot ad arról, hogy regényeiben Murdoch miként teljesíti ki a Canetti elméletében található hézagokat, így a túléléshez kapcsolódó bűntudat elméletét, amelyet műveiben Canetti teljes mértékben figyelmen kívül hagy, Steiner Murdochra gyakorolt hatását, a Steiner tükörképeiként szolgáló traumatizált figurákat és az alakok mögött rejlő filozófiai hátteret dolgozatában sehol nem említi. Holott már második, Menekülés a varázslótól című regényének alakjaiban, a zsidó múltat kutató haldokló tudós Peter Saward és a rejtélyes, Cipolla-szerű mágus Mischa Fox figurájában fellelhetők Steiner és Canetti árnyai, ugyanúgy, ahogyan a regényben központi szerepet kapó, a zsarnokok sebezhetőségéről szóló elmélkedésben is.
E két karaktertípus, a háború által traumatizált hős és a hatalmat képviselő varázsló elvont mintái Murdoch azon elméletének, amely szerint a túlélés sem a túlélő-bűntudat, sem pedig a zsarnokság meghatározásain keresztül nem írható le kizárólagosan, hanem valójában a kettő ötvözeteként. Ennek értelmében, írja Osborn, míg Canettinél a túlélés egy olyan hatalmi forma, amely mások áldozathozatalát követeli, Murdoch számára a túlélés mind a hatalom kényszeres megerősítését és a traumatikus múlt megtagadását, mind pedig a túlélő bűntudat nemzedékekre való átörökítését magában foglalja (Osborn, 114). Ez a felfogás különös jelentőséggel ölt testet Az olasz lány testvérpárjában, akik egyúttal folytatják a Steiner és Canetti által ihletett alakok sorát. Miután ráeszmél Otto és Elsa titkos viszonyára, Edmund David által szembesül a „kétféle zsidó” fogalmával, amely szerint „vannak zsidók, akik szenvednek, és vannak, akik győzedelmeskednek, a sötét zsidók és a világos zsidók. A húgom sötét zsidó. Én világos zsidó vagyok” (Murdoch, 68)[6]. David számára ez a fajta kettősség annak az elméletnek bizonyságául szolgál, amelynek értelmében a túlélés csak azok számára biztosított, akik a túlélő bűntudat hiányában, az emlékezés kényszere nélkül képesek a fény világában lebegni, a múlt felett érzett gyászt azok számára továbbítva, akik az átélt terrornak nem voltak közvetlen megtapasztalói. Ennek ellenpólusaként jelenik meg a regényben az Elsa által képviselt elesett túlélő alakja, aki ennek az átörökített bűntudatnak fogságában vergődve „idézi vissza azokra az emlékeket, amelyek nem az övéi” (Murdoch, 68)[7], aki saját létéből fakadóan képtelen beilleszkedni a társadalomba, és akinek sorsa a szenvedés és a korai halál.
Mindennek alapján a túlélésnek és az emlékezetnek két alternatívája jelenik meg Az olasz lányban. Egyrészt e regényben a holokauszthoz kötődő emlékezet nem elsősorban a feldolgozás folyamatának egy támaszpontjaként, sokkal inkább egy bizonyos traumatizált létezésként értelmeződik. Ennek során a túlélő, közvetetten vagy közvetlenül, ugyanúgy áldozatnak nyilvánítható, egy morálisan felfordult világ áldozatának, amely felett a nietzschei istennélküliség uralkodik. Ez a fajta szemlélet tükröződik Edmund Elsáról alkotott leírásában: „Felidéztem azt a viaszos arcot és azokat a meredt szemeket. Igen, talán egy picit bolond. Egy gonosz világ újabb áldozata” (Murdoch, 68)[8]. Elsa személyiségrajzában egyúttal Franz Steiner, a hitleri világ „másik áldozatának” alakja figyelhető meg, aki számára az emlékezet és a trauma egymástól szétválaszthatatlan fogalmak voltak. Ugyanakkor a hatalmat képviselő bűntelen túlélő kritikája szintén kiemelt hangsúlyt kap Murdoch regényében, amelynek értelmében a zsarnok saját hatalmi kényszerének áldozataként határozandó meg. Így válik David túlélése annak az élethazugságnak függvényévé, amely az emlékek megtagadásával együtt a túlélő bűntudat Elsára való örökítésével következhet be. És bár a regény elején David a saját kisebbségi létével járó bűntudatot oroszországi gyökereinek megtagadásával igyekszik ellensúlyozni („… én éppúgy brit vagyok, ahogyan maga”[9]), hazugsága csupán Elsa halálával lepleződik le. Ahogy a regény végén vallja:
„’Miért is hazudtam? Nos, miért kellett volna elmondanom az igazat, egy afféle igazságot, bárkinek, aki megkérdez? Miért kellene folyton valamiféle történetet a vállamon cipelnem, és egyfajta valakiként élnem a világ számára? És, igen, voltak rosszabb dolgok is, sokkal rosszabbak, mint amiket a húgom elmondott. Nem akartam tragikus lenni, a szenvedő ember. Világos akartam lenni, valami új, szabad…’” (Murdoch, 150)[10]
A hazatérés allegóriája Az olasz lányban így egyeztethető össze a kisebbségi identitással járó gyökértelenséggel és a szabadság, a szolipszista öncsalás elvetésével és a világ megismerésének vágyával. David küzdelme ez által állítható párhuzamba Edmundéval: egyrészt mindketten kétségbeesetten próbálnak elmenekülni a múlt kísértete elől, ugyanakkor folytonos felidézések útján igyekeznek kapaszkodni abba. David számára a kisebbégi léttel járó marginalitás élménye egyrészt magában foglalja saját zsidóságának és a zsidó kisebbségi léthez kötődő traumatikus létélménynek megtagadását, másrészt a domináns kultúrába való beilleszkedés képtelenségét, a saját zsidóságához való mélységes ragaszkodást. Ez az ambivalencia oldódik fel a regény végére az utazás képével, amely Edmund esetében az anyát helyettesítő „olasz lánnyal”, az idősebb és bölcsebb Maggie-vel való új életet, David részéről pedig a gyökerekhez való végső visszatérést jelenti. David számára a múlttal való számvetés saját kisebbségi identitásának elismerésével és ezzel együtt a gyász, a fájdalom és a bűntudat felvállalásával párosul, amely esetben ez a hontalansággal való leszámolásban és az anyaországba való visszatérésben mutatkozik meg. A freudi értelemben vett anyához, az anyai méhbe való visszatérés tehát a kisebbségi létsors végpontjaként is felfogható. Ekképp az anyaföld egy olyan anorganikus állapotba való visszatérést jelöl, amely az élet és a halál bináris ellentétjét a nemlét feszültségmentes állapotába való eljutással hatálytalanítja, és amely ugyanakkor a múlttal való szembesülés által a zsidó kisebbségi létformával együtt járó hontalanságot és a múlt traumáját oldja fel.
Murdoch regényében a holokauszthoz fűződő trauma és emlékezet, illetve a túlélés ösztöne a zsidó kisebbségi lét dilemmájával, a múlthoz és a gyökerekhez való ragaszkodással, ugyanakkor a múlt árnyaitól való menekülési kényszerrel párosul egy morális zűrzavar uralta isten nélküli világban. Az olasz lány érdeme, hogy a művet átszövő gyász és a túlélő bűntudat, illetve az ezek ellen való reménytelen küzdelem érzékletes leírásával egy olyan század pszichotikus zavarát mutatja be, amelyet erőteljesen befolyásolt a hitleri hatalom és a háború okozta sokk. Murdoch figyelemreméltó kritikáját adja e háború utáni korszaknak „Szárazság ellen” (1992) című filozófiai tanulmányában, amelyben a háború utáni világról egy tudományos és metafizika-ellenes korszakként beszél, „ahol a dogmák, szerepek és vallásos előírások már nagyrészt elvesztették erejüket” (Murdoch 1992, 705). Ebben a morális válságban szenvedő világban újraértelmeződnek az emberről mint morális lényről, az identitásról és a kisebbség és többség viszonyairól alkotott fogalmak. És bár Murdoch regényeiben a holokauszt elsősorban a háború utáni általános emberi állapot megragadásának egy eszközéül szolgál, művei – köztük Az olasz lány – jelentőségét az adja, hogy a holokausztról mint történelmi traumáról való beszéd mellett törnek bástyát. Murdochnak ez a törekvése egyezésbe hozható az írónő felfogásával, amely szerint az irodalom és a művészet nevelő erővel bírnak, és amely szerint az irodalom feladata, hogy a múltról való beszéd által az embert a maga teremtette morális káoszból kimenekítve a mindenkori emberi helyzetről adjon valós képet. E szerint válik a beszéd általi emlékezet Murdoch későbbi regényeiben, így az Üzenet a bolygóra (1989) című regényben és a Jackson dilemmájában (1995) az irodalom számára nélkülözhetetlen elemmé, amely a holokauszt traumatikus élményét a műalkotás irányító ereje és a szavak felelős használata által semlegesíti.
- Konklúzió
A dolgozat célja volt tárgyalni a holokauszthoz köthető trauma és emlékezet megjelenítését Iris Murdoch Az olasz lány című regényében. E munka elemezni kívánta, hogy a háború utáni túlélő bűntudat milyen pontokon jelenik meg Murdoch narratívájában, és hogy ez milyen módon egyeztethető össze a Murdoch életrajzában és regényeiben fellelhető zsidó értelmiségi kisebbség léttapasztalatával.
Murdoch korábbi regényeihez viszonyítva Az olasz lányban problematizálódik legirányzottabb módon a holokauszthoz kapcsolódó kisebbségi identitás, illetve az ezzel járó traumatikus létélmény a két zsidó szereplő, David és Elsa Levkin alakján keresztül. E tanulmány szemléltetni kívánta, hogy az írói életrajzban fellelhető valós személyek (Steiner, Canetti), kisebbségi létük, illetve az általuk megfogalmazott, túléléssel és emlékezettel kapcsolatos nézetek miképpen öltenek testet Murdoch regényének kisebbségi szereplőiben, és hogy mi módon realizálódik a kisebbségi identitás felvállalásának, illetve megtagadásának dilemmája e karaktereken keresztül. E megközelítésben Az olasz lány központi motívuma a hazatérés, amely magában hordozza a kisebbégi identitás felvállalását, valamint ezzel együtt a traumatikus múlttal való szembenézést és az ezzel járó fájdalmat és bűntudatot, és amely ugyanakkor az emlékezés és a múlttal való számvetés által magában hordozza a múltbéli trauma feldolgozásának lehetőségét. S bár Az olasz lány kivitelezését tekintve elmarad Murdoch többi regényétől, Az angyalok ideje (1966), a Bruno álma (1969) és a Jackson dilemmája (1995) című regények előfutárának tekinthető, amelyekben a gótikus hagyomány egy olyan háború sújtotta nietzschei világ ábrázolására szolgál, ahol a múlt szelleme kísérti a szereplők jellemét és tetteit.
Ennek alapján Murdoch művei szorosan csatlakoznak a holokauszt tragédiája által inspirált irodalomelméleti és filozófiai diskurzushoz, hiszen egy olyan háború utáni állapotról adnak hű képet, amelyben a háború okozta megrázkódtatás erőteljesen átformálta a morálról és az identitásról alkotott képet. E dolgozat folytatása ennek megfelelően egy olyan összehasonlító kutatás lenne, amely Murdoch regényeit a háború alatt Angliában megtelepedő zsidó értelmiségi kisebbség (Franz Steiner, Elias Canetti és H.G. Adler) írásaival, az e művekben megjelenő, túléléssel, gyásszal és traumával kapcsolatos elméletekkel vetné össze. Munkámmal ugyanakkor csatlakozni kívánok, azokhoz a kutatásokhoz, amelyek a háború utáni angol irodalmat a posztholokauszt-elméletek mentén vizsgálják.
- Hivatkozott művek
Atze, Marcel. 1998. Ortlose Botschaft. H.G. Adler, Elias Canetti, Franz Baermann Steiner: Ein Freundeskreis im englischen Exil. Marbach: Marbacher Magazin 84.
Canetti, Elias. 1973. Crowds and Power. New York: Continuum.
Conradi, Peter J. 2001. Iris Murdoch, A Life. London: HarperCollins.
Du Maurier, Daphne. 1986. A Manderley-ház asszonya. Budapest: Európa.
Johnson, Deborah. 1987. Iris Murdoch. Brighton: The Harvester Press.
Murdoch, Iris. 1966. The Time of the Angels. St. Albans: Triad Panther.
Murdoch, Iris. 1968. The Italian Girl. Harmondsworth: Penguin.
Murdoch, Iris. 1969. Bruno’s Dream. St. Albans: Triad Panther.
Murdoch, Iris. 1989. The Message to the Planet. Harmondsworth: Penguin.
Murdoch, Iris. 1992. „Szárazság ellen.” Világosság 8-9: 705-710.
Murdoch, Iris. 1995. Jackson’s Dilemma. Harmondsworth: Penguin.
Murdoch, Iris. 2000. The Flight from the Enchanter. London: Vintage.
Murdoch, Iris. 2001. A Severed Head. London: Vintage.
Nicol, Bran. 2004. Iris Murdoch, The Retrospective Fiction. Basingstoke: Palgrave MacMillan.
Osborn, Pamela. 2013. Another country: bereavement, mourning and survival in the novels of Iris Murdoch. Kiadatlan doktori disszertáció. Kingston: Kingston University.
Rose, W.K. „Iris Murdoch, Informally.” In Gillian Dooley, ed. From a Tiny Corner in the House of Fiction: Conversations with Iris Murdoch. Columbia: University of South Carolina Press.
Steiner, Franz Baermann. 2000. Am stürzenden Pfad : gesammelte Gedichte. Göttingen: Wallstein.
Summer, Sue. 1988. „The Lost Loves of Iris Murdoch.” Mail on Sunday, 5 June.
[1] Ennek alapján Murdoch morális látomását sokan Nietzsche egy bizonyos kritikájaként értelmezik. Murdochról szóló tanulmányában Peter J. Conradi írja: „Murdoch ellenfelei Nietzsche, Heidegger, Derrida, illetve az a kollektív vízkígyó fejű szörnyszülött, amelyet a „strukturalizmus” nevével illet – mind a transzcendencia ellenségei” (Conradi 2001, 356). Saját fordítás. Eredeti szöveg: „Her foes are Nietzsche, Heidegger, Derrida and a collective hydra-headed monster she terms „structuralism”, all hostile to „transcendence”.
[2] Saját fordítás. Eredeti szöveg: „But her long her which had been bronze once, seemed vital still, as if the terrible news had not yet come to it.”
[3] Saját fordítás. Eredeti szöveg: „One could look on them as sort of demon children. The notion of the demon child is one that interests me – the sort of changeling that suddenly appears and alters the destiny of the people round about. But I don’t think there’s anything quite close-knit there. I needed some kind of outsiders, and these two presented themselves. I was thinking about, well, I’m always thinking about Russia – but I mean something to do with the homeless emigré Russian, the counterforce to the very deep-rooted hominessof the rest of the scene. It is a story about home and mother, coming back to mother and settling down with mother and so on, and these homeless people passing through, and then something tragic happening: they are not really children and this is not their home, and they are banished.”
[4] Saját fordítás. Eredeti szöveg: „… [their] mixture of moral insanity and secularised puritanism, killing any ideas, but’better’, ’more moral’ than anyone else.”
[5] Saját fordítás. Eredeti szöveg: „Canetti’s concern centres on the megalomania he perceives as a consequence of power derived from survival which he examines through case studies of, often ancient, tribal behaviour.”
[6] Saját fordítás. Eredeti szöveg: „There are the Jews that suffer and the Jews that succeed, the dark Jews and the light Jews. She is a dark Jew. I am a light Jew.”
[7] Saját fordítás. Eredeti szöveg: She is all memory – she remembers so much, she remembers the memories that are not hers.”
[8] Saját fordítás. Eredeti szöveg: „I recalled the waxen face and the staring eyes. Yes, a little mad perhaps. Another victim of a wicked world.”
[9] Murdoch, 67. Saját fordítás. Eredeti szöveg: „… for I am as British as you are…”
[10] Saját fordítás. Eredeti szöveg: „’Why did I lie. Well, why should I tell the truth, such a truth, to anyone who asks? Why should I wear such a story always round my neck and be such a figure of the world? And oh, there were worse things, worse than she said. I did not want to be a tragic man, to be the suffering one. I wanted to be light, to be new, to be fee –’”