Címke: vers

A látomásba; A kárhozat fia

 

A látomásba

Magány újra
Vígasztalan hajnalt követ az éjszaka

Rémálom
Méla csendes angyal vonul az úton

Szárnyalok
Egy földi angyal után célom az égi pokol

Elbuktam
Zuhanva kapaszkodom a látomásba

A látomásba
Szárnyalok ismét hogy elbukjam újra

Színestelen
Fakó gondolatként hullok bele a szélbe

S újra magány
Hervadó százszorszép az elfagyott hóvirág

2023. 04. 29.

 

A kárhozat fia

Kárhozat fia
Tűzben égek olthatatlan
………Gyehenna
Lélektelen
Kővé olvadt szívem
………Láng járja át
Démonok és
Angyalok rémét
………Iszonyatos
Bomlott elme
Ordít izzó pernye
………Megőrülök
Önvád hóhérom
Gyilkosom magam vagyok
………Szenvedés
Kárhozat fia
Szívem kővé olvadt
………Gyehenna
Adj hús szívet
Vért ereimbe
………Új életet!

2023. 05. 12.

 

(Illusztráció: Joël Gruben: Orders of Life: Epiphany)

Ahogy az égbolt néz a tóra

 

Jézus és Jean-Luc Nancy citátumokkal

1

Az elsődleges kérdés nem is az, hogy mi az, ami adott,
Hanem hogy hogyan – miként és milyen módon – lehetséges
Mindez, ami történik körülöttünk? A gondolkodás teljesítménye?
Vagy a téveszmék egyetemes érvényesítése? Nekem, mint elmélkedőnek,
Hozzáférhetővé válnak, és hiába kerülném őket. Kinőnek, teremtődnek.
Az életem, a világképem, az erudícióm s az oeuvre, amiben énem megjelenik,
Egész lényem a nekem nem tetsző ellen ágál. Mégis fennáll.
Az ellenpólus. Bár olykor megerősíti meggyőződésem,
Hogy Isten gondolatából lettem, egy káprázatos, szerteágazó
Elképzelés szüleményeként, mint műalkotás élem összetéveszthetetlen
Sorsom. Az isteni gondolkodás ereje tett anyaggá, szövetté és leheletté.
Hogy én is elgondolhassam, ami belőlem van. Fennállásom szükségszerűsége
Megszüntethetetlen. Még jó. Elgondolásaim forrása az örökkévalóság.
A dicsőséget alkotómnak továbbítom. Teremtőmnek címezve, küldöm fel
Az időtlen lakhely-mindenség Abszolútum-arborétumába, ahol van
A Van, Akinek egy növényekkel telt, jó illat-rengeteg fénnyel telt szobája.
S ennek nincs különösebb szabálya. A kegyelem, mint ölelő pára
Az időtlen textúrából kivájja. S újabb gondolatként megjelenik a hála.

 

2

A hitnek egyfajta kibeszélését
Tiltja a dolog, amiben nincs nyelv.
Amitől a pillanat mozdulatlan,
Hirtelen, ahogy eltűnik, ami elpattant.
A burába szorult méh üveghez koccan.
Őriz egy nyelvet a hallgatag remény.
Ahogy a dolgok mélyéből szól az Ég.
A vércseppből lesz párával elegy buborék.
És benne a szó, aminek szíve van.
S abban a ház, az otthon, a gang.
A dolgok lényegéből elgondolt nyelv
Némasága, miként a jelentést visszazárja.
Akinek van, annak adatik még bővebben
Az elgondolás, mint kijárat.

 

(Illusztráció: Mark Granlund: Sun on Lake)

Júliusi Balaton

 

reakcióvers Drávucz Zsolt Balaton, július című költeményére

Millió csillagos hotelszobánk
bezárt égbolt hálószövete –
sokat tűnődtünk: ki vigyáz
a hullámok pikkelyeire?

Ma nem volt új-hold, fázott a hajnal,
s a Balatonba hajított napsugaraktól
szétmállottak a reggeli ébredések:
összeolvadtak az éjszakai csenddel.

Elfogytak a tengerkék színek,
fuldokolnak a kiapadó nyár
sosem látott emlékei.

Ma július huszonötödike van.
Figyelünk. A túlsópartról
hangzik egy elkésett dal.

 

(Illusztráció: Karen Ahuja: Fish Scales)

Claude Monet: Boulevard des Capucines

 

Csak állsz az ablaknál s alig kapsz levegőt a szépségtől
Áttűz a napfény a vibráló légen
Ő a késő délután csalfa aranya
A színes pillanat-áradat vibráló izgalma
Szürkés-feketés embertömeg-szívekbe hatolva
Egyre csak buzdít férfit és nőt
Közel-távoli élményre, kalandra
Miközben kocsikerekek sercegése pantallók, cipők zagyva aritmiája
Csap az úttesten életerős remény-csatazajt
Nézd mily pompás az elfogyó ragyogásban úszó színáradat!
S a halandók kiapadhatatlanul mámoros, patetikus lődörgése
A még szépségesebb jövő-tündöklések felé
Bár tán már csak néhány léha perc
S szürke leplével takarja el a délutánt az est

 

(Illusztráció: Claude Monet: Boulevard des Capucines)

Fojtogat; Partjaink; Monogámia

 

Fojtogat

Sarjhajtásainktól feketéllő hangokból
kottátlan disszonancia törtet,
és csenddé formált,
ritmustalan magányba zuhanunk.

Tiltott szabadságra vágyásunk
fojtogat.
Nincs könyörület.

2023. 06. 20.

 

Partjaink

Partokat mos a víz.
A szádból kiömlő szennyből
árkokat épít.
Így múlunk el,
hasztalan ellenvetés
terméketlen földjére hullva.

2023. 06. 15.

 

Monogámia

A gibbonok hiába vártak.
Mi csak emberek vagyunk.
Lemondunk, lesz másik,
ráérünk, lesz máskor,
karjainkat magunk mellett tartjuk,
a távolság már természetes,
és ha nyögünk, sírunk,
elbújdosunk,
nem keres senki.
Rácsainkba kapaszkodunk,
rázzuk, mint lekötözött őrült,
napi nyugtatóra várva.

Nem látunk át a falon.
Az önös idő hasít mindent.
Minket.
A gibbonok hiába várnak.

2023. 06. 16.

 

(Illusztráció: Sari Shryack: Gulf Coast Sunset)