Üdv itthon!
Bűnömet nem ismerem,
megvádoltak.
Életre ítéltek
nélküle.
Különös per:
se bíró,
se esküdtszék.
Ki fog engem meglátogatni?
Érzések
KELL, hogy legyen seb!
Nem fájhat így,
ha nem vérzik.
Hogyan bánthatott?
Se nyom,
se horzsolás.
Sőt!
Állítólag remekül nézek ki.
Istenem!
Mumifikált…
élve.
(1977.)
Kőszeghy Anna fordításai
Az angyal felült az asztalra.
Most bármit hazudhatott
volna, elhiszem, de mióta
rajtakaptam meg se szólal.
Megvárja, amíg eldöntöm,
melyik oldalon áll. Ha apuval
telefonálok, akkor lehallgat.
Mint jó testőr, elkísér az iskolába.
Egyszer segített megszökni
az ellenőrök elől, persze
volt jegyem, csak féltem
a kék kabátoktól.
Szóval rendes angyal,
szárnya is van, de csak
apunak mondtam el.
Azt mondta, neki is van egy,
kérdezzem meg a nevét,
hátha utána nem játszik
csendkirályt. Napokig csak néztem,
és nem mertem megszólalni.
Mindig rákészültem, mégse
mertem, mert mi lesz,
ha tényleg válaszol.
Józsi bácsi azt mondta, Isten nincs,
se angyalok, csak betűk meg
számok. Ő felnőtt, hát biztos
jobban tudja, de most megint
ott ül az asztalon, hosszú
a lába. Inkább csak a padlót
nézem, néha föl a kezéig, de
mégsem. Le akarom tagadni,
angyalok tényleg nincsenek.
Nem szólalok meg, mondja
ő, miért jött. Kisajátít, nem
bírok másra figyelni. Menj
innen! Ha nem hiszek benne,
hátha elmegy. Ha eszem
a kanalamat nézi, a villát,
hátha megsértem magam.
Angyal, nem lesz bajom, érted?
Bólint. Tudja előre, de velem
van, hátha mégis.
Apu megnyugtat, nincs baj,
egyél. Hintázok a székkel,
nem bírok így. Beesek az asztal alá,
fáj. Az angyal mozdulatlanul néz.
Most miért nem tett semmit?
Direkt volt, és tudta. Ismer. Haragszom
rá, mert tudta. A szobámba kísér
és az asztalra ül. Szeret itt lenni,
mert máshonnan is szemmel
tarthatna. Ad nekem egy tollat.
Gyöngybetűkkel leírom a nevét.
Hommage á Pina Bausch
Szelíd gázolás. A tó megrezzen, átesik szemén a test. Lábak, karok, tíz puha ujjbegy. Elmerülni a távolba, meghajolni a távolságnak. Fekete kavicsok fekszenek odalent. Szemek, nézem őket, iszapos csillagok a földnek nyomott fényben. Lebegni a lüktetve rajzolódő körök tenyerén, belefektetni hatalmas fejem a hűvös nyálba. A ruha odatapad a testhez. Zsíros combhoz töpped a félelem, súlyos anyagként hord a bőr. Nem enged, nem engedem. Feltartom a fejem, kopasz hattyúnyak a sekély lápban. Egyre magasabb a homály, a tükör, a vízágyba zuhan a hátam. A Holddal jössz, tudom rég. Akár egy hártyás buborék, olyan az arcod. Illanó, tüdőnek szorított levegő. Isten a szikláknak nyomja a hátad. Te is vársz, egy másik álom fullaszt, áztatja megrepedt szárnyad.
túl sok túl kevés
túl kövér
túl vékony
vagy senkise.
nevetés vagy
könnyek
gyűlölködők
szeretők
idegenek olyan arccal mint
a rajztűk
hátoldala
hadsereg gázol keresztül
az utcákon folyó vérben
borosüvegeket lengetve
döfik le és basszák meg
a szüzeket.
egy öreg faszi egy olcsó szobában
M. Monroe fényképével.
ez a magányosság a világon olyan nagyszerű
hogy láthatod lassú mozgásában az
óramutatóknak
az emberek olyan fáradtak
megcsonkítottak
szerelem által vagy szerelem nélkül.
az emberek egyszerűen nem jók egymáshoz
a másikhoz.
a gazdag nem jó a gazdaghoz
a szegény nem jó a szegényhez.
félünk.
oktatási rendszerünk elhiteti velünk
hogy mind kurvára
meg tudjuk csinálni
nem beszélt
nyomornegyedekről
vagy öngyilkosságról.
vagy egy ember terrorjáról
fájni egy helyben
egyedül
érintetlenül
kimondhatatlanul a
öntözni egy növényt
az emberek nem jók egymáshoz.
az emberek nem jók egymáshoz.
az emberek nem jók egymáshoz.
feltételezem soha nem lesznek.
nem kérem őket hogy azok legyenek.
de néha gondolok
rá.
a gyöngyök majd ringanak
a felhők majd felhőbe borulnak
és a gyilkos majd lefejezi a gyereket
mintha egy darabot harapna a tölcséres jégkrémből.
túl sok
túl kevés
túl kövér
túl vékony
vagy senkise
több gyűlölködő mint szerető.
az emberek nem jók egymáshoz.
talán ha azok lennének
a halálunk nem lenne annyira szomorú.
közben nézem a fiatal lányokat szárba
szökkenni
az esély virágait.
kell hogy legyen egy út.
biztosan kell hogy legyen egy út amire még nem
gondoltunk.
ki helyezte belém ezt az agyat?
sír
kérdez
azt mondja van esély.
nem fogom azt mondani, hogy
„nincs”.
Farkas Kristóf Liliom fordítása
Illusztrációk: Francis Bacon
XLVII
Harangvirág a mozdonyfordítót
ébresztené, hogy nyögjön, nyikorogjon.
S vele álmokat, sínre rakhatók,
egy kiürített városhoz hasonlón.
XLIV
Szemüknek zöld, szájuknak furulyák.
A fába rejtett képzelet zenél még –
„Nyitva látám mennyország kapuját.”
Lábnak magas. Nem úton kell elérjék.
XXXVIII
Az abrosz. Este. Rövid mondatok
rakosgatása. Tányér. Villa. Kés. Tej.
Morzsál, ami eltüntet egy napot.
Szemközt állunk (s nézünk) a ferde fénnyel.
bezártam őt az üvegházba
meztelenre vetkőztettem
és évekig figyeltem, hogyan öregszik
és miként hal meg
fényűző temetést rendeztem számára
akit olyan jól ismertem
akinek minden egyes testrészét
olyan jól ismertem
Kinderszenen
azt mondta, hogy elengedhette volna az összes nácit a börtönökből
“fussanak az alpesi birtokaikra, hegyezzék ki ceruzáikat,
majd vegyék kezükbe, hogy feljegyezzék életüket és emlékeiket”
valaha azt gondolta, hogy bűntudatukban meghasadt az elméjük,
ám tovább élt:
“Istenem,
milyen látvány,
ahogy sír
a Kinderszenen
a Kinderszenen”
évek
tizenhét éves voltam, amikor leöltem az első disznót
nagyon gyenge volt a látásom mégis sikerült!
és aztán hozzámentem Sue-hoz
négy gyermekünk született
egyikük Down-szindrómás lett
de drága Istenünk elvette őt ebből a világból
éppen a tizennegyedik életévét töltötte be
Nagypál István fordításai
Illusztrációk: Edvard Munch
