Címke: műfordítás

Sötétről sötétre – András Orsolya új Paul Celan fordításai

 

The Castle Mountain of S. 1930 by Paul Klee 1879-1940

 

 

Sötétről sötétre

 

Felnyitottad a szemed – és én látom sötétségemet életre támadni.
Látom a homályt szemed legmélyén sűrűsödni:
ott is az enyém, és ott is eleven.

Átvisz ez? Fordulatot, ébredést hoz?
Kinek a fénye követ most engem a parton,
ki ez, hogy révészt is talált?

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

 Erős vár

Ismerem minden házaknak legesteledőbbikét:
a tiednél is mélyebb szemnek ül rajta vigyázása.
Erkélye rácsáról, ablakpárkányáról jajszóval lobog a gyász
zöld zászlóval – és nem tudod, hogy gyolcsát magad szőtted.
A szélcsendtől magasra lebben a kezed üteméről feledkező szövet.
A szó, amitől búcsút vettél, a kapuban vár, köszönt,
és ami itt szelíden horzsolt: fűszál és kalász és szív és virág,
már régóta ott vendég, odaköltözött, és téged nem érint már soha.
De amint abban házban a tükör elé lépsz,
mind meglátnak: rád néz fűszál és kalász és szív és virág.
És az a mélyebb szem a te mély szemedet issza.

(Mohn und Gedächtnis, 1952)

 

Késővörösben

Késővörösben alszanak a nevek:
egyet
felébreszt világtalan éjszakád,
és elvezeti, fehér bottal végig-
tapogatva a szív déli falát,
a fenyők alá:
egy embernövésű fa
elindul a cserépvárosba,
ahová az eső is betér,
a tengeri idők barátjának adva ki magát.
Kékben
mond a fenyő árnyékot ígérő lombsátor-szavakat,
és szerelmed nevei közt
tartja számon saját szótagjait.

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

Fénylés

Hallgató testtel
fekszel mellettem a homokban,
fölötted a csillagok.

Talán egy sugár hasadásából
pergő fény szakadt rám?
Vagy pálca volt,
amit fölöttünk törtek,
az ragyog úgy?

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

A vendég

Még alkonyat előtt
betér hozzád, aki üdvözlő szót váltott a sötéttel,
aki a köszöntést titokban homályra cserélte.
Még hajnal előtt
felkel,
és mielőtt továbbindulna, felszítja az alvást,
a lépésektől visszhangos, kongó álmot:
hallod, amint a messzeségeket méri, áthasítja,
és odaveted elébe lelkedet.

 

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

Változó kulccsal

Változó kulccsal
nyitsz be a házba, ahol
az elhallgatottak hava kavarog.
A vér szerint, aminek
forrása szemed, szád, füled,
változik, cserél, csal a te kulcsod.

Változik a kulcs, igazodik a szó,
hogy belesimuljon a hóvihar zárjába.
A szél szerint, ami tovább űz,
gyűl, csak gyűl a szó köré a hó.

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

A távolba

Némasággal frissen festve áll a tágasság, hely van házban:
jöjj, lakoznod kell.

Az órák mind átokszépen sorakoznak a polcokon:
elérhető közelségben a menedékhely.

A maradék levegő élesebb, mint valaha: lélegezned kell,
lélegezned, magadnak lenned.

(Sprachgitter, 1959)

 

Egy nap, egy másnap

Ahogy a forró szél végigfut a hegyek hátán: ilyen vagy.
A csend repült elénk
egy második, világos életet.

Győztem, legyőztek, hittünk
a szikár csodákban, az ág,
amit sietve írtak az égre, megtartott minket, belenőtt
a hold pályájába, átszakította a huzatos fehérséget,
leveléből holnap repedt a tegnapba, úgy nyúltunk
szétporladva a fények után, és minden
zuhant, omlott,
senki kezébe vetettem.

 

(Sprachgitter, 1959)

 

András Orsolya fordításai

Illusztráció: Paul Klee

 

 

Japán szerelmes versek a VIII. századból

 

 Tízezer levél gyűjteménye, Nyolcadik kötet, Tavaszi versváltások, 1450.

 

A Szakanoue-beli Ótomo-lány egy verse

Úgy összeszorul,
sajog a szívem, mikor
tavaszi pára
gomolyog mindenfelé,
s szerelmemnek gátja nincs!


Tízezer levél gyűjteménye, Nyolcadik kötet, Tavaszi versváltások, 1456–1457.

Fudzsivara no Hirocugu[1] egy verse, melyet akkor költött, amikor cseresznyevirágokat küldött egy lánynak.

E virágoknak
egyetlenegy ágában
száz meg százféle
szerelmes szó rejtőzik.
Ne hagyd hát kárba veszni!

A lány egy verse, melyben válaszolt.

 E virágoknak
egyetlenegy ága a
száz meg százféle
szerelmes szót nem bírta,
nem azért tört le vajon?

Fittler Áron fordításai

 

 

A Szakanoue-beli Ótomo-lány (Ótomo no Szakanoue no iracume, 大伴坂上郎女)

VIII. század. Japán első vaka-antológiájában, a Tízezer levél gyűjteményében (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) a legtöbb verssel (84 vakával) szereplő költőnő. Utónevét nem ismerjük, Szakanoue a lakhelye volt az akkori főváros, Nara keleti részén. Korának egyik legjelentősebb verselője, a neves költőnemzetségnek számító Ótomo családból származik. Féltestvére, Ótomo no Tabito (大伴旅人) a kor egyik legnagyobbja, valamint két lányának is fennmaradtak vakái. Tabito feleségének halála után a Japán déli részén lévő Dazaifu tartományba utazik, amelynek Tabito volt a kormányzója, és ahol jelentős irodalmi élet zajlott a vezetése alatt. Szakanoue ekkor vette át az Ótomo család irányítását, és nagy szerepe volt Tabito fia, Ótomo no Jakamocsi (大伴家持) nevelésében. Jakamocsi ugyancsak központi alakja a kor költésztének: a hagyomány szerint ő a Tízezer levél gyűjteményének főszerkesztője. Szakanoue ezen kívül egy időben jelentős irodalmi szalont szervezett, ahol a VIII. század közepének több más jelentős költője is elindult karrierje útján. Noha többször volt férjnél, szerelmes verseinek nagy része nem valódi szerelmes költemény, hanem annak kifejezésrendszerével rokoni, illetve baráti érzéseket fejeznek ki.

(A borítókép a fordító felvétele.)

[1] 藤原広嗣. ?–740. Ez az egy verse szerepel a Tízezer levél gyűjteményében.

Hilde Domin költeményei

Bimbó

A szeretgetés bimbóját
egy kertész sem gondozza,
testem lombjai közt lapul,
lassan,
s folytonosan kinyílva
idegenné tesz – önmagammal.

 

Elválasztottan

 

Elválasztottan
sodródik egy szó

az idő vízén
és kering
és felemelem
vagy alámerül.

Rég elfeledtél.
Már senkire sem emlékszem,
rád nem
és senkire.

Ez a szó – tőlem neked –
e sodródó levél
lehet bármelyik
fáé,

amelyik vízbe hullt.

Enesey Diána fordításai

 

 

 

Charles Bukowski: 40000

Ma a lovin
Apák Napja volt,
mindenki szórta a pénzt,
mindenki ész nélkül fogadott,
akinek teli pénztárcára volt
és mindegyik fogdásban volt
meglepetés.
A férfiak többsége
úgy tűnt 30 és 55 közötti,
elhízva,
közülük sokan
rövidnadrágban sétáltak,
eljárt fölöttük az idő
életük ellaposodott…
Sőt, a fenébe is,
ők azok,
akiket kb nem is érdemes megírni!
Akkor miért csinálom ezt?
Ezek nem érdemelnek mást.
mint egy halálos ágyat.
Ezen a kis sétákon
mindenütt bálnák.
Csak ilyeneket látok,
mint ők,
a piszoárokban,
az ételbárokban.
Sikeres túlélők.
a legkorlátozottabbakból
rég kihalt a jóérzés,
de amikor meglátod
sok ilyen közülük
mint az, ott
és az amott.
Szuszogás, fingás,
pofázás.
Mind valami égzengésre vár,
ami soha nem következik be.
Várja a tippet,
a fehér paripát,
a megdicsőülést.
Várja a kedvesét,
valami némbert
valahonnan.
Vár a WIN-re,
vár a okosságokra.
Az álom lassacskán
elnyeli őket,
’hisz nem csinálnak semmit.
Letaposott szandálban
rágicsálják hot dogjaikat.
Kutya-stílus!
Miközben zabálják a húst,
csak panaszkodnak.
Mind örök vesztes,
egyre a zsokékat hibáztatja,
Újabb és újabb zöld ital
sör.
A parkoló
meg bedugult
a sok lejárt parkolójegyű autótól.
A zsokék felállnak,
egy újabb futam indul.
A férfiak nekilódulnak
a fogadóiroda felé,
tülekednek az ablakok előtt,
megbabonázva.
apák és egyedülállók egyaránt.
Hétfő következik,
nekik
ez az utolsó
nagy dobásuk.
A lovak most is
pompásak.
Megdöbbentő, hogy
milyen gyönyörűek,
itt, a lovin,
egyazon időben,
ugyanazon a helyen.
Életük ragyogónak látszik
a korlátokon keresztül;
Olykor csodák történnek,
amikben felsejlik a pokol.
Úgy döntök,
hogy maradok
még egy
versenyre.

 

Márkus László fordítása

 

*Az eredeti vers az amerikai Transit magazinban jelent meg, 1994-ben.

Japán szerelmes versek a IX. századból

 

Régi és új dalok gyűjteménye (905),
Szerelmes dalok negyedik kötete, 708.

 Téma nélkül                                                              Ismeretlen szerző

 

Szumai halász
szítja sópárlók tüzét.[1]
Zord szélfúvásban,
lám, a füstje arra száll,
merre nem is gondolná![2]

 

Dalok későbbi gyűjteménye (951)
Szerelmes dalok második kötete, 647–648.

 

Téma nélkül.                                                           Taira no Szadafumi

Tán csak én izzok,
s tűnök a messzeségbe?
Örökös hévvel,
oh, mégsem lángolhatok:
akár a Fudzsi orma.[3]

 

Így válaszolt:                                                          Dajka a Ki családból

Mint Fudzsi orma,
még ha örökkön égsz is,
ugyan mit tegyek?
Eloltani nem tudom
tüzed, hisz víz nem vagyok.

Fittler Áron fordításai

Taira no Szadafumi (Taira no Sadafumi)

?–923

A IX–X. század jelentős költője. Híres volt szerelmi kalandjairól, ezeket dolgozza fel a fiktív elemekkel is kiszínezett Taira no Szadafumi regénye (Heicsú monogatari, Heichū monogatari) című verses regény. Több alkalommal szervezett költői versenyeket, amelyeken a kor legnagyobbjai, többek között az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének szerkesztői közül Ki no Curajuki, Mibu no Tadamine és Ósikócsi no Micune is részt vettek. Taira no Szadafumi fennmaradt verseinek többségében a be nem teljesült, illetve a boldogtalan szerelem miatti bánatáról énekel.

 

Dajka a Ki családból (Ki no menoto)

  1. századi költőnő, eredeti nevén Ki no Zensi. Józei császár (uralk. 876–884) dajkája volt.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Szuma a mai Kóbe város egy része, itt található egy hires tengerpart. A klasszikus japán vaka-költészetben – jelen vershez hasonlóan – gyakran szerepelnek az itteni sólepárló kemencék, amelyekben a sós víz lepárlásával nyertek sót. A kemencék izzó tüze a szerelmi lángolást, illetve az a miatti fájdalmat, szenvedést jelképezi.

[2] A sópárló kemence füstje itt azt a személyt jelképezi, aki iránt a (feltehetően női) lírai én (a versben szumai halász) gyengéd érzéseket táplál. Ahogyan a szélben a füst kiszámíthatatlan irányba száll, úgy a lírai én által kedvelt személy is váratlanul választott valaki mást.

[3] A Fudzsi-hegy a IX–X. században aktív vulkán volt, azaz tűz égett benne, amely nem volt látható, csupán a füstje. Ennek megfelelően Japán legmagasabb hegye a korabeli szerelmes versekben a titkolt, máskor a visszafojtott, be nem teljesülő szerelem érzésének szimbóluma volt, és ez az asszociáció kapcsolódott hozzá. Gyakran – ahogyan ebben a vakában is – az ’érzés’, ’vágy’ vagy ’gondolat’ jelentésű „omo(h)i” szó magában foglalja a vulkánhoz kapcsolódó tűz (hi) szót. Jelen versváltás második vakájában, a hölgy válaszában továbbá az utolsó két sor tűzhöz kapcsolódó motívumával a költőnő arra céloz, hogy még nem is találkoztak, és erre nem is kerülhet sor.

Charles Bukowski: Loccsanás

Illúzió, hogy te egyszerűen
csak egy verset olvasol.
A valóság az, hogy ez
több, mint egy
vers.
Ez a koldus kése.
Ez tulipán.
Ez egy katona masírozása
Madridon keresztül.
Ez te vagy a
halálos ágyadon.
Ez Li Paj a föld alatt
nevetve.
ez nem egy átkozott
vers.
Ez egy alvó ló
Egy pillangó az
agyadban.
Ez az ördög
Cirkusza.
Nem egy lapon olvasod
ezt.
a lap olvas
téged.
Érzed?
Olyan, mint egy kobra.
Egy éhes sas
A szobában körözve.

Mussó Erika fordítása