Sötétről sötétre – András Orsolya új Paul Celan fordításai

 

The Castle Mountain of S. 1930 by Paul Klee 1879-1940

 

 

Sötétről sötétre

 

Felnyitottad a szemed – és én látom sötétségemet életre támadni.
Látom a homályt szemed legmélyén sűrűsödni:
ott is az enyém, és ott is eleven.

Átvisz ez? Fordulatot, ébredést hoz?
Kinek a fénye követ most engem a parton,
ki ez, hogy révészt is talált?

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

 Erős vár

Ismerem minden házaknak legesteledőbbikét:
a tiednél is mélyebb szemnek ül rajta vigyázása.
Erkélye rácsáról, ablakpárkányáról jajszóval lobog a gyász
zöld zászlóval – és nem tudod, hogy gyolcsát magad szőtted.
A szélcsendtől magasra lebben a kezed üteméről feledkező szövet.
A szó, amitől búcsút vettél, a kapuban vár, köszönt,
és ami itt szelíden horzsolt: fűszál és kalász és szív és virág,
már régóta ott vendég, odaköltözött, és téged nem érint már soha.
De amint abban házban a tükör elé lépsz,
mind meglátnak: rád néz fűszál és kalász és szív és virág.
És az a mélyebb szem a te mély szemedet issza.

(Mohn und Gedächtnis, 1952)

 

Késővörösben

Késővörösben alszanak a nevek:
egyet
felébreszt világtalan éjszakád,
és elvezeti, fehér bottal végig-
tapogatva a szív déli falát,
a fenyők alá:
egy embernövésű fa
elindul a cserépvárosba,
ahová az eső is betér,
a tengeri idők barátjának adva ki magát.
Kékben
mond a fenyő árnyékot ígérő lombsátor-szavakat,
és szerelmed nevei közt
tartja számon saját szótagjait.

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

Fénylés

Hallgató testtel
fekszel mellettem a homokban,
fölötted a csillagok.

Talán egy sugár hasadásából
pergő fény szakadt rám?
Vagy pálca volt,
amit fölöttünk törtek,
az ragyog úgy?

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

A vendég

Még alkonyat előtt
betér hozzád, aki üdvözlő szót váltott a sötéttel,
aki a köszöntést titokban homályra cserélte.
Még hajnal előtt
felkel,
és mielőtt továbbindulna, felszítja az alvást,
a lépésektől visszhangos, kongó álmot:
hallod, amint a messzeségeket méri, áthasítja,
és odaveted elébe lelkedet.

 

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

Változó kulccsal

Változó kulccsal
nyitsz be a házba, ahol
az elhallgatottak hava kavarog.
A vér szerint, aminek
forrása szemed, szád, füled,
változik, cserél, csal a te kulcsod.

Változik a kulcs, igazodik a szó,
hogy belesimuljon a hóvihar zárjába.
A szél szerint, ami tovább űz,
gyűl, csak gyűl a szó köré a hó.

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

A távolba

Némasággal frissen festve áll a tágasság, hely van házban:
jöjj, lakoznod kell.

Az órák mind átokszépen sorakoznak a polcokon:
elérhető közelségben a menedékhely.

A maradék levegő élesebb, mint valaha: lélegezned kell,
lélegezned, magadnak lenned.

(Sprachgitter, 1959)

 

Egy nap, egy másnap

Ahogy a forró szél végigfut a hegyek hátán: ilyen vagy.
A csend repült elénk
egy második, világos életet.

Győztem, legyőztek, hittünk
a szikár csodákban, az ág,
amit sietve írtak az égre, megtartott minket, belenőtt
a hold pályájába, átszakította a huzatos fehérséget,
leveléből holnap repedt a tegnapba, úgy nyúltunk
szétporladva a fények után, és minden
zuhant, omlott,
senki kezébe vetettem.

 

(Sprachgitter, 1959)

 

András Orsolya fordításai

Illusztráció: Paul Klee