Sötétről sötétre – András Orsolya új Paul Celan fordításai

 

The Castle Mountain of S. 1930 by Paul Klee 1879-1940

 

 

Sötétről sötétre

 

Felnyitottad a szemed – és én látom sötétségemet életre támadni.

Látom a homályt szemed legmélyén sűrűsödni:

ott is az enyém, és ott is eleven.

 

Átvisz ez? Fordulatot, ébredést hoz?

Kinek a fénye követ most engem a parton,

ki ez, hogy révészt is talált?

 

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

 

 

Erős vár

 

Ismerem minden házaknak legesteledőbbikét:

a tiednél is mélyebb szemnek ül rajta vigyázása.

Erkélye rácsáról, ablakpárkányáról jajszóval lobog a gyász

zöld zászlóval – és nem tudod, hogy gyolcsát magad szőtted.

A szélcsendtől magasra lebben a kezed üteméről feledkező szövet.

A szó, amitől búcsút vettél, a kapuban vár, köszönt,

és ami itt szelíden horzsolt: fűszál és kalász és szív és virág,

már régóta ott vendég, odaköltözött, és téged nem érint már soha.

De amint abban házban a tükör elé lépsz,

mind meglátnak: rád néz fűszál és kalász és szív és virág.

És az a mélyebb szem a te mély szemedet issza.

 

(Mohn und Gedächtnis, 1952)

 

Késővörösben

 

Késővörösben alszanak a nevek:

egyet

felébreszt világtalan éjszakád,

és elvezeti, fehér bottal végig-

tapogatva a szív déli falát,

a fenyők alá:

egy embernövésű fa

elindul a cserépvárosba,

ahová az eső is betér,

a tengeri idők barátjának adva ki magát.

Kékben

mond a fenyő árnyékot ígérő lombsátor-szavakat,

és szerelmed nevei közt

tartja számon saját szótagjait.

 

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

Fénylés

 

Hallgató testtel

fekszel mellettem a homokban,

fölötted a csillagok.

 

Talán egy sugár hasadásából

pergő fény szakadt rám?

Vagy pálca volt,

amit fölöttünk törtek,

az ragyog úgy?

 

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

 

A vendég

 

Még alkonyat előtt

betér hozzád, aki üdvözlő szót váltott a sötéttel,

aki a köszöntést titokban homályra cserélte.

Még hajnal előtt

felkel,

és mielőtt továbbindulna, felszítja az alvást,

a lépésektől visszhangos, kongó álmot:

hallod, amint a messzeségeket méri, áthasítja,

és odaveted elébe lelkedet.

 

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

Változó kulccsal

 

Változó kulccsal

nyitsz be a házba, ahol

az elhallgatottak hava kavarog.

A vér szerint, aminek

forrása szemed, szád, füled,

változik, cserél, csal a te kulcsod.

 

Változik a kulcs, igazodik a szó,

hogy belesimuljon a hóvihar zárjába.

A szél szerint, ami tovább űz,

gyűl, csak gyűl a szó köré a hó.

 

(Von Schwelle zu Schwelle, 1955)

 

A távolba

 

Némasággal frissen festve áll a tágasság, hely van házban:

jöjj, lakoznod kell.

 

Az órák mind átokszépen sorakoznak a polcokon:

elérhető közelségben a menedékhely.

 

A maradék levegő élesebb, mint valaha: lélegezned kell,

lélegezned, magadnak lenned.

 

(Sprachgitter, 1959)

 

Egy nap, egy másnap

 

Ahogy a forró szél végigfut a hegyek hátán: ilyen vagy.

A csend repült elénk

egy második, világos életet.

 

Győztem, legyőztek, hittünk

a szikár csodákban, az ág,

amit sietve írtak az égre, megtartott minket, belenőtt

a hold pályájába, átszakította a huzatos fehérséget,

leveléből holnap repedt a tegnapba, úgy nyúltunk

szétporladva a fények után, és minden

zuhant, omlott,

senki kezébe vetettem.

 

(Sprachgitter, 1959)  

 

András Orsolya fordításai

 

Illusztrációk: Paul Klee