Címke: műfordítás kiemelt

Charles Bukowski: Vízbe égni, fűzbe fullni

Hurrá mondják a rózsák

 

hurrá mondják a rózsák, ma van vádnap
és mi pirosak vagyunk, mint a vér

hurrá mondják a rózsák, ma van szerda
és mi virágzunk hol katonák estek el,
és szerelmesek,
és a kígyó felfalta a szót.

 

hurrá mondják a rózsák, egyszer csak
sötétség jön, mint fény kihuny

a nap sötét kontinenseket hagy
és sziklák sorát.

 

hurrá mondják a rózsák, ágyúk és tornyok,

madarak, méhek, bombázók, ma van péntek

a kéz érmet nyújt az ablakon át,
a moly megy tovább, fél mérföld egy óra,
hurrá hurrá
hurrá mondják a rózsák
birodalmakat lengetünk szárunkon,
a nap mozgatja a szájat:
hurrá hurrá hurrá
és ezért szeretsz minket.

 

Mussó Erika ford.

Charles Bukowski: Spain és a gondnok

megégettem a tököm
ahogy beléptem a zuhanyba

múlt szerdán.

találkoztam egy Spain nevű festővel,
nem is, karikaturista volt,
egy partin találkoztunk
és mindenki berágott rám
mert nem tudtam ki ő
és mit csinált.

elég helyes fickó volt
és gondolom féltékeny volt rám,
amiért olyan ronda voltam.
elmondták a nevét
ott állt a falnak támaszkodva
jó képűen és odaszóltam:
hé, Spain, tetszik a neved: Spain.
de téged nem bírlak. miért nem ugrunk
ki a kertbe és a szart is kiverném a
seggedből!

ez feldühítette a kocsmárosnét
odasétált és megcirógatta a faszát
míg elmentem a klotyóra
öklendezni.

de mindenki mérges volt rám.
Bukowski, ő nem tud írni, (kiégett)
erőtlen. nézd ahogy iszik
soha nem járt partikra.
most eljön és benyakal mindent
és igazi tehetségeket sérteget.
valaha csodáltam őt, mikor felvágta az ereit
és amikor megpróbált végezni magával
gázzal. most itt bámulja azt a 19 éves
luvnyát, és tudod, hogy
úgysem állna fel neki.

nem csak a tököm égettem meg abban a zuhanyban
múlt szerdán, megfordultam, hogy ne égesse
a víz és megégettem a segglyukam
is.

Mussó Erika fordítása

 

Vakák a XI. századból

Vakák a Későbbi szemelvények gyűjteményéből
(Japán, 1086)

 

Szerelem negyedik kötet, 827.

Téma nélkül.                                                  Minamoto no Sigejuki

Macusimai
Odzsima[1] partjainál
míg keres-kutat:
halász köntöse, bizony,
csak az, mi így elázik![2]

 

Vegyes témájú dalok negyedik kötete, 1063.

[A hazafelé úton költötte, amikor Enkjú ötödik évének harmadik hónapjában[3] Szumijosiba[4] zarándokolt.]
Cunenobu népjóléti miniszter

 

Lám, a tengeren
feltámadhatott a szél:
Szumijosi-part
fenyőinek ágait
mossák már a hullámok! 

Fittler Áron fordításai

  

Minamoto no Sigejuki (Minamoto no Shigeyuki)

940–1000 körül

A X. század második felének jelentős vaka-költője, a VII–X. század harminchat legnagyobb vaka-költőjének számító harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike.

 

Minamoto no Cunenobu (Minamoto no Tsunenobu)

1016–1097

A XI. századi költészet kiemelkedő alakja, aki jelentős részt vállalt a vaka-költészet megújításában. A XII. század egyik legjelentősebb költője, Minamoto no Tosijori (Minamoto no Toshiyori) apja. A korszak számos költői versenyén szerepelt, Horikava császár (uralk. 1087–1107) uralkodása alatt pedig két költői vetélkedő bírájának is felkérték. Jelentős volt tehát poétikai munkássága, a Későbbi szemelvények gyűjteményének verseivel kapcsolatos észrevételeit összegyűjtő, A Későbbi szemelvények ostorozása (Nan-Gosúi, Nan-Goshūi) című munkája pedig az első olyan kritikai írás, amelyben egy császári antológiát bírál a szerző. (A Későbbi szemelvények gyűjteménye a negyedik császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológia.) Cunenobu ezen kívül nemcsak a vaka-költészetben jeleskedett, hanem a kínai költészetben és a biva-lant művészetében is. Jól ismert az a történet, amely szerint egy ünnepség alkalmával nem tudta eldönteni, a vaka-költészet, a kínai költészet és a zenészek hajója közül melyikbe szálljon.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] A mai Japán északkeleti részén lévő Macusima-öbölben található szigetcsoport egyik szigete (ld. a bélyegképen). Mind Macusima, mind Odzsima igen ritkán szerepel a X–XI. századi vaka-költészetben.

[2] A halász folyton ázó ruhája a lírai én szerelmi bánata miatt hulló könnyeire (és az attól nedves ruhájára) utal.

[3] Enkjú ötödik éve 1073 a japán évszámításban. A holdnaptár szerinti harmadik hónap pedig nagyjából a Gergely-naptár szerinti áprilisnak felel meg.

[4] A mai Ószaka városban található sintoista Szumijosi szentély (Szumijosi taisa, Sumiyoshi taisha), amely kedvelt zarándokhely volt ebben a korban. A Heian-korban ez a hely Szumijosi-öböl néven tengerpart volt, mára távolabb került a tengertől. A Szumijosi-öböl továbbá gyakran szerepel a vaka-költészetben, jellegzetes tájeleme a jelen versben is megénekelt fenyves.

Sophia de Mello Breyner Andresen költeményei I.

A kert

 

Virágban pompázik a kert és ragyog,
A fű fölött és a lombok alján
A szél jár-kel, ábrándos és szórakozott,
Vándor, ezernyi vándorútján.

A május savas és élő a színe,
Emészti a saját tulajdon tüze,
Ezen a kristályos délutánon
Viszik tovább az útjai
A valószínűtlen káoszig, ami
A jóságom és rosszaságom.

És én a kerti balettjébe
Beolvadva kószálok és merengek,
Most lehajolok nézegetve
A tó fenekén a kerteket,
Belesimul a pillantásom
Az új és puha levelek
Kimondhatatlan zöldjébe
Régi frissesség-szomjúságom
Akarom csillapítani vele.

(1944.)

 

 Az első ember

 

Mint amilyen a földi születésű fa, olyan volt,
Az elevensége a föld tüzével összefonódott,
És az árapály tágas énekébe
Folyt bele a saját tulajdon lüktetése.

Az elemek mértéke szerint teremtett
Lélek és érzelem nem keltett
Benne kínzó gyötrelmet, hanem
Tó volt, mély, tekintélyes,
Üres.
A világot tükrözte
És a felső terekbe
Emelkedett föld visszhangja mélységet
Vitt és impulzusokat a kebelbe,
Egyazon ritmikus tökélybe
Vonva a mozgó kezeket.

(1947.)

Lipp Márta fordításai

 

Sophia de Mello Breyner Andresen (1919. Porto – 2004. Lisszabon).

Kyu-bo Yi: Árnyéka a vízfelszínén

Folyó mentén sétálva
figyelemmel kísérem az árnyam táncát,
egyik-másik fodorról a vízfelszín kisimulásáig.
Majd So Tongpán töprengek a Yungsoo medencénél.
Vajon mit látott?
Egy szélfújta árnyat csupán?
Kétszáz szemöldököt, száz szakállal?
Vagy addig álmélkodott, hogy saját árnyéka mögött
rátalált a bölcsességre, amit mindeddig kutattam?

Nagypál István fordítása

Középkori vakák (“Régi és új dalok gyűjteménye”)

Vakák az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből
(Japán, 1205)

 

Bánat dalai, 758.

 

[Téma nélkül.]                                                           Ono no Komacsi

 

Fájó gondolat:
ez marad tán belőlem?
Halványzöld fátyol:[1]
végül a mező felett
gomolygó tűnő pára.[2]

 

Szerelmes dalok negyedik kötete, 1329.

 

[Száz vers között költötte:]                            [Sokusi hercegnő]

 

Éltem aligha
viseli el holnapig
szívtelenséged!
Ha netán még eljönnél,
jöjj hát most, ez alkonyon!

 

Buddhista dalok, 1920.

 

Amikor a Hiei-hegy főcsarnokát[3] építette:               Dengjó szerzetes

 

Legtökéletesb
megvilágosodást elért[4]
Buddhák serege!
Berkemre, hol most állok,[5]
áldásotok adjátok!

Fittler Áron fordításai

 

Ono no Komacsi

  1. század

A IX. század hat legjelentősebb költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) és a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike. Életéről és kilétéről szinte semmit nem tudni, annál híresebbek azonban az utókorban vele kapcsolatban elterjedt legendák. Híres volt szépségéről, Japán három legszebb hölgyének egyikeként tartották számon.

Sokusi hercegnő

1149–1201

Gosirakava császár (1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, saiin) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, és kora jelentős költőjének egyikeként tartották számon. Mestere a XII. század egyik legnagyobb költője és poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (Fujiwara no Shunzei) volt, aki egy verselméleti munkát is írt számára, a Régi korok és napjaink kifejezési formáit (Korai fúteisó, Korai fūteishō). Később buddhista szerzetesnő lett. Csaknem száz vakája szerepel császári antológiákban.

Dengjó szerzetes

767–822

Másik nevén Szaicsó (Saichō). Az ezoterikus buddhismus két jelentős japáni irányzatának egyike, a Tendai-irányzat alapítója. Költőként kevésbé jelentős, csupán néhány neki tulajdonított vaka maradt fenn. Jelen verséről sem állítható biztosra, hogy Szaicsó alkotása. Feltehetően vallásalapítói tevékenységének jelentős volta miatt került bele az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-be.

[1] A tavasz egyik jellegzetes tájeleme a vaka-költészetben, a japán eredetiben aszamidori (asamidori). A mesterséges fények nélküli tavaszi éjszakában a hold fénye által megvilágított párás égbolt halvány sárgászöldes színét jelöli.

[2] A tavaszi pára. Ebben a versben áttételesen a hamvasztás füstjét érti alatta a költőnő.

[3] A Hiei-hegy a mai Kiotótól északkeletre található. Dengjó szerzetes itt építette az Enrjaku templomot (Enrjakudzsi, Enryakuji), amely a szintén általa alapított buddhista Tendai irányzat (Tendai-sú, Tendai-shū) központja (a templomegyüttes egy részletét ld. a bélyegképen).

[4] Az első két sor a Buddha megvilágosodását, a legmagasabb szintű, legtökéletesebb megvilágosodást jelentő buddhista kifejezés. Szanszkrit: anuttara-szanmjak-szambodhi (anuttara-samyak-saṃbodhi), japán: anokutara-szanmjaku-szanbodai (anokutara-sanmyaku-sanbodai). Az ötödik sorban szereplő ’oltalom’, ’védelem’ jelentésű szó (jap. mjóga, myōga) ugyancsak buddhista kifejezés. Ezek főként szútrákban és más buddhista szövegekben szerepelnek, vakákban többnyire japán fordításban vagy más, a vaka-költészet kifejezésrendszerének megfelelő szófordulat, jelkép segítségével fejezik ki őket, eredeti szanszkrit vagy kínai formájukban elég ritkán találhatóak meg a japán nyelvű költeményekben.

[5] A Hiei-hegyet és az általa alapított Enrjaku templomot érti alatta.

(A bélyegkép a fordító felvétele)