Címke: irodalom

Miron Białoszewski: Körhinta Madonnákkal

Szálljatok fel Madonnák, Madonnák 
fel mind a hat ágaskodó lóra, lóra
mellső patáik a föld felett lógnak
mindegyik mozdulatlanul nyugszik már 

 

minden ló tüzes színekben pompázik, 
és e három nemes szín:
akár a mennyezet,
akár a tölgyerdő,
akár a sárgarépák

 

ringatózó Madonnák,
koccanó lópaták 
követik egymást

 

Fénylő sörények az angol-körben
és selyemdamaszt nyergek
és lángoló testek
színesek – becsesek

 

Szemtől szemben minden hintó 
minden Madonna, Madonna 
mozdulatlan hazug pózban
beteges gyerekkoruk óta

 

Fehér lovas
hintó
Fekete lovas
hintó
Vörös lovas
hintó
Magnificat 

 

A lomha Leonardo
és a sebes Rafael
a tüzes kör betört foglyai
vasárnap a főtéren

 

Forog 
a hat ló
forog 
a hat ló
és csak
forog
a hat ló

 

ringatózó Madonnák,
koccanó lópaták 
leszállás 
leszállás
leszállás
leszállás

 

(Nagypál István fordítása)

Rezgés

Apró házak

Az apró hazán,

Fölötte apró

Madarak.

És távolodva,

Ahogy a vonat a

Síneken, az idő,

A gondolat szalad.

És gyors az áprilisi

Eső,

És sietős a

Rügyfakadás,

Hangosan nőnek a lombok,

Hangos a százszínű

Tulipán…

A lét is csak vonat,

Néha utas vagyok,

Néha vasút.

És pilóta vagyok,

Meg óriásrepülő,

Üvegen csorgó esőcsepp,

Határtalan mező

És tó is, feneketlen,

Fodros…

De még sosem álltam meg.

Mozgok, mint

Játszótéri csúszda,

Mozgok, mint

Minden tárgy mozog,

 S a hangos siető világban

Magam is mozdulat vagyok.

 


Este&Ilze (részlet)

 

Minden a borostás Budapesten kezdődött egy mélyen átmulatott éjszaka cigaretta-világnyira megszakított sötétjében. A pillanatra fellobbanó tűzben már benne égett a szemek csillogása, mely az alkoholtól homályosan, de táplálón ragyogta csillagát a kettővel kevesebbet ellő királykék égbe. Egy kocsi elhajtott, a bolygók megálltak, a csillagok elélveztek, a szüzek felsikoltottak kéjes képzelgéseikben, mikor arra ébrednek, hogy ártatlan ujjaik majdnem megtörték a sóhajtásnyi csendet, az özvegyek felkiáltottak újra felszakadó fájdalmukban, mikor hiányolják uruk metsző ölelését, mely lenyeste róluk a hajadonság bimbóját, s leszaggatta menyasszonyi fátylukat a duhaj mulatozások utáni nászestén, a gyermekek felsírtak, a méhben már megálmodott első beteljesülés iránti vágyukat azonnal a világ tudtára hozva, hozzanak azonnal eléjük egy más nemű lényt, s gyúrják össze vele ismét, amíg fejletlenek.

Azt hiszem, csak akkor születik tökéletes gyermek, ha valaki szeretkezés közben hal meg, s annak lelke száll át egy új testbe. Kétszeres halála egy megszületéssel így egy lesz, s ezért bölcsebb néhány gyermek, mert már ismerik a halál fogalmát, habár még nincs fogalmuk annak lehetőségeiről, beteljesülésről. És nem is halhatatlanok.

Így születtünk meg mi is, egy csillagos éjszaka alatt, ahol távoli pulzárok talán éppen párzás közben égtek el óriási fehérséggé, s örökítették fényüket szemünkbe. Megállt a világ, pedig mi csak részegek voltunk, semmit nem tudtunk egymásról, nem éreztük egymás illatát, orrunk még mindig az előző kocsma füstjével ismerkedett, s próbálta kiszellőztetni a nikotin-mámort, de továbbra sem sikerült, a szél pedig csak fújt; világok és virágok illatát, melyek selymes kezükkel simogatták, s csak lassan csalták ki az előző ernyedtséget, helyet adva a valóságnak:

Mi valójában csak megcsókoltuk egymást, illetve én téged, neked hajad lebbent, de már szemed lehunytad, átleheld álmod a számba, hogy én megízlelve mélyen beléd szeressek. Akik elsétáltak mellettünk a valójában tovább rohanó világban, csak csodálkoztak, hisz két szép részeget láttak mosolyogni:

Nyúlúr elhúzta véraláfutásos száját. Látni akarta a másik, véres száját. Szétharapta, mint friss rózsabimbót, ízlelni akarta, mint aki világéletében csak ilyet evett és ehhez szokott. Kereste a tökéletes illatú szájat, melyben ott kering a tökéletes illatú vér. Cilindere féloldalasan hevert fejtetőjén, mint dombtetőn a lekonyult, bedrogozott, önmérgező kökörcsin-fej. Végignyalta szemfogait, az utolsó felespohárnyi töménységet összegyűjtötte szájában, s jólesően lenyelte. A másik nézte, közben meggyújtott, elszívott egy csillagot. Az égen kihunyt egy pont. Nem akarta a fényt, sötétséget akart, éjszakai vadorzást és vadrózsát, s kéken csillogó vért látni a másik száján, miután ő is kiharapta részét. Nyúlúr ellopta kezéből a tüzet, majd egy lélegzettel elszívta. Mert képes volt rá, nem akart az embereknek adni belőle, nem volt prométheusz, de nem is a másik lenyűgözése volt a cél, csak a lehetőség, hogy megteheti, képes rá. Várta a választ, mely gyorsan harapott bele fedetlen nyakába. Míg lassan csorgott a pirosság, halványan lehelte ki a füst még életben maradt lelkét s engedte megkapaszkodni a másik hajában. Megjelölte, mint ahogy a varázsló fúj képzeteket és megvilágosodást a tudatküszöbre érkezett gyermekek arcába.

A gondolatok félénkek, nem adják könnyen magukat, ki kell őket hámozni bús héjukból, mint az életerős kagyló megdagadt húsait párzás idején. A gondolatot ki kell szívni, ki kell élvezni magunkból, mint felesleget. Mindenféle történet csak utána következhet. Ha a síkok, az alapok léteznek és közvetíthetőek, utána adhatóak csak tovább. Ezért nincs sokszor történet, ami mesélhető lenne, hisz nem feltétlen a történésekben fogan meg a gondolatmag. Ezért nem történt még semmi egy csókon kívül. Bele kell bújnunk abba az éjszakába, kilesni minden pillanatát és kiélvezni nekünk magunknak is különcségünket. Nem minden mesélhető, de minden megérthető és megélhető. Egy csókon mit részletez az ember? A hallgatónak tennie és tennie kell csupán, hasonlítani a hallottakat, s néha a tökéleshez hasonlítgatni. Ezért nem történt még semmi, mert most minden olvasónak ki kéne mennie az utcára s az első lehető csókot kicsalni egy emberből, falevélből. Aztán visszatérni, érezni a különbséget, minden mást békében hagyni, történjen, ahogy megteremtetett.

De kik teremtetettek egymásnak és meddig? Meddig tart az élet, s honnan jő a halál, s ki kel újra életre a másik nélkül, még ha az halhatatlan is lett?

Ezek a dolgok foglalkoztattak minket a legelbújtabb gondolatokban, ezért csókoltunk hosszan, hogy ne figyeljünk és ne törődjünk, hagyjunk mindent, hogy maga menjen, s múljon; ha kell.

Merevedése volt. Csodálatos képessége, hogy akárhányszor vért veszít, könnyebb lesz s a gravitáció nem hathat a máris felszökkenő tölgyre. Keresztbe tette lábait, ráhelyezte cilinderét, mélyen belenyúlt, majd egy nyulat húzott elő. Csillapíthatatlan vágya és nemzőképessége a felesleges elélvezéseket a kalap mély üregéből előhúzott új nyuszivá varázsolta. Fejében fogant meg ez a gondolat is, kiélvezte, majd útjára engedte az állatot az egyre sötétebb éjszakában. Őseitől örökölte állítólag eme tulajdonságát, valamelyik felmenője bizton állítja, a Nyulak szigete az ő agyának teremtményei után lett elnevezve: Mikor kiéhezve ott állt a magányos kolostor mellett, nézte a szent-testű lányokat. Lábai körül minden este ott hemzsegtek a nyulak… Az apácák nem bánták. Virágok helyett labdaméretű hópelyhek gurultak az udvaron, tavasszal is. Senki nem éhezett. Havat; forrón; enni nem bűn.

Ilyen mérvű gondolatok lebegtek az olcsó fröccsök karcos ború sűrűségében, s illantak el a komisz dohánymezőkről ideszökött élettel. Ami elhangzott, ebben a pillanatban szinte lényegtelen volt. Tekintetek, azok az ősi, ösztönös, kémiai alapú tekintetek mérték fel a másikat, mint leterítendő nagyvadat… Egymást tépő, s kerülgető, vérszomjas vadak. A kémiai alapú találkozás megtörtént. Feromonfelhők és tesztoszteron-esők kavarogtak a levegőben, de mellette sokkal inkább létezett már a tudatos, törvényszerű kapcsolódás: ezek kombinációja életrevaló. És ez a gondolat sokkal fönségesebb volt, mint bármely alapvetően kémiai törvényszerűség. Ez már tudatos manipuláció és keverés, vegyészet, a gondolatok elegyítése s feloldása egy másik, tökéletes testben. Ez volt a fő cél, de a belső hang egyelőre hallgatott, bensőségesen intimen kezelte a helyzetet, mint felfedetlen szabályt, melyet magának állított fel gépelt, vad, titkolt elme-oldalakon keresztül. Később; persze; mi is felismertük.

Elza, hátán szárnyakkal, melyek most enyhén rebegtek, mint kéjtől fájó ajkai, ismét meggyújtott egy csillagot és ismét sötétebb lett. Egész este folytatták, mígnem csak szemük világított a sötétben. Mint a vadaké.

Bertrand Besigye: Tél a Tigrisvárosban

Tél van a Tigrisvárosban s a Tigrisvárosra rárontott a fehérség,

S a fagy hamva falhosszakra rakódva recseg, rian

Olyan mintha a téli szél kristályai között fagyott szellemek ropognának.

   Fagyott szellemek, jéggé szilárdulva, lepattogva mennyezetről, szegletekről és rasszokról

Erdők és kapualjak mélyén, gyilokvágyak hó-örvényén

Fagyott szellemek, egymásba hűlve jégezüst csillognak út hosszan

   S kacagva formálnak tükörjeget autóknak és trélereknek,

Hogy csússzanak, sodródjanak. Fagyott szellemek, melyek forgószelek fogsorán

Szeretkeznek, üvöltve Hó-infernójukban

   A Tigrisvárosra nehezedve, a Tigrisvárosba nehezedve

Oly fagyterhesen, hogy a gumiabroncsok megperdülnek a szűz hóban, s hókotrók robbannak

És érzed a hideget átszökni bőrödön csontjaidba, és füledbe súgja:

   „Egyikünknek pusztulnia kell!”

S a szerelmespárok ráharapnak egymás ajkaira, hogy hőt szítsanak,

Mely szembeszegül a szív izmaiba szivárgó fagyott szellemekkel,

   A szívverésre törő fagyott szellemekkel.

Bár ha a fagy csak a napfény hiányából fakadna, soha nem faragna a szépség mértanával

Jéglepkéket a hókristályba, a hókristályba, a hókristályba.

   S a hókotró is csak azért kapar az aszfalt testén, hogy felrepessze agykérged,

Hogy halljad kaparását, bár az autó-zsongást elcsitítja a hó-rengeteg

S a támadó tél hidege mindent és mindenkit pajzsa emelésére sarkall, mely erős,

   Erős, hogy kitartson, míg a városlakók arcában lakozó fagyott szellemek addig

Nem dermesztik őket, hogy botoxot és fagyálló szájfényt kelljen használniuk.

Egészen addig, míg a vérük is megfagy, ha arra kell gondolniuk, hogy ezen az utcán kell

   Leélniük életük hátralevő napjait. Egészen addig, míg oly sok húsbárdot nem metszenek Egymás pillantásába, hogy egymás szemébe sem mernek nézni öt másodpercnél tovább.

Ez a tél a Tigrisvárosban… e szubarktius városban,

   És ott állok egy toronyház tetején egy keményre főtt sárgájú téli telihold alatt, ujjakkal, Melyek oly fagyottak, hogy üvegként törnének össze, lábujjakkal, melyek mint jégkocka Roppannának el

És én csak égetem a számlákat csekkről-csekkre, mint lassú rituálé

   Miközben a legtisztább, legridegebb vodkát iszom… e szubarktikus városban,

Hol minden autó karambolozni táncol a tükörjégen és a fagyott szellemek ördögi mosolyként

Ülnek az emberek szájából szálló fagyfüst felhőkön s azok életére törnek a téli éjjel delejével.

 

Dicső Ferenc fordítása

Jelkép


 Szín
bólum

 

Kard által vész, mind ki kardot ragad. Hát rögvest jó acélt markol, hogy az által mász’ a létrán, bizonyos értelemben fölfelé. Fából készült H- betűk: (mond: a hágcsó) honnan jöttek, s merre tart’nak?

Jobbra? Alkalmasint esernyő a fémhüvely, hülyébbnek tán úgysem nézik: hiába a harmincöt fok, sok sapka a kobakon, fémbakancs a lábakon, dizájn, dizájn, dizájn.

Balra? Egy karéj a lázadásbó’, egy szelet a múlt századbó’, egy falat a szépeszmékbő’: vörös taraj: kakas(k)odó ifjúkora.

 

Ennyi mindent egyszerre! Hát érteni ezt? Nem érteni? Láttatni? Történelem? Szörnyű, szörnyű háháháháá!

 

KÉK–SÜNI A TÁVOLBÓL: – Ifiúr, há öhm, bhm! Hét meg a nyolcát, macska rúgja meg, hollók vájják ki a szemed, többet nem tudok, elég már! Hát mi az a szar, a csillogó markolatú esernyős rézfaszú bagoly a kezedben?

– Ez kérem, egy kard, de pszt!

– Pszt?

– Pszt!

 

Némi kellemetlen adok-kapok afterdurcázással, s bajsz’alatti dünnyögéssel adtam át a kardom, de szőttem mellé egy ötsorost:

 

Felajánlom hát fegyverem,

díszítse gyönyörű gyötrelem.

jelkep

 

Országomnak hátha kell,

máskülönben szárnyra kel,

lelkemben a szív.

 

Mellesleg, ily markolatdíszt készítettem naked,

marconán (remélem érted), “Néked”:

 

(részlet Juhász Tamás készülő prózaművéből)

 

RĂZVAN TUPA: a csillagok beszélik a nyelvedet; bukaresti összeköttetések: román testek


 

a csillagok beszélik a nyelvedet

 

egy román test a másik

akinek átadsz mindent ami vagy

az iskolában mindenikünknek volt egy unokatestvére

aki látta aki tette a román test volt

közülünk mindenkié luxusautókkal kereskedik mindenikünké

mint egy le nem rótt adósság mint egy lehetőség

ugyanaz a tarkónk pihéinek minden rettegése számára

 

egy-egy test vagy több is amiben álmodsz és

az álom az amit ébredéstől késő estig teszel

 

egyik nagyon tiszta pillanatban amikor

hangkép-árnyékom rávetül mindenre az érintések szellőjével

 

egyenként vagy többen is levegőbe fúrt nyelvvel

élvezettel tartozunk és a szájpadlás boltozatán egymás után tűnnek fel a csillagok

 

 

 

bukaresti összeköttetések: román testek

 

Politikai szempontból ez a boldogság: kezdet nélkül

mindenki lassan lángra kap együtt egy helyen egy nagy olcsó filmben amin jól el lehet kérőzni

olyanformán hogy mindent vállaljunk, kivéve a jelenlétet.

D&G sapkás koldusok integetnek és savanyúan mosolyognak biztosítva minket arról                                 

hogy az életet érdemes élni és megemészteni. Kétlejes kalapok énekelnek a középületekről:

 

Bogozd meg a leheletedet ez egy szaglásváros

Emléke csak szagok útvesztője és szőröstül-bőröstül fogyasztható

Ez a történelem beleráncosodva a ruhákba amiket unos-untalan viselsz

és szinte örökké ez az a tartomány ahol

a ruhák hordják az embereket ki

a gödörbe. Mindenki emberi formát ölt

 

Mindenki külön nevet ad magában az ismert helyeknek

de itt minden hely bizonyos illatot ragaszt minden egyes

járókelőre. És mindig valami máshonnan valót.

 

Derűs műanyagtekintetű próbabábuk követik végig a látványos előadást

amennyiben az utolsó divat ezt diktálja:

Kipróbáltam ezt az álomszabás-mintát még tavaly

Az emberek olyan divatjamúltak! mondják ők

siettetve mindegyre-meghalásukat. Vagy épp itt

a legdrágább meghalni

úgyhogy ha eszel, éhes leszel

ha iszol, megszomjazol

Ez a mi politikánk. Bármit kívánsz

kinevezünk egy főnököt hogy legyen rád gondja

mint a beállított képeken, mint a filmekben

mi vagyunk az igazi románok

nem nyelünk, nem használjuk a fogainkat

 

csak a nyilakat kell követned. Elhelyezésük soha nem helyes

de tévedni legalábbis emberi dolog

és ez sokszor vallásos értelembe csap át

 

felfelé. Nézd: az egész ég félhivatalos zászló

furcsa jelekkel amik kiejthetetlen szavakat találnak ki.

Minden amit a kommunizmusról tudsz itt fáj

és ezt gúnyolódva meg is lovagoljuk. Ez néha

a pénzügyi arcát mutatja és szellemeskedik

Drakula fogai miatt (persze):

 

minden egyes fog egy könnycsepp ami akkora mint egy ház és 1000 üvegemlője van

éppen ennek a mozi-szájüregnek a közepére emelkedik fel

úgy táplálják a kifogások mint az afrikai anyát a amerikai szemfényvesztés és

a bennszülött hitvilág. Mint bárki Eurázsiából addig nevetünk

amíg a hó lángra lobban és késő nyárig táncol. és aztán megint

sajnáljuk és újra megtesszük

 

András Orsolya fordításai