Címke: Győrffy Ákos

Bejegyzések

Bajdázó a Trafóban

Trafó, 2014. január 25.

„van ennek a zenének valamiféle középhegységi tempója. Azt hiszem, hogy ez az alapzúgása, az alaphullámzása ennek az egésznek, ez a fajta középhegységi tempó.”

(Győrffy Ákos a Bajdázóról)

 

gyá 

Grúziában jó tíz órája zötyögtünk a buszon, amikor megszólalt az Engem úgy veszel körül. A grúz táj, meg a monoton meditatív-spirituális szerkezet egyértelművé tette, hogy a Bajdázó kiváló utazózene, külső és belső mozizásra egyaránt alkalmas. A grúz buszozás mellett Győrffy Ákos (a Bajdázó oszlopos tagja) költészetén, személyén, és leginkább esszéin keresztül jutottam a Bajdázó közelébe. Győrffy Haza című esszékötete a 2012-es könyváradat egyik legizgalmasabb szövegkísérlete volt, az esszék egy része szorosan kapcsolódik a Börzsönyhöz, mint konkrét és pszichés tájhoz.

Világzene, tájzene, ambient, börzsönyzene, zenebörzsöny, pszicho-folk, spirituál-meditatív, több irányból lehet a Bajdázóhoz közelíteni. A zenekar háttérországaként a Radioheadtől kezdve a Pink Floydon, Barbaron, Vízöntőn, VHK-n, Cseh Tamáson keresztül a Woven Handig rengeteg hatást fel lehetne sorolni, mégis érdemes elidőzni kissé ezen a börzsönyzene elnevezésen. A börzsönyzene nyitó gesztus, mivel rengeteg értelmezési lehetőséget biztosít, a zenei útkeresés során kitöltheti az elnevezésben rejlő lehetőségeket, és védekező gesztus is, mivel levédi magát az ismert műfaji besorolások által kialakított elvárásoktól.

„A Börzsöny az ország legnagyobb összefüggő lakatlan területe” – áll a zenekar honlapján. A Bajdázó egy olyan területet határoz meg zenei és spirituális forrásként, amelynek hangsúlyos a lakatlansága, mintha a természet érintetlensége és a természethez közelítő ember kapcsolatlehetősége ebben a térben valami őseredeti állapothoz állna közel. Persze a Börzsönyt is simán át lehet gyalogolni akár egy hosszabb nap alatt, de magyarországi viszonylatokban valóban kivételes élmény pl. az északi, kevéssé turistás szakaszokon mászkálni.

A köztudatban a Pilissel vagy Pannonhalmával szemben a Börzsönynek nincs kidolgozott, körülírt vagy valamely politikai, szellemi irányzat felől megtámogatott mitológiája. A táj látványvilága és a mágikus, archaikus, ma már néha vicces hangzású elnevezések (a teljesség igénye nélkül néhány: Csóványos, Nacsapéreg, Három-hányás, Fagyosasszony, Fölöstököm-oldal, Suta-Berki-nyiladék stb.) alkalmassá teszik arra, hogy beleíródjon egy spirituális vonatkozásokkal is telített magánmitológia, akár irodalmi, akár zenei oldalról közelítve.

 

mzsgz 

„Nagyon szeretném, ha a miénk nem az a zene lenne, amiről sokat kell beszélni, és értelmiségi locsogást kéne róla folytatni, hanem egyfajta imádság lenne inkább, én ezt szeretném.”

(Mile Zsigmond /ének, gitár/ a Bajdázóról)

 

Az értelmiségi locsogást úgy tűnik nehezen lehet megúszni (ld. jelen cikk), főleg, ha urbánus közegben is érvényesülni próbál egy zenekar, ha beemeli a lakatlan (vagy tündérek által lakott) tér mitológiáját az agyonlakott (értsd városi) terek értelmezési horizontjába. Ott bizony locsogni kezdenek róla, megpróbálják áthelyezni, elmozdítani, a diskurzus már csak ilyen.

 

bajd

A Bajdázó összességében ügyesen vette a Trafó-közeget, kb. 80 perces, feszes és személyes koncertet nyomtak. A meditatív belefeledkezés velejárója, hogy én is leginkább moziztam, nem színpadi produkcióként viszonyultam a Bajdázóhoz, de azért néhány józanabb pillanatomban megfigyeltem őket:

A Bajdázó-számok szövegei néhol kiegészítik, erősítik a zenekar „középhegységi” tempóját, máskor viszont a szövegintenció felülpozicionálja magát. Az időnként felbukkanó keresett rímek, erőltetettebb poétikai megoldások azonban szerencsére nem uralják a koncertélmény és a szövegvilág összességét.

 

mzs

 

Mile Zsigmond visszafogottan látta el a klasszikus frontemberi teendőket, énekhangja kiegészítő, egyenrangú összetevőként épül a zeneanyagba. Győrffy Ákos kicsit elszeparálódva hátulról, tényleg mint egy távoli hegyvonulat nyomja a Bajdázó-feeling hangszőnyegeit, effektjeit. Kas Bence ütőhangszeres profi módon játszott a többiek alá és fogta össze a széttartóbb számokat, Gugyella Zoltán basszeros és zenei rendező spontán gesztusai és FUCK ME, I’M FAMOUS pólója finoman ellenpontozta a visszafogott, spirituális Bajdázó jelenlétet.

 

mzsgz2

A locsogásból pedig ennyi elég is lesz, a Bajdázó eddigi életművét itt lehet meghallgatni:

http://www.unknownartists.hu/bajdazo/zene.php

 üh

 A képeket Szöllősi Mátyás készítette

 

 

 

 

 

Bejegyzések

Két ünnep között

Gondolatok Győrffy Ákos Havazás Amiens-ben című kötete kapcsán

 

„Van még két vagy három életem ezen / kívül, amiből most beszélek ki. A két / vagy három másik életem helyszínei / és viszonyai sokkal egyszerűbbek és / letisztultabbak, mint ezé a – jobb híján / nevezzük így – saját életemé.” – ezekkel a szavakkal indul Győrffy Ákos legújabb kötete. A beszélő az Én és a Másik én élete közti távolságot igyekszik itt hangsúlyozni, miközben éppen egy ilyen behatárolhatatlan és meghatározhatatlan távolságnak a folyamatos egymásba kapcsolódását figyelhetjük meg később a kötet verseiben. Ez a finom belső feszültség kiemelten fontosnak tűnik, hiszen ebből bontható ki a Havazás Amiens-ben egyik hangsúlyos működési elve.

 

            Talán lehetséges lenne azoknak a határpontoknak a konkrét kiemelése, amelyek ennek a távolságnak az egymásba kapcsolódását emelik ki, de amelyek éppen azt támasztanák alá, hogy létezik ez a határpont. Hogy végül mégsem bizonyosan létezik, talán nem is olyan meglepő: a versek egy nagy részének mindenkori tétje az, hogy hogyan írható le, ha egy Másik élet már nem biztos kézzel választható le a Sajátéról. Nem egyszerűen a közöttiség – rendkívül produktív – léthelyzetéről van csupán szó, hanem arról, amivel a ma már kevéssé befogadhatónak tűnő ikonok esetében szembesülünk: mi történik, ha az enyém már nem egészen biztos, hogy az enyém, és mindez milyen hatással van az Énre és ez hogyan rendezi át az egész kérdéshorizontot – mert innentől kezdve nem vagy nem elsősorban az lesz a kérdés, hogy én ki vagyok.

 

            Győrffy eddigi költészete elsősorban a természet bizonyos lokalizálhatatlan pontjaival dolgozott: ezek a „kiemelkedő” (fa, leshely, hegy) helyek nem a lírai én által tudatosan kiválasztott helyszínek voltak, hanem fordítva, a lírai én kötődött például emlékek révén hozzájuk, s ennek  tudatában próbált párbeszédbe lépni velük. A párbeszéd, a megértésre tett kísérlet a Havazás Amiens-ben is már egy saját nyelv segítségével történik, amely a Radkersburgi elégia című versben például ismeretlen írásként kerül elő, az írásnak mint felismerhetetlen jelnek az értelmében: „Kinyitotta a bőröndöt. Szakadozott fedelű / bőrkötéses könyvek voltak benne. Valami furcsa, / ismeretlen nyelven íródtak, még a betűket sem / ismerte fel. Különböző nagyságú körökből állt / az írás, a körökben keresztek, kisebb körök / és pontok.”

 

            A több szempontból is legerőteljesebb szöveg a kötet címadó verse, melynek alcíme: Szent Márton-apokrif. Az újraolvasott legenda kezdőmozzanata a közös nyelv, ezáltal a közös lét momentumait hordozza: a beszélő lovának minden rezdülését érzi, a múltból felbukkanó másik havazás az apjával való kapcsolatának (persze töredékes) emlékeire mutat. A találkozás a koldussal, a saját ruha átadása, melyet követően maga mellé emeli a már-már megfagyott embert, mind arra irányítják az olvasót is, hogy szoros kapcsolatot feltételezzen maga és a másik nyelve között – a költemény nyelve a végletekig lecsupaszított, pontos, de minden képében saját maga belső működését hangsúlyozza. Nem hangzik el párbeszéd a koldus és lovas között, beszédet csak a centurio és a lovas között olvashatunk. Az Úr megjelenése a koldusnak adott köpenyben, s szavai után a lírai én beszéde saját magához már nem a sajátja többé: „És mintha valaki idegen hallanám, / úgy hallottam saját szavaimat”. A határvonal átlépése, belátása annak, hogy többé nem értelmezhető semmi az addigiakhoz hasonló módon, már nem evilági: „Ruhádba / öltözöm, fényes palástodba öltözve kelek át a végtelen / havazáson, ami az evilág.”

 

A két ünnep közötti időszak talán ezért alkalmas hatványozottan arra, hogy ne csupán a közöttiség állapotát lássuk benne, hanem annak a lehetőségét is, hogy éppen most lehetséges az előző és a eljövendő közti határvonal semmisségének, a pontos hely és idő, az Én és nem-Én eldönthetetlenségének átgondolása is.

 

 

A Győrffy Ákossal készített videóinterjúnk hamarosan elérhető az ÚjNautiluson!