Trafó, 2014. január 25.
„van ennek a zenének valamiféle középhegységi tempója. Azt hiszem, hogy ez az alapzúgása, az alaphullámzása ennek az egésznek, ez a fajta középhegységi tempó.”
(Győrffy Ákos a Bajdázóról)
Grúziában jó tíz órája zötyögtünk a buszon, amikor megszólalt az Engem úgy veszel körül. A grúz táj, meg a monoton meditatív-spirituális szerkezet egyértelművé tette, hogy a Bajdázó kiváló utazózene, külső és belső mozizásra egyaránt alkalmas. A grúz buszozás mellett Győrffy Ákos (a Bajdázó oszlopos tagja) költészetén, személyén, és leginkább esszéin keresztül jutottam a Bajdázó közelébe. Győrffy Haza című esszékötete a 2012-es könyváradat egyik legizgalmasabb szövegkísérlete volt, az esszék egy része szorosan kapcsolódik a Börzsönyhöz, mint konkrét és pszichés tájhoz.
Világzene, tájzene, ambient, börzsönyzene, zenebörzsöny, pszicho-folk, spirituál-meditatív, több irányból lehet a Bajdázóhoz közelíteni. A zenekar háttérországaként a Radioheadtől kezdve a Pink Floydon, Barbaron, Vízöntőn, VHK-n, Cseh Tamáson keresztül a Woven Handig rengeteg hatást fel lehetne sorolni, mégis érdemes elidőzni kissé ezen a börzsönyzene elnevezésen. A börzsönyzene nyitó gesztus, mivel rengeteg értelmezési lehetőséget biztosít, a zenei útkeresés során kitöltheti az elnevezésben rejlő lehetőségeket, és védekező gesztus is, mivel levédi magát az ismert műfaji besorolások által kialakított elvárásoktól.
„A Börzsöny az ország legnagyobb összefüggő lakatlan területe” – áll a zenekar honlapján. A Bajdázó egy olyan területet határoz meg zenei és spirituális forrásként, amelynek hangsúlyos a lakatlansága, mintha a természet érintetlensége és a természethez közelítő ember kapcsolatlehetősége ebben a térben valami őseredeti állapothoz állna közel. Persze a Börzsönyt is simán át lehet gyalogolni akár egy hosszabb nap alatt, de magyarországi viszonylatokban valóban kivételes élmény pl. az északi, kevéssé turistás szakaszokon mászkálni.
A köztudatban a Pilissel vagy Pannonhalmával szemben a Börzsönynek nincs kidolgozott, körülírt vagy valamely politikai, szellemi irányzat felől megtámogatott mitológiája. A táj látványvilága és a mágikus, archaikus, ma már néha vicces hangzású elnevezések (a teljesség igénye nélkül néhány: Csóványos, Nacsapéreg, Három-hányás, Fagyosasszony, Fölöstököm-oldal, Suta-Berki-nyiladék stb.) alkalmassá teszik arra, hogy beleíródjon egy spirituális vonatkozásokkal is telített magánmitológia, akár irodalmi, akár zenei oldalról közelítve.
„Nagyon szeretném, ha a miénk nem az a zene lenne, amiről sokat kell beszélni, és értelmiségi locsogást kéne róla folytatni, hanem egyfajta imádság lenne inkább, én ezt szeretném.”
(Mile Zsigmond /ének, gitár/ a Bajdázóról)
Az értelmiségi locsogást úgy tűnik nehezen lehet megúszni (ld. jelen cikk), főleg, ha urbánus közegben is érvényesülni próbál egy zenekar, ha beemeli a lakatlan (vagy tündérek által lakott) tér mitológiáját az agyonlakott (értsd városi) terek értelmezési horizontjába. Ott bizony locsogni kezdenek róla, megpróbálják áthelyezni, elmozdítani, a diskurzus már csak ilyen.
A Bajdázó összességében ügyesen vette a Trafó-közeget, kb. 80 perces, feszes és személyes koncertet nyomtak. A meditatív belefeledkezés velejárója, hogy én is leginkább moziztam, nem színpadi produkcióként viszonyultam a Bajdázóhoz, de azért néhány józanabb pillanatomban megfigyeltem őket:
A Bajdázó-számok szövegei néhol kiegészítik, erősítik a zenekar „középhegységi” tempóját, máskor viszont a szövegintenció felülpozicionálja magát. Az időnként felbukkanó keresett rímek, erőltetettebb poétikai megoldások azonban szerencsére nem uralják a koncertélmény és a szövegvilág összességét.
Mile Zsigmond visszafogottan látta el a klasszikus frontemberi teendőket, énekhangja kiegészítő, egyenrangú összetevőként épül a zeneanyagba. Győrffy Ákos kicsit elszeparálódva hátulról, tényleg mint egy távoli hegyvonulat nyomja a Bajdázó-feeling hangszőnyegeit, effektjeit. Kas Bence ütőhangszeres profi módon játszott a többiek alá és fogta össze a széttartóbb számokat, Gugyella Zoltán basszeros és zenei rendező spontán gesztusai és FUCK ME, I’M FAMOUS pólója finoman ellenpontozta a visszafogott, spirituális Bajdázó jelenlétet.
A locsogásból pedig ennyi elég is lesz, a Bajdázó eddigi életművét itt lehet meghallgatni:
http://www.unknownartists.hu/bajdazo/zene.php
A képeket Szöllősi Mátyás készítette