SZÁRNYPRÓBA

 

Csiripelnek, lezuhannak.

Megint dalolnak.

 Titkok.

Amiket felnyitottak.

Száj tátogatva, figyeleméh…

Tétova lábak a levegőbe.

Sebtiben tapossák a légüres teret.

Kitartó kapkodás, dühödt igyekezet.

Erőtlen szárnycsapkodás.

Mégis milyen népek?

Kik ezek?

A varjú családoknak ma még privát fa jár.

Sok a gond, sok olyan kell, aki szétkürtöli:

kár.

Elszörnyülködni a híreket a világnak.

Szétfröccsennek a bánatvizek,

félelem-fenyvesek bezárják fent az eget.

Rothadoznak a fák, melyeket madarak laknak.

Nincsenek már: leginkább csak irigyek.

A többi madárnak miért nem jár privát fa?

Talán mert akkor a légüres térben

még a madár se járna

– kelne.

S a fiókák sem próbálnának fel újabb és újabb

szárnyakat,

és nem kapnánk fel a fejünk se,

hallva a huhogó télesti árnyakat…

HÁTÚSZÓ FORDULÓ

Ki kell tapintanunk a falat, már idejekorán,

az ütközés előtt, hogy meg lehessen fordulni.

Gyorsan búcsút inteni, váltani még, a medence falán,

vagy akárhol

Hogy megmaradjon egy talán.

Bármilyen kecsegtető is a távol.

Úgy kell, hogy nem látunk rá a falra, se a fal mögé.

Ki tudja, mit hagyunk ott egy ügyes hátraarccal.

Ha túl későn fordulok vissza,

megtelik az orrom, a tüdőm vízzel.

Félek, félrenyelem az életet.

Elfullaszt a bánat, a tempó hiába hízeleg.

De ha idő előtt, úgy a fallal szemben

valahol a fal és önmagam közt

ügyefogyottan, tétován megrekedek?

Nincs elrugaszkodás, kókadozó lendület.

Ha idejekorán, úgy nem lehet továbblépni.

Mert csak pont jókor lehet.

Nem a faltól falig, hanem a fal előtt kezdődik,

A fallal szemben– hogy ott ki mit kezd magával–

 az az igazi menet.

És azt is csak egyetlen egyszer, egyféle ritmusban

lehet.

 

KÁVÉZACC

Keserű a kávé,
de illatos a hajnal. (hűs Tavasz)

Ne zsörtölődj, mondd csak szépen:

Amivel éppen áltatod magad.

Mondasz valamit valami helyett:
ám az mégsem az.

Bár ideiglenes vigaszod lehet,
valami belül elhavaz.

*

És miközben egyre eltünedeznek a jelek,
a fejcsóváló, fenyegetőző szelek körbe-körbe szaladnak.

Homályos jellegek forrnak össze

a távolban, és annál is messzebb meg
pókhasú etióp gyerekek
kotornak össze pár
porszemeknek tűnő kávészemet.

Egy kislány jósolni szeretne.

Együtt savanyodik már
a kávé meg a tej is,

Letörött fülű bögrében várnak.

S mert őket lesed
te is lassan nekikeseredhetsz.

*

Ám a koszos bögrék alján egyetlen korty

mindig ott ragad,
mert már túl tömény. Vagy mert

rossz a zacc.
És talán valami remény is
megkövül vele.

Hiába, senkit nem vonz annyira,

hogy kávéját fenékig gurítsa le,

hogy a „méregpoharat” ki is igya.

Pedig van, hogy az utolsó korty

az élet sava-borsa

a zaccosabbja,

hiába van a habja

hiába hív a leve.