Ha érdemes színházról beszélni egy irodalmi oldalon, akkor a színházról magáról is beszélni kell. Nem csak az előadásokról. Nem csak a díszlet-jelmez-színész összkompozíciójáról. Lehet beszélni (írni) a színházról mint intézményről. Hatásáról (ha még egyáltalán van) a mai magyar társadalomra. Lehet szó rendezőkről, tervezőkről, politizáló színészekről, improvizációs előadásokról, színházesztétikáról.

De ez mind nem fontos, ha nem ragadtuk meg a színház lényegét.

„Ésszel fel nem fogható, tehát létezik”

Ritkán van meg először a cím. A végén könnyebb címet adni egy írásnak, elbíbelődik vele az ember, formálódik sokáig. Ha van rá idő, egy-két hétig is megy az agyalás, melyik lenne a legelevenebb, ami már önmagában is úgy fejez ki valamit (nyilván az adott írást), hogy nem is kellene mögé az az öt-hat-tíz-tizenötezer karakter.

Most a címet tudtam először. Színház és fesztivál viszonyában ugyanis olyannyira eleven és egyben evidens a határátlépés kérdése, mint zene és irodalom kapcsolatában a ritmusé. Színház a színházban, fesztivál a színházban, fesztivál a fesztiválban, színház a fesztiválban. Színház a fesztiválon. Hogyan folyik egybe a színház és a fesztivál? Mit keres a színház egy alapvetően könnyűzenei fesztiválon? Lehet-e, kell-e igazi színházat csinálni egy fesztiválon? Működik-e, és ha igen, vannak-e feltételei egy fesztiválon bemutatandó színházi előadásnak, melyeknek teljesülniük kell? Bírhat-e teljes értékkel egy fesztiválelőadás? Milyen küzdelmeket áll ki egy alkotás, ha fesztiválozni megy?

Különösebben nem foglalkozván azzal, hogy magam mit kerestem a VOLT Fesztiválon, mindenesetre a fesztivál színházi részén tevékenykedve, nem először voltam jobb- (vagy bal)keze a szervezőbrigádnak. Egy fesztivál megszervezése ugye nem kis dolog. Egy fesztivál színházi részlege pedig általában körülményes. Nem jó a díszlet (ha egyáltalán…), nem jó a hang (mert mi ez a zaj, ami a többi színpadról átjön), nem jó a világítás (csokoládébarnára, vagy éppen rákvörösre sülni-égni ahelyett, hogy kapnánk egy fejgépet), nincs kellék – hisz csak egy tévé kéne, annyira nagy kérés ez egy fesztivál közepén..? Alapvetően semmi nem jó, nem jó, nincs, nincs, nincs.

Van viszont más.

Fesztiválhangulat, mindenekelőtt. Hogy nem feltétlenül túl gyakran színházba járó emberek most eljönnek. A TÁP Színház képviselteti magát a VOLT-on, valamint általuk szervezett két másik előadás is helyet kap még a fesztiválon. Kárpáti Péter Szörprájzpartija, és a Természetes Vészek Kollektíva FIP – A Te Pártod 2009. című performansza is nagy sikert arat a fesztiválozók körében. S a határ átlépetett, a fiatalok pedig talán Pesten is eljönnek.

Vannak kérdések is, melyekre muszáj választ kapni még az előadás elkezdése előtt. Mert nem mindegy, paradicsomszósz vagy málnaszörp van-e vér helyett a jelmezen (vagy inkább ne is legyen); hogy merről süt majd a nap délután háromkor; hogy négyszer négy négyzetméterre vagy egy viszonylag zárt koncerthelyszínre fér-e jobban be egy „titkos lakás”.

S a már-már megfejthetetlen kérdésekre gyakorlatilag azonnal kell választ találni, s ki dönti el, jó-e a megoldás, amit találtunk? És ki mondja ki a végső szót? A rendező? A fesztivál részéről idedelegált személy? Az adott körülményeket a mindig, minden esetben vállaló színész? Vagy a közönség, a befogadó, akinek a véleményénél nem lehet fontosabb?

A TÁP Színház fesztiválokra kifejlesztett Egyperces Színházát játszotta a VOLT-on, egy embernek, x számú színész, egy percben. Napi két órában. Nem kell sok számolás ahhoz, hogy ez százhúszszor való ismétlésre jöjjön ki. Naponta százhúszszor ismétlik meg a produkciót, s akármelyik nézőt megkérdezzük, azt állítja, egy percben kap egy komplett színházi élményt. A határt tehát átlépték, irány Ámerika!

Másik előadásuk, a fesztivál első napján játszott Odüsszeisz szintén sikert aratott. Elrapelték Homérosz eposzát. Eme előadás azonban kivételt képez a többi közül abban, hogy létezik egy koncert változata is, mely a VOLT-on a több száz koncert között megállta koncertként is a helyét. Az előadás tehát már önmagában, fesztiválra lépése előtt is átlépett egy határt, ha úgy tetszik: nyitott, a fiatalabb közönség tetszésindexének meghódítása érdekében. Ha ugyan ez cél volt. Ha ugyan nem önmagában, önmagukért ilyen ez az előadás. Lehetne belemagyarázni, hogy a fiatalokért van így, azt is, hogy önmagukért. Leginkább azonban arról van szó, hogy megegyezik a két csoport kívánalma. Egy területről való kilépés (a határ átlépése) egyben egy másik, szintén körülhatárolt területbe való belépés is.

A Szörprájzparti Budapesten egy „titkos lakásban” játszódik. A fesztiválon a TÁP négyszer négy négyzetméteres sátrában játszották. Sokadik próbálkozás után döntöttek úgy, hogy egy ekkora helyen lesz bent körülbelül ötven néző és a játszók is. Nagy Zsolt a végén elnézést kért a nézőktől a tapsrend helyett. Nézzék el, hogy ilyen körülmények között játszódott le az előadás, és jöjjenek el, nézzék meg az eredeti helyszínén is. Így is lehet. Nem lesz ettől kisebb vagy nagyobb élmény, számára azonban fontos volt, hogy ezt a gesztust megtegye a befogadók felé. Akik pedig így is sikeresnek ítélték meg a látott eseményt.

A Természetes Vészek Kollektíva FIP – A Te Pártod 2009. című performansza egy tavalyi projekt, a Fixa Idea – ha úgy tetszik – folytatása. Most azonban csupán Katona László egymaga játssza. Negyven percen keresztül nyomja, gyakorlatilag a rizsát („ő ésszel fel nem fogható, tehát létezik…”) – holott egy kőkeményen felépített műsor részesei vagyunk, mintha minden mondatát hallottuk volna már – a Szigeten újra megcsinálja.

Ritkán van úgy, hogy nincs meg, mivel kellene lezárni. Utolsó mondatot adni a legnehezebb, elvégre az marad meg leginkább az olvasóban, ha jó. A lényeg talán abban áll, mindegy, fesztiválon van-e egy előadás, vagy sem. Ha jó, az mindenképpen úgy fog megszólalni, ahogyan annak rendje és módja szerint meg kell szólalnia. Határokat pedig minden előadás átlép. Akkor is, ha nem fesztiválon játsszák.