Rezsőnek tekintélye van. Minden reggel kinyitja az Idegen szavak és kifejezések szótárának legfrissebb kiadását és tanul. Minden nap egyet. Már a dénél tart.
“Ki maga, mi? Mér, maga ki? Maga dezavuál engem?!” – kérdezte a két szőrmés cicababa és a nokiakígyót játszó nagykamasz füle hallatára. „Nem hallod, hogy a Sofőrúr a góré?! Tacsi a kézbe azt gyalogojjá!”
Valami megmozdult Rezsőben a góré szó hallatára. Valami, amit azok érezhetnek még, akik megnyertek egy kerületi selejtezőt vagy feltaláltak olyasvalamit, amiért az Akadémián díjat adnak.
Rezső szerette, ha ő a főnök. „Nehogymár a szemét szedjen föl engem!” – szokta mondani, mert hallott egyszer valami hasonlót. Csak elfelejtette. „Nem baj, ez eredetibb.” Rezső a Góré.
Egyszer volt egy kínos esete, amikor egy trafikban a agorafóbia helyett agrárfóbiát mondott. Esküszik, hogy az volt a könyvben. „Esküszöm, hogy az volt a könyvben!” – állította, de az eladó átmenetileg felfüggesztett pszichiáter volt. Ez van.
Rezső a néniken állt bosszút a blahakijáratnál. „Valakin muszáj.” Indiántörténetekben olvasta, hogy vadászat közben némán mutogatnak a törzs tagjai. Ez tetszett neki. „Micsoda egy érzés lehet titkos jellel üzenni! De a metróba jelszó kell!” „Jelszó, angyalom, jelszó!” – bólogatott a levendulás Marikanéni. „Makaróni! Ha azt kiáltom, makaróni, jönnek a kopók! Jó így, Marikanéni?” „Jóvan fiam, arany a te lelked. Makaróni.” – és elsírta magát.
Rezső aznap inkább volt hihető konyhába ordító olaszéttermi pincérnek, mint BKV-ellenőrnek.
De jobban aludt este. „Méghogy agrárfóbia!
Gergőkére haragszunk.
„Fogadjunk, Dezsőkém, fogadjunk egy képviselőbe a Jégbüfében, ezt miattam csinálja!” Dezső egyáltalán nem volt biztos abban, hogy minden Rezsőről szól, de nem vitatkozott. „Rezsőkém, nem fogadok. Tudja az Isten, de biztos neked van igazad.”
Rezső szerint a folytonos Istenre való hivatkozás a tudatlanságunk egyértelmű jele, de mindegy.„Jólvan, de nincsigazam? Ugye.”
Rezső reggel hat órakor a Diaes irae-re ébredt. A jobb szomszédék kisfia játszotta altfurulyán. Rezső meg volt győződve arról, hogy a „Hadművelet” a két éve nyáron bekapcsolva felejtett ébresztőórával kezdődött. Pedig Gombaiék csak a beköltözés fáradalmait pihenték ki Tisza-tói nyaralójukban.
Rezső is altfurulyán tanult, mert hatalmas keze gond nélkül átfogta az oktávot. „Micsoda tehetség ez a gyerek! Micsoda tehhhetség!” – ujjongott Juci néni a karácsonyi templomi koncertek után.
Rezső szánalmasnak tartotta. Rezső tubán akart játszani, de annak bérleti díja Juci néni heti fizetése volt.
Gergő a fél évi vizsgakoncertre készül. Utálja a furulyát. „Furulyán csak lányok játszanak.” Gergő tíz éves és már mindent tud a világról. Zongoraművész akar lenni. „Érzem Lajosnéni, hogy egyre csak távolodom a céltól!” – panaszolja gondterhelten a nyáriszünetben a szőnyegporoló közösképviselőnének. „Előtted az élet, Gergőke! Higgy nekem! Előtted az élet!” – és Lajosnéni fejében átcikkan, ahogy az operaház nyikorgó gerendáin pas de deux-t lejt az orosz baletthírességgel. Gergő erre nem felel. Ő csak azt látja, hogy Lajosnéni közösképviselőné.
„Dezső, ha átmegyek és kölcsönkérem, csak úgy nosztalgiára hivatkozva aztán véletlenül ripityára töröm?! Hat órája! Hat órája azt kell hallgatnom, hogy a világ legfenomenálisabb alkotását egy dagadt tehetségtelen kis szaros nem bírja eljátszani!” „Rezső ez nem megoldás ne dobolj a lábaddal és ne igyál kávét. Neked már minek!” – és vigyázva, hogy ne cseppenjen a fehér terítőre, Dezső átönti saját poharába a feketét.
„Azt hallottam, Rezső bácsi is furulyázott.” – súgta ötletelve Lajosnéni Gergőnek. Bár Rezső soha nem beszélgetett Lajosnénivel, neki ez nem jel, hanem kihívás. „Ki tudja, mifélék laknak itt. Ez a munkám! Nini, Rezső a kamarakenekarban!” – használta ki többször a pótkulcsokat.
Gergő két hónapot várt a nagy pillanattal. Megtudta, hogy Rezső szereti Mozartot. „Ha ez így van, tanuld meg a dieszírét!” – kacsintott János, az alsószomszéd, aki ki nem állhatja Rezsőt súlyos léptei miatt. „Ja, és vegyél neki egy szőnyeget a konyhába!” Gergő nem értette az összefüggést.
„Dezső, ugorjunk át a használtba! Veszek egy magnót. Majd én megmutatom, mi a dieszíre!”
Mivel Rezsőnek nem volt nagy műszaki érzéke, Dezsővel szereltette be a kétéves lejátszót. „Dezső ugyan, szereld már be, mielőtt elmész!” Összeszerelés: konnektorba csatlakoztatás. „Igaz barát vagy Dezsőkém.”
„Nézzük csak… megisvan… vezényel: Gál Tamás. Pléj, volume fel.”
Csöngetnek. „Rezsőbácsi! Rezsőbácsi!” Az ajtóban remegő boldogságban Gergőke. „Mit akarsz?” „Rezsőbácsi! Hát tényleg szereti! Tényleg lehet belőlem férfi, mégha furulyázom is!” – és átöleli Rezsőt.
Rezső ebben a pillanatban nem ért semmit.
„És mi leszel, ha nagy leszel Gergőke?” „Rezső.” Feleli azóta büszkén.