Charles Bukowski: Közel a nagysághoz

Életem korábbi szakaszában
találkoztam egy férfival, aki azt állította, látta
vizitelni *Poundot a Szent Erzsébet kórházban.

Aztán találkoztam egy nővel, aki nem csak
azt állította, hogy meglátogatta
E P
de még szeretkezett is vele.
Vele – meg is akart mutatni
nekem
bizonyos részeket a
Cantókban -,
ahol Ezra állítólag
megemlítette a címet és
őt.

Tehát volt ez a férfi meg
ez a nő,
és a nő azt mondta nekem.
hogy Pound sosem
nem említette, hogy meglátogatta volna ezt a
férfit,
a férfi pedig azt állította, hogy
a hölgynek semmi köze nem volt
a
mesterhez,
vagyis ő egy
sarlatán.

Mivel én sosem voltam
Pound-kutató,
nem tudtam, hogy kihez forduljak,
higgyek-e nekik vagy sem…
De egy dolgot bizton tudok,
hogy amikor egy emberí
él
sokan állítják, hogy kapcsolatban vannak vele,
ami aligha igaz…
Ilyen a valóság,
és miután meghal, nos,
akkor ez az ilyenek számára
buli.

Én úgy tippelek, hogy Pound
nem ismerte sem a hölgyet, sem a férfit.
Úriember volt.

Vagy ha meg is ismerte
az egyiket,
esetleg
mindkettőt,

ezt kutatni szégyenletes pazarlás volna.
Kész bolondokháza,
merő időpocsékolás.

Márkus László fordítása

* Ezra Pound amerikai költő, műfordító, kritikus, szerkesztő, a Cantók szerzője

A lelakatolt atombomba

Inkább eleresztette, futni hagyta. Lihegve kúszott előre a margitszigeti öbölben. A vadlovak, (még élünk), megcsipkedik egymást, zuzmók és mohák sűrű felületei terítik be. Az öböl bejáratánál eljátsszák a háborút, halálosan megsértődnek, semmivel telnek az órák. Némiképpen drámai körülmények között, ijedten emelgette a térdét, bebizonyította, hogy le lehet taposni. A vonzás, és a taszítás nekik tökéletes. Az ajtó nyitva volt, látták, amint a tölgyfáknak reszket a lombjuk. A nagy fülű Rónai menekülés közben beesett az előszobába. Egy darab ellenszegülés, és feszültség miatt nem engedte (könnyeit) szétfolyni, de azért röviden felsírt. Fogorvoshoz megy minden gyűlölködés nélkül. A lelakatolt atombomba bővebben…

Psalmus

(Akinek semmi sincs a szívébe metszve.)

Inkább használni, mint kimondani. A zsebébe dugja a kezét egészsége megtartására. Gyümölcsöző a mozgalom, és az elragadtatás. A halottak békéje a békesség. Egy keskeny, selyemszőke szív. Hazánk bátorkodása képtelen dolgokban. A köveket átugorjuk, megfeszül a kötél, a mennyországban új eget építenek. Dühösködés, a keménynyakúak tusakodnak a rettegéssel. Psalmus bővebben…

Az aranykor kortárs költője (Hegyi-Botos Attila kötetéről)

Boldogan behódolni e költészetnek, hisz önmagában örömteljes. Ha egy színnel kellene leképezni, akkor aranyzöld (mint a kötet finom minimalista borítója, melynek alján egy lótusz látható). Ha egy tantárggyal, akkor égföldrajz (mint első versciklusa, de megközelítésében minden egyes alkotás ennek nézetét viseli magán). Ha egy ásvánnyal, akkor rózsakvarc (a számos ásvány közül, melynek metamorfózisa önmagában és poetikusan is pontos). Ha évszak, akkor télutó/koratavasz (mert ez az évszaka legtöbb versnek, és bennük a még láthatatlan, de életet hozó fényerő). Ha nyelv, akkor görög (mert ebből a nyelvből, kultúrából szüremlik be a legtöbb, és gazdagítja a számos további nyelvi birodalom mellett a vers és szív anyanyelvét). Ha költői fókusz, akkor az elme (mely a tudat mozgását feloldott otthonából szolgálja, fel). Ha egy zenei műfaj, akkor lombmuzsika (hisz minden versben ott van a zengő természettel teljes magunk). Ha hangnem, akkor tűz, víz, levegő (hisz költője a földön jár, a földi paradicsomot hordozva), és ha mindezt egybevonó nyelvjátékos szinesztézia, akkor szélrajz tűző vízen (amint a záróciklus alcíme is). Ha egy hangszer, akkor angyalhegedű (oly természetesen szól a kötet egészében az éteri a földivel). Ha egy madár, akkor a tüzesfejű királyka (anélkül, hogy a számos madárfajjal együtt azt éreznénk, hogy ornitológiai dictummal van dolgunk).  Ha egy látható költő, akkor Hölderlin (fűzfüggönyű Neckar folyója mentén, Hyperionját írva). Ha egy rejtettebb költő, akkor Áprily (kinek egyik versének ritmusát teljesen leköveti A puszpáng illata). Ha még rejtettebb ihlető, akkor Lukács (mert az evangéliumistákat, és szívük gyöngyszemörömét költőnk jól ismeri). Ha gyümölcs, akkor szőlő (érett ízeitől el a legkijózanítóbb mámor egyensúlyig). Ha a tájkép eleme, akkor folyam (hisz minden vers pontos mederben, egyetlen tágas lélegzetvételben ide-oda kanyarog). Ha idő, akkor az első és utolsó pillanat (melynek ámultában minden lelassítva perceptálva fokozott jelenlétével érzékelhető). S ha egy szóval mindez, akkor az öröm hírét hallató: evangélium (amint a kötet címe is). Ebben időzik el a költői tekintet, innen szól, még ha a szeme sarkában olykor picit felvillan ellenpólusa, az ünnep nélküli.
Ki a szerzője e műnek? Talán a leggazdagabb szókincsű, legtöbb természeti jelenséget tartalmazó felüdítő szóösszetételt formáló élő költőnk. Aki járatos a távol-keleti bölcseletben (Milarépa, Ji Csing), még inkább otthonos Közel-Keleten (ókori egyiptomi kultúra) és a Mediterráneumban (görög és római mitológiák, itáliai természet), a középkori Európában (trubadúr- és egyéb énekes költészet, keresztény építészet), a romantikus költészetben, de leginkább a létszív örömében (legárnyaltabb ökoköltészetünk). Majdnem nincs olyan vers, melyben ne lenne ilyen fogalmi utalás, és ha nem(csak) ez, akkor madarak, fák és ásványok nevei gyakran latinul is (pl. alcímként). Bőven akad, aminek utána nézhet az olvasó, de mindez nem oktató hangvétellel, nem terhelően, hanem érdekfelkeltően van elrejtve a számára. Ahogy e mű írásában a mélyen egybekapcsolt jelentéshálók metszetéhez távoli paradigmák egybeszövődnek, a vers értelmezéséhez annyira biztos sok irány nyílik meg az olvasó számára.
Milyen a nyelvezete? Az oly ritmikusan áradó, vonzatokkal hosszú egységeket egybetartó versfolyamnak nem nehéz átadnunk magunk, még ha a szavak áradásában fennakadhatnánk egy-egy nem ismert, vagy homályosan rémlő mitologémán, madárfaj, ásvány és természeti jelenség elnevezésén, környezetünk természeti folyamatainak finoman pontos fizikai és biológiai lekövetésén. A latin, görög, német, spanyol, olasz kifejezések szintén teljesen besimulnak, minden idegenségérzet nélkül sajátjává válnak a költői nyelvezetnek. Olyanok, mint nemes drágakövek egy szép ívű hajlaton. Ebben a nyelvi közegben nincsenek gépek, emberi vívmányok, nincs rohanás, nincs stressz. A technizált világ szókincsének hiánya megteremti az aranykor érzetét, és ez rendkívül kiegyensúlyozottá teszi az olvasás élményét. Ehhez a mű terjedelme is szerencsésen társul. A kötetet kézbe véve, ráhangolódva, kikövezve az egyenletesen részletező poetikus körpanorámát, az élmény nem ér hamar véget. Ha a ciklusok tematikája valamiben el is tér (pl. természeti versek, szerelmi versek, gyermekekről szólók), az összhangzatos megközelítés mindenikükben ugyanaz. Ez a koherencia megadja azt, hogy a költő hangvételét megszokjuk, és máskor is biztosan beazonosítsuk. Amikor elkezdünk olvasni, a vers erős vizuális vetítése figyelmünket kinyitja, befogadásunkat többszintűvé teszi, és lelassítja. Az az érzés adatik meg, hogy a gondolat kikapcsol, csak a szemlélés marad, én nélkül.
Szólj, te, Mindenek Költője! Hallgatásunkkal teljesebbé tehetjük nemcsak versed, hanem magunk is.

 

Hegyi Botos Attila: Evangélium (Cédrus Művészeti Alapítvány–Kortárs Könyvkiadó, Budapest, 2021)

 

eredeti megjelenés: http://www.naputonline.hu/2022/10/02/domokos-johanna-az-aranykor-kortars-koltoje/

 

Paul Celan: Vegyészet

Hallgatás:
ahogy az arany forr
elszenesedett
kezekben.

Hatalmas, szürke,
mint minden, mi elveszett –
mint a közelség, nővérem alakja:

az összes név, minden vele-
égett
név. Annyi
áldani való hamu. Annyi
elnyert föld
a könnyű, olyan könnyű
lélek-
gyűrűk
fölött.

Hatalmas. Szürke. Salak-
talan.

Te, akkor régen.
Te, a fakó,
felhasított zárkózott-szirommal.
Te az áradásban, dagályban, borban.

(Nem igaz, minket is
elbocsátott, felmentett ez az óra?
Jó,
jó, mint a te szavad, ahogy halálában ide átmúlt.)

Hallgatás: ahogy az arany forr
elszenesedett, elszenesedett
kezekben.
Füstté vékonyult ujjak. Mint a koronák, koronák,
körülöttük – –

Hatalmas. Szürke.
Nyom-
talan.
Ural-
kodói.

András Orsolya fordítása

 (Die Niemandsrose, 1963)

Zhé Shi – Ju Fu: Lehetséges következmények

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

tengerparton csontváz
a hús lerothadt róla
hideg és fényes sík
boldog bordák
sejthullák a habok pezsgésével összekeverednek

Lehetséges következmények

Zhé Shi és Ju Fu egy este beszélgettek, ahogyan csak ők tudtak a vízalatti városban. Ez egy kivételes találkozás volt, kivételes alkalom, hogy a Világegyetem ilyesmit megengedett. Különben Ju Fu, hol meg – régi időkben – Zhé Shi akaratából távoltartotta őket egymástól. Jelen életükben ez a telefonkészülékeken keresztül történt. Ha egyikük mondani akart volna valami fontosat, megszólalt a telefon. Mégsem kiáltottak. Egyszerűen tudták, most egy fontos mondat nem hangzott el. Tudták és el is fogadták az elmaradását. Egyszer benyújtják a számlát az ilyen elmaradt mondatokért. Egy legközelebbi kivételes beszélgetésen, ahol csupán a különböző életekből elmaradt fontos mondatokat mondják el egymás után, mintha magnetofonra. A telefont sem hibáztatták, mivel más esetekben ritkán szólalt meg. Ha például Zhé Shi másvalakinek akart fontosat mondani. Megszólalni megszólalt, az illető fel is vette és körülbelül öt percre, legtovább öt percre, megszakadt a beszélgetés. Sajnálja, mondta az illető. Zhé Shi, Ju Fu ilyenkor a maguk részéről bólintottak: benne van a pakliban. Ha viszont ők ketten és egymással szerettek volna szót váltani, hamarosan csengett a telefon és a beszélgetés több mint fél órát tartott. Vagy azonnali elintéznivalót jelentett. Vagy megjelent egy ismerős esetleg egy egész csoport és a helyzetet gyökeresen átalakította. Vagy egy régi osztálytárs, a szomszéd öregasszony, a vízszámla, postás, a felső szomszéd, unokatestvér, színházi meghívó részletes bemutatással, vagy, ha már a színháznál tartunk, akkor Zhé Shi végszavára Ju Funak eszébe jutott egy elmaradt munka, vagy a műhelyben felejtett tárgy, vagy az úgyhagyott veszélyes elem, egy fűtőtest, kályha, villany, akármi.

A vízalatti város ezért volt csoda. Mivel Ju Fut különben tízesével vették körül az emberek és Zhé Shi egyébként hallgatag természetű. Itt Zhé Shi mesélt és Ju Fu hallgatni tudta, aztán fordítva és közbe-közbe. Szóval egy este beszélgettek.

Mindenekelőtt Zhé Shi, mostani állapotainak megfelelően, homlokegyenest az ellenekzőjével kezdte, mint amiről tulajdonképpen beszélni akart. Most bocsánatot kért és ehhez először egy kelta kori lehetséges vadászat történetét mondta el. Ju Fu érdeklődve hallgatta.

– Lándzsák. Aha.

Ju Fu tudta, a lándzsa közös. Neki is, Zhé Shinek is lándzsákkal volt tele a képzelete. Egy idő után már meg sem lepődött rajta. Ugyanazt álmodták. Ugyanott fájt a hátuk. A továbbiakban a szerepekre figyelt.

– Kicsinek nézte, kevésnek – folytatta Zhé Shi kutyaszemekkel, hol az asztalra, hol lopva Ju Fura tekintve. Inkább a hasából beszélt, a csontjaiból, ezért nézett úgy az asztalra, mintha levegőből lenne. Ju Fura pedig, mivel nem merte megsímogatni az arcát.

Egy vadász és egy feketehajú lány voltak a történetben, és a vadász kevésnek nézte a feketehajú lányt, akit talált és aki gyenge volt, amikor találta. Ju Fu nem kérdezte miként érti a keveset, a kicsit. Zhé Shi ebből azt látta, Ju Fu érti.

– Akkor én voltam a vadász és te a lány – fejezte be fejét lehajtva.

– És ennek milyen összeköttetése van a mostani helyzetünkkel? – tette fel Ju Fu a kérdést, mert ki akarta ugratni a nyulat a bokorból. Zhé Shi attól tartott, ha tovább megy, nagyon is kiugrathatja. Hát világos??!

– Mivel te távol vagy, elhúzódsz, most kénytelen vagyok téged értékelni, nagyrabecsülni. Érted?

Ju Fu hátradőlt a fonott szalmaszékben és úgy tett, mintha a pillanat igencsak súlyossá vált volna. Közben belül pukkadozott a nevetéstől. Zhé Shi csak Ju Fu hátradőlését vette észre, a pukkadozást nem, és szorongó kutyaszemekkel nézte Ju Fu kezének rezzenéseit. Az arcát nem is merte. Hát tényleg ő volt az a vadász, aki nem értékelte az akkori Ju Fut, aki akkor a feketehajú lány volt, ezért most Zhé Shi Ju Fu kutyája.

– Nem értem, milyen elvárásai vannak ennek irányomban.

– Ohó – gondolta Zhé Shi, most felmentést akar. Nincs mi alól felmentsem. Hát nem válaszolt. Azaz csak ennyit:

– Elmondtam a történetet. Rád is tartozik. Mi vagyunk Zhé Shi és Ju Fu. – Éppen ez zavarta Ju Fut.

– A továbbiakban?

– Mi a továbbiakban? – kérdezte Zhé Shi csodálkozva.

– Azt lehetne hinni abból, amit mondasz: a továbbiakban is van egy történet, ahol mi valakik vagyunk, a tiéd egy szerep és az enyém is egy szerep. Ez a te fejedben van és tudni szeretném, mit találtál ki.

– Semmit – vonta fel vállait Zhé Shi. – Miért, mit gondolsz, mi lehet a továbbiakban?

Ju Fu nem kérdezte meg, amit könnyen megkérdezhetett volna, mit ért Zhé Shi az értékelésen. Miként akarja most értékelni őt. Zhé Shi épp nagyra tartotta ezt. Azt remélte, ezek után Ju Fu hagyja magát szeretni. A gondolatai továbbléptek és máris megjelent előtte a továbbiakban, épp miután az előbb azt mondta rá, semmit. Éppen akkor kitalálta. Ha Ju Fu továbbra is elhúzódik, ez egy lehetséges továbbiakban, amire az ő lépése… mit is tehet? tehetetlen. Éppen ez a kérdések veszélyes volta. Miután egyszer feltevődtek és válasz jött rájuk, már nem lehet még egyszer ugyanúgy feltenni őket. Ha Ju Fu eddig elhúzódott, az csak félig-meddig elhúzódás. Most, miután ismeri a helyzetet, legalábbis a Zhé Shi fejében levő helyzetet, a további elhúzódás egyértelműen blokkoló. Vagyis Zhé Shit megállítja a közeledésben. Ami megállítja a folyamatot, mivel a Világegyetemnek ebben a kivételes alkalmában ők egy folyamat részei. Igen, van szerep, Zhé Shinek és Ju Funak is külön, és mivel Zhé Shi nem a rendező, ő nem nevezi meg, kinek mi a szerepe. Csupán annyit tud, lehetne… és ezt akarta kifejezni az előbb. Mindez néhány másodpercnyi idő alatt folyt le Zhé Shi fejében és máris jött a lehetséges következmény képe: ha az alkotás elhalasztódik emiatt, akkor egy Kellemetlen Helyzet alakul ki mindkettejüknek, egy olyan Üresség, amelyben csak tengenek-lengenek és aztán az odaillő alkotás helyére bezúdulnak tucatszám oda nem illő dolgok. Találkozni kell, beszélni kell, cselekedni kell, ezek imperatívuszai az emberi létezésnek, és ha a megfelelő személlyel nem akar találkozni, akkor is találkozni fog azokkal, akik maradnak, a kevésbé- és a nem megfelelőkkel. Zhé Shi belelátott Ju Fu ismerősei körébe és tudta, kivel milyen következmény várható. Erről hallgatott, mivel Ju Fu különben is kényes volt a titkaira. Talán felbőszítené, gondolta Zhé Shi, ha rájönne, hiába hallgat. Ez is pillanatok alatt szállt át fején, miközben Ju Fu még mindig a drámai helyzetben volt. A következő kép, ami Zhé Shi fejében megjelent, a kialakult Kellemetlen Helyzet, olyan, aminővel mindenki találkozik kevésszer vagy többször, és lehetséges folytatások.

„Szóval egy este beszélgettek.”

Ju Fu feje telepatikusan rezgett Zhé Shi gondolataira. Mielőtt Zhé Shi megszólalt volna és feltehetett volna egy kérdést egy lehetséges Kellemetlen Helyzetről, amelyre fel lehet-e és miként, készülni, Ju Fu a kövekező történetet mondta:

– Van egy történet. Tudod, egy herceg, akit ki akarnak végezni. Megmondják neki, elítélik, bezárják, és azt nem mondják meg, mikor. Illetve, ő azt hiszi, másnap hajnalban. Ott tartják egy ideig a földalatti cellában és aztán felviszik a legelőkelőbb helyekre, finom holmik közé, zenéhez és tánchoz. Úgy bánnak vele, mint herceg korában. Ettől még elítélt marad és elfelejtik felmenteni. Azt mondják neki, akármelyik pillanatban kivégezhetik. Egy idő után a herceg könyörög a kivégzés végrehajtásáért.

Zhé Shi értette, miként jön ide ez a történet. Ez éppen a Kellemetlen Helyzet. Éppen amiről ő beszélni kezdett magában.

– Te, és ha tudnád ezt előre, ha tudnád egy ilyennek a bekövetkezését – kérdezte Ju Fut –, akkor tennél valamit?

Ju Fu ravasz esze tekervényt sejtett a dologban.

– Hova akarsz kilyukadni? – kérdezte. Ezzel a Zhé Shivel óvatosan bánt, folyton meglepetések jöttek tőle.

– Tegyük fel – folytatta Zhé Shi –, te vagy az a herceg, akit elítélnek majd és ezt előre tudod. Odamennél a kastélyba? Ha találkoznál közben egy barátoddal, aki elhívna solymászni és ezzel megmentene téged az ítélettől, vagy más lehetőséged lenne, választanál más utat?

– Nem értem – mondta Ju Fu.

Ebből Zhé Shi világosan látta: érti. Azért kell azt válaszolnia, nem érti, mert nem akar elköteleződni.

– Mindig vannak útkereszteződések – folytatta. – Ebben semmi új nincs, ezt mindenki tudja. Hanem ha azt is tudnád, melyik út hova vezet? Mi lesz az eredménye – akkor választanál?

– A helyzet szerint nem tudom. Csak sejtem.

De én igen!, kiáltott magában Zhé Shi, miközben nyugodtan ennyit mondott: – És ha valaki tudja, figyelembe vennéd, amit mond? Vagy kérdezzem úgy: ha tudod, megvan még a szabadságod? Ha tudod, melyik megoldás vezet ki, van-e még szabadságod kísérletezni, azt választani, amelyik több vesződséggel jár?

Ju Fu úgy tűnt, érti is, nem is.

– Van egy növény – kezdte Zhé Shi a Sancho Panza-i magyarázatot. – Ha te tudod, víz kell neki, próbálkozol-e borral, amikor víz is van a közelben?

– Értem, mit mondasz – mondta Ju Fu –, csak nem értem, mire fel.

ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, megint én mondjak ki valamit? kérdezte magában Zhé Shi és sejteni kezdte, Ju Fu ezúttal is a távolodási stratégiát alkalmazza. Vagyis pillanatnyilag éppen fordítva cselekszik.

– Hát ha én tudom, tudom rólunk – kicsit elpirult –, hogy van valami, amiben együttműködhetünk, akkor nem keresek mást.

– De hát itt vagyunk a vízalatti városban – mondta Ju Fu. – Akarsz még mást is?

– Nem. Csak épp…

…épp ha te is jobban itt lennél, gondolta tovább.

– Igen?

– Csak épp felismerni kellene magunkat.

– Óh – sóhajtott Ju Fu. – Megijesztettél, azt hittem, valami komolyat fogsz mondani.

– Hát ez nem komoly? – kérdezte Zhé Shi csodálkozva és kissé sértődötten. Közben gondolkozott, miként is legyen egyértelműbb. Mivel ismerte a következményeket is, és egyidejűleg illetlenségnek tartotta nyíltan kimondani őket. Mennyire szeretné, ha ebben a pillanatban Ju Fu szavak nélkül belelátna a fejébe!

Ketten kettőt akartak.
Ju Fu nem belelátni, belelátva se lenni.
Zhé Shi belelátni és belelátva lenni.
Egy kő és egy fény.

„Éppen ez a kérdések veszélyes volta. Miután egyszer feltevődtek és válasz jött rájuk, már nem lehet még egyszer ugyanúgy feltenni őket.”

 

(Illusztráció: Varga Borbála: Arhája Alífira 2600 éves romjai. Ezen a ponton állt a vigyázó erőd Ília, Messzínia és Árkádia között.)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info