Jaj, Istenem! Első látásra szerelem volt! Rögtön tudtam, mikor megpillantottam akkor este a Morrison’s 2-ben. Feszes farmernadrág, csíkos, fehér ing, divatos haj, dögös test. És mégis a szemével varázsolt el! Azok a kék szemek! Hisz ismersz engem, nem vagyok érzelgős, de azok a szemek! Meg sem tudtam szólalni. Csak mikor úgy tűnt, hogy magától nem szólít le.
Olyan kis kedvetlennek látszott, mint egy elveszett kölyökkutya, csak ücsörgött ott magában, a többieket nézve. Akkor sem mosolyodott el, mikor megszólítottam, pedig a srácok általában értékelik a közeledésemet. Úgy gondoltam biztosan a hangzavar zavarja, úgyhogy kihívtam egy kicsit a friss levegőre. Hogy jobban megismerjük egymást, tudod.
Kint, a holdfényben, jobban szemügyre vehettem az ábrázatát. Odabent nem tudtam pontosan felmérni, de kint nyilvánvalóvá vált, hogy vagy két fejjel magasabb nálam. Magasságához izmos, szálkás test párosult. Kicsit fehérebb a bőre, mint az átlagemberé, de tudod, hogy nekem ez a zsánerem. Na és azaz arc! Karakteres, még sem tipikus férfivonások. Volt benne valami gyengédség, valami feminin jelleg, ami rögtön megfogott. A legfurcsább mégis a szeme volt. Tudom, mondtam már, hogy kék, de milyen kék! Az egyik világoskék volt, szinte már-már fehér, míg a másik sötétkék, mint a ruha, amit most viselek. Rákerestem itthon a neten is, és ezt a rendellenességet heterokrómiának hívják. Azt már nem olvastam el, hogy mi okozhatja, de csomó képet láttam róla a google-ben, és el kell hogy mondjam, még mindig az ő szemei a legszebbek. Pedig voltak ott más, igazán impozáns szempárok, bizony, kék-barna, zöld-mogyorószín, ilyesmik. Na mindegy.
Nem volt túl beszédes, de éreztem, hogy valami van azért a levegőben. Például mikor végigsimogattam a karját, kicsit mintha megmozdult volna a szája széle, talán el is mosolyodott, nem tudom, de végigsimogatta a hátamat és rögtön kirázott a hideg. Tudod, jó értelemben. Megbeszéltük, hogy már késő van, de valamikor találkozunk a közeljövőben. Nem adta meg a telefonszámát, de én megadtam az enyémet! Csak a nevét árulta el: Dávidnak hívják.
Néhány napig nem történt semmi, azt hittem el is felejtett, pedig elhiheted, ilyen nem sokszor történik meg velem, de aztán egyszer csak a múlt héten csörgött a mobilom! Ismeretlen szám. Rögtön felvettem. Olyan jó volt, hogy még sem felejtett el! Megbeszéltük, hogy másnap nyolckor a Kálvinon összefutunk és beülünk valahova. Képzelheted, alig tudtam elaludni. Ugye ez múlt kedden volt, másnap évfolyam dolgozat, de ismersz, csuklóból kirázom az ilyesmiket, inkább értelmesen töltöttem el az időmet.
Beültünk a Coffee Company-be, és nagyon jól szórakoztunk! Kiderült, hogy csomó közös van bennünk! Ő is szereti a divatot, az irodalmat, a jó zenét, sőt még a vámpíros könyveket is. Tudod, hogy azokat mennyire imádom. Igaz, az Alkonyatos könyvekről nem volt valami jó a véleménye, de hát egy hardcore vámpírrajongó talán ezt csak megérti. Már a megismerkedésünk napján feltűnt nekem, hogy mennyire hasonlít a kedvenc vámpírszereplőimre, és egyre biztosabb lettem benne, hogy nagyon különleges srác. Jut eszembe srác. Még most sem tudom igazán megállapítani, hány éves lehet. Húsz? Harminc? Ötszáz? Most komolyan! Nem merem megkérdezni, úgyhogy csak találgathatok.
Az azért nekem kicsit gyanús volt, hogy a harmadik randinkon is este találkozunk. Azt mondta máskor nem ér rá, dolgozik, vagy valami ilyesmi. Persze, megértem, de azt már nem, hogy miért kerüli annyira a tükröket! Tudod, a vámpíroknak nincs tükörképük. Tudom, tudom, most azt mondod, képzelődöm, meg hogy túl élénk a fantáziám, de hidd el, kerüli a tükröket! Pedig ha valaki ilyen jóképű, ok nélkül nem kerüli a tükröket! Próbáltam rávenni, hogy kísérjen haza. Tudod, felénk mennyi tükör van, például van az a hatalmas épület, toronyház vagy micsoda, csupa tükör az ablaka. Persze azt mondta, bocsássak meg, de dolga van. Biztos vagyok benne, hogy eléggé ismeri már Pestet, tudja, hol kell vigyázni!
Igen, igen, én se vettem komolyan az egészet. De muszáj volt letesztelnem. Tudod, hogy mennyire kíváncsi vagyok, meg nagyon szeretem ezeket a vámpíros könyveket, filmeket, sorozatokat, akármit, csak két megtermett szemfoga legyen, na szóval tök jó lett volna, ha tényleg vámpír. Most mi rossz ebben? Tudod, hogy ez a legtitkosabb fantáziáim egyike. Persze realista vagyok, de azért egy kis álmodozás kinek árthat? Senkinek. Na ugye.
Szóval pénteken is találkoztunk és elmentünk kicsit szórakozni. Hogy milyen mozgása van, Istenem! Hipnotikus. És hogy tapadt hozzám azaz izmos teste! Tényleg olyan, mint egy dögös vámpírsrác. Még harap is, bizony. Jó, persze, tudom én, más srácok is harapnak, úgyhogy muszáj volt egy konkrét próba elé állítanom. Szóval elvittem magammal azt a hosszúkás, éles végű fülbevalómat, tudod, azt a vöröset. Na, azzal teljesen véletlen, mikor kint ücsörögtünk, megszúrtam az ujjbegyemet, de úgy hogy rendesen kiserkenjen a vérem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen bőségesen tud jönni a vér egy ilyen kis karcolásból. Naná, hogy rögtön elfordította a fejét. Oda se nézett. Mondtam neki, hogy semmi gond és kicsit közelebb jöttem hozzá. Az ujjamat a szájához emeltem és megkértem, hogy nyalja le róla. Először nem értette, mit akarok, de biztos vagyok benne, hogy csak színészkedett. Nagyon is kívánta, hiszen a további unszolásomra hamar beadta a derekát. Kitágult a pupillája, éreztem, hogy a szíve hevesebben ver. A vonásai megkeményedtek. Nem is vettem észre, hogy ilyen élesek a fogai, egyáltalán nem tűnt fel előtte, de mikor a szájába vette az ujjamat, éreztem, ahogy a bőrömbe fúrja őket. Főleg a szemfogát, de érdekes módon egy kicsit a többi is éles volt, nem tompa. Hirtelen meg is ijedtem, mikor elkezdte egyre durvábban harapdálni a vérző sebet, úgyhogy megkértem, hogy hagyja abba, amit meg is tett. Jaj, ha láttad volna! Úgy megsajnáltam! Látszott rajta, hogy küzd magával! Annyira édes volt. Most mondd meg! Ez már elég egyértelmű bizonyíték.
Nagyon rendes volt, csak ugye haza nem kísért. Én már meg se próbálom tükör elé ráncigálni, de tudod az aznapi incidens után igazán tudhatná, hogy lelepleztem a kis titkát. Nincs mit rejtegetnie! El is mondtam neki. Én így fogadom el, így ahogy van. Tényleg. Egyébként így visszagondolva teljesen egyértelmű jelek voltak. A bőre nagyon is fakó. Persze télen ez tök általános, de azért mégis valahogy kitűnik a tömegből a fehérségével. Mintha betegeskedne, tudod, hogy néznek ki a vámpírok. Aztán ott vannak azok a fogak, amik elsőre nem tűntek fel, de most már nem lehet nem észrevenni őket. Tükörkerülés, izgalom a vérre, egyértelmű jelek. Na és persze a vonásai. A vámpírok híresen jóképűek, karizmatikusak, na már most, Dávid maga a megtestesült karizmatikusság, főleg azokkal a különleges szemekkel. Most már biztos hiszel nekem: nem tévedhetek!
Jaj, és ami a legfontosabb: elhívott vacsorázni! A saját otthonába! Méghozzá ma estére! Most képzeld el, hát nem nagyszerű? Azt mondta, szeretné, hogy hangulatos legyen az alkalom, hiszen különleges vagyok a számára, és mindent megtesz, hogy ez legyen az én nagy estém. Az éjféli időpontot olyan romantikusnak találta, azt mondta a legkülönlegesebb dolgok éjfélkor történnek. Úgyhogy megegyeztünk, hogy kicsivel éjfél előtt átugrok hozzá. Mondtam neki, hogy nagyon boldoggá tesz, és hogy most nem fogom leállítani, mint múltkor, mire elmosolyodott. Olyan édes volt!
Tudom, nyilván csak álmodozom. De hát olyan egyértelműek a tények. Minden egybevág. Vajon mióta lehet vámpír? Az arcáról annyi érdekes történetet le tudok olvasni, még akkor is, ha olyan fukar a szavakkal. Talán egy huszár ezredes volt a 48-as szabadságharcban. Súlyos sebet kapott, és az egyik bajtársa a hegyekbe menekítette, hogy ne találja meg az ellenség. Ott aztán egy özvegyasszony gondjaira bízta, aki történetesen maga is vámpír volt. Az asszony csak egy módon tudta megmenteni: ha megharapja, és halhatatlanná teszi a jóképű ifjút. És így is lett. Na és hogyan vészelte át az elmúlt századokat? Nyilván a tapasztalata és a kapcsolatai révén hatalmas vagyont szedett össze, amit aztán a saját, nem létező rokonaira hagyott, majd mikor egy emberi életnek megfelelő idő lejárt, kibújt személyazonosságából, és a saját örököseként átmentette vagyonát, kapcsolatait, életét. Jó, nyilván nem így történt, de én így képzelem el. Tudod, romantikus vagyok, ezerszer elmondtam már.
Egyébként most csak arra tudok gondolni, hogy hamarosan együtt leszünk. Belépek a lakásába, a sok titkos berendezés, tárgy közé, az asztal szépen megterítve, gyertyafényes vacsora, és ő ott áll, szépen kiöltözve. A vacsora után aztán hamar a lényegre térünk, szorosan magához ölel, én sóhajtok, lassan levetkőztet, élvezve a bőröm melegét, egy élő nő melegét, majd a nyakamba mélyeszti a fogát. Én felnyögök, és hátrabicsaklok a gyönyörtől. Aztán végigfut rajtam ez az érzés, tudod, libabőrös leszek, és és egész éjszaka szenvedélyesen szeretkezünk. Valahogy így tudnám most elképzelni.
Most viszont bocsáss meg, kedves naplóm, de el fogok késni, ha nem kezdek el hamarosan készülődni! Ismersz, mindig csak halogatom a dolgokat, aztán nem haladok semmivel. Most is tiszta zsír a hajam, az lesz az első, hogy megmosom. Na mindegy. Köszönöm, hogy meghallgattál. Holnap beszámolok az este történtekről! Puszi!
Lecsukom a naplóm fedelét, majd gyorsan vetkőzni kezdek. Semmiképpen nem akarok koszosan menni a randira. Fő a tisztaság. Hopp, az egyik zoknim már a földön, a másik mellett. Bugyi, felső. Engedem a forró vizet, tusfürdő, finom illatos. Imádom, amikor a lábujjamat beleteszem a meleg vízbe, és végigfut a testemen a jóleső forróság. Fél órát töltök a kádban, vagy negyven percet, negyvenötöt, nem is számolom. Aztán hajat is mosok, nem ám úgy ímmel-ámmal, két fajta hajbalzsamot is használok a biztos hatás érdekében. Sietnem kell, ha elkések, soha sem bocsátom meg magamnak! Hajszárítás, hol hagytam a speciális, vitaminnal dúsító hajszárítómat? Nem találom, muszáj kölcsönvennem anyáét. Ez a rossz a hosszú hajban, sok időt vesz igénybe az ápolása, nem áll ám csettintésre tökéletesen.
Gyorsan, tényleg, nem viccelek, alapozót kenek az arcomra, majd egy szemceruzával kihúzom a szemem vonalait, kicsit sötétebbre, hogy kihangsúlyozzam a zöld színét, majd a szempillaspirállal rásegítek a megfelelő hatás érdekében. Remek. Sajnos nem vehetem fel azt a gyönyörű vörös estélyimet, anya rögtön kiszúrná, és a végén még nem engedne el. A szülők ezt nem érthetik meg. Talán el kéne tennem a táskámba, majd ott felveszem. Így is teszek. Gyorsan felöltözöm, csinosan, még sem feltűnően, majd elindulok otthonról.
– Anyu, átugrok a Fannihoz! Ott is alszok, ne várjatok!
– Na, és kislányom, a házival mi lesz?
– Már megcsináltam. Na, anyu, had menjek! Légyszi!
– Rendben, de aztán vigyázzál magadra! Késő van már a csámborgáshoz, menj egyenesen…
A végét már nem hallgatom, csak bevágom az ajtót, úgy is csak a szokásos papolás, hegyi beszéd, anyámkínnya, van jobb dolgom is. Nem is olyan könnyű magassarkúban végigsasszézni a városon, főleg ha siet az ember lánya! Nem baj, ez az este minden kínt megér!
Még bőven éjfél előtt jár az idő, mikor felcsöngetek Dávidhoz. Nem is olyan puccos a környék, ahol lakik, mint ahogy elképzeltem, de hát gondolom, kerülni akarja a feltűnést. Jaj, olyan okos a drágám. Sok fiú példát vehetne róla. Úgy néz ki, hogy a férfiaknak van egy bizonyos érési idejük, mint a jó boroknak. Mondjuk úgy egy-kétszáz év, he-he-he.
A kedves hang felenged, és én feltipegek a lépcsőn, egyenesen a harmadik emeletre. Harmadik emelet, öt. Kicsit bosszant, hogy nincs lift, de hát ez legyen a legkevesebb. Az ajtóban már vár Dávid, és forró, mohó csókot váltunk.
A lakásba lépve azonban kicsit megütközök a berendezés puritánságán. A szobában csak egy koszos matrac árválkodik, ám a szemközti helyiségben egy hatalmas asztalt pillantok meg, és halovány gyertyafényt. Kérdőn tekintenék Dávidra, ám akkor hátulról erősen megmarkolja a tarkómat, és alig kapok levegőt. A szorítás egyre erősebb, és már nyitnám a számat, hogy: „Eressz!”, mire ő hatalmasat lódít rajtam, és fejjel nekivágódok a falnak. Kopp.
Belehasít a fájdalom a koponyámba, és érzem, hogy hirtelen bent ragadt a levegő, a könnyeim kitörni készülnek, mire ismét lendül a kéz, és közeledik a fal. Kopp.
Érzem, hogy valami szivárog a homlokomból, vér csurog a szemembe, nem látok semmit, majd… Kopp. Kopp. Kopp.
Mikor magamhoz térek, gyertyafény világítja meg a helyiséget. Hirtelen nem tudom, hol vagyok. A közeli faliórából kattogás szűrődik elő, majd megkondul és odakapom a tekintetemet. Éjfél van. A tagjaim zsibbadtak, sajognak, és nem tudom őket megmozdítani. Hiába próbálom rángatni a karjaimat, hiába próbálok kapálózni a lábaimmal, nem mozdulnak. A karjaim a csuklómnál és a könyökömnél le vannak szíjazva. A jobb karomon kisebb harapásnyomokat látok, nem felszínes foglenyomatokat, hanem mélyen a húsba maró részeket. A látvánnyal együtt a fájdalom is belém nyíllal.
– Mhkkhhhhhhhhh! Mkkgfff! – majd idegesen észreveszem, hogy be van tapasztva a szám. Nem, nem csak be van tapasztva, valamire harapok. Nem tudom mi az. Valami szivárog a számba.
Ösztönösen odakapok a kezemmel, illetve csak kapnék, mert nem tudom őket megmozdítani. Megered a könnyem, iszonyúan fájnak a végtagjaim, az egész testem. Ordítok, de ismét csak nyöszörgés hallatszik. Fulladozva lefelé pillantok a testemen. A törzsem a melleimnél és a derekamnál szintén rögzítve vannak. A lábaimat is hiába feszítem, szinte hisztérikusan, amint megpróbálom, pokoli fájdalmat érzek. Tekintetemet erőszakkal lefelé vezetem és megpillantom Dávidot, a lábaimnál térdepelve. A haja izzadságtól tapad, szemei üvegesek, a világosabb kék akár a tej, kifejezéstelen, míg a sötétebb élettelenül világít a gyertyák halovány fényénél. A szája vértől maszatos, valami van benne, csak nem… Nem tudom befejezni a gondolatmenetet, nem akarom befejezni a gondolatmenetet, elkapom a tekintetemet, messze, messze a plafonra, az ablakra, nincs is ablak, az ajtóra. A szemközti falra. Kővé dermedek.
Dávid nem lehet vámpír, egyszerűen nem lehet. Látom a szemközti falon a tükörképét, ahogy a testemből lakmározik.
