A kiáltás

Kimentünk
az iskolaudvarra együtt, én és a fiú,
kinek nevére és arcára

nem emlékszem. Teszteltük az
emberi hangterjedelmet:
kiáltania kellett torkaszakadásig

nekem a karomat kellett megemelnem
a túloldalról, így jeleztem
hogy a hang eljutott hozzám.

A park túloldaláról kiabált – megemeltem karomat.
Behajtani tilos,
kiáltott az út végéről,

a hegy lábától,
a Fretwell-farm kilátóján túlról,
én pedig minden alkalommal megemeltem karomat.

Elhagyta a várost és húszonéves korára halott volt, szájpadlását lyukasra lőtték
nyugat Ausztráliában.

Fiú, kinek nevére és arcára nem emlékszem,
ne kiálts többé, mert még mindig hallak.

 

Házi

Már megint esteledik, késő az idő.
Kimegyek az útra
hogy szakállat és bajuszt firkáljak
a hold arcára
egy piros tollal.

Egy dombbal arrébb
egy régi tanárom
leveszi szemüvegét
és megtörli a lencsét egy puha ronggyal.
Nem hisz a szemeinek.

Kovács Áron fordításai