Lovas Sz. Judit „Gazdám, ne hibáztasd a vadászkutyát!” c. verseskötetéről
Lovas Sz. Judit verseskötete a Napkút Kiadónál jelent meg, 2023-ban. Sajnos csak most került a kezembe. Túlzás nélkül mondom, ez az egyik legerősebb kortárs kötet, amit valaha olvastam. „Egészen rendhagyó Lovas Sz. Judit pályakezdése. És épp ilyen rendhagyó, sőt zavarba ejtő a verseiből áradó különös szépség és energia. Annyi más metafizikus költőhöz hasonlóan Lovas Sz. Judit is párkapcsolati dilemmákon keresztül beszél az ember egzisztenciális számkivetettségéről.” – írja Bánki Éva a kötet előszavában.
Nem is akárhogy beszél. Kedves Olvasó, ezért a könyvért meg kell dolgozni, erre rá kell szolgálni. Összetett mondatokkal dolgozik, komplex gondolatokat sűrít egy-egy képbe, merész képzettársításokkal mozgatja meg a tudatalattit. Az első egy-két szöveg után rájöttem, hogy nem kell mindent érteni, érezni kell, rácsatlakozni a szerző különösen érzékeny antennájára. A kötet versei egyszerre hatnak állati énünkre és a legmagasabb lelki-szellemi szférákra.
Varázslatos természeti képeket vonultat fel, egyazon pillanatban tud kertész lenni és gyümölcs, vagy valaki, akit megsért egy rózsatövis. Környezetének szerves része, ugyanakkor kívülről is elemzi azt. Úgy helyezkedik bele a szerepekbe, például a férfi nézőpontba, hogy eggyé válik a szereppel.
Nem tragikus hős, vagy vétlen áldozat, önmagát teszi szolgává, így azonosulva a megalázottakkal. Azért térdel, mert térdelni akar, a lentről felfele való nézésben találja meg létezése értelmét. Mások játékában részt venni, mások játékszerévé válni a lírai elbeszélő számára a lehető legideálisabb létforma. Önkéntes korlátozottsága számára az igazi szabadság, vállalt kínzatása élvezetes, erotikus vezeklés. Lovas Sz. Judit költeményeit át-meg átjárja a természetfeletti, mégsem hívnám őket istenes verseknek.
A kötet versei emelkedett hangon szólnak, ezzel fenntartva a misztikus teret. Mintha egy-egy régebbi korban íródtak volna, ám nagyon is kortárs merészséggel, posztposztmodern tudati világgal. Ha nagyon bele akarnék kötni, azt mondanám, kissé túl kacifántos egy mezei olvasónak, ezek a művek nem valók mindenki kezébe, nem azért, mert a szerző szándékoltan teszi őket érthetetlenné, hanem mert egyszerűen másképp van csatornázva.
Lovas Sz. Judit írásaiban párbeszédet folytat letűnt korok művészeivel, idézi őket, az intertextualitás révén tartja őket életben, és folyamatosan reflektál a gondolataikra, átmenetet képezve a különböző történelmi korok között. Vitathatatlan a szerző filozófiai műveltsége és szépirodalmi olvasottsága.
Egyszerre trubadúr, nagy Mesterek tanítványa, rabszolga. Régi világok hangja, olyan korokból, ahol a tisztelet, az alázat még jelentett valamit. Gótikus hangulat, kínzóeszközök, szerelem, burjánzó kertek. Lovas Sz. Judit a már ismert világunk elemeiből teremt sajátságos, csak rá jellemző univerzumot. Érezzük a virágok illatát, érezzük a lánc hideg súlyát a karunkon.
A három részre tagolódó kötet utolsó egysége az „Apám háromszázezerért csinált ketrecet” című ciklus. Ebben borzongatóan esztétikus formában jelenik meg egy fiú apja általi kínzatása, amely, mint a kötet minden egyes darabja, túlmutat a konkrét szituáción.
Ezt a könyvet olyan, felnőtt olvasóknak ajánlom, akik nem félnek saját titkos vágyaiktól, akik készek elmerülni egy bizarr fantáziavilágban, vagy akik már unják a trendi tucatirodalmat és valami nagyon másfélét szeretnének este ágyba vinni.
Egy vers a kötetből:
Gyalogáldozat
„Sokáig nem tudtam,
hogy mit kell tennem,
ha túl hangosan kiabálnak,
mintha nem érteném,
kinek, mibe kell kerülnöm,
mint egy rémül vagy ravasz állat,
hogy ámuldozzon számos természetén.
A mondanivaló virágzó ág,
melynek árnyéka előbb sodródott elém,
semhogy gyümölcsöt hozna,
ha szirma lehull: mintha ifjú
tanítványom lenne,
aki először vetkőzött meztelenre,
míg éjszakába nyúlóan virul.
Zavarba ejtő, ha a természetünk
felfedi magát, meglepő,
majd megmosolyogtató
kitapintani mások pulzusát,
térdünkbe rajzolt új
harmóniákat
a fehér murva, szögsárga Hold.
(Illusztráció: Gustav Klimt – The Maiden – részlet)