Habozik a tenger  – mi mást tehetne? Annyi lény akarja

a halált elkerülni benne, hogy megnyugodni nem tud:

kavarog, hullámzik. Páncélok, csápok, szívek, látni

nem látjuk őket, de a sóvárgásukat érezzük. Cikáz

a halál közöttük, de mind élni akar, villódzni, osztódni,

remegni. Szeretjük a tengert, hisz mi is menekülünk,

bár tart a sodrás, a mi lélegzetnyi időelőnyünk.

Ha a dagályban megmártózol, idegen lények nevetnek

vissza, a mély tenger névtelenjei. Azt a másik sodrást,

ami a mélyből árad hidegen, számítón, nem érezzük.