∞ Mordvin népzene: Négy sirató: lakodalmi és halotti siratók [alig hallhatóan] (Finnugor és török népek zenéje, gyűjt. Vikár László, 1984)
kiment a Nap, bementem a Napba. becsuktam a szemem, kinyitottam a Napom. a Napban ház volt, kinti ház, erdőház. meg fészek is, az is kinti ház. meg fa, meg erdő. meg egy másik Nap és egy másik Hold, akik épp találkoztak és engem néztek, hogy Napnak vagy Holdnak jöttem-e.
folyó is volt a Napban, megfürödtem. megmostam a szemem, a hajam. a talpam, ne hagyjak lábnyomokat.
ne hagyjak árnyékokat. hangokat. beszédet. sebeim lehulló leveleit szedte a szél. most már a földdel válaszolgatnak.
ittam, ittam a vizet, és fehér madár szállt egy levélre. a madár anyja, az ének anyja.
ha naponta egy is ér le, akkor is lehull mind.
lemostam magamról a vizet a Nappal. megmelegít, feléget. átvilágítja a vizeket. melengeti a felhőket. felszárítja a vizet.
ének volt, a madár anyja, ének anyja énekelt, hogy a húros majdnem válaszolt maga, láttam megtelni a sziromablakait fénnyel, de nem volt saját énekem. nem tudtam segíteni neki.
sások borultak amott a földre, csak az árnyékuk láttam. csak árnyékok vannak. száraz a szemem, szúr.
és abból az énekből, madárénekből virág nőtt, zöld és kék volt a levele, sárga és narancssárga a szirma.
nem akart világosodni, nem akart közeledni, nem lehetett helyére tenni semmit.
megcsináltam az éneket teának, ittam, ittam.
pihentem is a Napban, aludva. és láttam, ébredve, hogy látom a messzét. kicsi szarvasok szaladtak ott heten, szaladtak a szikláktól, a pataktól, a nehéz fényből. a földhöz feküdve láttak engem, egész a Napomat nézték.
a szememből petty esett akkor, oldalra esett, mert a jobb oldalamon feküdtem, folyózott ki a jobb szememből a földbe. csak a jobb szememből esett ki, a balnak a jobb sarkában ült, csillag.
vajon ő is látja?
kiráztam a hajamból az utolsó csepp esőt, és akkor láttam, hideg cseppek is estek, fehér cseppek, gyöngycseppek. festették a fehéret, ahová értek. láttam, körben már fehér van a földnek.
hideg, puha víz volt. földként, nem vízként, mert lépni lehetett rajta.
ott voltam meleg, ahol neki fáj, mert megállt ott a meleg, a gyökérnél.
a szemére gondoltam, de nem láttam.
lementem a gyökerekhez, a Nap mutatta az ösvenyeket, vízösvenyek voltak. ott ültek bent, akkor már a Hold vezetett, a földben.
senkinek sincs itt mindenkije, de itt van. ágas-bogas fa nőtt a szarvasoknak. amott egy öreg medveerdő. de a pillangó levelek és virágok közé is nő medvevirág, szarvasvirág, szélvirág, tóvirág.
és csak estek és estek a pöttyek, tópöttyek, szélpöttyek, szarvasok, medvék, virágok, könnyek.
és hideg volt akkor a Napban, hidegen jártak a felhők.
fázom! de a Nap és a Hold nem fázott. fürödtek a fehérben.
és akkor eszembe jutott a hideg víz, a próbáld lemosni, és beleugrottam a fénybe. nem is szúrtak, csak először. átjártak, amíg fürödtem.
csillagok, de nem tüskösek.
szúr, csíp, vág.
a sebek éreztek, de nem ordítottam, mert a Napban voltam.
szaladtam, szaladtak bennem a levegők, szikláknak csapódtak, kavacsot gömbölygettek. gömbölyesre mosott a víz.
a dombra értem, ott nem fehér volt. a szarvas nem volt ott. fűveket tettem az árnyékára, meg a lehulló leveleimből is tettem neki.
és ez is mind benne volt a Napban.
megnéztem még egyszer a gyökereket, ne essek el bennük, és bekötöttem a szemem.
2019. 01. 31. 10: 37: 34
(Illusztráció: Gill Bustamante: Otherworldly; Fiona Craig: Peonies & Freesias)
