fogom a mozsarat
csöndet török:
kemény burka
földre pattan
s megvillan a
dióbél mosoly
/Török Ági: Csöndtörő/

A kortárs költészetben különleges helyet foglal el a palettán Török Ági Alkonyuló alkonyidő című verseskötete, mely a Cédrus Művészeti Alapítvány jóvoltából kerülhetett az olvasók kezébe. A fenti versgyűjtemény a 78 éves szerző első kötete, de ezek az írások nem szárnypróbálgató kezdeményezések, Török Ági már közel 50 éve ír, mégis csak most került sor első alkalommal írásai kötetbe rendezésére.
A már régóta az asztalfióknak dolgozó szerző elég bátorságot és elszántságot érzett ahhoz, –és nyilvánvalóan kiadói biztatást is – hogy megmutassa nekünk mindazt, amit korábban már Weöres Sándor is az olvasók elé tárt: Szemhéjam alá befér az egész világ.
A kötet címe is arra utal, hogy egyfajta számvetés, önértékelés történik az oldalakon, de ez a visszatekintés és létértékelés igazán eredeti és kivételes, így feltétlenül egyetérthetünk Turai Laura kedvicsináló méltatásával, amelyben kiemeli, hogy a szerző eredetisége részlet-érzékenységében … szókimondó varázslásában rejlik.
Török Ági verseiben közeledünk a létmegértéshez, s érezzük, fájdalmainak kibeszélésével megtisztulnak bennünk is a lelki-szellemi járatok, még akkor is, ha az univerzumban nyilvánvaló az ember kicsinysége: A szárnyalásban van valami csoda/ még akkor is, ha Ikarosz-szárnyad  / viasza megolvad, s szörnyethalsz / és szoborként nyel el a moréna.
Azt is el tudjuk fogadni, hogy a disszonancia nem ellentéte az emberi életben a harmóniának, ellenkezőleg, a kiegészítője, így a szerző saját tér-és időbeli korlátait nem feltétlenül szorongásként éli meg. A korábban idézett néhány soros Csöndtörő egyfajta költői öndefiníciót is megfogalmaz, így már az olvasás kezdetén beleolvadunk Török Ági gazdag élményvilágába, tudatosul bennünk, hogy a költő fény- és létszerelmes, mindig megtalálja a belső békéhez vezető utat, mert tudja, a titkokat minden ember magában hordja, de csak kevesen tudják megfejteni azokat.
A kötetben egy egész életutat kísérhetünk végig, megtudjuk a szerző születésének körülményeit az Inkubátor című versből, tisztában vagyunk azzal, hogy lehetetlennek tűnő történések is valóságossá válhatnak, hiszen az életutak vártak vagy váratlanok…földiek és égiek / mosolyok és könnyek / összegyűrt papírlapok…
Török Ági versuniverzumát a természetben és a magánéletben megtapasztalható élmények teljessége tölti fel, az életörömöket olykor traumák homályosítják el, ahogy a Klinika triptichon soraiból is kiolvashatjuk, de tudjuk, hogy a létfolyamatban az ember mindig felfelé vágyakozik, mert a titkok csak látszólag vannak elérhetetlen magasságban; hiszen szinte mindig Vértengerből / kisziporkázik a Nap…/ Tátott csecsemőszája/fájdalomkör. / Életre sírja magát/ és szétordítja a Fényt.
Az életértékek megfogalmazása olvasás közben Kant egy gondolatát is felidézi bennem, egyidejűleg Török Ági emberi és poétikai kvalitását is meghatározzák. Lelkemet két dolog tölti el megújuló csodálattal és áhítattal: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.
Török Ági az élet törékeny hídján egyensúlyoz, olykor Istenhez is fohászkodik, hisz érzi, nem nőtt fel a feladathoz, a kozmikus égi-földi közegbe berejtve egy kicsiny élet, csak mikró része a mindenségnek.     A létezés öröme pedig nem egyszer kemény falba ütközik, az ember próbálkozásaiban csak kicsi csónak törött horgonnyal… szétszórt szelektív emlékek…rejtőzködő lélek. A reális és az irreális egyazon pillanatban jelenik meg Török Ági költészetében a képek sajátos asszociációs rendjében. Lírájában ott lebeg a maga teremtette varázslatban, ahol a hangok, a fák, a virágok, az illatok visszanyerik eredeti jelentésüket.
A ragyogást olykor sötétülő képek is megzavarják. Török Ági világ-pusztulást sejtető érzete is fájdalmat sugárzó képekbe önti napjaink zavaros élethelyzeteit. Életünk viharok dacvihara / életlen késsel nyúzott szalonna, az élet alkonyán azonban az ember leginkább fényre vágyódik, olvashatjuk kérését a Szólhatnál üzenetében: szóhatnál a gerincembe / görbült IDŐnek / ne rohanjon/üljön sámlira elém/ nézzen fakasszemet /velem / a pillanat panteonjában.
Az idő múlásával szembeni tehetetlenségünket Simone Weil egy gondolata is megerősíti: Ne akard megváltoztatni súlyodat a világ mérlegén.
A létben otthonra találó költő líráját újra meg újra átitatja az emlékezet, mely valójában tisztán belső dolog, egy mikrotörténelem megteremtője és őrzője, melynek székhelye az individum elméje. s a visszaemlékező sorokban érezzük, a szeretett személy mindvégig a közösség tagja marad, amig emlékezünk rá. Így tud a ’semmi közepén tátongó hiány’ mégis feltöltődni a múltból visszahozott jelenvalóságba.: álomvalóságban látom/jelenléted…Te keringsz a horizonton / fényfutamon vársz engem / Vársz
Török Ági különleges poétikai eszköztárával is megismerkedhetünk a kötetben. Játszik a szavakkal, látszólag össze nem illó jelentéstartalmakat is sikeresen párosít úgy, hogy azok fokozott figyelemkeltéssel erősítik megfogalmazott üzenetinek fontosságát. (könyvrongy, sziklacsontok, magánymozsár, nyugágydélután, porcelánjaj, jégszekerek stb.) A kreatív szóalkotások mellett, ahogy a kiadó is jelzi, szokatlan helyesírási megoldásokat is alkalmazott, melyeket a kiadó a szerző kérésére változatlanul meghagyott a kötetben.
Török Ági kötete mindenképpen figyelemre méltó, sajátos költői képeivel, élményvilágának nem mindennapi feldolgozásával. mindenképpen helyet kér könyvespolcunkon. És feltétlenül egyetértünk  az Alkonyuló idő a költészet lényegét meghatározó két sorával: az írás mit sem ér, ha csak üres betűk egymásutánja / ha nincs benne gondolat. 

   Török Ági: Alkonyuló alkonyidők. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024.