A várost, ahol élünk, folyó nem

szeli át, errefelé csak a szél szab

határt, vagy a záporesők. A húgom

éjszaka fél emiatt, de a mi házunkban

nem lehet sírni, talán az segítene

rajta, talán az elvenné

az eszét. A hangja

fagyos. Ha távolságot folyó nélkül

is lehetne lopni, legalább

a sejtéseink kitartanának: senki sem

közelít a házunkhoz, és a szüleinket

sem láttuk már régen.

De nincs kitartás, mint a márciusi

hófolt, olyan ez a város. Csak az

esőt laposra klopfoló szél sejteti

a végét. Jég temeti be házunk,

eltűnik: és úgy marad.