A királylány, ahogy felébredt, megérezte, ez az a nap. Ma végre kiléphet a toronyból, meglátogathatja a messzi völgyeket, amiket a magasból látott, és megismerhet mindenkit, akit eddig csak elképzelt.

Felkelt, és öltözködni kezdett. Vajon melyik a megfelelő ruha a napra, amikor elkezd élni? Ez nem, ez sem, az biztos, na, ez meg végképp. Tökéletesnek kell lennie. Nem szabad sajnálni rá az időt.

Egek, mekkora rendetlenséget csinált, ez nem maradhat így! Gyorsan rendet csinál, aztán indul is. De annyira nincs kedve hozzá. És egyébként is, úgy elfáradt a nagy válogatásban. Olvas egy kicsit, kipiheni magát, rendet rak, aztán megnézi a világot.

Lekapta az egyik könyvét, belelapozott, ám a kedvenc jelenetei annyira magukkal ragadták, hogy csak órák múlva vette észre, éhes. És még a ruháit sem pakolta el. Na sebaj, mindent csak sorjában. Főzött, aztán evett és elmosogatott, hiszen az úgy nem maradhat.  Aztán kilépett a teraszra, és elgyönyörködött a kora délutáni napsütésben.

Először körbesétálja a torony körüli tisztást, aztán a ritkás kis erdőt. Utána jöhetnek a dombok. Merre menjen? Melyik mögött lehet vajon a falu? A hegyeket is meg akarta látogatni. Mennyi időbe telhet, míg a kékséghez ér? És mi minden várhat ott rá? Elég az ábrándozásból. A Nap jó pár arasznyit ugrott már a horizont felé.

Beszaladt, és visszaakasztgatta egyenként mindegyik ruháját, amiket nem ítélt megfelelőnek arra, hogy megismerje bennük a világot. Aztán gyorsan feltakarított, hisz hátha találkozik valakivel, akit meghív az otthonába. Poros polcokkal és összejárt padlóval csak nem fogadhatja az első vendégeit.

Elkészült, és már csak valami elemózsiára volt szüksége, hisz ki tudja, meddig marad. A kosárka természetesen legalul volt, és a kenyérszeleteléssel megint összemorzsázta az egész asztalt. Rettentően félt a hangyáktól, nem hagyhatta ott.

Eljött azonban az a varázslatos pillanat, amelyre oly régóta várt. Elkészült. Mindennel elkészült. Íme, kész volt rá, hogy elkezdődjön ez élete. Köpenyt kanyarított a vállára, felkapta a kosarat, és szélesre tárta a torony ajtaját.

A Nap épp lebukott a kék hegyek mögé. Sötétedni és hűvösödni kezdett az idő. Ilyen későn már nem szabad elindulni. Semmit sem látna a világból. Üsse kő. Majd holnap.

Gondolta az ősz hajú királylány.

 

 

(Illusztráció: Kate Kulish)