Pedig ezt az élményt kétségtelenül nem szeretném elvenni tőlük. Ha pedig valaki ebben a szövegben intertextust vél felfedezni, akkor az nagyon jól véli mindezt, hiszen egy cseppnyi Öveges, vagy Naftalin is megtalálható benne és ki tudja, még mi más, ami most engemet különösebben nem is érdekel. A lényeg csupán annyi, hogy az én exhibicionizmusom csak írásaim teljességére terjed ki, ami pedig teljesen érthető is, mert a saját szellemi produktumomba hadd tegyek már bele azt, amit szeretnék, tehát csak erre, és nem az érettségi tételekre, vagy akár csupán egy szimpla irodalom órára, ahol ugyanis szintén nem várom el, hogy feltűnjek. Ezt nem tiltom meg, mert ha valaki ezáltal fog velem egyszer kapcsolatba kerülni, és így életére, ha egy aprócska pillanatig is, de hatással leszek, már megérte leírnom ezeket a szavakat, azonban azt semmi szín alatt nem szeretném megtudni, hogy egy tanár belőlem kérdéseket tesz fel, vagy akár jegyet ad rám!!! (A halottak kétségkívül pedig megtudnak mindent, szóval azt üzenem a tanáraitoknak, hogy meg se próbáljanak velem ujjat húzni). Mert az sem tud többet rólam nálatok, akik csak szimplán elolvastátok, amit költöttem csak úgy. Merő spontaneitásból természetesen.

De Hádészra kérlek benneteket, tegyétek le azt az irkafirkálásra alkalmatos eszközt már a kezeitekből! Még a végén hermeneutikai csapdába estek! Ó jajj, és akkor meg mi lesz? Én mondom, bennem meg aztán feltétlen bízhattok, hogy annál veszélyesebb csapda nincsen is a világon! Már eleve milyen név ez, hogy hermeneutika? Miféle csúnya egy hangzása van. Tudom, hogy lesz majd, akit nem tudok megmenteni tőle, de azért a többség mégis talán megmenekül. Szóval azért, hogy ne legyetek teljes tudatlanságban elárulom, hogy a hermeneutika az értelmezésnek a tudományát jelenti, mert ha hiszitek, ha nem annak is van tudománya, hogy ha valamit észrevesztek, akkor azt milyenképpen értelmezzétek. Már eleve milyen elrugaszkodott gondolat ez, nem? Értelmezni valamit, amit nem is akartok, vagy ha valamihez mégis kedvet kaptok, akkor meg rögtön belebotlotok egy tudományba, ami ebből adódóan mindenképpen megmondja nektek, hogy hogyan értelmezzétek és hogyan nem. Na, mintha pedig nem éppen az lenne az értelme, hogy olyanféleképpen értelmezzetek valamit, ahogyan az nektek tetszik. És persze, hiába mondják azt, hogy bárhogyan értelmezhettek valamit, azért mégis csak az lesz a legjobb értelmezés, amit a hermeneuta kitalált, ezáltal létrehoztunk egy olyan tudományt, teszem hozzá: ismét, aminek éppen annyi értelme van, mint a különböző értelmezéseket a világ tudomására hozni. Ha majd valaki ezt kezdi el értelmezni és elárulja nektek, hogy ő mit értelmezett belőle, akkor forduljatok el és ne figyeljetek rá, mert hamuba sült pogácsát mondogat, az egészen biztos.

Na de hogy vidámabb téma is legyen, ezért leginkább a csokipapírral szeretnék foglalkozni annál is inkább, mert ugye mindenki tudja, hogy vagy műanyag a csokipapír, vagy pedig alufólia és papír, így egyáltalán nem felel meg a papír fogalmának, ami lényegében nem is akkora probléma, mint amekkorának felfújhatnánk jelenleg. De mindenesetre roppant lényeges lenne az, hogy a csokipapírba se műanyagot, sem pedig alufóliát ne tegyenek, mert a környezetvédelem szempontjából roppant hátrányos ötletek egytől egyig. Az pedig, hogy mennyire óvjuk a környezetünket, igencsak fontos kérdés, elvégre nem lakhatnak utódaink szemétben, bár ami azt illeti, az elődeink is gondolhattak volna már erre.

Azonban, mivel a mondandóm lényegéhez eleddig még egyik téma sem kapcsolódott igazán, sőt, csak kismértékű érintőlegességről beszélhetnénk minden lelkiismeret furdalás nélkül, ezért sokkal jobbnak látom, ha végre belekezdek fő mondanivalómba, mégpedig abba, ami már a címből is remekül kiviláglik, mégpedig hogy: Hova lett?

De mi lett hova? Erre a kérdésre több tökéletes válasz is adható, és én azon nyomban fel is sorolnék egynéhányat, ha akarnék, azonban nem akarok, mert ezzel az olvasótól venném el a játékot, és mint már feljebb említettem, szeretem, ha valaki játszik. Persze csak normális keretek között, azaz ami a párkapcsolatban megfigyelhető macska-egér játék, az nem tartozik ezek közé az általam kedvelt játékok közé.

Ajajj, szívesen írnám ezt most tovább, csak az a problematika lépett fel, hogy nemsokára kezdődik a Forma-1 és énnekem eszem ágában sincsen lemaradni róla, szóval most lehúzom ideiglenesen a redőnyt, és az olvasót is megkérem, hogy addig egyen valamit, vagy feküdjön le, aludjon egy csöppet, hogy a pihenés után újult erővel belevethesse magát a címben felvetett téma kifejtésébe! Egyszóval hess!

Hajajj! Már vissza is tértek? Hát ha már vették a fáradságot, akkor mindenféleképpen elkezdek már a témáról írni, vagyis részben eddig is ezt tettem, csak ha tudatosulna magukban mindez, akkor nem hinnének önmaguknak. Remélem, azért nekem fognak! Észrevették, hogy a modernebb írásokban rengeteg csúnya, unintelligens szóval találkozunk? Csak azért kérdeztem, mert én észrevettem és-mi tagadás-egyértelműen zavar… Nem szeretnék beállni ebbe a sorba, és pont emiatt nem is fogok! Nem értem, hogy elvileg intelligens emberek miért süllyednek odáig, hogy unalmassá vált eszméletlenül alja társadalmi réteg szavaival beszélnek, illetve írnak, mert amíg ezek még bizonyos körülmények között beszédben elfogadhatónak tetszenek is, az írásban száz százalékra mondhatom, hogy egyáltalán nem. Főleg, hogy valaki mintha versenyt csinálna ebből, és akkor amellett, hogy rossz, még végtelenül unalmas blabla is az egész. Szóval nem kicsit vagyok képes kiakadni néha. Ha pedig még valaki azt is eldönti, hogy ez a művészet, akkor meg…

Ha Brutus nem ölte volna meg az apját, akkor még mindig Ferenc Ferdinánd lenne a magyar király. Ezt pedig csak azért mondom ilyen bizonyossággal, mert Brutus egyáltalán nem ölte meg az apját. Habár nem is ellenkezett ellene ugyebár! Na, de mindegy.

Lényegében, ha valami elveszik a földön, akkor azt megtalálhatjuk egy bizonyos helyen. A Hold állítólag egy ilyen hely, amit persze senki nem hisz el, de azért az előző évezred közepén mégsem volt teljesen elképzelhetetlen. Azt már mondtam, hogy a Hold a kedvenc égitestem? Mikor dolgoztam, sokat néztem a mesecsatornát, és ott volt egy sorozat, amiben a telihold igencsak jelentős eseménynek számított. Na de nem csak ezért kedvelem annyira, hanem mondjuk azért is, mert világít éjszaka, vagy csak úgy szimplán, mivel szerintem szimpatikus jelenség.

Tehát, ha a Holdon ott lennének az elveszett dolgok, akkor eléggé meg lenne tömve szegény. Nem kizárólag a csekkjeimre gondolok, amiket rendszeresen elhagyok, vagy a tollakra, sőt a pengetőkre! Igen, azt hiszem azokból egy Ákos-turné is lement volna már, hanem sokkal kacifántosabb dolgokra. Hát igen, az élete folyamán sokmindenki elveszíti bizonyos dolgait! Ezek mellett persze mennyire vicces lenne, ha az elveszett csaták is ott sorakoznának, vagy a németek két világháborúja! Ebből kiindulva talán német dolgokból lehet fent a legtöbb. Bár a magyar kézilabda döntők is kitennének egy jókora rekeszt, az már egyszer biztos. Én azonban mégsem hinném, hogy csakugyan arra lennének az elkallódott dolgaink, elvégre ki az az őrült, aki fellövi űrhajóval a csekkjeimet a fenébe, nem? Akkor már miért nem adja fel? Vagy azt hiszi, hogy a csekkek a Holdon is legalább annyira fontosak? Hát noormális? Hát mit kezdene a csekkel a Hold? Hiszen még telefontársasága sincsen! Én mondom, hogy ez az egész hülyeség kérem! Méghogy a Holdon legyen a csekk!

Egyetlenegyféleképpen tudom idehozni a Holdat ebbe az egészbe, azt pedig úgy, hogy ha valaki esetleg ettől az írástól ahhoz kap kedvet, hogy ne akarjon velem tovább egyazon planétán megférni, akkor az nyugodtan felrepülhet oda, és akkor majd rájön, hogy ott mennyire szép! Nem lenne jó, ha itt is a Föld kelne fel reggel, vagy éppen este? Szerintem az lenne.

Na, észrevettem magam! Látom, már nem a régi a humorom! Kezdek érzelmeskedni, ebbe az írásba meg az most nagyon nem illik. Úgyhogy! Remélem mindenki tanult azokból, amiket ide leírtam! Ne akarjunk érettségi tételek lenni, ne írjunk csúnyát, és ne feltétlenül jegyezzük meg a megannyi más rendkívül fontos eseményt, amitől most fájó szívvel jómagam is búcsút veszek, és mindenki nevében sok boldogságot kívánok a csecsemőgondozóknak!

A viszontolvasásra!