A felnőttkor számos gyerekkori érzetet hajlamos »irracionálisnak« tekinteni, s mivel ez a regény (bár a szöveg – teljes joggal – sehol nem nevezi magát regénynek; én is majd könyvként vagy kötetként fogom emlegetni) a gyerekkori irracionalitásról beszél, eleve az olvasásnak, vagyis az értelmezésnek kétféle módját írja elő. Két út áll előttünk, melyiket válasszuk? Vagy érveket keresünk, mi, olvasók, az elbeszéltek racionális magyarázatára, vagy érveket keresünk az elbeszéltek valóságos irracionalitására. A kötet egésze mind a kettőre egyformán lehetőséget ad, vagyis nem dönt helyettünk.
Az irracionalitást a gyerekkorba helyezni vagy száműzni – teljesen szokványos szellemi eljárás. Hogy egy klasszikusra, Lévy-Bruhlre utaljak, „dans tout esprit humain, quel qu’en soit le développement intellectuel, subsiste un fond indéracinable de mentalité primitive” (az intellektuális kiformálódástól függetlenül minden emberi lélekben megmarad a kezdeti mentalitás kitörölhetetlen alapja”). De mi az, ami lehetővé teszi az eldönthetetlenséget, a racionális és az irracionális hintapalintáját? Egyrészt történetmondó és elbeszélő határozott, világos különválasztása, másrészt a hangnemek vagy beszédmódok váltogatása.
A könyv egésze öt egységből áll, az elején az Előhanggal. Ez áll legközelebb a »szerzői hanghoz«, holott éppenséggel szemernyi személyes nincs benne. Tárgyszerű tárgymegjelölés, statisztikai adatokkal vegyítve. Kezdete: „A Muraköz egy falujában, a Mura jobb partján, május derekától június végéig sorjában nyolc öngyilkosságot jegyeztek fel 1991-ben” (9. p.). A tárgy tökéletesen szenvtelen fölvezetése a megjelölésén túl arra is szolgál, hogy a szöveg egészét az ú. n. valóságirodalomba utalja. A falu öngyilkosainak felsorolása, adatolása; az eseménysorozat sajtóvisszhangjának ismertetése; a 2010-ben megindult kutatás eredményeinek előadása mind-mind arra szolgál, arra szolgál, hogy az olvasót ráállítsa arra, amit olvas, az nem regényírói fikció, hanem valami, ami megtörtént, ami valóságos volt. És a kutatási eredmények érzelemmentes, szenvtelen előadása bevezeti a fentebb említett kétféle, a racionális és az irracionális olvasat lehetőségét. A szerző írja: „A látszatra észszerű, jobbára pszichikai, szociális és fiziológiai okok mellett az alanyok többsége (a kikérdezettek a faluban – Sz. Cs.) is utalt olyanokra, amelyekben szerepet kap a természetfeletti” (12. p.). Az okok e kétféle típusa a magyarázatra vonatkozik, és nem magára a dologra, az öngyilkosságok sorozatára. Az ismertetésben 6 racionális magyarázat kerül elő, és egy ettől teljesen elkülönített blokkbanhárom irracionális magyarázat vagy értelmezés. E három, természetfeletti motívumokkal teli értelmezés közül a legutolsó tartalmazza azt, amely a szöveg egészében igaznak bizonyul, az elbeszélő alanyiságában. E szerint „[…] mind a nyolc öngyilkosságnak rejtélyes módon egy akkor hétéves fiúgyermek, M. D. volt az okozója” (15. p.). M.D. egyébként a könyv főszereplője és egyben a történetmondó.
A triptichonba foglalt főszöveg első része a Másodguberálók címet viseli. Cselekménye – vagy Arany János szép szavával a »meséje« – 2011 januárjában kezdődik, vagyis a teljes szöveg megírása előtt, a regény és a regényírás jelenében (a mű 2013-ban jelent meg Zágrábban Črna mati zemla címmel). Az Előhangban még csak M. D. kezdőbetűkkel jelölt személy itt válik valódi regényszemélyiséggé. Matija Dolenčec ő, egy harminc év körüli férfi, regényíró, aki két sikeresnek nevezhető regény után a harmadikkal bajmolódik, elakad. Erre, a bajmolódásra utal a Másodguberálók alcím is: egyrészt utal egy mellékszereplőre, bizonyos Pajdo nevű horvát cigányra, aki a zágrábi lakótelepet járja, fémhulladékot keresve. »A másodlagos hulladék guberálóinak« jól ismert foglalkozás minden kelet-középeurópai nagyvárosban, így Budapesten is. Másrészt utal a regényírásra mint guberálásra. Hogy vértelen szövegét feljavítsa, Dolenčec orzási szándékkal olvas Houllebecqet, Walter Benjamint, Franzent, Updike-ot, Frischt, Murakamit és a Nobel-díjas török Pamukot. Az átvételekről pedig úgy gondolja, hogy „[…] ezt ravasz intertextuális játéknak is fel lehet fogni” (80. p.). Az intertextuális játék jelenségéről és fogásairól az általam ismert legjobb könyvet a regényíró és tanár (egyébként Julia Kristeva-tanítvány) Antoine Compagnon írta volt a sokatmondó La seconde main (A másodkéz) címmel. Dolenčec irodalmi szövegek másodguberálója.
Fontos, hogy ez a rész, a Másodguberálók, egyes szám 3. személyben beszél a regényíróról. Ez a történetmondó hangja, amely felvezeti és motiválja a rákövetkezendő én-elbeszélés és a visszaemlékezés miértjét. A könyvnek ez a része tehát részletesen ecseteli az írói alkotói válságot, majd elbeszéli egy valódi szerelem kezdetét, folyását és természetellenes, mert egyoldalú szakítás okozta befejeztét. E szerelmi történet elbeszélésével, egy bizonyos Dina Gajski és Matija Dolenčec között, érünk el mi, olvasók, a jelen könyv megírásának jelenidejéhez. Prózapoétikai szempontból lényeges az egyoldalú szakítás oka, miértje, mert visszamegy a hét éves kisfiú történetéhez. A fiatal nő, Dina észreveszi ugyanis, hogy kedvese, Matija a gyerekkoráról folyamatosan hazudik, nem igaz történeteket talál ki, kapásból, és ez elundorítja Dinát a férfitől.
De mindez csak utótörténete a könyv harmadik, utolsó részében olvasható alaptörténetnek. Amely rész úgy alaptörténet, hogy a hazudott múltak mellett feltáruljon, mintegy a felejtésből kiszakadjon a hét éves kisfiú valóságos története. E rész, ahol vagyunk, a Másodguberálók egy hosszú felejtés megszakadása, vége, és egyben vége a hosszú önhazugságok sorának is: hogy megnyíljon az út az alaptörténethez. Egyszerűen arról van szó, hogy amit alaptörténetnek nevezek, mindaz Matija Dolenčec hat-hétéves korában történt meg, és miután a család és a kisfiú Zágrábba költözött, maga az alaptörténet felejtésre ítéltetett. A felejtés egyik eszköze az önhazugság, és ezt én reális, valóságos pszichikai motivációnak tekintem. Úgy gondolom, hazugság és önhazugság között a lényegi különbség abban áll, hogy amikor bárki – ilyen-olyan pillanatnyi érdekből, szándékból vagy célból – hazudik bárki embertársának (vagy a szerelmének!), a hazug vagy a hazudó világosan tudatában van az elhazudott valóságosnak vagy megtörténtnek, világosan a tudatában van a hazudott (pszeudo- vagy ál-) valóság és a ténylegesen megtörténtek közötti különbségnek. Vagyis tudja, hogy ő hazudik. Ezzel szemben az, aki önmagának hazudik, rövid idő múlva már nem tudja. Mert – és ez ingatag, labilis személyiség esetében oly gyakori – azt hiszi, hogy amit hazudik, az az igaz. Mind a hazugságban, mint az önhazugságban közös azonban a helyettesítés, az áthelyezés eleme, már ami a megtörténteket (a megcselekedetteket) és a helyükre csempészett összehazudottakat illeti.
Miért kell felejteni. Mert a hét éves gyerek azt hitte, ő az oka az öngyilkosságoknak – mágikus áttétellel ugyan, de ténylegesen ő váltotta ki őket, hite és meggyőződése szerint.
Ám még mindig nem értünk el, türelmes olvasó, az öngyilkosságok racionális és irracionális magyarázatának dilemmájához. De elérkeztünk az Anyaföldnek nehéz sara című könyv olvasói cruxához: hihetünk-e hét éves korban a teljes felejtésben, hogy aztán hihessünk a beinduló emlékezés erejében? Mert a gyermekpszichológia szerint törlés az valóban van, mindet kiradírozó törlés, csakhogy ez jóval korábban áll elő mindegyikünk memóriájában, A törlés után pedig totális felejtés már nincs.
Szólni kell a könyv nyelvéről. A horvát szöveghez kis kaj-horvát szótár csatlakozik, hogy bizonyos kifejezéseket a horvátok is értsenek. A fordító, Bognár Antal remekül oldotta ezt meg a magyar fordításban: a kaj-horvát elemeket, amikor a magyaron belüli horvát elemekkel helyettesítette őket.
Miről szól ez a könyv? Csak a peremén bukkan fel a horvát-szerb háború, a peremén bukkan fel az önálló Horvátország kikiáltása. Egy független és azóta EU-tag ország megszületéséről szól, vérben, traumában, hazugságban és önhazugságban, észszerűségek mentén és irracionalitásban. Gyönyörű és fájdalmas olvasmány.

(Kristian Novak: Anyaföldnek nehéz sara, fordította Bognár Antal, Napkút Kiadó, Budapest, 2016, 371. p.)

egy részlet: http://ujnautilus.info/kristian-novak-anyafoldnek-nehez-sara-regenyreszlet