Beszélgetés Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal függőségekről, szerhasználatról, rehabilitációról és a sorstárs segítő közösségek erejéről

 

 

Mi a különbség a függőség és a szenvedélybetegség között?

Mindkét szó ugyanarra vonatkozik, amikor a használt szer vagy viselkedésforma irányítja a használót és nem fordítva.

 Melyek a nem szerhasználattal kapcsolatos függőségek?

Többek között például a szex- és párkapcsolati függőségek, a kényszeres testedzés, vagy szerencsejáték-függőség, valamint megjelent az online játékok addikciója is. Újabban felkeresnek olyan emberek, akiknek a családi élete azért romlott meg, mert az egyik családtag otthon egész nap a konzolon vagy számítógépen játszik, a családdal pedig egyáltalán nem foglalkozik.

 Mi az az érzés, amit a szerhasználó keres a szerben?

Hogy el tudok menekülni a valóságból egy álomvilágba, ahol nem érhet bántódás vagy sértés, és ahol nem érzem az élet súlyát. Gyakorlatilag instant jó érzéseket kapok, amikért nem kell megharcolnom. Nem kell tennem azért, hogy szebbnek, jobbnak érezzem magam vagy sikeres legyek valamiben. Például sport után is van egy euforikus érzés, de azért tenni kell.

Ha nem vagyok elégedett magammal, tehetem azt, hogy változtatok, vagy tehetem azt is, hogy beveszek valamit, és amikor a tükörbe nézek, egyből másképp látom magam. Esetleg ki tudom vonni magamat egy olyan közegből, ahol nem érzem jól magam. A szerhasználattal nem azt a megküzdési stratégiát választom, hogy teszek a rossz érzéseim ellen és megpróbálom elismertetni, elfogadtatni magamat a közösséggel, hanem elkezdek kifelé kacsintgatni és menekülni.

 Egyéni faktorok játszanak inkább szerepet a szerhasználatban vagy a közösség hatására is megcsúszhat valaki?

Vannak determináló tényezők, egyfelől a genetika, másfelől egyéb faktorok, mint pl. az alkoholista vagy drogfüggő családban felnövés, a szülők problémás válása, elhanyagolás, családon belüli erőszak, szexuális abúzus, szülők korai elvesztése, családon kívül nevelkedés, szimbiotikus szülő-gyerek kapcsolat, feldolgozatlan traumák, elgyászolatlan veszteségek sora. És nagyon nagy szerepe van kortárs közösségnek is.

 Írtál egy cikket a kokainról, mint ego drogról: az üzleti életben látott kokainhasználat beszippanthatja az egyes dolgozókat, ha abban a közegben ez a sikk?

Ettől nem feltétlenül lesz függő az ember, mert lehet alkalmi droghasználó is. Ha valaki életében kétszer kokainozott, attól még nem válik függővé, és nem is szeretném ezt démonizálni. Nyilvánvaló, hogy a kokain durván addiktív szer, azonban nagyon sok olyan emberrel találkoztam, aki kipróbálta és tapasztalta, hogy az jó, de annyi elég is volt neki. Akik egy ilyen közegben függővé válnak, azok alapvetően is függő személyiségek és nagyrészt már egyébként is élnek például alkohollal. Ráadásul a kokain mellett lehet bőven vedelni, mert kijózanító hatással van, illetve a szexuális vágyat is fokozza.

 Vannak arra utaló jelek az emberen, hogy komoly eséllyel bele fog keveredni szerhasználatba?

Ha egy gyerekről van szó, akkor az, hogy rossz társaságba jár, kialvatlan, megváltozik a viselkedése, bealszik órán, nyilván arra utal, hogy baj van.

Hajlamosságra utaló jelekkel is találkozhatunk, de ennek a felismeréséhez például, ha iskolai szituációról beszélünk, kell egy nagyon jó tanár-diák viszony. Annak a felismerése, hogy a gyerek tartósan rosszkedvű, nem szeret otthon lenni és ennek a kiderítésében kapjon segítséget, segíteni tud az iskolapszichológus.

 És akik felnőttként kezdenek el valamilyen szert használni?

Legtöbb esetben mindig ott vannak a háttérben azok a gyermekkori sérülések és traumák, amelyek hajlamossá teszik az egyént arra, hogy ilyen módon keresse a boldogságot. Előfordulhat olyan triggerpont, ami beindítja a folyamatot. Vannak olyan klienseim, akik relatív egész későn kezdtek drogozni, addig nem volt semmilyen szerhasználatuk. Hogy lelkileg addig mennyire voltak kiegyensúlyozottak, az már egy másik kérdés. Egy-egy tragédia (haláleset, válás, szakítás) kiválthatja később a szerekhez fordulást az arra hajlamosabbaknál. Azonban többnyire fiatal korban kezdődik a szerhasználat. Természetesen van precedens olyanra, hogy késői életkorban a házastárs elvesztése után és egy szerencsétlen élethelyzetben az ember alkoholhoz fordul, vagy elkezd gyógyszert szedni és szép lassan belecsúszik.

 Egy rehab program tud jövőképet felállítani?

Azt gondolom, hogy ha valaki eljut rehabra és végigcsinálja a terápiás programot, kap jövőképet. Egy jól működő rehabnak van utógondozása (félutas házak). A komlói rehabnál (www.leoamici.hu) például a terápia vége felé a kliensek már kijárnak önsegítő csoportba és kialakulnak a józan kapcsolataik, a józan közösségük. Láthatják a sorstárs közösségben, hogy fel lehet épülni és lehet a későbbiekben is teljes életet élni. Ekkor már elkezdenek munkát keresni és kijárnak az intézetből dolgozni. Amikor már fixen működik a munkahely, kiköltöznek az intézet félutas házába és programjába, ahonnan visszajárnak még egy ideig az intézetbe. Ebben az időszakban még van felettük egy szoros intézményi kontroll, ami aztán fokozatosan enyhül. A félutas házban fél-egy évig lehetnek, ahol jelképes összeget kell fizetniük, a fizetésük egy részét pedig le kell adniuk megtakarítás formájában, amit a program végén aztán visszakapnak. Később ez teszi lehetővé, hogy a program végén a felépülő személy képes legyen kibérelni egy szobát valahol, vagy esetleg több felépülő függő együtt béreljen lakást. A hajléktalan-ellátásban is működnek absztinens szállók, ahova a rehabilitáció után beköltözhet az illető, ha olyanok az életkörülményei, és onnan is tovább tud lépni.

Aki felismeri alkoholizmusát és felismeri, hogy ez a gátja annak, hogy előre jusson az életében, az segítséget kér. Az AA-ban sokan vannak, akik rehab program tapasztalata nélkül jönnek be, és a csoport segítségével vissza tudnak illeszkedni a józan életbe.

 Mennyire lehet probléma, hogy a hajléktalan szállók nem absztinens szállók?

A hajléktalan-ellátásban is vannak absztinens szállók. Ha az illető ki akar józanodni, akkor találhat ilyet. Akik nem az absztinens szállót vagy közösséget választják, azok általában azért nem oda mennek, mert isznak és képtelenek lennének tartani az ansztinenciát. A Nyírőben számtalanszor tapasztaltam, hogy annak ellenére, hogy valaki hajléktalan, ha valóban józanodni akar és már kifelé kacsintgat, akkor talál magának absztinens helyet.

 Rehabról milyen arányban kerülnek ki kijózanodva a függők?

Aki végigcsinálja a kezelést és utána jár önsegítő közösségbe, azoknak a 70%-a józan marad tartósan. Ez jelentős arány. Azonban ahhoz képest, hogy mennyien isznak és drogoznak ma, jelentős az elhullás. Évente körülbelül 30 ezer ember ismeri fel, hogy az addikciója problémát jelent az életében. Ők azok, akik valamilyen formában segítséget kérnek: elmennek pszichiáterhez vagy addiktológushoz. Sok esetben azonban nem történik velük semmi, vagy egyszerűen ráállítják őket a gyógyszeres terápiára, és előfordul az is, hogy egyáltalán nem ajánlanak nekik semmit. Akik elmennek kórházba, azoknak szintén csekély része jelentkezik később rehabra, akik pedig jelentkeznek, azoknak szintén egy jelentős része sosem ér oda. A rehabra érkezőknek pedig jelentős hányadát teszik ki azok, akik egy-két nap, hét vagy hónap után feladják és visszaesnek. Ennek dacára azt lehet mondani, hogy akik végigcsinálják a rehabilitációs programot és utána eljárnak önsegítő közösségekbe, 70%-ban tartósan józanok maradnak, ami kiemelkedően magas arány.

 Mit tud nyújtani a sorstárs segítő program egy függőnek?

Elsősorban azt az érzést, hogy nincs egyedül. Hasonló emberekkel van ott, akik már keresztülmentek ezen a dolgon. Lát olyanokat, akik pár napja vannak ott, vagy néhány hónapja, és ott ülnek azok az emberek is, akik már évek és évtizedek óta józanok. Láthatja azt a fokozatosságot, amin keresztül lépésenként tud haladni. Származásra, bőrszínre, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül mindenhonnan vannak ott józanodó függők.

 Segít a 12 lépéses programok spirituális oldala?

Abszolút. El kell fogadni, hogy vannak olyan dolgok, mint a szer (alkohol vagy drog), amelyek nálam erősebbek. Amíg azt gondolom, hogy mindenható vagyok és nem győzhet le semmi, addig vesztes vagyok. Pedig az alkohol és a drog is legyőz, és térdre kényszerít. Viszont ha ezt el tudom fogadni, akkor kontrollálni is tudom. Nyilván nem mindig, de az életem egyéb részeit jobban tudom szervezni. De ha nekem az a szent meggyőződésem, hogy én jobban tudom, mit és hogyan kell csinálni, az egyenesen a halálba visz. Ha elfogadom, hogy ebben tudatlan vagyok, és mások segítségét kell kérni, akkor egy csoport vagy közösség lehet az én felsőbb erőm. Ez az egyik része annak, amit a csoport ad. A másik része pedig az a spirituális oldal, hogy lehet hinni egy felsőbb erőben, a saját felfogás szerinti istenben. Tehát nincsenek vallási dogmák lefektetve.

Lehet erőltetni a spiritualitást? Mert láttam olyan rehabilitációs próbálkozást, ahol nagyon erőltették a keresztény hitet: kötelező imák naponta többször, akár éjfélkor és hajnalban is, a kliensek pedig elmenekültek a programból, tehát nem működött.

Ez nem célravezető. Ha van ilyen, akkor azt nem jól csinálják. Nem szabad erőszakkal téríteni embereket. Az AA és NA programok is azt mondják, hogy inkább a vonzáson, mintsem a propagandán alapuljon a működés, mert ha a leállni szándékozó függő azt látja, hogy mások így csinálják és működik, akkor az vonzóvá válhat a számára is.

 Hajléktalanokhoz kanyarodva az elmúlt években lett egy fiatal utánpótlása a hajléktalanságnak, mégpedig a fiatal szerhasználók. Mi az alapvető különbség a Komlóra érkező függők és azok között a függők között, akik például a hajléktalan szállókon folytatják a szerhasználatot és tengődnek?

Motiváció. Aki Komlóra megy vagy bármilyen rehabra, az le akar állni. Aki például Komlóra megy, az egy interjúval kezd, ahol elég alaposan kikérdezik: mennyire motivált, vállalja-e, hogy nem nézhet tévét és nem telefonálhat egy hónapig, nem foglalkozhat az intézeten kívüli életével stb. Szerintem ez a lényeges különbség: valaki motivált vagy nem motivált. Rengeteg helyen van az országban rehabilitációs program, és még azt sem mondhatom, hogy minden hely fel lenne töltve. Egyszerűen az a helyzet, hogy például az alkoholisták között rengeteg olyan van, aki nem motivált a leállásra. Csomó mélypont volt az életében, ami miatt mások már rég leálltak, mert pl. elválik tőle a társa, kirúgják a munkahelyéről, elveszíti a lakását – ezek olyan dolgok, ami miatt sok függő azt mondja, hogy ez neki olyan mélypont, ami miatt nem csinálja tovább. És aztán van rengeteg függő, aki belehal a függőségbe, mert megy tovább, utcára kerül, halálra issza magát és ott végzi.

 A hajléktalan ellátásban azt látom, hogy az alkoholista sokkal könnyebben hozzáfér a piához és csoportok alakulnak ki.

Bárki, aki szerhasználó, annak kialakul a saját közege, ahol azt használja, ahol a választott szerét megtalálja. Persze vannak magányos alkoholisták pl. akik otthon isznak, de azért az alkoholisták kocsmába járnak.

A lényeges különbség az, hogy az aktív alkoholista kocsmába jár, a felépülni akaró alkoholista józan közösségbe.

 Arra akarok kilyukadni, hogy ez a szállósdi esetleg konzerválja is őket abban, hogy nem kell ezeken változtatni. A baráti körök kialakulnak és még csak szankciók sincsenek.

Igen. Viszont mindenféle tiltástól függetlenül ez abszolút ott dől el, hogy elegem van-e nekem abból, ami volt, vagy nem. Mert engem is hiába tiltottak. Kijöttem a bíróságról, megkaptam a felfüggesztett börtönbüntetést és egy óra múlva már szúrtam. Ilyenkor az a képesség, hogy felmérjem a tettek következményét, nincsen, elveszik. Ez a függőknél úgy néz ki: „úgysem látja senki, megtehetem”, „ez még az utolsó, aztán kiszállok”.

 Van valamilyen kimondatlan hierarchia a szerhasználó drogos és az alkoholisták között?

Igen, van, de attól függ, hogy kit kérdezel. A drogosok lekezelően beszélnek az alkoholistákról, a becsületesen dolgozó klasszikus alkoholista pedig megvetően beszél a bűnöző, ilyen-olyan drogosokról. Az alkoholizmus mélyen gyökereik a magyar kultúrában is, így könnyű mentséget találni arra, hogy ha valaki dolgozik tisztességesen, akkor miért ne ihatná meg a magáét. Egyébként pedig a szerhasználat típusai összeérnek. Az alkoholistáról lekezelően beszélő drogfüggő, ha elfogy a pénze, átmegy alkoholistába, gyógyszerrel és alkohollal éri el ugyanazt a hatást. És ugyanez igaz az alkoholistára is, aki elkezd gyógyszerre inni, mert elvonásra kapta és rájött, ha egy-két szem Rivóra iszik, sokkal kevesebb cucctól sokkal ütősebb hatást ér el.

 Mi várható a mostani biodrog boomtól? Lesz ennek vége?

Miért lenne vége? Ez egy folyamat. Mindig is voltak ilyen emberek a társadalmakban. A populáció egy jelentős része, kb. 10%-a mindig használt szereket. A trendek változnak, az emberek nem. Az emberi természet, gyarlóság, a nyomor, az valahogy mindig állandó. Mindig lesznek, akik szert használnak, csak ma „ezt” használják, régen „azt” használták. Amerikában most megint kezd visszajönni a heroin, a szintetikus Fentanil, tehát van egy körforgás. A dizájner vegyületek nyilván bonyolítják a jelenséget. Teljesen kiszámíthatatlanná vált a drogpiac és a használók gyógyítása, mert nem lehet tudni, hogy mit használnak, de alapvetően az érzés, amit a szerhasználók keresnek a drogban, az mindig ugyanaz.

 A hajléktalan-ellátásban látott eseteknél a biocucc használóknál nem lehet tudni, hogy mit vált ki belőlük az adott szer. Az őrjöngőkre gondolok.

Teljes fekete lyuk az egész. De ezt sosem lehet pontosan tudni, mert ugye változnak a szerek.

 Te még a rendszerváltás előtti időkben kezdted a szerhasználatot. Akkoriban nem voltak hajléktalan szállók, nem volt ingyenes ellátás. Lehetséges, hogy akkoriban kevesebben voltak a szerhasználók is, mert nem volt ilyen konzerváló erő?

Kevésbé tűnt fel. Nem volt akkora média, internet, tiltott volt a munkanélküliség. A szocializmusban bújtatott munkanélküliség volt, papíron nem volt drogprobléma, mert nem létezhetett. A ’80-as években hozták azt a rendeletet, hogy reggel 9 óra előtt tilos volt szeszesitalt eladni a boltokban, mert már részegen érkeztek a munkások dolgozni, tehát akkor elkezdtek virágzani a zugkocsmák. Szerintem ebben nincs változás. A szerhasználat módozatai változnak. Például ma sokkal kevesebb intravénás szerhasználó van, kevesebb a heroin, sokkal többen szippantják vagy tabletta formájában veszik be.

 Segít az addikt eseteken a feltétel nélküli elfogadás és szeretet?

A drogrehabokon is van szabály. A függőknek kellenek a keretek, ha fáj, akkor is. A korlátlan „Megmentelek, mindegy, hogy bármit is csinálsz!” hozzáállást nem tartom célravezetőnek. Attól, hogy én valakit szeretek, nem azt jelenti, hogy elfogadom a viselkedését. A kettőt el kell különíteni. Attól még hogy szeretem a gyerekemet, nem hagyhatom, hogy megverjen, hanem ráhívom a rendőrt. Vagy ha meglop, annak kell, hogy legyen következménye. Ez az ő érdeke is, különben mit tanul belőle? Hogy újra megteheti. Azt mondom, hogy szeretem, de ezt a viselkedést sem a magam, sem pedig az ő érdekében nem tolerálom. Az ő érdeke is megtanulni, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem engedhet meg magának.

 És ha azt mondjuk keresztény felfogásban, hogy mindenkinek jár még egy esély?

Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Az nem azt jelenti, hogy mindent feladok és mindenemet feladom, mert azt úgy nem lehet. Nem az a lényeg, hogy a másikat kiszolgáljam, hanem, hogy megtanítsam élni. Az nem elfogadható, hogy az én jól létem, családom és az életem menjen rá. A túlsegítő altruista attitűd kifejezetten káros egy segítői hivatás esetében, mert átveszi a felelősséget, tehát nincs miből tanulnia a kliensnek.

Illusztráció: M. C. Escher