HARMADIK FEJEZET.
Versenyfutás a piros bársonyszékért meg egy hosszú, tarka, kacskaringós mese.
Mondhatom, furcsán festett ez a társaság a parton. A madarak tolla csatakos volt, a többi állat szőre meg odatapadt a testéhez, valamennyien csurogtak-csöpögtek és búnak eresztették a fejüket.
Természetesen az volt a legnagyobb gondjuk, hogyan lehetne megszáradniok. Ezen tanakodtak s Évike néhány perc mulva már kedélyesen tereferélt velük, mintha régesrég ismerte volna őket. Sőt a Papagájjal össze is veszett, úgy, hogy az végül duzzogva hátat fordított neki s csak ezt hajtogatta:
– Én öregebb vagyok, szívem, ennélfogva nekem jobban kell tudnom.
Évike ezt nem akarta elismerni mindaddig, amíg a Papagáj meg nem mondja, hány éves. De a Papagáj ezt kereken megtagadta. Hát a vita itt megrekedt.
Végül is az Egér, aki – úgy látszik – nagy tekintélynek örvendett, elkiáltotta magát:
– Méltóztassanak helyet foglalni és idefigyelni. Igérem, hogy egykettő mindnyájan olyan szárazak lesznek, mint a kóró.
Valamennyien körbe ültek. Az Egér a középre ült. Évike aggódva leste az Egér szavát, mert érezte, hogy rettentő náthát kap, ha hamarosan meg nem szárad.
– Kh, kh – köszörülte a torkát fontoskodva az Egér. – Tehát kezdhetem? El fogom mondani a világ legszárazabb történetét. Csöndet kérek: „Harmadik András király 1290-től 1301-ig uralkodott. Apja Második Andrásnak és Aldobrandini Beatricenak a fia, anyja Morosini Thomasina Katalin. 1290 július 28-án megkoronázták. Ezekben a fölöttébb viharos időkben…”
– Brrr – borzongott a papagáj vacogva.
– Közbe méltóztatott valamit szólni? – kérdezte a homlokát ráncolva, de roppant udvariasan az Egér.
– Nem – sietett megjegyezni a Papagáj.
– Tudniillik azt hittem – mondta az Egér. – Folytatom. Ezekben a fölöttébb viharos időkben Harmadik András a főnemesség ellen a köznemességre támaszkodott az ország állapotának gyökeres megjavítására irányuló munkásságában. Ő volt az első. aki fölkapta azt a…
– Mit kapott föl? – kíváncsiskodott a Kacsa.
– Remélem, ért magyarul – felelt bosszúsan az Egér. – Nem tudja mit jelent az „fölkapni valamit?”
– Hogyne tudnám. Én többnyire békát, vagy pondrót szoktam fölkapni. Most az a kérdés, mit kapott föl Harmadik András?
Az Egér a füle mellett eresztette el a kérdést s tovább hadart:
– Ő volt az első, aki fölkapta azt a szokást, hogy udvarában bajvívásokat és tornajátékokat rendezzen. Ezért maga köré gyűjtötte a lovagok színét-virágát… Nos, hogy érzi magát, kedvesem? – fordult ost beszéd közben Évikéhez.
– Még mindig csuromvizesen – válaszolt szomorúan Évike. – Bármily száraz is ez a történet, én nem lettem tőle szárazabb.
– Ebben az esetben – szólalt meg ünnepélyesen a Struccmadár – van szerencsém javasolni az ülés elnapolását s egy albizottság azonnali kiküldését, mely majd erélyesebb rendszabályok foganatosítása tárgyában lesz hivatva határozni…
– Magyarul beszéljen – kiáltott közbe a Sas. – Egy kukkot sem értek ebből a zagyvaságból. Sőt azt hiszem, hogy ön sem érti.
A Sas lopva elmosolyodott. Néhány másik madár „viharos derültségre” fakadt.
– Csak azt óhajtottam megjegyezni – folytatta a Struccmadár sértődötten – hogy valamennyien benn voltunk a vízben s valamennyien meg akarunk száradni. Ennélfogva a leghelyesebb lenne, ha parlamentesdit játszanánk.
– Hát az meg micsoda? – kérdezte Évike.
Ez nem nagyon érdekelte őt, de a Struccmadár éppen megállt a beszédében, mintha azt várná, hogy valaki közbeszóljon. Minthogy senki se szólt közbe, Évike vállalkozott rá.
– Legjobban megértjük, – folytatta a Struccmadár – ha azonnal hozzákezdünk.
Lehet, gyerekek, hogy egyszer majd ti is játszani akartok parlamentesdit, hát elmesélem, mit művelt a Struccmadár.
A középre tett egy kis piros bársonyszéket s erre az egész társaság, a nélkül, hogy mondták volna: „vigyázz, kész, rajta”, eszeveszetten futni kezdett a kis piros bársonyszékhez. Vagy egy félóráig futottak ide-oda, öklelőzve és verekedve s már mindnyájan régen megszáradtak. Akkor a Struccmadár hirtelen elkiáltotta magát:
– Vége a versenyfutásnak!
Ekkor valamennyien összesereglettek s lihegve kérdezték:
– Dehát, ki nyert?
Erre a Struccmadár csak hosszas tünődés után tudott válaszolni. Előbb a földbe dugta a fejét, sokáig úgy maradt s a többiek csöndben lesték. Végül így szólt:
– Mindenki nyert és mindenki kap valami díjat.
– De kitől? – kérdezték egyszerre.
– Hát ő tőle – mondta a Struccmadár, Évikére mutatva. Most az egész társaság egyszerre Évike köré csoportosult és összevissza kiáltozott.
– Kérjük a díjat, a díjat.