Évike nem tudta mitévő legyen. Tanácstalanságában a zsebébe nyúlt, kihúzott onnan egy doboz csokoládé-cukorkát s körbe kínálta. Még szerencse, hogy nem folyt bele a sósvíz. Éppen mindenkinek jutott egy szem csokoládé. Ez volt a díj.

– Adj magadnak is egy díjat – mondta az Egér.

– Persze, hogy persze – vágta rá nagy komolyan a Struccmadár. – Mi van még a zsebedben? – kérdezte Évikét.

– Csak egy kis tárca – felelte búsan Évike.

– Ide vele – mondta a Struccmadár.

Most valamennyien újra Évike köré csoportosultak s a Struccmadár ünnepélyesen átnyújtotta neki a tárcát, ezekkel a szavakkal:

– Kegyeskedjék kérem elfogadni ezt a tárcát, minthogy először érkezett a kis piros bársonyszékhez.

Amikor a rövid szónoklatot befejezte, mindenki éljenzett. Évike ezt nagyon badarnak és érthetetlennek érezte, de a többiek olyan komolyan tekintettek rá, hogy nem mert nevetni. Minthogy nem tudta, mit feleljen, meghajolt és amilyen ünnepélyesen csak telt tőle, átvette a tárcát. Aztán hozzáláttak a csokoládé elfogyasztásához. Ez némi lármával és zürzavarral járt, mert a nagymadarak azon sopánkodtak, hogy a csokoládé kicsi és a félcsőrükre sem elég, a kismadarak pedig úgy fuldokoltak tőle, hogy a hátukat kellett veregetni. Végül mégis megették. Ekkor újra körbeültek mindnyájan s megkérték az Egeret, hogy meséljen nekik még valamit.

– Meg tetszett ígérni, úgy-e, hogy majd elmeséli az élettörténetét – kérlelte Évike. – Meg azt is, hogy miért tetszik úgy gyűlölni a cicust meg a kutyust – tette hozzá súgva s egy kicsit megrettent, hogy az Egér újra megsértődik.

– Ó, az én történetem hosszú, kacskaringós és tarka.

– Hát a farka csakugyan hosszú és kacskaringós – mondotta Évike, aki ezt a szót, hogy tarka, úgy értette, hogy farka, mert az Egér nem tudta kimondani a „t” betűt.

Az Egér beszélt, beszélt, de Évike mindig csak az Egér farkára gondolt. Ezért azt a mesét, melyet hallott, hosszan, kacskaringósan és tarkán – így képzelte el:

– Te nem figyelsz – szólt az Egér Évikére. – Na, miről beszéltem?

– A pandúrról, – hebegte Évike – meg a Kandúrról.

– El foglak buktatni – kiáltott az Egér, fölpattant és máris indult. – Micsoda ostobaságokat fecsegsz itt össze-vissza.

– Bocsánatot kérek, nem rosszból mondtam. Ne tessék megsértődni – békítgette Évike.

Az Egér csak tovább dörmögött.

– Kérem szépen, Egér bácsi, tessék visszajönni, folytassa a mesét – szólt utána Évike.

A többiek karban kiáltották:

– Csak folytassa, folytassa.

Az Egér azonban mérgesen rázta a fejét s egyre sebesebben iramodott.

– Milyen kár, hogy nem akar megállni – sóhajtotta a Papagáj, amikor az Egér már künn volt.

Egy öreg Rák, fölhasználva az alkalmat, így szólt Évikéhez: