Perzselő nyár, testes ősz

Amennyire ismert a “kötelezőtananyag-légyjómindhalálig”, annyira kevéssé az Móricz Zsigmond fiktív önéletírásának következő fejezete, a Forr a bor című kötet, a kisújszállási gimnáziumi évek rajzolatával.

Ha arra kellene példát hoznom, hogy alkotás címében milyen a találó metarfora, egész biztosan ezt a példát választanám. Az  érettségi előtt álló “nagykamasz” osztály jellemzése, a lelki változás, amely e kor szükségszerű velejárója és a bor misztériumának összekapcsolása (“ahogyan” a zavaros cefréből letisztult bor lesz)… Kell ennél tömörebb, mégis kiterjedtebb gondolatháló?

Ez a száraz nyár próbára tette türelmünket a kertben, de jót tett a szőlőnek. A korán szüretelt gerezdek már a hordóban kotyognak, de sok helyen már a kései, októberi szőlők szürete is megesett. (Ezzel én még egy-két hetet várok). Sok volt a dolog, és lesz is még, és ebben-abban dönteni is kellett kis gazdaságommal kapcsolatban: akit a területalapú támogatással kapcsolatos véleményem érdekel, elolvashatja a Prágai Udvarkert blogoldalon.

Ha valakit megérint: október 1-2-án Nemes Nagy Ágnes konferencia a Magyar Írószövetségben,  én október 2-án délután tartok előadást 14.40-től  „…más viszonyban van költői tárgyával” – Az esszé- és a versíró Nemes Nagy Ágnes címmel. (Bővebb információ a Magyar Írószövetség honlapján.)

Angol nyelvtanulás! Vízre bocsátottuk új nyelvoktató programunkat, a webulo.hu weboldalt! Ha fel szeretnéd kicsit tunningolni angoltudásod, nézd meg!

Az utóbbi hetek elég sűrűn kínálták a kötelezettségek és teendők serlegét, de becsülettel kiittam, csaknem fenékig… És most már Arnold Sobriewicz történetét is folytatom.

Kategória: Archívum | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Vadállatok a kabátzsebben a Délinél

Jó hír! Aki szeretne Vadállatok a kabátzsebben kötetet vásárolni (gyerekeknek remek ajándék, szerintem:-), a Déli pályudvarnál megteheti. A Tótágas könyvesboltban van példány, ki is van téve a kirakatba. Törzsvásárlói kártyával 10 % kedvezményt tud adni a bolt, a kártyát kérni kell, hivatkozzatok rám!

(A könyvesbolt a Déli pályaudvar alatt van, ha a metró kijárattól elindulunk a Vérmező felé, a DM bejáratával szemben.)

 

Kategória: Archívum | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Ez az ország a miénk

Ezt az országot mi birtokoljuk, nem te, és nem a politikusok – a politikusok a mi alkalmazottaink.

Ezt a mondatot érdemes kiemelni Clint Eastwood beszédéből, én akár ki is íratnám honunkban, nagy betűkkel, legalábbis a középületekre:-)

YouTube előnézeti kép

(Akit érdekel, 8.50  másodperc körül kezdődik.)

És ez a mondat sem nálunk hangzott el: “…már évtizedekkel korábban felfigyeltek arra, hogy a középosztály jövedelme csökken, miközben például az egészségügyi költségek emelkednek, az ország pedig ketté fog szakadni azokra a kevesekre, akik vagyona egyre nő, és a többségre, akik jövedelme szűkül.” (Tovább a cikkre.)

 

Kategória: Archívum | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Kóty

Gyümölcsök (Szilágyi-Nagy Ildikó fotója)

Mese a dinnyemagról.

 

Kategória: Archívum | Szóljon hozzá most!

Vadállatok a kabátzsebben II.

“Nehéz dolog, ha az ember egyedül nevel egy óvodás kisfiút. Még nehezebb, ha az ember apuka. Mert nem csak melegszendvicset vagy ízletes halujjakat és más finomságokat kell előállítania vacsorára, ovis ünneplő ruhát kell vásárolnia a kinőtt helyébe, hanem még az esti mesét is neki kell kitalálnia. Ilyen apuka Pepita, aki folytatásos afrikai mesét talál ki a kisfiának, Csombornak. Unguburól, az afrikai törzs varázslójáról és az ő gonosz mesterkedéseiről mesél, és a mese hogy, hogy nem, megelevenedik. Ungubu elvarázsolja a falu mellett élő vadállatokat, akik Csombor szomszédságában bukkannak fel. Vajon mi történik velük? Ki fogadja be őket, és hol találnak otthonra? Elmeséli neked Pepita és Csombor. Prágai Tamás számos műfajban tapasztalt, ismert, sőt elismert alkotó. Kipróbálta már tudását és tehetségét a költészetben, prózában, és drámában is, írt tanulmányokat és kritikákat a kortárs költészetről. A gyermekirodalom területén első kötetes szerző.” (Libri )

Ungubu

“Most jelent meg a Móra Kiadónál a Vadállatok a kabátzsebben című meséhez készült illusztrációim Prágai Tamás tollából. Ungubu, a törzsfőnök pénzt akar keresni, és ráveszi az afrikai törzsét, hogy kávét termesszen. Ehhez persze el kell űzni az állatokat a földjéről akik az egyre szűkülő terület miatt összetöpörödnek, majd egy budapesti áruházban kötnek ki.  Csak Csombor és Inci mentheti meg őket, akiknek még rá kell venni az őket egyedül nevelő szüleiket a terv megvalósítására…
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe Prágai Tamás izgalmas és kedves történetét!” (Csillustrator)

Merényi Ágnes beszélget Gyárfás Endrével és Prágai Tamással a Terüljasztalkám valamint a Vadállatok a kabátzsebben című könyvekről. (Videó az ekultura.hu-n)

“Az esti mesemondás végigköveti az életünket, ezért a könyvben is megidéztem: az apa este mesél a gyerekének. Ez alkalmas pillanat arra, hogy találkozzunk, megbeszéljük, hogy mi történt aznap. Az én gyerekeim is szerették a magunkról szóló meséket a klasszikusok, például a népmesék mellett.” (Metropol)

“Egy gyerekkönyv a szülőnek is szól, nemcsak a gyereknek. Nem véletlen, hogy az elejétől kezdve a papa mesél a fiának. A családok életében kevés az ilyen intim helyzet. Egész nap rohanunk, alig kommunikálunk egymással, így az esti lefektetés ideje felértékelődött, mert ilyenkor van végre egy kis idő egymásra. Volt egy olyan tervem is, hogy kicsit megszólítsam a szülőket, hogy a hétköznapi helyzetekben is globálisan gondolkodjunk, próbáljuk meg átlátni, mi történik velünk.” (Prae.hu)

Kategória: Archívum | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Nincs miért félni tovább!

Ne féljetek! A Föld megmenekült. Elszoruló szívvel mondom. A Kozmikus Inka Haderő Föld-megsemmisítő egységének parancsnokával felvettem a kapcsolatot. X2agggZ (mit csináljak? tényleg ilyen romantikus hangzású neve van a parancsnoknak) tájékoztatásomra közölte, hogy az akciót lefújták. “A csapás” -közölte a kapitány – “a Föld nevű bolygó ellen időszerűtlenné vált. A bolygó az önmegsemmisítés útjára lépett, minden további beavatkozás szükségtelen.”

Az egyik szemem sír, a másik nevet.

Hisz épp ez az, amit mindig is mondunk.

A világvége-visszaszámlálót leállítom, a nem is olyan rég még biztosnak látszó vég előtt 7 nappal, 2 órával és 3 perccel – és, mivel úgy látszik, talán mégis van értelme, “arra a kis időre”, folytatni fogom a Még inkább című dolgozat további részleteinek közlését.

Sűrű, tömött, hideg, őszi zápor nehezedik erre a napra, a megzavarodott Föld üzen.

 

Kategória: Archívum | Szóljon hozzá most!

Te mit veszel majd fel?

Július 2-án, délután, amikor megindul az inka űrlények összehangolt támadása a Föld nevű, tékozló bolygó ellen?

18 nap.

Sem több, sem kevesebb.

Ideje összeszedni, legalább e rövid, soványka emlékezet számára, hogy mi volt szép. Úgy értem: az életben, általában. A megsemmisülés pillanatában ugyanis a koncentrált gondolatképek (inka kifejezéssel: xinthili) az univerzum háttérsugárzásába szublimálódnak.

Ha az utolsó pillanatban elég koncentrált vagy, a jó egy része nem vész el.

Lehet gondolkozni azon is, hogy ezt az utolsó 18 napot hogyan töltjük.

Én még megkötözöm a szőlőt. Biztos, ami biztos: hátha ez is jó pont lesz valahol, valakinél. Bár az inka űrhajókat mindez vajmi kevéssé érdekli. A szemfülesek bizonyára észrevették, ahogy kicsit lentebb, a rólam készült művészi fotográfián – amelyen kamillavirágot morzsolgatok misztikus tekintettel – a jobb vállam fölött (vagyis a rendezői bal oldalon), kb. a képsík derekán fényes, lapos, fémes színű objektum látható.

Ez  az objektum az Inka Űrhadosztály (Inka Space Army, vagyis ISA) 214A-XZ rendszerű, xg12011210110011001110011100033 járatszámú felderítő űrhajója. (Alvázszám: 2340001011232110, motorszám: xxxxz45g61005).

Küldetésük tekintetében bővebb információt egyelőre nem árulhatok el.

ISA pur es homu leszel.

Kategória: Archívum | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!