magyar | A víz alatti város

Címke: magyar


Flikk-flakk

Neked hány elfogultságod van? Álláspontod, meggyőződésed, véleményed? Melyik politikai pártra szavazol már csak azért is? Zavar a TV reklám, nyomaszt az energiaáremelés, túl sós / sótlan a párizsi, idegesít a szomszéd, a zsidók, az inkák, a buzik, a fehérek, a cigányok, a gójok, a heteroszexuálisok? Melyik tulajdonságod zavar téged a legjobban? Melyiktől szeretnél leginkább megszabadulni?

Az expedíció ezzel a legutolsó kérdéssel kezdődik. Olyan ez, mint a szükséges felszerelés számbavétele, a rovancs. Különös alakú tárolóedények, hálók, gyűjtőkalickák, tábori konyha, méhfogó (tévedésből), felfújható gumikád. És fegyverek. Közelre és távolra hordó, golyós és sörétes, elöltöltős, ismétlő, automata, gumilövedék, könnygáz, baseball ütő, kisbalta. Tíz évvel ezelőtt, az Inkaváron bérelt gyülekezőhelyen a fegyverek számbavételéig el sem jutott – csak a légpuskákat akarta észrevenni, a gyerekeknek szánt mézesmadzagot, melyet némi eufemizmussal tudata a játék kategóriájába sorolt, és most, a szemlélet újraformálása, az értékek átértékelése során, mely olyan rohamosan kezdődött tudatában, mintha egy Niagara zúdult volna  a koponyáján keresztül, észrevette a fegyvert is a jelenségek mögött, a hatalmi játszmák eszközeit és mozgatóit, és megértette, hogy magasabb szintre jutott: már valóban az óceánt látja, az imbolygó, szürke tömeget, a távolt.

Ekkor a rossz-szagú szállodai szobában bekapcsolt a hűtőmotor, és ez, egy időre vége vetett az elmélkedésnek. Bolíviából újabb érdekes hírek érkeznek, Evo Morales elnök új alkotmánya több jogot biztosít a bennszülött indián népességnek és a kokaintermesztőknek – e két csoport közös metszete a száz százalékot közelíti, hiszen a koka cserje nevelésének inka időkig visszanyúló hagyománya van. Most tehát megoszlik a figyelem, a helyett, hogy koncentrálódna, flikk-flakk.

 

„Felszínesen folyt…” / Our life flows on the surface

Megálgyunk, mondjuk máris, egy ellen-Pósalaky bácsit, nagy elődünk („toine maro”) ismert characterét idézve fel / meg. Pontatlanságon kapta magát, most, amikor leginkább pontosságra kell törekednie; pontosságra, hiszen az irányokat akarja kitűzni, önmaga számára a belső keletet, nyugatot, északot és a negyedik égtájat, melynek nem mondjuk ki a nevét, hiszen ott a barbárok és gonoszok laknak. És akkor: tessék, becsúszik egy ilyen mondat: „Életünk célkeresztjét azok a helyek vázolják fel, ahol valaha otthonosan ültünk.” Holott: nem, és erre legalább most nemet kell mondania, nem a célkeresztet vázolják (e helyek), csak a horizontot nyitják meg a célzás számára, tehát máris összekevertük az objektumot a szubjektummal, pedig mindig is ez legfőbb bajunk; az említett pontokról válik maga a cél is láthatóvá, ha hajlandóak vagyunk ugyan célnak tekinteni a megszokottba merülő látványt, a nap mint nap szemlélt kertet, szomszéd házfalat, körtefát, használaton kívüli kutat; a célkeresztet már figyelmünk élessége teszi e látvány elé, mondjuk másként is, a bemérés eszközét értő figyelmünk ragasztja a képhez. A bemérés eszközét nekünk magunknak kell megteremteni.

Hiszen mi magunk vagyunk az! Nézés nincsen néző nélkül. Mi magunk vagyunk az a bizonyos, hajszálfinom rajzolatokkal teljes célkereszt, épp ez a bökkenő. A látás rajtunk folyik keresztül, az érzékelés Gangesze, Nílusa, Donja vagy Amazonasa (és még sorolhatnánk néhány nagyobbacska folyót, gyengén látók említhetik az Ördög-árkot vagy a Paprika patakot). A látvány keresztül ömlik tekintetünkön, s hogy a hab szennyéből épp mit emelünk ki és fel figyelmünk előterébe, pisztrángot, szemetet, dinnyehéjat vagy aranyrögöcskét, az már igencsak esetlegesnek tűnhet; holott mi bánthatna jobban, mint az esetlegesség? Uralni figyelmünket, mi lehet ennél magasztosabb cél? És mi lehet annál megalázóbb, mint saját múltunkban felismerni saját vakfoltjainkat? Vájkálni az időben – bátrakra valló, kemény munka, önmagunkon végzett csontkovácsolás, lélekszabászat, pszichoanalízis. Hát zubogjon csak az a látvány, az idő, az emlék, árassza ez a titokzatos gépezet magából… Bátraké a szar, öntse!

Pontosság, pontosság, pontosság – e három kell a háborúhoz, melyet megvívni készülünk, amelyre épp tréningezzük magunkat a decimális ugróiskolával. Ki kell tűzni azokat a pontokat – ez igaz, ennyiben helytálló volt előző fejtegetésünk –, ahonnét a vissza- és környültekintés egyáltalában lehetséges; ad kettő, vizsgálat tárgyává kell tenni magát a műszert, mellyel a környültekintést elvégezhetjük! Ez az a mozzanat, melyet elmulasztani a legnagyobbak is hajlamosak; és, valljuk meg, hány alkalommal éppen e figyelmességen múlik egy-egy Waterloo vagy Catalaunum sorsa. Mi más lenne az antropológus, aki hősünk (van), a kalandokra felvértezett ember, ha nem megfigyelő; akinek objektívét objektívvel kell nap mint nap szemügyre vételeznie! Lencse lencse alatt/fölött – nem, nem a pillangósvirágúak nemesítőjének reklámszlogenje ez! Nem spórolhatjuk meg ezt a már-már abszurdnak tekinthető kalandot, gyűjtőfelszerelésünk apródonkint való szemügyre vételezését, ezzel a felismerések legnagyobb veszedelmeinek magunkat nap mint nap kitéve. Nincs veszedelmesebb kaland, mint felfedezéseket tenni saját gyűjtőládában… És mi jelenthet nagyobb csalódást, mint ha kiderül, hogy időtávcsövünk beállítása pontatlannak bizonyulván fegyverzetünk hosszú időn keresztül félrehordott, és a terítékre kiszemelt gnú homloka-szemeköze helyett – szükségszerűen és fentiekből következően! – alkalomról alkalomra tőgyét avagy alsó fertályát találtuk el!!!

Mi sem bizonyítja jobban, hogy életünk felszínesen folyt, mint hogy ilyen horderejű tévedések előfordulhattak velünk (mint arra az a világ egy távoli pontján elhelyezett szállodai kutató laboratóriumban ez időben zajló vizsgálat fényt derít), mint hogy nem disztingváltunk kellőképpen látvány és műszer, megfigyelt és megfigyelő közt… A törzsi társadalom, vagyis a szociológia dzsungelébe küldtük antropológusunkat, ahelyett, hogy saját dzsungelébe engedtük volna kutakodni, ahová pedig – valljuk meg! – eleitől fogva leginkább vágyakozott! Engedni kell pedig, hogy a hős első útja saját dzsungelébe vezessen; az idővasalásnak ez mintegy feltétele.

De hisz most döbbenek rá, hogy

 

Nemecsek örülne!

Végre! Fontos hír az Index oldalon: index.hu/kultur/blog/2009/02/16/400_milliot_kap_a_fuveszkert_az_uniotol/

Négyszáz milliót kap a Füvészkert az uniótól. Ez a hír nemcsak Nemecsek miatt fontos. (Tudjuk, a pálmahában merült alá – most majd talán telik meleg "pálmatóra".) Több munkám, köztük leginkább a Hét évig anyatej helyszíne stb. Aki nem járt még ott, márciustól kiváltképp érdemes felkeresni, kedvcsinálónak kép, tekinthetjük Sobriewicz emléktúrának is a zarándoklatot…

 

“…mellyik nem közép itt?”

Kérdezi: Csongor, Vörösmarty Mihály ismert játékában. (Tananyag, még, itt, egyelőre, most!):

"Tévedésnek hármas útja, / Útam itt ez volna hát, / Melyen éltem sugarát / Fölkeresnem Ilma mondta, / A közép a biztos út, / Oh, de mellyik nem közép itt? / Mellyik az, mely célra jut? / Itt egymásba összefutnak, / Egy csekély ponton nyugosznak, / S mennyi ország, mennyi tenger / Nyúlik végeik között! / Vagy tán vége sincs az útnak,/ Végtelenbe téved el, / S rajt’ az élet úgy vesz el, / Mint mi képet jégre írnak? / Im, de itt hármas útvég, / Mint varázstükör áll előttem; / A kívánság, a reménység, / Int, von, ösztönöz belépnem. (Fellép a hármas útra) Hah! mely tekintet! Egy raj a világ."

Egy raj? Nem rossz. Karácsony tájékán Dionüszosz követe, földim, Nyék szülötte, Vörösmarty foglalkoztatott, ült rám, s most: egyszerre egy találó felütés.

Hol a közép? A Progresszív Intézet készített egy (viszonylag) reprezentatív felmérést ,jó hazánk politikai térképét megrajzolandó. Többen reagáltak rá, a tanulmány letölthető az Indexről is: index.hu/politika/belfold/konz090108/ Érdemes lesz még foglalkozni vele. Sok tanulság közül a főcím: Etatista és konzervatív (mármint a magy. társ.)

Az értékklaszterek szerinti elosztás alapján (mi más érintene minket mélyebben, Nietzsche olvasóit, mint az érték!) honunk fiainak/leányainak 88%-a (i) inkább a gazdasági (!) bal oldalon helyzekedik el, a liberális – konzervatív értékkategóriák közül pedig 68 % (!) választja az utóbbit….

A tanulmány nagy erénye, hogy világos fogalomrendszert használ, és akár abban is segíthet, hogy a fejekben (és kiváltképp politikus-fejekben) terjengő érdekpolitikai káoszban esélyt adjon az értékek alapján való politizálásra (pl. az MSZP mint baloldali, a Fidesz mint jobboldali párt? rémálom.) Másik erénye, hogy megnyugtatott. Én, mint társadalmi kérdésekben baloldali – akiben a közös társadalmi felelősség elve munkál -, viszont sok szempontból konzervatív (mondjuk: toleráns konzervatív) akár meg is nyugodhatnék: a többséghez tartozom!

De akkor miért lógok ki mindenhonnan? (És innen: ld. Vörösmartyt…)

 

Vasrárnap megint vetítik!

Tegnap este, az üvegváros táncfilm bemutatója. Technikai problémák stb. Teljesen új változat, a rendező végül sokkal jobban kidomborította a narrációt – persze táncban, mozdulatokban. Sokkal több maradt a "vágókép" (pincebelsők, lépcsők, tárgyak, fényképek stb.) Összesen kilinc perc, a novellát érdemes elolvasni előtte: teljesen más lesz úgyis az érzés.

Fontos! Vasránap este nyolckor ismét vetítik a Toldiban, aki a csütörtökiről lelmaradt, hajrá. Lesz utána beszélgetés is, táncfilmről, mozgásról, erről-arról.

Powered by WordPress | Theme: Motion by 85ideas.