ashbery | A víz alatti város

Címke: ashbery


Mesterséges szerkezetek

Pound mertró-verse, a Metróállomáson (In a Station of the Metro) után a vasút, illetve a sínen mozgó közlekedés olyan jelentős opuszokat inspirál a New York-i objektivista költészetben, mint Kennet Kochtól a Vasúti írószer (Railway Stationery), Reznikoff Vasótállomás Clevelandben (Railway Station at Cleveland) című verse vagy éppen a már emletetett Elhagyja Atocha állomást című munka John Ashberytől. “Under cloud on cloud the lake is black; / wheeling locomotives in the yard / pour their smoke into the crowded sky” – írja az említett versben Reznikoff. Géfin László megjegyzi: „A vers a természet keze munkáját jelző természetes felhő, és a technológiai képesség, a füstfelhő közt levő juxtapozícióra épül.”

A juxtapozíció, szó szerint “szembehelyezés” – a magyar szakirodalomban ez a fogalom nem honos, én a parataxis kifejezést használom, az angol kifejezéssel nagyon hasonló értelemben – mintha önálló szervezőelvvé válna John Ashbery e kötetében. (The Tennis Court Oath.) Az Elhagyja Atocha állomást című versben Ashbery a szöveget, utalásszerűen bár, de egyértelműen a száguldás összefüggésébe helyezi, a kinti táj, s az utazás képei – és persze olyan szójátékok, mint “denevérárusok” – mellett jelennek meg az “ütköző”, “sorompó” vagy “légszennyezés végállomás” (air pollution terminal) kifejezések (a verset saját fordításban idézem):

 

Elhagyja Atocha állomást

 

A sarkköri méz blabla a jelentés miatt ez okozza a sötétet

És kiránt belőle minket megismerjük

mialatt ő… S amit árulnak a sült denevérek

lógnak a pálcákon, hogy imád fenyegetése összecsuklik…

Mások… huss

a kert melyet csontozol

s betakarod az eltávozókat… A vak kutya kivételezettséget sugall…

kényelem a tökéletes kátrány gramm nukleáris világ bank tulipán

Kedvez valakinek közel az éji tű

formaldehidet tölt. eltépik tőled az asztalt

Hirtelen és közel vagyunk

Megízleljük a gyökeret amikor azt hiszed

generátor az otthonok szeretnek pillantva lenni

 

Megviselt sámli villan galambok a tetőről

traktort nyomatnak facsarják

Elhagyja az Atocha állomást acél

fertőzött ütközők a csavarok

mindenütt kutak

legfölül eltörölt rossz-fény

madárijesztő vetül Idő, haladás és jó érzék

visszaüt a boltosok sötét vére

nem tudsz megnevezni erdőt részeg tekercsek

a teljesen új olasz haj…

Bébi… jég hull a portóiból

A jubileum Mielőtt még

 

vén patkányt

tagokat dupla tokával

magasan fent eszünk

kipihenve a kemény beszédet

szappanbuborék a festett sarkok

fehér egészen légszerű

varjúruha

s mikor visszafogadott a térség

a személy elhagyott mint a madarak

pánik a tűnő fény miatt

utált fejek közt, messze az amnéziás

állandólakás lerakat mennyiséget tud

főfő aggastyán… lelkesítő bolha

így aztán körbefordulunk

meglátjuk nem az hogy belépjünk

nyavalyatörős kópéság kényszerítő sorompó

kikölcsönözni dagálynak kitett fennsík

a morzsái fölött, üldöz téged

s a bosszú, mely eléri

megalapítja a keselyűt a

mezővidék felett köhögésvédelem

gyilkolóötös. Légszennyezés végállomás

tiszta fing genitális lelkes lábujj tüske album komoly esti lobbanás

a tó fölött neked személyiség

kivilágítva… mormolás

Szabad vagy

beleértve a hordókat

feje a hattyúnak erdészet

esti és csillagok kérdés

Ez mind, azt mondja

és siet az egyenlet

abroncsaiba valószínű

abszolút pép a jobb

entitás boltláncolat varrógép nyitotta könyveiket

Az ár elragadott

Az ablakra köhögtem

múlt hónapban: zamat, korábban

mint a pantalló hanyatlanak

a barackok több

ököl

ugrik várja a csorda

hamis televényföld behoz

legközelebb körül

 

A versszöveg a lexikon fragmentumaiból: szövegfoszlányokból építkezik – O’Hara elképzelését a félkész vagy “nyers” versről talán Ashbery e kötete viszi el szélsőségekig: "az olvasó teljességgel ki van zárva a mű világából”, írja Marjorie Perloff. Az ablak előtt elsuhanó táj konkrétabb részletei egyfajta pastiche-ként jelennek meg, de egységes képpé nem állnak össze. Pontosabban: vizuális-textuális effektekről van szó. Felvetődik az is, hogy a szöveget a vonatról szemlélt, elsuhanó táj megjelenéseként értelmezzük, ahogy az állomásról kihúzó vonatból szemlélhetjük; erről egy interjúban Ashbery is beszél. Az “ablakra köhögtem”, jelzi, és lehet, hogy a köhögés következtében az üvegen megjelenő pára okozza ezt az elmosódást (hogy valahogy konkretizálni próbáljuk a versszituációt.) A pára egyébként más asszociációt is ébreszt: az emberi lélegzetnek a hatvanas évek költői közt már-már misztikus szimbolikáját is idézi ez a gesztus. A jelenet (a táj szemlélése a vonatablakból) nem ragadható meg a szöveg alapján; a szöveg sugall, de nem vázol fel tágasságot. Immanenciájától megfosztva, befejezettség híján a szöveg mű-volta és szöveg-volta áll elő, vagyis az alkotás mint tett problémája. Ezzel az alkotás saját létmódjára kérdez rá. Ez az önreflexió ma már nem különösebben lenyűgöző (hiszen időközben a posztmodern művészetelmélet az alkotás és kritika általános gyakorlatává, afféle kötele
ző rutinná tette): de ne feledjük, hogy Ashbery ezen szövegkísérlete 1962-es kötetében jelent meg. A szöveg ilyen mértékű felbomlása egyfajta éket képez az érzékelés (mármint az eredeti szituáció, a vonatablakból kitekintő lírai én érzékelése) és a befogadó érzékelése közé: maga a szituáció nem élvezhető/interpretálható maradéktalanul, nem ajánlja fel a megérthetőség (egyébként elég alapvető) olvasói élményét.

 

Városi délután

Megint Ashbery! Nagyon jó kis hírlevél ment ki (megint) az eNyelviskolától, ahol szintén fontos ember vagyok – ha erről az oldalamról nem ismersz, feltélenül regisztrálj a www.enyelviskola.hu oldalon, ingyenes, és minden héten kaphatsz e-mailben valami angolszellemességet:-) Most éppen a City afternoon fordíását közöltem hallgatóinkkal. Imhol:

City Afternoon
–John Ashbery

A veil of haze protects this
Long-ago afternoon forgotten by everybody
In this photograph, most of them now
Sucked screaming through old age and death.

If one could seize America
Or at least a fine forgetfulness
That seeps into our outline
Defining our volumes with a stain
That is fleeting too

But commemorates
Because it does define, after all:
Gray garlands, that threesome
Waiting for the light to change.
Air lifting the hair of one
Upside down in the reflecting pool.

A központi kép: a fotográfia, mely a felejtés ellenszere – ez megtetszett, ebben a tálalásban, illetve az igenévi szerkezetek halmozása (a non-finite clauses, ahogy a szakirodalom taglalja e jelenséget), ez a sajátosan angol, ám e nyelvben nem ritka tömörítés. A vers szerény fordításomban:

Városi délután

Ködfátyol õrzi ezt
A régen elfelejtett délutánt
Ezen a fotón, legtöbbjük már
Üvöltve átszívódott öregkoron, halálon.

Ha megragadni tudná Amerikát
Valaki, vagy legalább a finom felejtést
Amely folyadékkal kitölti lassan
Körvonalunk, megjelöl
Ezzel az áramló pecséttel

És meg is õriz,
Mert elvégre tényleg megjelöl:
Szürke cirádák, ott az a három
Vár csak a fényre, hogy jobb legyen.
Szél borzolja egyikük haját,
Fejtetõn áll a medence tükrén.

 

Művilág

Egy kicsit is kreatív kreatívírás-kurzus első tanfolyamának témája lehetne: mű és világ viszonyának penge vékony, ám éles határának finom tapintása, épp csak ujjheggyel, netán ujjbegyen, körömélen. A hétköznapi kommunikációban oly nyilvánvalónak tetsző viszony jelentő és jelentés között ugyanis mintha ködgomolyagba burkolódzna, amint a műalkotás világába lépünk. A hétköznapi, “közlő” kommunikáció jelentésmezeje a műalkotás nem-jelölő, nem-közlő hordalékával töltődik föl a kölői kifejezésmódban.

A “látomás”  – Füst Milán fogalmait elrugaszkodásra alkalmas talajnak tartom – a költői kifejezés képi világához kapcsolódik. Ehhez, szívem szerint, csatolnék egy sokkal konkrétabb, nyelvi vizualistást. Ezt egyébként a látomás szó köznyelvi használata is megengedi. (A szótő hiába utal pusztán vizualitásra, a próféták látomásaihoz is verbális kinyilatkoztatás kapcsolódik.) De engem a látomás szó egyik vadhajtása: a belátás fogalma visz előre. Amit belátunk: az a legritkább eseben kép.

Legutóbb írtam a költemény létrehozását kísérő kegyelemről. Az, hogy költemény születik, a belátás munkája. A leheő legjobb megoldást keresi az alkotó, mérlegelése belátások sorozatát exponálja, ennek eredménye a végső “verzió”. (Nagyon nehéz eldönteni, sőt, elvileg lehetetlen eldönteni, hogy a költemény mikor “kész”.) Ám mégis adatik ilyen pillanat, és ez már a kegyelemnek köszönhető. Itt már az alkotónak illik félreállnia. A látomás tehát  nem csak képi fogalom, ez nyilvánvaló, a zászló finom selyem-szövedékbe hímezve egy-egy nyelv szavait (akár ismeretlen nyelv, akár ismeretlen szavait) ismerjük fel. Tudjuk, hogy szavak, de nem ismerjük jelentésüket; és a folytonos lobogásban még alakjuk, kalligráfiájuk is képlékenynek, megfoghatatlannak tetszhet. (Gondoljunk például a konkrét költészet vizuális megoldásaira!)

Füst Milán másik, látomással szembeállított fogalma: az “indulat”. Ez nyilván személyhez kötődik (hiszen az indulat mindenképpen személyes.) De nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy  belássuk, ez is milyen mélyen érintkezik a nyelvvel! Freud, Lacan meggyőzően érvel – még öntudatlanok sem lehetünk nyelv nélkül….

Mű és  világ viszonya a nyelv révén, a nyelvben értelmezhető. (Mondunk is ilyet: a “mű világa”.)   “The opposite side
 / Is plunged in shade, this one /
In self-esteem. But the center / 
Keeps collapsing and re-forming” – idézem John Ashbery három szép sorát (a River c. verset, a Self-Portrait in Convex Mirror c. kötetből, szerény fordításomban: “A túlsó oldal /Árnyékba merül, emez /Önbecsülésbe. De a közép /Omlik és formálódik egyre.”) A cím (folyó) és a lebegő, átláthatatlan vízpára szép együttállása ez a vers. Következetes, mint egy óraszerkezet; pedig csupa talány. Első szava “nemtelen” alany (az angol “it” semleges nemű), talán maga a folyó; a vers maga logikus hömpölygés, “tudatfolyam”. Egy időben kísérleteztem Ashberyvel, néhány szöveg és egy kisesszé megjelent a legutóbbi Irodalmi Jelenben. Ezt az idézetet most mű és világ viszonyához csatolom, mint egy metaforát. Gondoljuk innen tovább majd.

Ez nem a bibliográfia helye, de a közeljövőben összegyűjtöm néhány, mostanában megjelent publikációmat. És imhol a teljes vers:

John Ashbery

River




It thinks itself too good for

These generalizations and is

Moved on by them.  The opposite side

Is plunged in shade, this one

In self-esteem. But the center

Keeps collapsing and re-forming.

The couple at a picnic table (but

It’s too early in the season for picnics)

Are traipsed across by the river’s

Unknowing knowledge of its workings

To avoid possible boredom and the stain

Of too much intuition the whole scene

Is walled behind glass. “Too early,
”
She says, “in the season.” A hawk drifts by.

“Send everybody back to the city.”

Folyó

Azt hiszi, túlságosan jó
Ily általánosságokhoz ezért
Elhagyja őket. A túlsó oldal
Árnyékba merül, emez
Önbecsülésbe. De a közép
Omlik és formálódik egyre.
A piknikasztalnál azt a párt (pedig
Piknikhez korai még az évszak)
Átjárta keresztül-kasul a folyó
Dolgairól a tudatlan tudás
Elkerülve lehetséges unalmat és a túl sok
Megérzés szennyét az egész szín
Üvegfal mögött. “Korai még,”
Mondja, “az évszak”. Karvaly húz át.
“Mindenkit küldj a városba vissza.”

Powered by WordPress | Theme: Motion by 85ideas.