a meghagyottat messük vissza egy arasznyira.

csonkot se hagyjunk sehol,

kórokozók fertőző gócává alakulhat!

az üreges, odvas sebeket tisztítsuk meg,

oldalukat vágjuk le simára

plombáljuk le habarccsal!

a sarjak a termőfák gyökeréből

törzssarjak közeléből törnek elő,

ezeket tőből tépjük ki!

-Bazga neked megőszült a fülszőröd!

A délutáni alvás Bezeget sohasem tudta lekötni. Addig izgelődött, fészkelt, korgatta a gyomrát, púposította a hátát, amíg le nem telt a kötelező óra. Bazga szeméből még ki sem peregtek a záródást biztosító szarugöröngyök, ő már a kávéfőző gombját kapcsolgatta.

-Bazga, Bazga, bejön a kettes!!

Lágy nickwax zene töltötte meg az odút, Bezeg átszellemülten vigyorgott a recsegő kávéfőző tövében. Bazga bandzsán átnézett rajta, át az egész szobán, mígnem a falon lógó, az egykor verhetetlennek tartott pocokválogatottat ábrázoló képben meg nem jelent egy háromdimenziós hajó. Pillái már-már átkérgesedtek, amikor Bezeg felugrott.

-Tudom mááár, Baaazga! Játsszunk bújót!

És már szaladt is ki a kertbe, húsztól visszafelé üvöltve a számokat, nehogy Bazga előbb induljon, hét, hat, öt, Bazga de ne csalj, három, kettő, jöhetsz!

Három idegen jelent meg a csalitban és az odú felé igyekeztek. A legalacsonyabb, sunyi tekintetű pedig testnyílás-tágításra is alkalmas fa építőelemeket cipelt. Egy szemüveges, kesehangú tagja a díszes kompániának kacska kezében tartott papírjáról erősen szótagolva egy halálos ítéletet olvasott fel, egyelőre csak magának. A harmadik, kócos szőrzetű illető egy rúd téliszalámit rágcsált.

Bezeg elfelejtette a játékot, és egészen megmerevedett a koncentrációtól az öreg diófán kuporogva. Próbálta kivenni a szavakat. “Tisztelt.. fellép.. helyzetbe.. részéről mindig.. különö azannya különössen..” Ahogy közelebb értek Bezeg tisztán hallotta, ahogyan a szónok hangját mélyíti, ereszkedőre veszi az intonációt és elegánsan lezárja a peroratio-t. “hogy közülük senki el ne osonhasson! Kész, milyen volt?”

Bezeg kitört. Lerázta a sarkába kapaszkodó kékikéket, lárvácskákat, és futásnak eredt a tisztáson át. Az útjába kerülő kiöregedett korhadékot ügyesen átugrotta, majd a lomha zsurlóhajtások között cikázva süvített előre. Talán az időzítés, talán a túlzott igyekezet volt az oka, de Bezeg aznap nem ért vissza az odúhoz.

Dumbi ívelése elkerülte a berobbanó Pucok Öcsit, a bogáncs keresztbe átszelte a pályát, és épp fültövön csapta szegény Bezeget. A rangadó néhány hangadó kakaskodása miatt félbeszakadt, miután a vendégszektor törzsszurkolói iszamos puhatestűeket és fejlábúakat hajigáltak a játéktérre, majd hatalmas ollóikkal tévedésből az ott lebzselő szakértőket kezdték aprítani.

Bezeg másnap hajnalban nyöszörögve felült a hideg avarban, zsebei lassan megteltek dérrel. Eközben Bazga a reggeli újságot lapozgatta, a kávéfőzőből klasszikus zajok szóltak.

“Botrány a Pocipályán — mindenkit lecsigáztak az ultrákok!” – harsogta a hatásvadász főcím.

Az ajtón ekkor két bizonytalan és egy erősebb kopogás hallatszott, és valaki sietve megköszörülte a torkát.

A rég kihűlt Kumaraguru-villában húzta meg magát. A villa oldalsó bejáratát használta, az ajtó rögtön a konyhába nyílt, poros konyhakövezeten faforgácshalmok, közte mozdulatlan szalamandrák, a padlás felől vaskos vezeték tekeredett a fal mellé állított kályhába.

A zajgyűjtő egy túlméretezett konyhaasztal mögött ült, az áradatban elhullott gyerekek csontjaiból, apró koponyákból készített sípot, furulyát, okarinát. A készítés során nemcsak a hangközökre kellett ügyelni: a koncentrált figyelemmel megfúrt csonttestet úgy lehetett megfújni, hogy a felhangokban meg-megszólalt az elhalt kisgyerek röhögcsélése.

A zajgyűjtő hónapokon keresztül fúrta, csiszolta az apró csontokat, darahullás végére a tárolók megteltek hangszerekkel, egymásra pakolva álltak a verandán bedobozolva, a faforgácshalmok között gurgulázó nevetések, elcsukló kacajok futkároztak.

Bogyószikkadás beköszöntével gyöngülni kezdett a zajgyűjtő, a villa kertje meg egyre növekedett, távolodott a kerítés, a kút. A padlásra vezető létra fokai közt áthatolhatatlan lett a távolság. Olykor két napig is eltartott, amíg a verandától eljutott a farakásig, újabb néhány nap, míg visszaért a felhasogatott fákkal a konyháig.

Hónapok óta ugyanaz a hóréteg fedte a kertet, a zajgyűjtő nyomait végig lehetett követni, miként csökkent a távolság a léptei közt, hogyan lett járásának lenyomata végül két párhuzamos csík.

Többször találta magát a forgácsban heverve, vagy a verandán szétgurult gesztenyék között, mint egy odahajított batyu. Esténként úgy feküdt le, mintha csatába menne, reggelre egyre tágultak a sebek térdén, derekán, combján, a lószőrmatracon megfeketült foltok.

Bazga vad kolompolásra riadt. Hiába fúrta magát mélyebbre a vackán, hiába húzta fejére a csuhos pokrócokat, gipszkartoncafatokat, a kolompszó ott vergődött az odú falai között. Krákogva rángatta elő az ágy alatt sunnyogó borzokat, beléjük bújt és kicsoszogott.

- Bezeg, te meg mit kolompolsz, csűrdítesz itten álló nap?

Bezeg még bogyószikkadás idején jött fel délről, ott ténfergett Bazga odúja előtt, és olyan ártatlan pofával bámult maga elé, hogy Bazga végül megszánta és befogadta.
- Amint lehull az első dara, én elmegyek -, fontoskodott akkor Bezeg, de azóta eltelt három darahullás, két kérgesedés, és most újra bogyószikkadás van, Bezeg pedig úgy tűnt, végleg ideszokott.

És mindig kitalál valamit. Mindig.

- Te Bazga, gondoltál már arra, milyen mulandó a Bazgabűz?

Bazga gyanakodva méregette a kolompot.

- Egyszerűen eltűnik. – kanyarította föl a szemöldjét Bezeg, és aprókat bólogatott – próbáld csak ki, bemégy az odúba, áporodott bűz van, de mi van, ha kijössz az odú elé?

- Mi? – böffent, de közben remegő orrcimpái mintha már a Bazgabűz nyomába eredtek volna. – Párolog, fogyatkozik, aztán végleg elillan. Sétálsz pár órát a bükkösben, és nyoma sincs a szagodnak. – markolta meg Bezeg Bazga vállát.

Bazga kifejtette magát Bezeg markából, ellépdelt a gesztenyecsoffasztó mellett, és mintha épp csak a sörtéit vakarászná, mancsával hirtelen becsusszant a hóna alá. Aztán a mart felé lépdelt, és egy újabb vakaródzó mozdulattal az orra felé közelített a manccsal. Megkönnyebbült mosoly terült szét az ábrázatán.
Bezeg már ott állt mögötte, és a fülébe sutyorgott:

- Most még érzed, mi? De emlékszel, mikor a múltkori boroglyacibálásnál a patakba csúsztál? Akkor nem akartam mondani, de a boroglyacibálás után még hetekig nem éreztem a szagodat Bazga, hetekig. – tagolta Bezeg, várt egy kicsit, amíg Bazga tekintete eléggé kiüvegesedett, és könnyedén elfordulva, mintha csak magának mondaná: – Engem éppúgy megrémít, hogy akár egy pillanatra is elveszítsem a saját bűzömet. A legtöbben, főleg délen, bele se gondolnak, élik életük nagy gondtalan. De tudod, mit mondok Bazga, szerencsés vagy, óhó, nagyon is szerencsés, mert most lehetőséged nyílik arra, hogy az odúban megszokott kellemes áporodottságod a bükkösben, hornyosban sétálva sértetlenül veled maradjon.

Erre már a Bazga lábfejét melengető borzok is felkapták a fejüket. De Bazga most mintha megmakacsolta volna magát: – Na és a patak? Na és a savas eső? A savas eső Tömörd nagyapát is úgy lemosta, hogy még holtában sem volt semmi szaga. A temetésére külön bűzbabukkokat kellett szerződtetni, hogy meg ne szólják Tömörd nagyanyát a falubeliek.

- Déliek – legyintett Bezeg, és abban a pillanatban előhúzott valahonnan egy barna szütyőt, neonmatricás tégelyeket pakolt a narancsgombáktól pettyes rönkasztalra.
Bazga a mart mellett maradt, onnan nyújtogatta nyakát, meresztgette szemét, a két borz mindeközben laposkúszásban vitte egyre közelebb Bazgát a rönkhöz.
- Hogyha ezzel kened magad, a szagod mindig veled marad – bandzsított Bazga az orra elé tartott tégelyre –

SZÖMÖRC

szagfogó, szagtartó kenec
különösen ajánlott kültéri munkálatok:

palahordás, kéreggyűjtés, boroglyacibálás

etece során.
(Gesztenyecsoffasztáskor a zöld tégelyben lévő
turbolyakenecet használjuk!)

Másnap hajnalban Bazga olyan peckesen indult a hornyos irányába, hogy még a zsurlógyíkok is félbehagyták a lapulevélhajlítgatást, sárga szemekkel meredtek Bazga nyomába. Ahogy kiért a hornyos ölelte genyőtemezőre, meglazította magán a szíjakat, levakarta a taplóköszörűre tapadt lepedéket, és olyan derűsen vigyorgott a rémült genyőtékre, mintha nem az ő nevéhez fűződne a tavalyi genyőteállomány módszeres lemészárlása.
Aznap munka közben többször elmerengett; tágult orrlikakkal pakolta a genyőtekévéket a taligába, és csak akkor szisszent fel, mikor a taplóköszörű néha odacsípte az ujját. Néha a hornyosba is felhallatszott a hegyek közt vergődő kolompszó.

Aztán negyednap hajnalra Bazga a borzokat úgy találta, ahogy előző este hagyta őket, minden zokszó, huzavona nélkül mentek, amerre Bazga akarta. Nyomát se látta a zsurlógyíkoknak, a lapulevelek kornyadtak, és a bükkök, tölgyek, hornyok is mintha összébb húzták volna magukat.
Bazga mancsait összesutulva nyugtalanul járt-kelt a genyőtemezőn, végül lezöttyent a taligára. Fázott a lába. A bal borz mereven csüggött Bazga lábfején, a jobb pedig már egészen kihűlt.
Bazga aznap már nem is hordott össze több genyőtét, kézbe se vette a taplóköszörűt, fogta a borzokat, és meztélláb ügetett vissza az odújához.

Türelmetlenül tappogott az odú előtt, amíg Bezeg haza nem érkezett.
Bezeg először a gesztenyecsoffasztóra kiterített borzfit vette észre, aztán Bazga tappogó, sörtés lábfejét, végül Bazga összevont szemöldökét.
Bazga most a keleti dombok felé mutatott. Az élénk bordó barkócarengetegben fakuló foltokon döccentek meg az alkonyi fények, a szikes felé eső oldalon meg mintha nyesővel vágtak volna a fenyvesbe, kékes hasadás haladt a Csobolyó felé.
A Csobolyó olyan élettelenül sárgállott, mint máskor egy-egy kiadós savas eső után.

A buszmegálló felé menet újfent azon merengett, hogy valami megváltozott, valami, valami, mormogott, és körbe se nézve lépett az úttestre, teljes menettempóval ütközött a házfalak között belógó éles fénysugárba, na ez se volt itt tegnap, tapogatta fájós oldalát, valami jelzést kitehetnének. Arra persze van pénz, hogy a megállóban mindenkinek megvizsgálják a leheletét.

Akkor jutott eszébe, hogy elfelejtett fogat mosni, gyorsan szellőztetni kezdte a száját, kifele fújt, nagyra tátotta, leszedett két borókabogyót, szétrágcsálta. Talán, ha a leheletvizsgálat során nem lesznek ott a brigadérosok, akkor az ellenőröket csak meg tudja győzni, vagy ha nem működne az érzékelő, merengett.

Mielőtt az ellenőrző ponthoz érkezett volna, ráparancsolt a szájában hancúrozó szag- és bűzegységekre, hogy húzódjanak minél hátrább a garat irányába, és úgy általában maradjanak kussban, különben retorziók várhatók. Érezte, hogy nem volt túl meggyőző, főleg, ami a retorziókat illeti, de a bűzegységek szolidaritásból meghúzódtak a garatban, némelyek felcsimpaszkodtak az uvulára, vagy hátukat a bölcsességfogaknak vetve lepihentek.

Az ellenőrzőpontnál az új rendszer próbatesztje zajlott, az ellenőrön és a pirospozsgás brigadéroson kívül ott állt a felügyelet két szakértője, és a felügyelő unokahúga frissen pikírozott pelerinjében. A korábbi ellenőrzőszonda érzékelője egy bamba bölcsőszájú hal volt, azt még valahogy át lehetett verni a lehelet visszatartásával, óvatos nyammogással, de most egy frissen kiképzett hangyász végezte az ellenőrzést „nyelvük féregalakú, igen hosszú, messze kinyújtható és ragadós hártyával borított” – olvasta a kihelyezett hirdetményen.

A hangyász nyelve izgatottan tapogatózott előre Bazga szájában, a bűz- és szagegységek számára most már presztízskérdéssé vált, hogy ne bukjanak le, szinte beleolvadtak a szájpadlás bordóba hajló felületébe, a fogak árnyékába, lélegzetvisszafojtva figyelték a szisztematikusan tekergő nyelvet.

Már épp kifelé tartott a hangyász nyelve, amikor az egyik kis bűzgyerek labdája kipattogott valami fogrésből, és előre gurult egészen az alsó ajkakig, egy pillanatra mintha az egész megálló Bazgának szurkolt volna, hogy álljon meg ott a labda, hogy ne vegyék észre az ellenőrök. Ám ekkor a felügyelő unokahúga előhúzott valahonnan egy apró, penészes plecsnit, és átnyújtotta a nyitott szájú Bazgának, a kétszázadik ellenőrzött díja – tapsikoltak a brigadérosok, szakértők.

Az ágy mellett a kenyérpirítón kicsi zöld tálka aljában pár hetes kefirmaradék: fehérre szikkadt, meghasadt lapocskák, aztán egy jó kétmilliméteres szünet, és körbeölelve a felpöndörödött lapocskákból álló felszínt, fehér pacsmagszerű penészfoltok egymásba simulva. Fejjel előre lógva bambult abba a zöld tálkába, újra az ébresztő szólt, most már ingerültebben, meg a nap is beverődött megszorulva két nyitott szekrényajtó közé.

A vödör felszínén fagyott hártya, próbálta becsukni az ablakot, aztán hagyta ugyanúgy résnyire nyílva. Akkor vette észre a mosógép dobjába tapadt fakó zoknit, már alig didergett, szinte közömbösen fogadta azt is, hogy beviszik, ráfektetik a konvektorra: kedélye köd lett, könnyed égi pára.

Lehet, hogy a zokni hosszan elnyújtott agóniája tette, de mintha valami változott volna a lakás összetételén, a megszokott lerakódások halmán. 360 fokos pillantásával nyomban leltározta a látványt. Bűzös és tiszta ruhák halma, könyvek egymásra csúszva, egymást támogatva, papírok, biciklialkatrészek, levágott körömszirom, ételmorzsalék, nyitott levelek, zöldpaprika csutkája, sarkokba szorult zajtöredékek, száradó takaró, beszáradt fogkrém.

Minden a legnagyobb rendben, és mégis. Mégis, mintha valami változott volna. Közben a konvektorra fektetett zokni egyre hangosabban pihegett, az asztalon heverő páratlan zoknik hüppögve húzódtak egymáshoz közelebb, mintha nem akarnának belátni valami megváltoztathatatlant.

Amikor elmenet rájuk zárta az ajtót, fura fénypászma toppant az előszobába. Elgondolkodva csukta be az ajtót, aztán az első lépcsőfordulóból mégis visszafordult, mit lehet tudni, benyitott, de csak a végtelenül álmos Bezeget látta kijönni a szemközti szobából, Bezeg derekán törülköző, prüszkölésének felhangjain érezni lehetett, hogy még mindig nincs hozzászokva a városi levegőhöz.

A zajgyűjtő még a második csendrendelet előtt szerezte meg a végzettségét, akkoriban a vizenyő előtti területen oly mértékben szaporodtak el a zajok, zörejek, hogy gyorsított eljárással harminchat zajgyűjtőt képeztek ki a felügyelet mohos épületegyüttesének kertjében.

A legtöbb zajgyűjtő a három darahulláson át tartó könyörtelen csendrendelet után elvándorolt vagy zenekart alapított. A felügyelet egy elmocsarasodott rétre szállíttatta a kiképzéshez használt, korhadásnak indult tereptárgyakat, és egy viskóba költöztették az egyetlen megmaradt zajgyűjtőt.

Az utóbbi években nem sok dolga akadt: kipiszkálta a kerítésléc közé szorult nyekergéseket, hálóval befogta a csikarfa koronájába tapadt óbégatást, darahullás idején elhajtotta a pázsiton megült pittyegéseket, de leginkább rég elhullott zajok osztályozásával teltek napjai. A zajraktárban dobozokba zárva sorjáztak a hosszú évek alatt összegyűjtött zajok: rikoltások, üvöltések, halk csuszkorálások, alig hallható szuszogások, mézcsepp zuhanásának hangja.

A réten deres hajú, erőscsontú parasztok legelésztek, masszív zsurlófogaikkal nem csak a pitypalattyot, hanem a buckákon elburjánzott bogáncskórót is könnyűszerrel felőrölték. Alighogy beköszöntött a borzok hava, szakértők kicsiny csoportja bukkant föl a rét délkeleti bejáratánál.

Szövetkabátjuk elnehezedett a párától, meresztgették szemüket a zajgyűjtő háza felé, de megindulni egyiknek sem akaródzott, mivel valahányszor átlépték a rét határát, a parasztcsordából kivált egy megtermett, nagybajuszú példány, és fújtatva ügetett a szakértők felé.

Végül az egyik szakértő kapadohánnyal megtömött tajtékpipát hajított a csorda közibe, amíg azok öklelőztek, virtuskodtak a tajtékpipa felett, két szakértő átosont a zajgyűjtő házához, hogy átadják neki a felügyelet passzusát, miszerint a zajgyűjtőnek határozatlan időre a Kumaraguru-villába kell költöznie.

§178 Nyilvános fölolvasásoknál a fölolvasó a nagyközönség kritikájának van kitéve, miért neki is igen kell ügyelni, hogy öltözete kifogástalan legyen. Ha a fölolvasás este van, a fölolvasónak frakkban kell megjelennie, tekintet nélkül arra, hogy a közönség milyen toalettben van.

§182 Neki a fehér pikémellény viselete nincs megengedve, ugyszintén nem szabad a gomblyukba virágot tüzni. Az ing sima mellü legyen, vászonból vagy pikéből, két vagy három kis gyöngygombbal. Kötelező ránézve a fehér batisztcsokor is.

§191 Kézirata mellett legyen vadgalambszürke glaszékeztyüje, de a fölolvasás alatt azt fölhuzva viselni azért nem czélszerü, mert az a lapozgatásban és a fölolvasásnak esetleges kézzel való hangsulyozásában gátolná őt.

§191/b Ha a fölolvasást előre hirdetett táncz követi, a fölolvasó lakkczipőben jelenjék meg, ha azonban csak vacsora következik, czélszerübb a fekete gombos sevróczipő.

§201 Ha a fölolvasás délelőtt vagy délután van, a fölolvasó fekete redingot öltönyben jelenjék meg, melyekhez ily alkalmakkor sima fehér ing és hosszura kötött fekete esarpe, – gyöngytüvel, – legjobban illik.

A törpepoloskák őrmestere imádta a rendet. Apró rohamsisakját le nem vette volna, olyan jól illett neki, abban evett, aludt, abban párosodott. Mikor megbízták a Bezeg ér- és bélrendszerében kialakult dugulás megszüntetésével, először is alapos terepszemlét tartott. Megvizsgálta az emésztőcsatornákat, légcsöveket, bejárta a gyomor legmélyebb bugyrait, és arra a következtetésre jutott, hogy teljes körű felújításra, mi több, átalakításra lesz szükség.

A vaskos, bolyhos nyelőcső tisztításával alvállalkozóként két lompos farkú cickányt bíztak meg, Bezeg évek óta nem kacarászott és öklendezett annyit, mint abban a két napban, amíg a cickányok ki nem takarították a nyelőcsöveit. A gyomor mélyén lerakódott szőrszálakból, galacsinból, celluxból, mindenféle rongycafatokból kialakult göböket lángszóróval pörkölték apróvá, így már könnyűszerrel távoztak a végbélnyíláson.

Az egyetlen komolyabb fennakadást a vastagbél kanyarulatába fészkelt darazsak okozták, az őrmester már az első napon is csak a rohamsisakjának köszönhette, hogy a feldühödött darázsnémberek nem döfték agyon. Az átalakítás során egy kisebb csapat megközelítette a darazsak bázisát, a fészekben csak két fejletlen csimpóca húzta meg magát, azokat könnyűszerrel csapták agyon, leverték a fészket, a bélfalat újravakolták.

Másnap azonban újra ott voltak a darazsak, és most kis híján odavesztek a poloskák. Az őrmester által elrendelt újabb terepszemle során felfedezték, hogy a gyomorfalon ismeretlen körülmények között keletkezett nyíláson közlekednek a darazsak. Bezeg hiába győzködte az őrmestert, hogy az a nyílásnak látszó mélyedés az ő saját köldöke, megvárták, amíg a darazsak kiröppentek Bezegből, és cementtel, mésszel tömték el a nyílást.

A többhetes munkafolyamat befejeztével kisebb ünnepség keretein belül adták át Bezeg felújított szervezetét, két szakértő rövid szteppszámmal mulattatta az egybegyűlteket, a felügyelő unokahúga genyőtelepényt szolgált fel, általános volt a jóérzés.

Bezeg köldökét feszegette a szikkadó malter, gyomra alig tágult, a fényesre sikált nyelőcsöveken úgy száguldott végig egy-egy falat, hogy alig érzékelte testében a genyőtelepényt, az máris távozott belőle. Csak akkor érzett némi megkönnyebbülést, amikor alkonyattájt óvatos zümmögést érzékelt a vastagbél irányából.

Bezeg már napok óta szédelgett, nehezen bírta a járási levegőt, zihálva futott a csővonat után, hányingere volt a tompa hajnali fényektől és a legváratlanabb helyzetekben kezdett dorombolni. Addig oldalgott, hörgött reggelente, hogy a környékbeliek végül együttes erővel hívták ki rá a csőszt.

Bezeg először csak a csősz csüngő hasát vette észre, ott állt fölötte, egy apró szeizmográfot tartott Bezeg mellkasa fölé. A szeizmográf által felrajzolt ábra szerint ordas nagy rendetlenség volt Bezeg érrendszerében. Át kell nézni belülről is, ropogtatta fogsorát a csősz, tessék megfordulni!

Bezegnek még annyi ideje se volt, hogy méltatlankodjon, a csősz már kapta is elő a vizsgálati lenférget, a féreg fejére applikálta az apró kamerát, és beeresztette Bezeg egyik testnyílásába. Bezeg nem érzett semmit, néha valami csiklandást az érfalakon, ahogy a lenféreg átsuhant.

Most a bal csípője táján mintha valami zavar támadt volna, a kivetítőn csak az látszott, hogy a lenféreg irtóztató sötétségbe került odabent. Némi matatás után halvány fénypászma világította meg a lenféreg útjában álló akadályt: Bezeg érrendszerét kartondobozok zárták el, a lenféreg hiába tuszkolta, lökte a kartondobozokat, meg se moccantak.

Már csak az a kérdés – morfondírozott a csősz – hogy a szervezete hogyan viszonyul a törpepoloskához, mert egy pár hétig át kell engedni a terepet néhány jól kiképzett példánynak, biztosítani a szabad ki-, és bejárást legalább két testnyíláson, és betartani a tűzvédelmi előírásokat, ha el akar kerülni egy végzetes komplikációt.

Bezeg persze nem akart semmilyen komplikációt, de ettől még gyanakodva méregette a hat törpepoloskát, amint a testbehatolás előtti csuklógyakorlatot végezték a priccs szélén.