Ez van. Fekete, fehér. A fényes bábon
két ujja nyomán kopást találsz, barátom.
De mondd, hol a játszó, a vezér? És mondd már,
ellenfele hol van? Ki sötéttel játszott?
(Rubaiyat Ommar Khajjamnak, melankolikus hangulatban:-) Néhányat írtam mostanában, Szabó Lőrinc fordításával szemben tartom a klasszikus perzsa forma mértékét és rímszerkezetét.)
Az átmenet költője egyértelműen Omar Khajjam. Ez lehet óév vagy személyes válság, munkahelyi konfliktus vagy magánéleti tragédia. Egy biztos: ha bármi bizonytalan, akkor marad a jó Omar. Alakja jelképes – költő, matematikus, csillagász az arabok által megszállt perzsiában. Az emberi tudás és nagyot-akarás szobra (a neten terjengő kép alapján valóban "festői arca" van) – és a legszebb hangú rezignált költő.
Ha már a költő karácsonyi verse topikot feltenni elmulasztottam (száncsengő, szeretetbéke, betlehemi királyok stb.:-) , akkor legalább két Khajjam álljon itt ma – egy régi kedvenc és egy új rácsodálkozás – kis önreklám, a harmadik az Inka utazás elején olvasható: lám, lám, már ott milyen fontos szerepet szántam neki, a mi Könyves Kálmánunk mellett, a Plutarkhoszt is idéző Párhuzamos életrajzok fejezetben 
Tehát ismét a jó Omar:
(17) Rozzant szeráj a Föld, és jajszavát
az éji szél süvölti rajta át;
vajon hány szultán nyitotta ki
és csukta már be korhadt ajtaját!
(30) Jöttem, mint elfutó hab, lenge lélek;
honnan? ki tudja! Tengve, lengve élek;
miért? ne kérdd! S mint könnyű szél a pusztán,
eltávozom, nem tudva: merre térek.
(Számozás és szöveg a Szabó Lőrinc fordításával, Szász Endre rajzaival kiadott Magyar Helikon kiadvány alapján.)
Itt ül mögöttem, nézi, amit pötyögök, elkeseríti ez a ragacsos koraősz (nem ehhez, nem hozzánk van szokva), kimegy, bóklászik a kertben, aztán letelepszik a kályha előtt.
- Mindenkinek kiadsz. Ez nem fair.
Fair? Mintha a kecskéket terelné, olyan a kiejtése.
- Visszélsz a nevemmel.
Bólint, aztán néz tovább, nincs semmi a tekintetében, pontosabban: a semmi van, mérhetetlen semmi.
Link: http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=134812
