Legyen tiéd…!

Itt a blog oldalain Kivezetés a költészetből – Hogyan olvassunk kortárs verset? című munkám fontos fejezetei jelentek meg (ezeket lásd a Kivezetés a költészetből rovatban).

Azonkak, akik követik a blogot, nem meglepetés a könyv tartalma. Mégis, például néhány alaposabban elemzett szerző neve: Orbán Ottó, Tandori, Marsall LÁszló, Papp Tibor, John Ashbery, Oravecz Imre, Nagy László, Frank O’Hara, Kormos István, József Attila. És: Balassi Bálint mint kortárs költő:-) A könyvben lesz mutató, szakirodalom, bibliográfia stb., hogy egy ilyen kézikönyvre szító kiadványban lenni szokott, és a szakmai elemzések közt itt-ott némi humor.

A könyv kiadás előtt álla, a kiadáshoz most gyűlik a pénz. És most jön a "napiparancs". Ha megteheted, adományozz 2000 Ft-ot a Cédrus Művészeti Alapítványnak (számlaszám: 11713005-20381185 – át lehet utalni internet bankon keresztül is, megjegyzésben: "Könyvkiadás támogatása, adomány" + név, postacím. Ugyancsak megjegyzésben az adószám/ adóazonosító, amelyre az igazolás kell a befizetésről. 

Minden adományozónak saját, különbejáratú példányt dedikálok és postázok!

Megjelenés: 2010, könyvhét.

 

Kategória: Archívum | Szóljon hozzá most!

Immun felolvasás, márc. 19.

Kategória: Archívum | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Olvasmányok “pad alatt”

Ötödik hete tart a Konnektivizmus kurzus az osztalyterem.hu-n. A résztvevők száma kétszáz körül – már ez meglepetés volt, nonprofit, nem támogatott, civil kurzuson az érdeklődés egyedülállónak mondható, és „reményteli” (talán még jónak is mondható meghatározás: értelmiség az, aki összefüggéseket lát, és mégsem adja fel a reményt, ennyiben más, mint a pesszimista, aki, mint tudjuk, a tájékozott optimista.)

Néhány fontos kulcspont az osztálytermet övező bloghálóból. Elsőnek mindjárt ott van Kulcsi (Kulcsár Zsolt „témavezető”) blogja, a Crescendo . Itt olvasható a konnektivizmus (a web kettes oktatás módszertanának tekinthető mozgalom) magyar nyelvű alapirodalma. (Lásd még. Siemens, G.: Connectivism.) Alapgondolat, hogy az internet alapvetően átalakította a tudáshoz való viszonyunkat, az információ és annak megszerzési módja is a háló szerkezetében kódolt: kapcsolatok révén tanulunk. Mai mazsola az osztályterem oldalról: Ken Robinson szerint az iskolarendszer megöli a kreativitást .
 

Robinson nagyon vicces előadó (már a visszafogott brit humor miatt is érdemes megnézni!), megállapítja, hogy az oktatásrendszer az akadémikus tudásra készít fel – a 2060-as év professzorrait képzi egy olyan világban, amelynek jövője még öt évre előre sem prognosztizálható. A tudományok hierarchiájának sulykolása mellett kizárja például a hibázás lehetőségét. Pedig éppen a hiba, a tévedés az, amely utat nyithat a kreatív tanulásnak (hiszen nyilvánvaló, hogy éppen az új, nem begyakorlott helyzetben kell megoldásokat keresnünk). Robinson szemlélete némi elégtétel „nekünk deviánsoknak”:-)

 

Kisvilág a kooperatív és kollaboratív tanulás összehasonlításával remekelt: mivel a két fogalom eléggé sok területen érintkezik, és használatuk átfedéseket takar a szakirodalomban is, a bejegyzés önmagában is a fogalomháló kialakításának modellje:-) Különösen hasznosnak tartom, hogy a bejegyzésben egyes netes alkalmazások használatára is hoz konkrét példát.

 

Zárszónak még néhány fontos mondat, mára. Csermely Péter blogján olvasom (arról, hogy mi motivál): „Az élet folyamának az elősegítése a legősibb és legerősebb motivációk egyike. Aki képes ennek az erejét felfogni, egy olyan mozgás részese lesz, amely ráárasztja mindazt az energiát, amelyet ő bármikor is másoknak odaad. Máshogyan fogalmazva ez a motiváció tao-ja. A növekedés, a fejlődés segítése, az értékteremtés új és új terepet nyit meg, amelyben fejlődhetek. Új és új érdekes helyzetet teremt, amelyet megoldhatok. Új és új értékes oldalamat hívja elő. Az ebben az áramban való fürdés Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow maga. Ebben az értelemben a hálózatba tartozás is óriási motiváló erő. Hadd legyek itt pontos: nem a hálózat valamely csoportjához tartozásról beszélek itt, hanem a világ hálózatának egészéhez való hozzátartozásról. Abban az értelemben, ahogyan a navik tartoznak hozzá Pandora egészéhez az „Avatar” című filmben.” Hajrá, repüljünk:-)

 

Kategória: Archívum | Címke: , , , , | 2 hozzászólás

Kitől tanulunk?

Bármiféle szakmai kurzuson lehetetlen lenne a mellett érvelni, hogy az olyan tanár, mint az (akkor épp) József Attiláról elnevezett ciszterci gimnáziumban oktató „Zebi” tanár úr ideális tanár személyiség lenne – sőt, azt hiszem, garmadával kerülnének elő ez ellen szóló érvek. A tanár úr ugyanis autoriter volt, szeszélyes, kiszámíthatatlan és követelő, és ezeket a tulajdonságait bizony nyögtük osztályfőnöksége négy éve alatt.

Ellenben. Ez alatt a négy év alatt voltam először Erdélyben (még „csau” időben), osztálykiránduláson, a Házsongárdi Temetőben Kányádi kalauzolt (ezért ránk szállt a Securitate, követtek minket és a határon szétszedték a túristabuszt). A legkülönfélébb kulturális élmények, hatások, sokkok, osztálykarácsonyok értek Z. tanár úr jóvoltából (meghívott előadóként szerepelt nálunk Jelenits tanár úr és Baránszky Jób László), és ezek, ma már látom, világszemléletemet, kulturális tájékozódásomat máig meghatározák. Hamvas Béla Világválság című, megszerezhetetlen füzete negyven példányban osztályunk birtokába került, tanári ajándékként, őrzöm. Őrzöm továbbá a József Attila összest, „Légy a fűszálon egy pici él / s nagyobb leszel a világ tengelyénél – Mindig jelenlétéért, Z.” beírással. (Abban az évben egy napot sem hiányoztam.)

Ady és Németh László voltak a kalauzaink. (Ady jelentőségét például különös módon Németh verstani tanulmányából értettem meg.) Ha jól emlélkszem, Németh a Nagy család című darabjában magam is szerepeltem – csapnivaló színész vagyok, ezért ezt pl. próbálom felejteni. Világkép? Hozáállás? Attitűd? Tanár úr „módszere”: különböző helyzetekbe állított minket. Volt, akinek ez bevált, haladt, tanult – volt, aki kipörgött (de persze mind dacosak voltunk, hiszen kamaszok). És persze, ott volt e mögött az a bizonyos kapcsolatrendszer. (Egy anekdota: nem mentem el első angol felvételimre, elnéztem az időpontot. Amikor csalódottan bolyongván az üres épületben végre felleltem a tanulmányi osztályt, az ott dolgozó hölgy jelezte, hogy „jövőre, újra, ugyanitt”, és keresni kezdte irataimat, hogy azonnal vissza is adja, ne kelljen később postáznia. Közben (nehezen kerültek elő az iratok), beszélgettünk. Kiderült, hogy „Jóskás” vagyok. Megemlítettem a Tanár Úr nevét. A hölgy rám nézett. „Tudja, hogy ez jó ajánlólevél? Jövő héten jöjjön el pótfelvételire.”)

Még két kiemelt, emlékezetes mottó (zárszónak): „Az elejtett kő lefelé esik / ne egyezz bele a világba.” (Rákos Sándor) „Kínzókamráid, világ, vállalom.” (Nagy László)

Kategória: Archívum | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Magasvasút (Oravecz Amerikában)

A következő szerkezet puritán: a működést jeleníteni meg, s szinte a működés vonzataként működteti a verset. A költészetre inspiráló valóságot, a termékeny talajt elfedi a működés szerkezete; ez egyfajta felszíni nyelv kialakulását eredményezi. Az ilyen szöveg tulajdonképpen a költői nyelv allegóriája: mind a hagyományos (vagyis romantikus) értelemben vett képet, mind az alkotás révén megnyilvánuló személyt hangsúlyosan a horizonton kívül helyezi. „Nyilvánvalóan véletlen, de illusztrációnak önmagát különösen szerencsésen felkínáló véletlen, hogy a kötet címadó verse (A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása), valamint a kötetzáró vers (Kiskút) egyaránt ‘az ember’ általános formulát alkalmazza a vers alanyaként” – írja idézett tanulmányában Margócsy. Ezzel megszünteti azt a hagyományos viszonyt, mely a romantikus koncepció értelmében költő és tárgya közt fönnáll: a kifejezés nem a szóból ered, ellenkezőleg, annak a helyére kerül.

Úgy is lehetne fogalmazni, hogy Oravecz verse olyan allegória, melynek egyik „jelentettje” maga a szerkezet; vagyis az olvasás maga. A szerkezet leírása az olvasás szerkezetének leírásával érintkezik. A szerkezetleírás egyfajta beavatás szövegévé válik, egyszerre avat be az egyszerű szerkezet működésébe – A chicagói magasvasút… esetében az állomáson való tájékozódásba, a magasvasút működésébe –, és az olvasásba: leleplezi, hogy az olvasás is fölfogható egyfajta mechanikusan leírható szerkezetként.


 

A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása

(részlet)


 

A világnak don Juan szerint önnön leírásához kellett igazodnia; azaz a leírás önmagát tükrözte.

C. Castaneda: Történetek az erőről


 

az állomás a harmincas években épült, és félig a North Walcott Avenue és North Honore Street házai között, félig a Montrose Avenue sávja fölött, tehát a város északi részében az úgy nevezett uptownban foglal helyet,


 

a bejárati csapóajót belökve, az újságárus látómezejét keresztezve s a pénztárablak előtt elhaladva egy dróthálóketrecbe jut, s ott néhány másodpercet, rossz idő esetén több percet tölt az ember,


 

attól függően, hogy a magánjárművel nem rendekező vagy a tömegközlekedési eszközt valamely más okból igénybe vevő melyik irányba kíván utazni, a bal- illetőleg a jobboldali vaslépcsőn megy föl a vörös vastraverzeken nyugvó építményre,


 

a peron egy hentesüzlet lapos teteje, egy bérház első emelete, egy vegyiüzem lepárlórészlege és egy utalványbeváltó ügyfélterme magasságában van,


 

a tervezett utazás megkezdéséig kátránypapírréteggel, lakberendezési tárgyakkal, retortákkal és bankjegykkel tartózkodik egy szinten az utas,


 

ki- és beszállás egy körülbelül 4×100 méteres, olajjal átitatott fafelületen történik, amelyet két egyenlő részre oszt a középen húzódó kettős sínpár,


 

a két felezetet fönt semmilyen híd nem köti össze, és a vágányok is olyan mélyen vannak, hogy szinte lehetetlen egyikről a másikra az egyébként kockázatos átjárás,


 

a szóbanforgó emelvényszakaszt két oldalt félméteres szürke deszkapalánk szegélyezi, két végén pedig csupán egy-egy egyszerű DANGER-fölirat választja el a tovakígyózó pályatesttől, ami bizonyos szabadságérzetet kelt a várakozóban,


 

(…)


 

vásár- és ünnepnapokon (Kolumbusz napja, Hálaadás napja, stb.) az utazási kedv lanyhulása következtében változik a menetrend, ilyenkor néha fél óra is eltelik két dübörgés között, és a környék lakóit fölveri délelőtti álmáb
ól a végletesen megnyúlt csönd


 


 

A kapott információ fokozatossága, taglaltsága a szöveg fokozatos kiépülésével, taglaltságával mosódik össze, mígnem a két szerkezet lényegében összeér a következő szavakkal: „a környék lakóit fölveri délelőtti / álmából a végletesen megnyúlt csönd”. A „környék lakói” kifejezés visszautal a szöveg konkrét-valóságos eseményére (ez, mint láttuk, mind Olson, mind O’Hara költészetében egyfajta alappont), a „végletesen megnyúlt csönd” kifejezés viszont egyetlen túlzó jelzőjével kiléptet az adott szituációból. Rámutat a szöveg testébe font parabolikus szerkezetre és áttételesen jelezni kívánja annak – éppen a jelenség-szerkezet részletező leírása miatt végletesen komolyan veendő – visszafogottan metafizikus hangoltságát. Persze nem előzmények nélkül: a látható objektumok egymás mellé kerülésének véletlenszerűsége (hentes, vegyiüzem és utalványbeváltó), a „dróthálóketrec”) és a „DANGER” fölirat kiemelt említése jóval korábban résnyire nyitja ezt a távlatot.

A szerkezet veszélye minden esetben az esetlegesség: ha megszűnik a működést igazoló funkció – az olvasás –, a szerkezet a feleslegességben hull szét. De nem a „mi értelme tudnunk, hogy ez és ez a szerkezet hogyan működik?” kérdése rántja az összeomlásba, hanem valamiféle filozofikusan hangolt sejtelem: a létezés dolgai esetlegesek, a létezés mélyén lappang ez az esetlegesség, semmi, káosz vagy örvény (hogy Heidegger és Nietzsche kedvenc kifejezéseit használjam.)

Oravecz kötete nem tematikusan, hanem problematikáiban filozofikus. Míg egyfelől ragaszkodik a jelenlét radikális megragadásához, mint a nagyjából kortárs amerikai költők, a „szerkezet” a földrajzi környezet, a tömegközlekedés vagy a hulladékhasznosítás az olvasás, és tegyük most hozzá: az alkotás szerkezetét is idézi. Oravecz a fentebb taglalt „szerkezetvers-típusát” egyfajta allegória irányában mélyíti el. Nem mond le a pillanat teremtő módon való megértésének igényéről (hiszen akárcsak Olson ’topos’-a, megjelenített tárgyai a jelenségeket minél részletezőbb összetettségükben, ellentéteikben őrzik meg), de a megértést is a szöveg szerkezetének – retorikusságának – rendeli alá. A retorika így a megértés allegóriájává válik. A vers a „világ szerkezete” helyett egy látszólag önkényesen kiválasztott, mesterséges „retorikai szerkezetet” ajánl fel az értelmezőnek.

 
Kategória: Archívum | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Érinthetetlenek?

Lehet, hogy Thomas L. Friedman könyve után (És mégis lapos a Föld) a lokalitás új értelmet kaphat. Friedman szembenéz azzal a ténnyel, hogy az amerikai (továbbiakban: nyugati) termelési modell az informatikai robbanás következtében a szemünk előtt, gyökeresen alakul át (ennek okait tíz pontban foglalja össze). A profit maximalizására törekvő vezető és munkavállaló réteget „önfelszámolás” fenyegeti az outsorcing révén: a szakképzet jóléti társadalom (ha csak a gazdaságosság szempontját vesszük figyelembe) nem konkurálhat a szakképzet fejlődő társadalommal. Szemléletes példa India informatikai forradalma. Jól képzet indiai programozók ma a nyugati ár töredékéért végzik el ugyanazt a munkát.

 

A nyugati munkavállaló nyilván fenyegetve érzi magát. (Érthető.) Friedman a speciális, outsorcinggal nem pótolható tudás megszerzését javasolja: olyan helyi, specifikus, kulturális, nyelvi stb. többletek kiaknázását, amellyel a keleti munkavállaló nem tud konkurálni.

 

Ez a javaslat egyfelől logikus, másfelől súlyos problémákat is felvet. Az egyik a kirekesztésé – egy ilyen stratégia nyilván az „egyenlők között egyenlőbbek” hierarchiáját tartja majd fönt, mesterségesen. Másfelől: észre kell venni, hogy ez a szemlélet ugyanúgy fenntartja a munkabérezésen alapuló kiszolgáltatottság rendszerét, amely a nyugati fejlődési modell alapja, és egészen a legutóbbi időkig annak legfőbb motorjának bizonyult. Az érték-funkcióktól megfosztott, relatív pénz megléte vagy hiánya (látjuk, hogy a munkaerő megőrzésének kísérleteivel párhuzamosan a minél egységesebb pénz, tehát az abszolút mértékrendszer létrehozásának kísérlete is zajlik!) az egzisztencia jólétét vagy megsemmisülését vonja maga után. (És egyáltalán nem biztos, hogy szélsőséges társadalmi jelenségek, mint például a hajléktalanok tömeges jelenléte a nyugati társadalmakban devianciák következménye.)

 

Két kérdés, előbbiek alapján. Mit is jelent az érinthetetlenek tudása? Hogy definiálható, és ami fontosabb, hogy érhető el ez a tudás?

 

Még lényegesebb: hogyan csökkenthető az a kiszolgáltatottság, amely a bérparadigmában mozgó társadalmak alapvető jellemzője? Alighanem ez a kérdés lesz a következő évtizedek társadalmi átalakulásainak igazi tétje. Ezt az EU keretein belül mozgó nemzetállamok polgárainak elégedettsége /elégedetlensége determinálja (a politikai karrier ma is elsősorban nemzeti politikai karrier, a politikus (pártja) saját választóinak felelős.) A problémát egyelőre olyan mellékesnek tűnő kérdések jelzik, mint például a kalákamunka kérdése. (Ezt az utóbbi időben nem adóköteles tevékenységnek minősítette az OMMF, azzal az indoklással, hogy a kaláka nem munkavégzés.) De nincs még igazából kiaknázva az a hatalmas potenciál, amely a családi és helyi szolgáltatások és termékek cseréjének különböző típusú rendszerén alapul – és nyilvánvaló, hogy az ilyen típusú szociális kezdeményezések hasonló, jogi-törvényi problémákat is felvetnek majd.

 

Kategória: Archívum | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Konkáv örül

Konkáv család elhatározta, hogy lebontja a kerti sufnit. Az építménynek különösebb funkciója nincs, mióta lemondtak az amúgy is macerás és veszteséges kecsketartásról, és Konkáv mama szerint a bódé esztétikai szempontból sem kifogástalan.

A családfő, Konkáv (—magas, vékony kötésű, a raktári targoncán eltöltött évek következtében meggörnyedt gerincű, kehes benyomást keltő férfi, szája felett-körül harcsabajusszal, mindig a hetvenes években divatos, bő szárú farmerruhában, a tarkóján tetovált halálfej stb.—) a bontást egy kora tavaszi hétvégére időzítette.

A sufnit mért nem nevezzük köntörfalazás nélkül ólnak? Ól az, volt ól, levitézlett ól. Arról, hogy kecskék híján sufnivá vált, igazán nem az ól tehet.

- Hogy kapjuk le róla a cserepet?

Konkáv nem várt választ a kérdésre. Hozzá volt szokva, hogy kérdéseit és mondatait Konkáv Feri és Konkáv Tutyi, Konkáv szemefényei (—jellegzetes kamaszok, mindig suhogósban, a pénteki buli után mindig kialvatlanul és fülkarikákkal stb.—) némán és kifejezéstelen tekintettel hallgatják.

- Nem tudjuk lekapni a cserepet, hárman. Aztán meg bontani is kell.

Elhatározás született, hogy még át kell hívni Lesit és a Papát.

Konkáv tudta, hogy ez már kemény lesz. (— átlagosan tájékozott, széles látókörű, vidéken élő férfi, a létért való küzdelemben és a joghézagokba való alámerülésektől megacélozódva—) Már a kecsék miatt rászállt az APEH, de most még ez a kaláka is!

Konkáv szeretett veszélyesen élni.

„A kaláka nem minősíthető a munkavégzés a munkajog hatálya alá tartozónak, amennyiben ellenérték nem állapítható meg.”

Konkáv pontosan tudta, hogy az igazság az ő oldalán áll, de ez még nem szolgáltat alapot az elbizakodottságra. Előkészületek történtek, be lett készítve a pincébe a sör, gondoskodva lett, hogy legyen elég szerszám stb. Minden résztvevő örült, hogy az esemény megtöri a hétköznapok egyformaságát, Konkáv mama azért, mert jól fogyott a pogi, Tompi, Konkávék kislánya pedig ragyogó szemmel nézhetett maga elé.

„A minősítés során sok múlik azon, hogy a munkát végzők milyen benyomást keltenek az ellenőrökben. Ha jó hangulatban, baráti beszélgetés mellett ‘koccintgatva’ zajlik a munka és esetleg meg is vendégeli cimboráit a házigazda, akkor az ellenőrök természetesen elfogadják a szívességi munkavégzést. Ha azonban szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyt, utasítási jogot, barátok közt megengedhetetlen hangnemben zajló beszélgetéseket tapasztalnak, akkor nem fogadják el a kalákamunkát, és a foglalkoztatónak kell bizonyítania állítását.”

De mintha még a természet is összebeszélt volna. Kora hajnalban ónos eső esett, és 35-45 km/h erősségű volt a légmozgás, és a fagyzugokban, mélyebben fekvő területeken talaj menti fagy volt érzékelhető. Az eső reggel nyolc óra magasságában elállt, de a cserepek hidegek, nyirkosak maradtak; és kiderült, hogy Konkáv nem gondoskodott megfelelő számú védőkesztyűről.

(Most majd meg ez lesz a baj, meg a munkavédelmi ruha, gondolkodott félhangosan.)

- No igyunk is már egy jó sört, hogy bemelegedjünk.

A legjobbkor, mert a tulipánhagymák közül épp ekkor bukkant fel egy kisebbfajta Ellenőr. (—alacsony, kicsit kopaszodó férfi, eleinte turistának álcázza magát, a szolgálati terepjárót a sarkon túl, Kesziék háza előtt tette le —)

- Ilyenkor jó itt kint, a jó levegőn, a szabadban.

Kedélyeskedésre kedélyeskedés a válasz, biztos, ami biztos, Ellenőr is meg lett kínálva sörrel, de ez el lett utasítva (— szolgálati okból, de ez nem lett kimondva. Ne szólj szám, nem fáj fejem–) Konkáv is láthatta, hogy ellenőr nem rossz ember, de ez nem altathatja el az éberséget. Konkávék kínosan ügyeltek arra, hogy munkavégzés során örüljenek. Konkáv talán a kelleténél gyakrabban, feltűnően hangosan mondogatta, hogy „hű, de jól érzem magam”, és időnként megbökte Lesi havert és a Papát, hogy hasonló szellemben nyilatkozzanak. Időről időre elhangzott egy-egy „no, akkor koccintgassunk” is.

Komolyabb összezördülés nem is történt, talán csak ez az egy:

- Maga itten mennyiségi kérdés.

- Mi van? (— az ellenőr traktorgumin ül, amiből Tompi homokozója lett kialakítva, és figyeli, hogy eléggé szívélyesen, örömmel zajlik-e a szívességi munka stb. —)

- Ellenőr. Ellenőr az van annyi, mint kecskeszaron a légy. (— merev, egymásba mélyedő tekintetpár, mint amikor két fiatal bika öklelődzik egy magyar művészfilmben—)

Egyébként mindenki elégedett a nappal. Konkávék, mert le lett bontva a sufni. Lesi és Papa, mert elég sok volt a sör. Este mindenki ragyogó szemmel néz maga elé, de kiváltképpen Tompika és az Ellenőr.

Tompika a gyerekek titkos ösztönével érzi, végre együtt a család. Ellenőr pedig? Megneszelte (titkos üzenetet kapott a Felügyelettől stb.), hogy most meg még bevezetik az örömadót, és akkor már mindegy lesz ezeknek, örülnek-e, nem-e.

Kategória: Archívum, Arcok buborékban | Szóljon hozzá most!