Sokáig nem értettem, hogy mi a bőségszaru, mi a terülj-terülj asztalka.
Nem értettem, mért értettem volna. Ez a kor nem ilyen, nem adja önként, nem adja szívesen (ami van, azért keservesen meg kell küzdeni, lásd Marx a kizsákmányolásról, ezt most komolyan mondom).
Amióta Pázmándon élek, nem csak értem, de tapasztalom is. Márciusban elkezdi árasztani a kert, ami csak van, és tényleg mindig van valami (most már lement az eper, de még vár a rengeteg cseresznye, málna.) Ez csak úgy van – nem kell érte fizetni, megdolgozni a bérért… Csak éppen tudni kell, melyek azok a pillanatok, melykeben bele kell nyúlni a kert életébe.
Walter Benjamin híres esszjében az olajozóról ír. A társadalom mozgását géphez hasonlítja (nem először), felhívja figyelmet arra, hogy az olajat nem öntjük, hanem csepegtetjük: tudni kell, hova, mikor. Igaz. Azt olaj már ilyen. De mit érhetünk el mindezzel? Azt, hogy a gép megfelelő ütemben mozog.
A kert több ennél. Vadabbul hajt, és kiszámíthatatlanabb. Nem lehet tudni, mivel lep meg. Az ember nem "termel", hanem "időz" a kertben. Egyszer csak észreveszi: rengeteg lesz a köszméte. Nem kell uralni a folyamatokat – ez nem lehet cél, dacára az ipari társadalomnak. Ha a folyamatokat uralni akarjuk, nem hagyunk helyet a kegyelemnek. A kegyelem munkája pedig sokszorosa lehet annak, amit elvárnánk… Akkor most ez egyfajta szerencsejáték?
Még az sem. A kert mindig többet hoz a reméltnél, és ez legyen követendő példa. "Ne lépj vakon a tó vizébe." A kertész, aki teszi a dolgát (megszabja a növekedés helyes irányát), a termést nem várt jutalom ként éli meg. Így van mindaz, aki a kegyelem művét segíti.
Szerintem ez passzol ide:
“Az állat-, növény-, ásvány-fajok angyalai és ördögei: a tündérek, manók. Nem lények; nem az időben, hanem a változatlanban vannak.
Figyelj meg egy fölrebbenő verébcsoportot: ami a szárny-zizzenésükben nem a természeti hang, de valami édes együgyűség: ez a verébcsapat tündére. Vagy figyelj meg egy diófát: ha tépázod, kelletlenül és viszolyogva adja gyümölcsét; s ha szelíden, tisztelettel közeledsz hozzá, szívesen adakozni kezd és megpillantod a lefosztottnak látszó alsó ágakon a leg-elérhetőbb és addig észre nem vett diókat: ez a diófa tündére.” Weöres Sándor
Érdekes és igen tetszetős felfogása a kegyelemnek, viszont érdekes lenne feltárni a morális alapját és következményeit.
Tehát kölcsönös baráti kapcsolat lenne a kert és a “kertész” között, azaz kegyelem lenne-e az is, hogy a kertész “helyes irányt szab a növekedésnek”, vagy részéről éppen az lenne a kegyelem, ha hagyná a maga irányába burjánzani?
Én ezt az összevetést (kert/kertész/kegyelem) olyan metaforának tekintem, melyben a működés teremet valamelyes, bizonytalannak látszó, ám annál mélyebben gyökerező kapcsolatot – ahogy a kert a maga hozamát hozza (szándékos ismétlés), olyan “megbízható kiszámíthatatlansággal” működik a kegyelem is (érzékeljük, de nem értjük stb.)
Érdekes, hogy bármit írsz, alapból szimbólikusan kezdem értelmezni. (Ez a hozzáállás valószínűleg belőlem jön: keresem a bennem lévő lelki dolgokhoz passzoló gondolatokat az életben.)
“Csak éppen tudni kell, melyek azok a pillanatok, melykeben bele kell nyúlni a kert életébe.”
- Így van ez a saját életünkkel is. Tudni kell, melyek azok a pillanatok, élethelyzetek, amikor hatalmas fordulatokat vehet az életünk. Ennek vannak apró jelei. Míg a kertészetben a fagy vége pl. és a megfelelő időjárás, a saját életünkben zok a pillanatok, amikor határozott döntésre kényszerülünk, és muszáj választanunk. Ilyenkor választhatunk olyan utat, mely életünkre termékenyen hat, vagy mehetünk a megszokotton tovább, ami valószínűleg “tartja a szintet”. Tehát a tudatos életvezetésben is TUDNI “Csak éppen tudni kell, melyek azok a pillanatok, melykeben bele kell nyúlni”.
“A kert több ennél. Vadabbul hajt, és kiszámíthatatlanabb. Nem lehet tudni, mivel lep meg.”
- Az élet is vadul hajt és kiszámíthatatlan. Például teljesen lehúz már a lelki gaz és a problémák tömkelege, amikor 2 hét alatt jön egy külföldi munka lehetősége, ami kint akkora áltozást eredményez az emberben,hogy megtalálja a legmélyebb káoszból is a kiutat, és nem folytatja életét a számára terhes körülmények között.
“Az ember nem “termel”, hanem “időz” a kertben.Ha a folyamatokat uralni akarjuk, nem hagyunk helyet a kegyelemnek. ”
- “Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.” (Weöres Sándor)
Ha az életünkben mindent mi magunk akarunk megoldani, nem hagyunk teret a sorsnak/Istennek, hogy pozitívan avatkozzon közre. Pedig a legtöbb esetben ha közbe tud avatkozni, segíteni, gyökeresen pozitív irányt vehet az életünk.
“A kert mindig többet hoz a reméltnél, és ez legyen követendő példa. “Ne lépj vakon a tó vizébe.” A kertész, aki teszi a dolgát (megszabja a növekedés helyes irányát), a termést nem várt jutalom ként éli meg. Így van mindaz, aki a kegyelem művét segíti.”
- “Élj a mának” és hagyj utat a kegyelemnek!
(Tapasztalatom szerint eyre boldogabb lesz íg az ember!)