Ami érdekes, az az, hogy Nietzsche Dionüszoszt és Krisztust az igazsághoz való viszony alapján állítja szembe egymással. "A kereszénység számára az, hogy az életben van szenvedés, mindenek előtt azt jelenti, hogy az élet nem igaz…" "…ő (Dionüszosz) az az isten, aki előtt az élet nem szorul igazolásra, aki számára az élet lényegileg igaz."
De hát mi az igazság? Már a felvetést is unom. Valóban az igazság az a fogalom, ami lényeges? Éppen ez a leglényegesebb? Az életben járónak nem ez a tapasztalata.Tehát Dionüszoszhoz vonzódom ösztönösen, akinek a számára az élet éppen elég szent ahhoz, hogy akár a szenvedést is ellensúlyozza…
És persze Nietzsche, mindenek előtt: az élet sem nem igaz, sem nem nem igaz, hanem van.
Viszont az sem biztos, hogy ezzel Nietzsche (és persze Deleuze) nem hibázza el alapvetően a kereszténységet. (Elhibázza, mert hibáztatni akarja.) Élet is igazság viszonyában felismeri az egymáshoz nem rendeltséget; de ugyanezt nem ismeri fel a kereszténységben. Ahogy az élet, Dionüszosz számára, éppen elég szent ahhoz, hogy a szenvedést ellensúlyozza, a keresztényéség is éppen elég szent ahhoz, hogy az igazságot ellensúlyozza.
“A hazugságot avatják világrenddé!” – mondja Joseph K. A perben.
Mintha igazság és hazugság két halmazállapot lenne, a korszakok váltakozásával a dolgok átmennek egyikből a másikba.