Tsz-mercivel a bizományiba,
Az öreg jutalomból kapta el a
Gépet, az elnök sofőrjeként ez kijárt,
Marxi-lenini út macskaköveken.

Egy disznótorban határoztatott el,
Zenészt faragnak belőlem, legalább
Olyat, aki harmonikázni tud,
Leértékelt hangszer boldogtalanja.

Utáltam a szolmizálást, rám tört a
Világ zaja, focizni volt vágyam,
Próbára mentem vasárnap délelőtt,
Utcabanda ütőzői röhögtek.

Időm koldusa, múltam foglya, lesem
Az eget, hol világnagy hermónika,
Gigantikus hiány tölti ki az űrt,
Gyászos, bolond, pimasz muzsikaszó.

(Illusztráció: Régis Bèque Xxè: The Accordion)

Ezerkilencszáznyolcvan ennyi-annyi,
Csemő, Ladányi Mihály múzsájával
A „borospince” udvarán ücsörög.

„Kossuth Rádió Budapest, húsz óra,
Híreket mondunk”. A Kossuth-díjasok
Között nem hallja nevét, bár hírelték…

A kétszeres József Attila-díjas
Költő (kezében hosszú nyelű fejsze)
Elszánt pofával hátra, a kertbe tart,

A mozdulatlan magyar éjszakában
Fejszecsattogás hallatszik az éjben,
A rózsaszín (vagy lila) csecsemőkád

(Amelyben „Miska” és kedvese rendes
Napi tisztálkodását végzi), ezer
Darabra hullik, a „prolipopilén”

Nagy zajt csapva leheli ki a lelkét.
Meszes vakolat a présház oldalán,
Pereg, pereg az eszme, csecsemőkád

Mint ufó ereszkedik le a mennyből,
Kívül bent lenni, bent pediglen kívül,
És körülöttünk a kiszabott élet.

(Illusztráció: Munkácsy Mihály: Naplemente, 1873)

Mint ezüst fog a szájból,
Kivillan a pillanat
Az örökkévalóságból,
S mint kanálból öntött ólom,
Megmutatja magát
A jóslat,
Jó és Rossz,
Kegyetlen kegyelem,
Tehozzád méri magát
Minden gonosz és
Ártatlan áldozatja
Vért habzsoló időnek –
Elejt a sors,
Átejted magad,
De ne hajolj el
Soha örökké.

(Illusztráció: Lurm)

Nincs mit, és nincs kinek.
Nemtudomka bácsi, az örök pedellus
Pofonja lebeg a huzatban,
Mi pedig zúgva szállunk,
Mint a győzelmi zászló.
A te libidó-orgazmusodnak
Nincs eleje, és soha sincs vége.
Az első, szégyellt és tagadott szerelmed
Visszakacsint rád a vásári búcsú
Éjszakáján.
Hét pálinka után (legalábbis szóban)
Előbújik belőle az erotomán
Agresszor.
Szép őszünk lesz,
Október és november (osztályfőnöki
Utasításra) helyet cserél a naptárban.
Saját hősöket mozgatok a színen,
Pereg a tolluk és hullik a szőrük,
Mire eltalálnak saját múltjukhoz.

(Illusztráció: Rafał Olbiński: Occasional loss of identity)

Elidegenítő homály
És fojtogató sivárság,
Mint százados idegenség-
Érzet, szakadt a nyakadba

Egész világ hektikája.
Valami soha nincs sehol,
De mégis kinő belőle
A félelem kultúrája.

Hát akkor kezdjünk megint mást?
Monoton hangok a tájból,
De dallammá nem áll össze.
Pusztamély, az örök haza.

(Illusztráció: Paul Nash: Winter Sea, 1925-1937)

Csingacsguk körös-sárréti
Rokona, Szilaj Őstulok,
Menekültem volna innen,
E kies rezervátumból.

Kóstoltam, de a nagyváros
Ledarált és megemésztett,
Már csontjaimat kívánta
A feneketlen nagybendő.

Egykor a nyers tejet vitték,
A sajtot meg hozták (Mackó),
Ma már a kész tejet és a
Sajtot is kamion hozza –

Akaratom és türelmem
Elfogyott, mint a holdvilág,
Felzabált a zabolátlan
Száj, átölelt provincia.

(Illusztráció: Marcin Kołpanowicz)