Nyírfalvy Károly összes bejegyzése

Mozgó házak; Belső űr

 

 Nyolc kilométerre innen zuhog az eső, állsz
a sápatag nap alatt, nyakadba kúszik a

 szivárvány. Mozgó házak az ég peremén, akár hajók
csillagok idehullt folyóján.
Engedj képzelődnöm. Mozgó házak a sivatag
szélén,így utaznak a lelkek egyhelyben ülve,
ablakon át a távolba merengnek hónapszám.
A túlsó partot nem látni, szemükben vágyak,
apró szemcsék, távolból fúj a szél, idehord
mocskot, szennyet. Az emlékezés palackjai
némán hánykolódnak, a buckák között pőrén
ring a tenger pora. Mozgó házak egy híd szélén,
ablakuk a folyóra, ajtajuk a hídra néz. Falaik
összeérnek, közel az omlás, marad a néptelen híd, a

távoli part nem cél, omlékonyan lebeg a vízen túl.
Engedj képzelődnöm.Hajók úsznak csillagok
idehullt folyóján, akár mozgó házak az ég peremén.
Nyakadba kúszik a szivárvány, állsz
a sápadt nap alatt, nyolc kilométerre innen zuhog az
eső. Minden mozdulatlan, hálóját alig szövi a pók,
légy zümmögését sem hallani, mégis pusztul, egyre
fogy, és pusztul.

 

 

Belső űr

 

 

Figyelem a bomlást, szemlélődöm,
a túlsó parton apró fények, mint
ezernyi szentjánosbogár, vagy épp
felkapcsolták a lámpást, meggyújtották
a villanyt.
Minden odavész, nem
kár érte, a keserűség kívülről fakad, és
befelé tör, sebeim újra nyílnak, nyugodt
vagyok, mert történik valami.
Nézhetem,
része vagyok, belőlem sarjad, akár
halott is lehetnék, kicsiny hős temető-
bogarakkal a szívemben.

 

Lassan tűnődő

Lassan tűnődő

– bekezdések egy esszévershez-

Gyökér karján féreg alszik

gyökér karján féreg ül,

a világ megférgesül.

                                                                                          Radnóti Miklós

   Valaki kemény léptekkel átgázol a füvön, közben félhangosan maga elé számokat sorol.

Tágra meredt tekintettel nézek utána, ahogy épp a fának ütközik. A mosoly csüggedt redőbe fordul.

   Kapom ezeket a jóízű leveleket, ezerfelé hívnak, mindent megígérnek, nem kértem semmit,
hiszen nem is létezem. Ez másik név ugyanazon testtel, melyhez egy másik név tapad. Lassan ötven éve. Mert egy névhez egy személyiség, ha több név, akkor is egy test, egy lélek. Egyetlen egy a prizmába nézve is. Tehát nem válaszolok. Mindenki megsértődik, pedig nem akarom.

   Ez Magyarország, én is része vagyok a vergődésnek tömérdek félénkjével, duhajával együtt.

Egyetlen asszonnyal élek, szeretni szeretném a többit, de ez Magyarország, hát nem értik itt a gyengédséget, nem szeretik a szomorú-boldog férfit. Oly mindegy, ha igen, ha nem, csak rágja szívemet.

   Ez Magyarország s a józan őrült én lennék itt, sok ember nem ér semmit, sok meg sokkal többet. Eltaposnám, felvenném, kidobnám a mások csikkjét, de mit szólnál, s ha mondanád is, miért? Miféle jogról beszélsz? Ugyanazon a nyelven értjük félre egymást…

   Magyarország  ígéret? Nem nézek nagyon hátra, fátyolos a szemem, hát ígérjen mindenki semmit, vagy senki mindent. Az ígéret a népnek szól. Asszonyok, férfiak, gyermekek. Családok. Sok család azonos nyelvvel a nép1. A nép az ország? Az ország2 talpunk alatt lüktet, halálba megy, visszatér.

   Nép és nemzet3 ugyanaz? A nép az ország lakossága. S a nemzet? Határtalan. Miről beszéljek hát? Ki az, aki ígér? S kinek? És mit? És beváltatik? Nőjek fel válaszolni önmagamnak?  Nőjek fel, hogy ne legyek gyerek? Öregszik a nép. Hadd legyek a jövő, a bölcs gyermek.

   Nem folytatom. Későre jár. Én közép-európai kultúrámat egy körúti koldus fülébe suttognám, de félénk-szelíden már nem megy. Szájam alig nyílik, s tengerentúli, félholt urak fogják ceruzám. Más és más nyelven értjük egymást.

   Ott folytatódik, hol véget ér, ott ér véget, hol félbehagyják.  Félve hagyják. Ez itt Magyarország. Az ország. A nemzet. A nép. Az ország. Ha állok, ha megyek, épp talpamnyi. Mindig újabb talp. Amennyit elviszek, amennyit otthagyok. Amennyit kimondok, elhallgatok. Szégyenkezve büszkén. Büszkén szégyenkezve. A szavak összemosva, káoszban edződik a lélek, dolgozik az elme. A hangsúlyok elmosódnak. Elvesztettem, ami meg sem volt.
1 nép: Nagyobb emberi közösség, amelyet a közös nyelv, a közös eredet és a közös hagyományok fűznek össze. Valaminek a lakossága. Emberek nagyobb csoportja, tömege.

2 ország: Egységes államszervezetbe tartozó földrajzi terület a benne és rajta levőkkel együtt. Képzeletbeli lények lakóhelye. Államhatalom.

3 nemzet: Történelmileg kialakult tartós emberi közössége, amelyet közös nyelv, közös terület és gazdasági élet s a kultúrában megnyilvánuló közös lelki sajátságok tartanak össze.

Vendégsorok kurzívval: Gregory Corso Ez Amerika című versének torzított sorai.

Rétegek lassú ütemben

Egy próbafülke egész világokat nyel el(,)
a füllesztő várakozásban(,) nem tudhatod,
ki lép majd ki az ajtó mögül.
Mindig a múlt. Az a fránya szerkentyű a
fejemben mindig visszalapoz.
És már emlékezni sincs kedvem,
egy-két emlék hurcol, majd visszahoz.
Ha előrenéznék, a buzgó pályatárs
panaszba kezd: a párja sosem olvas
tőle semmit, azt mondja épp elég, hogy
mossa a zokniját, gatyáját, tűri
a horkolását hajnaltájt, mikor épp
legszebb álmai kezdődnek, mint apró
töredezett tekercsek a vetítő
magányában, hogy már ő is hadovál.
A műélvezettől minden elveszi
a kedvét, könnyű az olvasóknak,
nekik már csak a szép lelke marad a
finoman gyűrött lapokon cizellált
szavak tanújaként.
Elhagyott telkeken pimpolyog a
hajnali fény, zacskó és csikk araszol
a kopott tűzfalak között, újságba
merülök, ne is lássam, távoli
tájakra zsibbad a szemem, a képen
egy nyomortelep kavargó, színes
piaca.
Estére várnak, de kedvem bezuhant
két mondat, két használt zsebkendő, és
két összeforrt arc emléke közé.
Kit sértsek meg, hogy nem vagyok ott
s ki veszi észre, hogy nem ott vagyok,
lesz-e, ki elhűlt helyemre ül,
vagy otthagyja hiányom emlékéül?
Kit sértek meg, hogy nem vagyok ott,
feltűnik bárkinek is, hogy máshol vagyok?
Talán jobb, ha itthon maradok…
Nézem a falat, a napot, sok apró csillagot.

Mindig a múlt, fránya gépek, holnapok…