Az utca ma is megvan, tán csak a
neve más, hol apám kalapja
végigtáncolt az őszi szélben, sápadt
napfény csillant olykor a karimán, s
a fuldokló kacajjal, ahogy a
nemes főfödőt kergette jól indult
a reggel.
A kalap eltűnt az idő és a tér
selyemtengelyében, én pedig nem
hordok kalapot. Kalapban én nem
én vagyok. De apám sem lehetek.