Ó cseresznyefák, túl fehérek vagytok szívemnek,

pusztulásotokkal minden föld kifehéredik,

gallyaitok egészen a folyóig nyújtózkodik el,

minden cseppje szívemből hullik alá.

Az igazság a csillogószemű angyal képében jön el,

azt mondja majd „Állj, ne tovább!” és átnyújt egy gallyat.

Egy szakállas angyal, négy folttal, őszintén, akár egy

kecske, kérődzve bólogat, és lassan rágni kezd a havon.

Éppen itt kell állnod, kecske?

Még mindig itt állsz?

Vagy úgy, mindig itt fogsz állni,

ellenállva hitednek és ártatlanságodnak?

                                      Nagypál István fordítása

Akár a kimúlt mókus a házunk előtt,

felhizlalt zsákmányként

véreztem egész éjjel. Mint az állat.

Délután édesanyám még teljesen jól volt.

Szerdára az egész tornácon éreztem a szagát.

Nehezemre esett odanézni.

Először a barna szemeire szálló legyet,

aztán az apró bordái között mászó egeret láttam,

később ami megmaradt belőle,

a szőrös álkapcsát és a nyúzott prémjét.

A roló árnyékában ülve iszogattam a gines limonádét

és vártam, akár a szomszéd macskája, mikor csaphat le

a kék szajkókra – mint minden anya.

Órákig eltartott köztük a lárma.

Tegnap éjjelre a csontok maradtak,

a szél könnyedén felkaphatta őket.

Nagypál István fordítása

Magunkhoz vettük az italt, majd ágyba bújtunk.

Ahogy a számban a csónak vitorlát bont, az ujjaim,

akár a zátonynak, nekisodródnak a tüsi hajadhoz.

És az apró csónak ide-oda siklik –

parthoz ér szemeid tengerszorosán.

A tetőtéri homályban ráakadtam minden kacatodra,

a késekre – egy korábbi kiruccanás emlékeként,

a méreggel teli gyökérszívóra – Isten tudja honnan.

És azokra a lopott holmikra, melyek szerencsétlenséget

hoznak rád – hát persze, valahonnan idekerültek,

és a szavakra, melyeket soha nem használtál,

a sodronykötél, mely a rothadó csuklóra feszül.

Érj csak hozzám, a csónak és a város úgy ég,

akár a fenékig ledöntött whiskey. Vagy ahogy a mi

kis szerelmes bájcsevejünk, végtelenül barokkos.

Nagypál István fordítása

MEGHAN O’ROURKE
Elmélet vagy gyakorlat

Ménage-á-trois gyertyafénynél –;

többféle ostobaság: fekete fűző,
pink mamusz, a pásztorlány-mackó.

Aztán valami romlott pezsgő
az ideiglenes kis konyhában.
A lélek egy felejthetetlen vörös folt.

De képtelen vagyok kijutni innen; – 
azok a nedves barázdált végtagok,
az a rettentően gonosz vágyakozás;

és a szerelem, a tüzesen fénylő kapucni.

JAMES LASDUN
A paradicsomvész

Akármit is mondasz, nem törődtünk vele eleget, 
és együttérzést se tanusítottál iránta,
egész egyszerűen nem szeretted,
voltaképpen gyűlölted, bevallásod szerint,
de valójában olyan akár egy pocsék 
nyári délután, ami teljesen elkábít –
júliusi zivatar, felázott talaj és a kert 
mocsárrá vállik, benyálkásodik és a penész 
minden paradicsom ágyást, Beefsteak vine-t, 
Sweet 100-t, San Marzanot, megtámadott,
leszedésük előtt sárgán befeketedtek,
felpuffadtak és megrohadtak, 
így be se érhettek – de mint mondtam –
és most ne térjünk ki halálos kórokra – 
nem törödtünk vele eleget és mind
úgy van, ahogy én azt megmondtam.

Nagypál István fordításai

A szerzőkről:

Meghan O’Rourke 1976-ban született, amerikai költő, esszéista, kritikus, a Yale-en végzett, a Slate és a The Paris Review volt irodalmi szerkesztője, első verseskötete 2007-ben jelent meg Halflife címmel, jelenleg Brooklynban él.

James Lasdun 1958-ban született Londonban, jelenleg az USA-ban él. Költő, novellista, forgatókönyvíró. Dylan Thomas díjas. Legutóbbi verseskötete idén látott napvilágot, Water Sessions címen.