PAUL CELAN: A SZAVAK ESTÉJE

A szavak estéje – kincskeresés a csendben.
Egy lépés, és még egy,
egy harmadik, a nyoma
nem rövidít árnyékodon:

az idő sebe
felnyílik,
és vér alá borul az ország –
a szóéj kutyái, a vadászkutyák
most beléd
marnak:
a vadabb szomj,
a vadabb éhség ünnepe ez…

Egy utolsó hold kap utánad:
hosszú, ezüstös csontot
– meztelent, mint az út, amin jöttél –
vet a falkának,
de nem menekít meg:
a sugár, amit ébresztettél,
közelebbről habzik fel,
és fenn lebeg a gyümölcs,
amibe évekkel ezelőtt haraptál.

András Orsolya fordítása

Illusztráció: Emil Nolde

Emily Dickinson költeményei V.

755

To make a prairie it takes a clover and one bee,

 

Pusztaságot csinálni egy lóhere kell és egy méh,[1]
Egy lóhere és egy méh,
És elmélyülés.
Az elmélyülés magában megteszi,
Ha a méh kevés. (1)

(Ld. a csatolt miniesszét: Dickinson és Basó

唐辛子羽を作れば赤とんぼ
tógarasi /hane o cukereba / akatonbo

Csilipaprika
adj reá a szárnyakat:
piros sárkánylégy.

Macuo Basó

1886 május 15-én, 136 éve hunyt el Emily Dickinson, aki végakaratában kérte, ne a város utcáin, hanem a virágzó boglárkamezőn vigyék utolsó útján sírjáig. Koporsójára fenyőtűt szórtak. Minden idők és nyelvek legnagyobb költőinek jeles reprezentánsa, nőművésze. A nyelvet kereteiből kitépte, hogy megalkothassa kognitív folyamatainak tűpontos lenyomatát. Verselése szüntelen meditáció: nem miszticizmus, hanem hiperrealizmus. Kommentár nélküli univerzumai és labirintusai az elmének. (Vers-)filozófiájában akár Basó (1644-1694) örököse, aki hasonlóan tudatában volt, hogy a világot elménk teremti. Dickinsonnál a gondolati érintés feminin mágiája, tapintása női puhamelegsége fokozottan, plasztikusan érvényesül miközben már-már meg-és felfoghatatlanul sziporkázó elme. Basó mindenestül, nőiességig kifinomult érzékenységével – melyben meghatározó szerepet játszik a nagyban Heian-kori nőirodalomra épülő japán hagyomány(!) – maga a szikár macsó, együtt a könnyeivel. Szamurájkönnyek, amit mond metsz! Semmi mézecske, ahogy hinni vélik róla sokan. E két szövegben elméjükkel hasonlóan teremtenek egy világot. Ám kiemelendő, hogy míg Basó gyakorlati receptet ad a piros szitakötő tárgyi megvalósításához egy csilipaprikából, addig Dickinson elvontabb formuláját kínálja a teremtésnek. A kettő közt aligha van értékrendi különbség: a „valóság” bináris aspektusai.)

 

303

The Soul selects her own Society,

A Lélek megválasztja társaságát
Majd az Ajtót behúzza.
Számára színes Sokaság
Immár mit se jelent.

Közönnyel lát Hintót megállni
Kapujánál
Közönyös, bár térdepeljen császár
Lábtörlőjén.

Ismerem őt, dús nemzetből
Egyetlent kiválaszt,
Majd figyelme csápját
Szikla mögé zárja.

 

1058

Bloom – is Result – to meet a Flower

A Bimbó – Fejlemény – Virágot lelsz
És míg egykedvűn nézed
Aligha súgja, gyanítsad
E mellékes Körülményt

Mi segédje a fényes afférnak
Oly rafináltan rendezettnek
Majd pilleként felajánlja
A Délkör Órájának

Gúnyát a rügynek – Hernyótól óvja –
Kapjon mi jár Harmatot –
Igazítson a Hőn – játssza ki a Szelet –
Menekítse portyázó Darázstól

Természetet csalódni ne hagyjon
Kivárja napján Őt –
Virágnak lenni oly mélységű,
Oly Felelős.

 

(656)

started Early – Took my Dog –

Korán indultam –hívtam Kutyám – (1)
És látogatni mentem Tengert –
A Sellők mélyén az Alagsornak –
Mind előbújt, hogy lessen –

És Csatahajók – az Emeletről
Kenderkezük felém nyújtogatták –
Pocok volnék tán vélték –
Mi megfeneklett – a Homok zátonyán –

Hím rám nem hatott ekkorát – mint az Ár
Amint Cipőm mellett elszaladt –
Majd a Kötényen át – s Övemen
Érintetlen fűzőm – sem – maradt

Úgy tett, mint Ki felfal mindjárt –
Mindenestül, mint ködlő Harmatcsepp
Pitypangnak szárát –
Magam is – megindultam – erre –

Ám a Hím – kísért – rám tapadt Ő –
Ezüst Sarkát éreztem
Fenn Bokámon – s cipőm
Túlfolyt ezernyi gyöngyével –

Míg szembe jött a Derék Város –
Ahol kit sem ismert Ő –
Meghajol hát – Kegyes pillantást vet –
Felém – S Tengermedrébe tért –

Villányi G. András fordításai

Erotikus vers? De milyen!? A beteljesületlenség non plus ultrája. Frusztrált Hím-Ár, és a nemiség közeledését visszautasító, attól elmenekült (?) nő. Ám mitől menekült meg, ha sikerült neki? (Hiszen jócskán elázott a habtól…) Létezhet menekülés szexus, szerelem, család, sors, szamszára vonatkozásában? Menekvés közben kacérkodik mégis, amennyiben meglehetős plaszticitással utal az erotikus álomképre. És jelzi szembenállását a sors sztereotip ajánlásával szemben: Dickinson köszöni, nem kér a menüből. Se Hím-Árból, se a szerelmi gyümölcsből. Máshol, ahol a nemiségnél erősebben gyötri hiányérzet elég egyértelműen jelez, hogy a művészi beteljesületlenség kielégületlensége ez, kivált a nyelv okán, amely nem alkalmas arra, hogy a költő kifejezze azt, amit egzisztenciális értelemben-és mélységben sikerült a lét enigmájából feltárnia. Ld. pl. 668.

Meglehet a „Hímmel” a fordítói szabadság valamely határig értem, érhet megszólás miatta. Bekalkuláltam. Valahol áldozatot kell hozni. Egy hím és nőnemet bíró nyelv rezdüléseit talán nyersebben lehet megjeleníteni egy ilyen személyes névmásokkal nem rendelkező nyelven. Ettől grammnyival megterhelődhetett a recepció erotikus serpenyője.[3] Sebaj, mert magában is ólomnehéz! Dickinson a pszeudo-remete útját választotta – egyértelműen és élethosszig. Így juthatott olyan életbölcseleti, esztétikai-és alkotói magosságokig, amit másként nem látott lehetségesnek elérni. Ebben is rokon a klasszikus kínai-japán hagyománnyal, melyben művészlétét szerzetesléttel ötvözi, a megvilágosodás lemondással teljes útját az esztétika dimenziójába helyezi a zarándok-alkotó. (V. G. A.)

1 Ebben a versben az „Ár” hímnemű személyes névmást kap a költőtől.

But no Man moved Me — till the Tide
Went past my simple Shoe —
And past my Apron — and my Belt
And past my Boddice — too —

And made as He would eat me up —
As wholly as a Dew
Opon a Dandelion’s Sleeve —
And then — I started — too —

 

 

 

Délibáb; Csak egy; A fél világ

 

Délibáb

Halomban hevernek a kincsek,
a zengő bércek mögött
csivitel a patak, és a hajlongó bokrok
mögül kacsint a rigó.
Rezgő nyárfák suhogása rejti a csendet,
sodrásban csillan a fény,
s az út mentén
kövér bálák köszöntenek,
míg a tikkadt nyári légben
délibábozik a nap.

Érzéki csalódás csupán,
mint a fájdalommentes szülés.
Meddővé tett ébrenlét után,
konyhakőre borulva vajúdunk
vesztett álmokat.

 

Csak egy

Azon a parki padon kezdődött.
Lenge, fiatal fák ontották virágaikat.
Rövid száron hajtottak a pirosló pipacs lányok. És méhkasként, zsongva bongva füst – ködbe burkolózott a jövő.
Fatális tévedés.
Levendulaillat szállt, vagy szürke tüdőbe tolt szivarka hamva.
Első tenyérbe írt karc után,
Egy folt marad, és némi vágy,
egy útra dobott csikk,
és hogy csak ennyi,
Nem kell szívre venni.

 

A fél világ

A fél világ ilyen. Kinéz testéből, hogy nézik-e,
majd eloson a fal mellett,
ajtót keresve, újra önmagába lesve,
vajon nézik-e?
Hol van a csoda, ha a fél világban ott van?
A másik felében, vajon hol van?
Hova rejtették bennünk azt a szikrát,
azt az apró, fénylő pettyet,
amire másban találunk?
Miért matt a tükör? Miért nem látjuk,
hogy a várfalak mögött sokszor gyenge a fő,
vagy az erő csendben egy toronyban nő?
Miért nem lát, ki néz? És néz, ki lát?

A fél világ ilyen. Megsebzett, pőre.

 

(Illusztráció: Elena Tikhostoup: Lavender Field)

Szerelmes versek az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből (Japán, 1205)

[Téma nélkül.]                                                           Minamoto no Sigejuki

Ragaszkodás-hegy:
közeli hegy, sűrű hegy…[1]
sűrű erdőben
mégsem állít meg semmi,
ha mélyére húz szívem![2]

 

Egy hölgynek küldte, akihez egy másik férfi járt.     Ónakatomi no Josinobu

Más valakinek
adtad szívedet, tudom.
Ragaszkodás-hegy:[3]nincs alatta legalább
titkos út hozzád jutnom?

 

Először küldte egy hölgynek.                                     Óe no Maszahira

Epedő szívem,
miről nem tud senki sem,
messze elnyúló[4]
hegyek alatt örvénylő
pataknak vize talán?

(Szerelmes dalok első kötete, 1013–1015.)

 

Fittler Áron fordításai

 

Minamoto no Sigejuki (源重行)

  1. század vége–XI. század eleje

A IX. századi Szeiva császár (Szeiva tennó, 清和天皇) dédunokája, ő maga azonban középrangú nemesként élte le életét. Kora jelentős vaka-költője, a X–XI. századi költő, Fudzsivara no Kintó által kiemelt harminchat VII–X. századi költő, a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. Több alkalommal komponált vakákat költészeti rendezvények alkalmával, ezek közül is kiemelkedő egy száz verses ciklus, amely a XII. századtól népszerű meghatározott számú versciklusok (teiszúka, 定数歌) egyik korai példája.

 

Ónakatomi no Josinobu (大中臣能宣)

921–991

Az Ónakatomi klán tagjai hagyományosan a japán ősvallás, a sintó szertartásmesteri tisztségeit töltötték be, Josinobu az Isze szentély (Isze dzsingú, 伊勢神宮) főpapja volt. Kora jelentős vaka-költője, a harminchat költőóriás egyike. Több alkalommal kérték fel versek komponálására költészeti rendezvények alkalmával, ezen kívül egyike annak az öt költőnek, akik összeállították a második  császári rendeletre készült vaka-antológiát, a Dalok későbbi gyűjteményét (Goszen vakasú, 後撰和歌集), valamint a VIII. századi Tízezer levél gyűjteménye (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) egyik első kutatói voltak. Vakáira jellemző a korban népszerű természetábrázolás, amely a képzeleten alapuló elgondolásokban és a természet elemeinek megszemélyesítésében nyilvánul meg.

 

Óe no Maszahira (大江匡衡)

952–1012

Az Óe család a kínai nyelvű irodalomban és tudományokban jeleskedett, Maszahira is kora kínai nyelvű irodalmának egyik kiemelkedő alakja, valamint kimondottan művelt tudósa volt. Felesége a X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője, Akazome Emon (赤染衛門), Gó no dzsidzsú (江侍従) néven ismert lányuk pedig ugyancsak költőnő. Maszahira a vaka-költészetben kevésbé volt jelentős, ám tizenkét ilyen költeménye bekerült császári vaka-antológiákba, valamint személyes vaka-kötete (sikasú, 私家集) is fennmaradt.

Borítókép: Cukuba-hegy (a fordító felvétele)

[1] A Ragaszkodás-hegy a mai Tokiótól nagyjából 80 km-re északkeletre lévő Cukuba-hegy (Cukubajama, 筑波山). A VII–VIII. században a helyiek párválasztó összejöveteleket, ún. dalkerítéseket (utagaki, 歌垣) rendeztek itt, ekkor születtek a korai versváltások. A Cukuba-hegy neve többek között ez által összekapcsolódott a szerelemmel. A vers első két sora továbbá bevezető, amely hangismétléssel kapcsolódik a vaka további részéhez. A sűrű erdőként fordított kifejezés (az eredeti szó jelentése ‘sűrű’, ‘gyakori’, ‘tömött’) a lírai ént szerelme beteljesítésében akadályozó tényezőket (pl. szóbeszéd, a kiszemelt elutasítása, vagy egy rivális férfi) fejezi ki metaforikusan.

[2] Az eredeti szövegben a ‘(hegyek közé) bemegy’ és az ‘elmélyíti az érzéseket’ többértelmű kifejezésen keresztül fejezi ki a lírai én kiszemeltje meglátogatása iránti eltökélt szándékát, kapcsolódva egyúttal a bevezető természeti képéhez. Jelen költemény és a következő Josinobu-vers is a Ragaszkodás-hegy (Cukubajama, 筑波山) című éneket (fúzokuka, 風俗歌) idézi.

 Ragaszkodás-hegy,
közeli hegy, sűrű hegy.
Sűrű erdején, hej,
kinek fia juthat át?
Alatta juss hozzám,
oh, kedvesem, alatta!

[3] A Cukuba-hegy neve és a ‘szívét adja’ (kokoro o cuku, 心を付く) szókapcsolat második fele jelenik meg többértelmű kifejezésként.

[4] A „hegy” szót díszítő állandó jelző, ún. párnaszó (makurakotoba, 枕詞).

ÉSZREVÉTLEN; FALTÓL FALIG; ÓRAMUTATÓ

 

ÉSZREVÉTLEN

/Szálinger Balázsnak/

Üresen, dacosan, mint a telihold,
mint az Úr, aki értelmet adott a
fölöslegesnek, beléhelyezve az
utolsó reményt, mi feladhatatlan.

A baba játszik a copfos kislánnyal,
valaki közéjük hajít egy labdát,
de az éles csönd elkapja előlük,
a szabadságon belül kell maradni.

Szobányi csönd a madarak nagy csöndje,
rám zárja az ajtót féltő nagyanyám,
a nyitva hagyott ablakot becsapja
a szellő, kitört üvegdarab lesz a

messzelátóm, amiben a jövő szép
és tökéletes, senkinek se kulcsa,
nem baj, hogy elvágta a kezem, kiszív-
hatom a rossz vért ujjamból egy szuszra.

 

FALTÓL FALIG

Mert faltól számítódik a szabadság,
a lehetőség póráz a nyakamon,
marionett bábuk az akadályok,
zsinóron mozgatja őket a sorsom.

A kérdések kulcstartójáról mindig
hiányzik egy kulcs, amit képtelenség
elveszíteni, hát még megtalálni,
lyukas zsebem kész örökkévalóság.

Az én csöndem égeti anyanyelvem,
mint anyám száját a forró leves, a
lassan bugyogó kocsonya leve,
ha megdermed, már nem eszik belőle.

 

ÓRAMUTATÓ

/Péntek Imrének/

Mennyire szerencsés év ez a kettő –
kétezer-huszonkettő meg kilencszáz-
negyvenhét, kilógnak a többi közül,
kilencszáznegyvenhétben volt rá példa,

s most, épp június tizenhetedike
és huszonnyolcadika között, ismét
egyszerre tündököl majd az égbolton
a Naprendszer valamennyi bolygója,

egymás után sorakozva, mint akik
nincsenek jelen, bizony mondom, rend a
lelke mindennek, egy pillanatra be-
állnak a sorba, szép engedelmesen,

még akkor is, ha nem tehetnek róla,
ó, micsoda békés időket élünk,
kötözni való sonka a hiányunk,
amibe Isten is beletartozik.

 

(Illusztráció: Jane Tomlinson: Starlings in a storm)

eső régi hangja

 

გალობის უნივერსიტეტი: რაეო (რაჭა) (2018)
[Ecclesiastical Chant University: Raeo (Racha) (2018)]

Egy hete a gödörben sétál. Megint. Felhők fent, lent, egyedül. Egyedülcsillag.

Máshová nőttek a fák, máshonnan máshová folynak a patakok, és akárhányszor feljön a gödörből, minden egyes kavicsnak más a színe és az alakja. Máshol találkozik velük.

A napsugár is, egyik nap zölden világította meg a sárga felhőket. Elfordította a fejét.

Néha csak lemászik, mert lent hagyta az egyedüljét, vagy csak benéz a gödörbe, s visszatérve semmit sem ismer meg abból, amiről levette a szemét.

Más nyelvet hall, egyre mást. Nem tudja használni a szavait, és nem tudja használni az ismeretlen nyelv szavait. Néha a gödörben elismétli a régi szavakat, a régi énekek dallamát. Az eső régi hangját hallja, megborzong.

Az egyedüljével ülnek a gödörben széken. Megvárom a végét, megvárom a végét, mondja neki. Szomorúan néz az egyedülje. Kintről kék napsugár, percenként változik a színe, a súlya.

A csendet hallgatja, kint eltakarja az arcát. Hangosak a szavak neki, ahogy tolongnak. Az esőt hallgatja, a lenti esőt. Fent az eső is hangos, és recsegnek a felhők, ahogy szakadnak.

Szakad a szíve. Hallgatja a benti esőt, a benti nyelven. Nem tudom megosztani a szívem, a szavam, mondja.

Az egyedüljével beszélget, van egy közös patakjuk a gödörben. A benti dallamokat zengi. Énekelnek. Cseppek peregnek levélereken. Napsugár, benti.

Fent csavarodnak a felhők, hideg járja át belülről.

Egész úton, végig az egyedülje nélkül, hogy majd megnyugszik, ha megérkezik. Lélegzetére talál, ki-be, ki-be, beleszédül. Néha arra ébred, hogy majdnem elalszik.

Amikor az egyedülje is egyedül van, mondjuk lent hagyja a gödörben, hátha kibírja nélküle. Egymás nélkül.

Elmegy, együtt legyen azzal, aki a másik helyen, ahonnan elment, épp nélküle van.

Nincs otthona, vagy nem tud többé otthon lenni, de akkor hol? A ráboruló sötétben, kapkodja a levegőt, vagy fuldoklik. Vagy a könnyét nyeli.

A gödörben az egyedülje lenvirágot rajzol füzetbe.

Ordítani, vagy sikoltani, amikor senki sem hallja.

Mikor lesz már tegnap újra? Kérdezi az egyedülje, hogy erre gondol-e.

2021. 12. 30. 20: 12: 29

 

(Illusztráció: Fiona Craig: Waratahs, Flannel Flowers & Kangaroo Paws)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info