A példázat harmadik esete az önéletírásról, mint az önmagunkkal való szembenézés szituációjáról beszél: „Most pedig képzeljük el, hogy mi magunk állunk a füstüveg mindkét oldalán. Nyugodtan elképzelhetjük, ez sokkal kevésbé bonyolult, de a szembenézés kérdése ettől még nem sokat változik.  Nos, leginkább ilyesféle dolog az írás.” A 324. oldalon ismét visszatér a szembenézésnek ez a helyzete, méghozzá az ok-okozati láncok létrehozásával kapcsolatos elszöszölés kapcsán. ¹ Ilyen láncok létrehozásával ugyanis Isten helyett csak az szöszöl el, „aki az egyik oldalról meglehetősen tisztán lát mindent, a másik oldalról viszont csupán annyit lát, hogy ismét ott áll a járdán, kezében az óra bizbaszával, csak már hiába próbálkozik, mert tizenöt év alatt szétbaszta az egész szerkezetet, s már nem tudja visszatekerni a mutatót.” 

Az itt említett szituáció – az elbeszélő kommentárjával szemben – kissé tovább bonyolítja a példázat szembekerülési helyzetét. A füstüveg előtt és mögött ekkor ugyanaz a személy áll, méghozzá úgy, hogy W. úr tükörképe mögött szintén W. úr található. A tükör mögött álló én tehát azt látja, ahogy a tükör előtt álló én a tükörben látja magát: nevezetesen, hogy tizenöt év alatt szétbaszta a szerkezetet. A 324. oldalon azonban – ahogy a példázatnak az önéletírásra reflektáló szakaszában sem – nincsen szó arról, hogy W. úrnak eszébe jutna, hogy egy ablak előtt áll. Az arckölcsönzés azonban mégis megtörténik, mivel a tükör mögött álló W. úr arcának a helyére az üveg előtt álló W. úr arcának tükörképe kerül. A szembenézés tehát csak az így kapott maszkon keresztül lehetséges, amelyről az ablak mögött álló W. úrnak is tudomása van.

A 324. oldal végül Isten – pontosabban a Gondviselés – szerepét is megtalálja a szöveg struktúrájában, aki a Múzeumkertben szolgálatot teljesítő egyszerű szemetes emberként egy nájlonzacskóba helyezi az ott elhullott galamb tetemét. A szöveg következő mondata azonban rendkívül meglepően hangzik: „Aztán meg arra gondoltam, hogy ha nincs galamb, az újságpapír ugyanúgy megteszi.” A szöveg precízen kiépített motívumhálója szerint az olvasó azt várná, hogy a mondatban a galamb szó helyett a nájlonzacskó szerepeljen. Ebben az esetben ugyanis a gondviselésként megjelenített alak ugyanazt a cselekedetet hajtaná végre, amit Andor, amikor a frissen vásárolt Filmszínházmuzsikába csomagolta a Rebeka nevű madarat, amely viszont a színházi díszletek közé eltemetkezett anyára utalna. Könnyen lehetne elírásként olvasni az említett szöveget. A regény szövegében azonban több hasonló elszólás, és elírás is szerepel, mint például amikor Andor az anyja szárnyának az eltöréséről beszél a boltosnak, vagy amikor Fehér Eszter Weér Eszterré válik. Valójában azonban a szöveg itt a Gondviselés működéséről ad számot, amely a madár tetemének az eltűntetésével szétrombolja a motívumhálót. Az elírás megakadályozza, hogy az olvasó e cselekedetet a motívumhálón keresztül értelmezze: visszapörgetve az események menetét. Az olvasó itt a példázatban szereplő W. úr szituációjának megfelelő helyzetbe kerül, mivel már csak annyit lát, hogy nem tudja visszatekerni a mutatót. A gondviselés tehát tulajdonképpen a szerkezet, a motívumháló megszüntetőjeként értelmezhető: az óra mutatója már nem visszaállítható, az adott motívum már nem visszapergethető a hálózaton.