Nahát! Ezeket a fotókat talán a lepke-hálózat védőnői gyűjtötték össze, vagy maguk a lányok küldték el, mikor megvallották, hogy színésznőknek készülnek. Hát ezért ilyen szánalmasan primadonnásak a képek! Mivel nagy szüksége lett volna egy Dér Krisztáról készült fotóra, átlapozta a „Nyárév92”feliratos dosszié összes borítékját, de az őrskúti lányokról egyetlen képet sem talált.
Hihetetlen, bosszankodott, hiszen mindvégig ugyanaz a tizenkét helységnév ismétlődik: Veszprém, Szeged, Óbuda, Nyírbátor, Csepel, Nagyatád, Miskolc, Szentes, Nagybátony, Győr, Kaposvár, Balatonfüred. Nocsak, töprengett, többségében kisvárosokból verbuválták volna a magyar lepkéket? Vagy kisvárosokban találták meg a legodaadóbb, legszolgálatkészebb védőnőket? Na de hol vannak az őrskútiak? Horváth mégiscsak magával vitte volna az ő fotóikat?
Mielőtt a mobiljával lefényképezte volna az íróasztalt és a mappákat, gondosan feljegyezte a noteszébe város- és a keresztneveket. Közben percekig bámulta egy rókaképű kislány, a „Csepel, III, Helga” fény felé fordított, reménykedő arcát. A butuska Helga és az ukrán kislányok! Pedig a gyerekvédelem élharcosai milyen szívesen látnak a pedofilok áldozataiban aranyfürtös angyalkákat! Ám egy lánynak, töprengett Lena, ha tíz-tizenkét évesen bekerül egy hálózatba, négy-öt éve van hátra. Úgy menekülhet meg a darálóból, ha maga is segít forgatni a kerekeket. Arlette bizalmasa, az ukrán kislányok felügyelője, „ Csepel, III, Helga” élt és igyekezett.
Hirtelen olyan fáradtság öntötte el, amit nem is tudott volna szavakba önteni. Megtörölte a homlokát, és már csak találomra húzogatta a mappákat. A fiókok mélyén megtalálta a behálózott védőnők névsorát („az igazi gyűjtő nem dob ki semmit”), majd előráncigált egy „Túl a hegyeken” feliratos dossziét, a művészileg kiteljesedett Horváth műtermi felvételeit. A bőröndökkel menekülő Horváth Péter épp ezt a mappát felejtette volna el magával vinni?
Minden felvétel egy-egy pisztolylövés. Zokogó kislányok kutyákkal. Zokogó kislányok nyakörvvel. Zokogó kislányok szétfeszített lábakkal. Egy kábítószertől tágra nyílt szemű lány egy korbácsos férfihez simul. Hálásan, mint aki most szabadult meg a legnagyobb életveszélyből. És minden kép közül ott volt a legrettenetesebb: két gyereklány ragasztót ken egy harmadik szemébe, akit épp megerőszakol egy Micky egér-álarcos férfi.
Gyerekjátékok. Hát hány hétig is tartottak Luganóban ezek a tivornyák? A felvételeken felismerte az ágyra kötözött Dohák Évát, a pezsgőfürdőben nevetgélő Kemény Ritát. Ám Ms. Pavese unokahúgát, Dér Krisztinát egyik képen sem látta, vagy csak nem ismerte fel az arcát. Vagy hát nem azt mesélte róla Helga, hogy ő volt az egyetlen, aki Luganóban össze-vissza hányt? Hogy olyan makrancos volt, hogy a „próbákon” a halálát kívánták? Ám hogy-hogy nem volt elég izgalmas fotótéma egy össze-vissza rúgkapáló lány? Három képet mindenestre a táskájába süllyesztett, aztán kirohant a fürdőszobába, hogy bevizezze a homlokát.
Milyen puritánul berendezett fürdőszoba! Talán még a kád is ugyanaz, ami kiszolgálta szegény Herczegh Ferencet! Lena itt is szívesen körbenézett volna, de elfogta az émelygés Horváth törölközőjétől, fogkrémtubusától, amit a gazdája gondosan karikába tekert, hogy ne vesszen el egyetlen cseppje sem.
Visszatámolygott a dolgozószobába.
A nap fenyegetően a fák fölé emelkedett, de ő kutatott tovább. A dossziék alapján biztos volt benne: kilencvenkettőben Horváth számára lezárult az önkiteljesedés nagy korszaka. A későbbi mappák már mind vékonyabbak voltak. Horváthnak meg kellett elégednie a villába fogadott gyereklányokkal, a strandon, na meg persze a neten vágott kukucskálóablakkal, a Thumberlina-honlappal. Mert valami jóvátehetetlen történt: a babagyár felrobbant − a lepkék kirepültek, nem kerültek új gyerekek a hálózatba. Horváthnak nem maradt más hátra, mint hogy öreg bélyeggyűjtő módjára a gyűjteményét rendezgesse.
És vajon a lányok előtt vagy után kapott rá Horváth a porcelángyűjtésre? Lena visszatért a tálalószekrényhez, és arrébb húzogatta a régimódi levesestálakat, hogy megnézze nincs-e mögöttük valami komoly gyűjtőhöz méltó ritkaság. De majdnem elnevette magát: tálak mögött csak egy baba-kávéskészletet talált. Gyűszűnyi kávéscsészék, apró findzsák, tányérkák. De az egész mit bizonyít vajon? Hogy egy pedofilnak sikerült egy igazán jó vételt csinálnia az ócskapiacon.
Jó fogás, ha nem is ragyogó fogás.
Felegyenesedett, és úgy döntött, ha tonnányi DNS-nyom marad utána, akkor is megiszik egy kávét a mosogató mellett. Vagy ha kávé nincs, egy teát legalább − egy teát, az isten szerelmére! A konyhában végigkutatta a fiókokat: talált is külföldről hozatott jam-gyökeret, füveket, ilyen-olyan gyógynövényeket, különös állagú, beszáradt lekvárokat, biokrumplit, barnarizst, halkonzervet, kredenc mélyére hajított telefontöltőt, de se neszkávét, se filteres teát. Horváth − úgy látszik − nem hódolt a szokványos szenvedélyeknek.
Micsoda sunyi gazember, kutatott tovább Lena dühödten, és míg a zacskók között kotorászott, megint beléhasított, vajon miért tűntek el az őrskúti lányokról készült képek. Honnan tudta Horváth, hogy Igazszívű, aki a Thumberlina-játékban üzent, épp Dér Krisztinát keresi? Jellemző az óvatosságára, hogy „Igazszívű” üzenete után rögtön kocsiba szállt. Na de egy férfi, aki internetről sem mer képeket letölteni, fel merné-e telefonon hívni a titokzatos Arlette élettársát?
Vagy valaki más tájékoztatta…? Mégiscsak van teste annak a fantomnak, amit Hajdú látott a Tulipán utcában?