A kereszteződésnél húsz éve áll két bódé, egyikben péküzlet borzasztó kávéval, a másikban zöldséges morc öregasszonnyal. Délutánonként egy kombi Opel nyitott csomagtartójában ült a késélező, kulcsmásoló. A péküzlet bezárt, a zöldséges maradt, csak az asszony lett egyre flegmább, morcosabb, a kulcsmásoló meg összeaszott, egyre pontosabban másolta a kulcsokat.

 

      A péküzlet előtt megtelepedett egy valamikori fodrász, pár hónap alatt lett matraca, pokróca, kockás kabátban téblábolt a szemközti üzletsor előtt, néha kávét kapott, nagy adag kartonlapot, az erdélyi kisboltossal barátkozott, tőle néha még töményet is kapott. Ha bebaszott, beszólt mindenkinek, az erdélyi kisboltos egyszer úgy megrakta, hogy két napig feküdt a péküzlet előtt.

 

     Később beköltözött a pék hűlt helyére, bent tüzet rakott, a füst kioldalgott a megrepedt üvegen,

újra jóban lett az erdélyi kisboltossal, újra kijárt, elkérte a visszaváltható üvegeket. Ha bebaszott, beszólt mindenkinek, üvöltözött a trolival, a hiányos gyeppel.

   

   Még később választások jöttek, el kellett pucolni mindent, ami nem illeszkedett a városképbe. A zöldséges asszonyt zöldségestül átköltöztették a szemközti üzletsorba, azóta jobb a kedve, néha gurgulázva nevet a vásárlókkal. A bodegákból kipucolták a valamikori fodrász holmiját, elbontották a tetőt, falakat, legtovább a járólapozott alap maradt, sarkában elfeketült koromfoltokkal. 

  

   A valamikori fodrász a bontás során folyton részeg volt, az úttesten ordibált, kerülgették az autósok, végül mikor mindent lebontottak, a maradék holmijával bevackolt egy bérház udvarára a kukák mellé egy használaton kívüli lépcső alá. Lett új matraca, pokróca, a lakóktól néha kapott kávét, szikkadt kenyeret, molyrágta pulcsit.

 

   Reggel kiült a frissen épített parkba, sütött a nap. Közben a lépcső alatti vackát két önkormányzati  megbízott fehér kesztyűben, nagyokat káromkodva zúdította a konténerbe.