Vannak néhanapján ilyen attilás dolgai az embernek,
Mikor nem tud mit kezdeni a kezével meg a lábával,
És csak tikkelésből rágyújt egy cigarettára, és még egyre,
Mert meg kell emlékezni ősz végén a halottainkról.
Verseket olvasok, mert meg akarom tanulni a szerelem művészetét,
De csak sopánkodok, hogy a harisnyámon egy szem leszaladt,
És a magába ájult hőmérő mellett már nincs ölelés, ami szétszakadjon.

(Illusztráció: Whooli Chen: Lover)

Flamingó

Kit vagy? Magaddá montázsol a Létlen;
s fellénylenek az éjszakák, ha nem halsz.
Mint egy flamingó, néz rád egy flamingó,
és levegők sietnek lassú, lassú,
lassú türelmet tanulni a víztől.
Hal fickándozik cseberből vederbe,
uszonya légy. De csak amíg repül.

Üszök

Égő házból a falakat ki menti,
és iszkol roppanó tűz fókuszába,
hogy a padlót s a mennyezetet hozná?
És ki szalad ki ölében a lánggal?
És ha azt látja, lobog a világ is,
s a világosság vészek martaléka?
Sötétben üszköt szeretni tanul.

Eredő

Hogy bűnössé tesz: ez a bűn kis átka.
Ki öl s kit ölnek: éppúgy áldozat.
De ha nem vétek? Hanem ébredés
a tévletek mögötti távlatokra?
Szeresd magad, kedves, ártalmatlanná.
Ártatlanság nem kell: magzati áldás
a tiszta eredő, az üres lélek.

Viszony

Zsigeri istenérv, ha tudsz szeretni.
Vecsernye közben, pálmalény alatt,
ébren, álomban, álmatlan mesében –
mester nélküli tanítvány magánya
megköszönő viszonyba így kerül.
Nemcsak a hattyú: szent a skorpió is
és az is, ami nem szent. Ember minden.

Katarzis

Erőnél nagyobb gyöngédség irányít
sebet, tulipánt, éneket körünkbe.
Részben te vagy, és egészen katarzis
az ismerés. Törődj, teremtess, angyalj.
Nem tervek: tudat készít napvilágot;
kertet óceán lehelete borzol.
Sejtjeid között nyarakat nevelsz.

(Illusztráció: Mary Edna Fraser: Selenga Delta (Lake Baikal, Russia), 2006)

Egy próféta mögött

Szétfeszített inged alá
gyűröd szakállad.

Üreges csontjaim kibéleled,
ne kongjon bennem a féltekén
felhalmozódott félelem.

Ő gombolja ki, én gombolom be,
én mosom hátát, hasát, haját,
míg bele nem vakul a fehérségbe
nem bírja nem kimondani:

karcolja az eget,
ha sarkára áll a mély,
visszájára fordul minden,
szétfeszülnek gombjaim.

Isteneikről aprópénzért álmodnak

Elárultad értem a fáraók testét.

Előbújtál a sötétségből,
elátkoztál mindenkit, aki elmenekült.
Epilepsziás rohamaid lettek, látomásaid.

Tartósítod kapcsolatunk,
újraszült balzsamtesteink,
szívszkarabeusz mellkasunkon tanú.

Késeken térdepelteted, magadhoz hívatod,
aki megmérgezi a hangulatot éjszaka.

Nem mernek,
csak lámpafénynél elaludni.
Mindenkire gyanakodni kezdtél,
aki nyitott szemmel alszik,
elkapja pillantásod és énekelni kezd.

Ők másképp számítják az időt,
azt mondják, a miénk lejárt.
Féregjáratot túrnak belénk,
pálmaborral mosnak,
kincseiket hasüregbe rejtik

Később mesélted el,
láttál vászonkötegben megszületni.

(Illusztráció: Jan Mankes: Landschap)

(kettős haiku)

álmából arra
ébredt hogy olvas: talán
inkább álmodik

álmában talált
egy verset de mikorra
fölébredt már nem

(városkép korán)

a város ébredezik
a madarak csiripelnek
az autók tülkölnek
az emberek ricsajt csapnak

az emberek tülkölnek
az autók csiripelnek
a madarak ricsajt csapnak
a város felébredt

(Illusztráció: Privedentsev Gennady: Surreal city on the water)

azt látja a világ
amit látni kíván
de nem kíván
látni semmit

elég behúzni
a függönyt
és már nem is vagy
nem létezel

elég behúzni
valakinek
és már látják
hogy létezel

és rendes ember vagy

(Illusztráció: Paul Bond: Unexpected Departure)

Holografikus óriás hernyók
járnak az erdőben, avarral
körbefogott köveken.

Az imáid meghallgatásra
találtak. Most figyelni mész.
Úgy öltözöl, mint az erdő,
hogy te nem létezel.

Az első foszforeszkáló bábnál
letáborozol. Most várod
a lelepleződést, a kikelő
Fénypillangó első sugaraiban.

(Illusztráció: Julie Hall Rocke: Luna Moth & Moon)