„Téríts magadhoz minket,
hogy hálásak legyünk, alázatosak
és kegyelmeidre fogékonyak,
mert te vagy a mi üdvösségünk,
erőnk és bátorságunk.”

                            (Kempis Tamás)

Ferenc pápa Az irgalmasság arca kezdetű bullájában meghirdette az Irgalmasság Rendkívüli Jubileumát, amit Jézus Krisztus küldetésének felismerésére szentelt. Az Úr irgalmasságának, Krisztus kegyelmének és a Szentlélek erejének az ajándékát a Szentévben a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén megnyitott Szent Kapun, az Irgalmasság Kapuján át kaphatja meg – ha alázatosan kéri – a Szeretet hatalmában hívő lélek.

• Amennyiben a bűnökkel terhelt hívő Krisztusban bízva Igent mond a lelki fejlődésre, és beengedi szívébe a kopogtató Jézust, a feltétel nélküli szeretet isteni energiája hatol át a félelmein, a közöny és a harag magas téglafalain, s megvilágítja az utat a tökéletesség felé. Útravalóul hozzá szegődik az együttérzés, a megbocsátás, a nagylelkűség és a kedvesség, amely kincsek birtokában képessé válik a hétköznapok nehéz próbatételein felülemelkedni, s békítő kezet nyújtani embertársainak.

A Szeretet befogadása egyben áramlást is jelent, az Agapé kiáradását a világba, ami összekapcsol felebarátainkkal és minden létezővel. Növekszik az életerőnk: mi magunk válunk Forrássá.

• Az emberek többsége azonban elutasítja a Szeretetet. Harcok dúlnak, nemcsak nemzeti határokon kívül és belül, hanem az emberi szívben is. Ebben a zaklatott világban a túlélés az úr.

Az ego-harcok mögül a Sátán lesi következő áldozatát. Az emberi játszmák (az önsajnálat, az erőszak…) drámákat szítanak, bonyodalmakat kevernek. A félelem rabságában sínylődő lelkek pedig nem látják meg a feléjük nyújtott segítő kezet, nem ismerik fel szabadítójukat, hanem elmenekülnek, elszakítják magukat az ősforrástól, s még inkább bezárkóznak saját börtönükbe. Bizonytalanságuk és szkeptikusságuk hatalomvágyukban mutatkozik meg, manipulációkkal igyekszenek egymáson át életben maradni.

• Jézus pedig vár. Várakozik sokáig. A vele eltelt szívű lélek pedig újra és újra megbocsát, új lehetőséget ad embertársainak, mialatt ő maga szenved. Magány, kiközösítés és bántalmazás jut számára osztályrészül. Kínjai közepette végül térdre ereszkedve hajtja fejét az Úr elé, s könyörületért esedezik. Átadja magát Istennek, aki a megnyitott kapun át bejelenti magát.
• Isten soha nem hagyja magára azokat, akik benne bíznak. Feloldozást ad bűneink alól. Megszabadít minden félelemtől és minden szenvedéstől. Új életet ad Jézus Krisztus megváltása révén. Begyógyítja sebeinket. A boldogság érzését nyújtja. Könnyedséget. A múlt nehéz terhe alól és a jövő aggodalmától való felszabadulást, s békét lehel a szívünkbe.
• Jézus Krisztus és az Úr ingyen ajándékát azonban a megvilágosodott elme nehezen érti meg. Döntés elé kerül. Zavarodottan látja, hogy eddigi életmódja többé már nem használ neki, tehernek érzi, új élete pedig próbatételekkel van kikövezve.

De a lelke szabad és szárnyal. Sok hibát ejt ugyan repülése közben, de nem veszíti el a reményt és az Utat. Önszántából dönt úgy, hogy akaratát Isten keze alá rendeli, s teljes hittel mondja ki: „Legyen meg a Te akaratod!”

• A Béke, a Szeretet, a Hit, az Oltalom és a Vezettetés ezzel beköltözik mindennapi életébe. A korábbi negatív érzések eltűnnek, a vér és víz segítségével pedig teste, lelke és szelleme folyamatosan kitisztul, tudatossága növekszik, szíve teljesen átalakul. Többé már nem enged a Sátán befolyásának, mert az Igazság birtokában van, így a rossznak megszűnik a hatalma felette. Az Úr lelki adományaival feltöltekezve innen már a hívő lélek csak a Szentlélek sugallataira figyel.
• S csakhamar megérkezik hozzá a Küldetés is. Komoly felelősség hárul reá, kihívás elé kerül: vajon meg tud-e felelni választott feladatának, képes lesz-e – Ferenc pápa szavaival élve – „az Atya szeretetének eleven jelévé” válni a világban, és Krisztushoz hasonlóan a vigasztalás, a megbocsátás, az együttérzés és a szeretet hirdetőjévé lenni akkor is, ha sokszor úgy találja, törekvése hiábavaló, mert az egoizmus falai áttörhetetlennek bizonyulnak.

Krisztus követői ezzel a próbatétellel szembesülnek. Sokszor elszomorodnak, de legtöbbször csalódnak. A szabad akarat folytán nem kényszeríthetnek senkit jobb belátásra, csakis az együttműködés hozhatja meg a várt eredményt: Isten országát a földön is, bennünk és körülöttünk.

Ehhez azonban elsőként fel kell ismerni az egoizmus álarca mögé bújt és a negatív mintákat ismétlő Sátán mesterkedéseit, szétválasztó stratégiáit: az ítélkezést, a kritizálást és a megkülönböztetést, az erőszakot és a hatalomvágyat, a képmutatást és közömbösséget, hogy ezek után a Szabadság elsőbbségének otthont adva a felszabadulást választhassuk.

Bízzunk Jézus Krisztusban, és figyelmünket fordítsuk rá a Szentévben, hogy teljesek lehessünk, harmóniában élhessünk önmagunkkal és a környezetünkkel. Minden ember alakítja a környezetét gondolataival, szavaival és tetteivel, ezért ne becsüljük le magunkat, sem egymást, hanem adjuk meg a tiszteletet elsősorban Istennek, azután önmagunknak és felebarátainknak.

Ne felejtsük el, hogy beidegződött rossz gondolatmintáink gátolják a kiteljesedést, és távol tartják az ígért Boldogság terjedését a Földön. A társas kapcsolatokon belül elkövetett erőszak használata sérti az emberi egyenjongúságot és az emberi méltóságot, aminek nem engedhetünk teret, hiszen mindannyian Isten szeretett gyermekei vagyunk, ha sokan ezt el is felejtettük.

^{(Megjelenés helye: Hitünk és Életünk, Dány, 2015. október)}