Címke: Kegyelem

A Szentháromság hét pontja és a Szabadság hatalma

 

„Téríts magadhoz minket,
hogy hálásak legyünk, alázatosak
és kegyelmeidre fogékonyak,
mert te vagy a mi üdvösségünk,
erőnk és bátorságunk.”

                            (Kempis Tamás)

Ferenc pápa Az irgalmasság arca kezdetű bullájában meghirdette az Irgalmasság Rendkívüli Jubileumát, amit Jézus Krisztus küldetésének felismerésére szentelt. Az Úr irgalmasságának, Krisztus kegyelmének és a Szentlélek erejének az ajándékát a Szentévben a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén megnyitott Szent Kapun, az Irgalmasság Kapuján át kaphatja meg – ha alázatosan kéri – a Szeretet hatalmában hívő lélek.

  • Amennyiben a bűnökkel terhelt hívő Krisztusban bízva Igent mond a lelki fejlődésre, és beengedi szívébe a kopogtató Jézust, a feltétel nélküli szeretet isteni energiája hatol át a félelmein, a közöny és a harag magas téglafalain, s megvilágítja az utat a tökéletesség felé. Útravalóul hozzá szegődik az együttérzés, a megbocsátás, a nagylelkűség és a kedvesség, amely kincsek birtokában képessé válik a hétköznapok nehéz próbatételein felülemelkedni, s békítő kezet nyújtani embertársainak.

A Szeretet befogadása egyben áramlást is jelent, az Agapé kiáradását a világba, ami összekapcsol felebarátainkkal és minden létezővel. Növekszik az életerőnk: mi magunk válunk Forrássá.

  • Az emberek többsége azonban elutasítja a Szeretetet. Harcok dúlnak, nemcsak nemzeti határokon kívül és belül, hanem az emberi szívben is. Ebben a zaklatott világban a túlélés az úr.

Az ego-harcok mögül a Sátán lesi következő áldozatát. Az emberi játszmák (az önsajnálat, az erőszak…) drámákat szítanak, bonyodalmakat kevernek. A félelem rabságában sínylődő lelkek pedig nem látják meg a feléjük nyújtott segítő kezet, nem ismerik fel szabadítójukat, hanem elmenekülnek, elszakítják magukat az ősforrástól, s még inkább bezárkóznak saját börtönükbe. Bizonytalanságuk és szkeptikusságuk hatalomvágyukban mutatkozik meg, manipulációkkal igyekszenek egymáson át életben maradni.

  • Jézus pedig vár. Várakozik sokáig. A vele eltelt szívű lélek pedig újra és újra megbocsát, új lehetőséget ad embertársainak, mialatt ő maga szenved. Magány, kiközösítés és bántalmazás jut számára osztályrészül. Kínjai közepette végül térdre ereszkedve hajtja fejét az Úr elé, s könyörületért esedezik. Átadja magát Istennek, aki a megnyitott kapun át bejelenti magát.
  • Isten soha nem hagyja magára azokat, akik benne bíznak. Feloldozást ad bűneink alól. Megszabadít minden félelemtől és minden szenvedéstől. Új életet ad Jézus Krisztus megváltása révén. Begyógyítja sebeinket. A boldogság érzését nyújtja. Könnyedséget. A múlt nehéz terhe alól és a jövő aggodalmától való felszabadulást, s békét lehel a szívünkbe.
  • Jézus Krisztus és az Úr ingyen ajándékát azonban a megvilágosodott elme nehezen érti meg. Döntés elé kerül. Zavarodottan látja, hogy eddigi életmódja többé már nem használ neki, tehernek érzi, új élete pedig próbatételekkel van kikövezve.

De a lelke szabad és szárnyal. Sok hibát ejt ugyan repülése közben, de nem veszíti el a reményt és az Utat. Önszántából dönt úgy, hogy akaratát Isten keze alá rendeli, s teljes hittel mondja ki: „Legyen meg a Te akaratod!”

  • A Béke, a Szeretet, a Hit, az Oltalom és a Vezettetés ezzel beköltözik mindennapi életébe. A korábbi negatív érzések eltűnnek, a vér és víz segítségével pedig teste, lelke és szelleme folyamatosan kitisztul, tudatossága növekszik, szíve teljesen átalakul. Többé már nem enged a Sátán befolyásának, mert az Igazság birtokában van, így a rossznak megszűnik a hatalma felette. Az Úr lelki adományaival feltöltekezve innen már a hívő lélek csak a Szentlélek sugallataira figyel.
  • S csakhamar megérkezik hozzá a Küldetés is. Komoly felelősség hárul reá, kihívás elé kerül: vajon meg tud-e felelni választott feladatának, képes lesz-e – Ferenc pápa szavaival élve – „az Atya szeretetének eleven jelévé” válni a világban, és Krisztushoz hasonlóan a vigasztalás, a megbocsátás, az együttérzés és a szeretet hirdetőjévé lenni akkor is, ha sokszor úgy találja, törekvése hiábavaló, mert az egoizmus falai áttörhetetlennek bizonyulnak.

Krisztus követői ezzel a próbatétellel szembesülnek. Sokszor elszomorodnak, de legtöbbször csalódnak. A szabad akarat folytán nem kényszeríthetnek senkit jobb belátásra, csakis az együttműködés hozhatja meg a várt eredményt: Isten országát a földön is, bennünk és körülöttünk.

Ehhez azonban elsőként fel kell ismerni az egoizmus álarca mögé bújt és a negatív mintákat ismétlő Sátán mesterkedéseit, szétválasztó stratégiáit: az ítélkezést, a kritizálást és a megkülönböztetést, az erőszakot és a hatalomvágyat, a képmutatást és közömbösséget, hogy ezek után a Szabadság elsőbbségének otthont adva a felszabadulást választhassuk.

Bízzunk Jézus Krisztusban, és figyelmünket fordítsuk rá a Szentévben, hogy teljesek lehessünk, harmóniában élhessünk önmagunkkal és a környezetünkkel. Minden ember alakítja a környezetét gondolataival, szavaival és tetteivel, ezért ne becsüljük le magunkat, sem egymást, hanem adjuk meg a tiszteletet elsősorban Istennek, azután önmagunknak és felebarátainknak.

Ne felejtsük el, hogy beidegződött rossz gondolatmintáink gátolják a kiteljesedést, és távol tartják az ígért Boldogság terjedését a Földön. A társas kapcsolatokon belül elkövetett erőszak használata sérti az emberi egyenjongúságot és az emberi méltóságot, aminek nem engedhetünk teret, hiszen mindannyian Isten szeretett gyermekei vagyunk, ha sokan ezt el is felejtettük.

(Megjelenés helye: Hitünk és Életünk, Dány, 2015. október)