Címke: irodalom

a vízgyűjtő; ha megszűnik az egyensúly

 

a vízgyűjtő

a pataknak ott az a pontja
ott gyülekeznek és állóvízzé
válik, a sodrás.

nem halmozódik
csak türelmesen egyet jobbra
egyet balra.

ott fogod össze a vágyakat is
lennél horgász,
de nincs csalid.
te magad akadj rá a horogra.

 

ha megszűnik az egyensúly

ha megszűnik az egyensúly
fényeket látok, becsukom a szememet
mozognak, megnőnek, csökkenek
ott kitágul a tér
és magába zár

szabadabb vagyok, ha
nappal csukott szemmel járok
mert a fény kívül van
csak bennem van sötét.

 

(Illusztráció: Jakub Jecminek: The Brook)

Charles Bukowski: Vízbe égni, fűzbe fullni

Hurrá mondják a rózsák

 

hurrá mondják a rózsák, ma van vádnap
és mi pirosak vagyunk, mint a vér

hurrá mondják a rózsák, ma van szerda
és mi virágzunk hol katonák estek el,
és szerelmesek,
és a kígyó felfalta a szót.

 

hurrá mondják a rózsák, egyszer csak
sötétség jön, mint fény kihuny

a nap sötét kontinenseket hagy
és sziklák sorát.

 

hurrá mondják a rózsák, ágyúk és tornyok,

madarak, méhek, bombázók, ma van péntek

a kéz érmet nyújt az ablakon át,
a moly megy tovább, fél mérföld egy óra,
hurrá hurrá
hurrá mondják a rózsák
birodalmakat lengetünk szárunkon,
a nap mozgatja a szájat:
hurrá hurrá hurrá
és ezért szeretsz minket.

 

Mussó Erika ford.

HAGIWARA SAKUTARO KÖLTEMÉNYEI II.

Az úszó

Az úszó törzse átlósan tágul.
Két kinyújtott kar, hosszan, egymás mellett.
Az úszó szíve átlátszó, könnyű selyem, medúza.
Az úszó szeme hallja a harangszót.
Az úszó lelke látja a holdat a víz fölött. 

 

Bambusz

Valami földből feltörő, egyenes oszlop,
valami földből feltörő, keskeny-kék penge,
felhasítja a jeges tél-páncélt,
s mikor zöld levelei felragyognak a reggel üres útján,
könnyek hullnak,
elengedett könnyek hullnak,
most, bűntudattól görnyedt vállak fölött.
Reszketeg gyökerével szétterjed a bambusz,
földből feltörő, keskeny-kék penge.

 

Macskák

Feketénél feketébb macskák érkeznek párban,
megállnak a háztetőn, panasztól súlyos éjben,
farkuk hegyes végén habkönnyű holdsarló
imbolyog, ködös-elmosódva.
„Nahát, jó estét!”
„Nahát, jó estét!”
„Oá-oá” sír a gyermek,
„Nahát, a férfi e házban az ágyat nyomja.”

 

Egy béka halála

Megöltek egy békát.
Körben álló gyerekek felemelték kezüket.
Mind együtt emelték
bájos,
véres kezüket emelték.
Felkelt a hold.
A domb tetején egy férfi áll.
Kalapja alatt egy arc.

Ti békák

Ti békák!

A kusza puszta-zöld fű és nád között
fehér dudorok a békák.
Az esőtől nyirkos estében
brekegve sírnak a békák.

Az éj kegyetlen esővel és széllel
sújtja, ütlegeli a mélysötét földet.
A fagyos leveleken, a fűben
csöndben sóhajtanak a békák,
brekegve sírnak a békák.

Ti békák!

Nem is különbözünk annyira, ti meg én.
Lámpással a kezemben
figyeltem a sötét kert arcát,
figyeltem, fásult elmével, a füvet, a fákat,
hervadó leveleket az esőben.

 

Hajnal

A gyógyíthatatlan baj szőtte
fájdalom pókhálóját az arcra
A derék alatt semmi, csupán egy árnyék.
A derék fölött, növekvő rengeteg.
Kezének csontjai üszkösek.
Testének külseje teljesen összetört.
És újból feljött a hold.
A sápatag alkony-hold magasan járt,
fényében, mely akár a bonbori-lámpás,
feljajdult a fehér, torz kutya.
Tudd meg,
mikor jő a hajnal,
ugatásával ő veri fel a halott sikátorokat.

(bonbori-lámpás: hagyományos japán papírlámpás, hatszögletű feje lóghat zsinóron, vagy állhat póznán, jellemzően fesztiválokon, ünnepeken használják)

Pillér Emília Réka fordítása

Hagiwara Sakutaro (1886-1942)
A szabad vers és a modern stílusú költészet egyik meghatározó alakja Japánban. Gyakran szürrealistaként emlegetik.

 

imgres

 

 

 

Fürdőző nők

Úgy döntenek fürdőzni mennek ezen az egyhangú, téli napon. Hárman álldogálnak a termál kasszája előtt kígyózó sor végén. A pénztárral szemben bárpult, a presszógép mellett egy kávéillatban ázó idős hölgy várja, hogy egy újabb rendelés fekete cseppjei felbukkanjanak. Az üveghűtőt két fiatal férfi támasztja, mindketten sűrű bajuszt viselnek. A magasabb fél könyökkel a pulton támaszkodik, másik kezét csípőre teszi, és mellkasával elégedetten fordul a világ felé. Barátjával időnként vált egy szót, de jobbára a sorban állókat pásztázza oda-vissza. Miután tett pár kört, tekintete megállapodik a három, kabátba bugyolált fiatal lányon.

Egyetemisták, vagy dolgozó nők lehetnek. Ezt a korosztályt nehéz eltalálni, félrevezetők a koravén húszasok, ahogy az üde harmincasok is. A húszas, vagy harmincas fiatal nők a reggeli bágyadtság hanyagságával tárgyalják épp életüket, és alig várják, hogy hideg végtagjaikat feloldja a forró víz.

A sor lassan halad, peregnek a percek és a szavak, a szőke lány tekintete elréved, aztán hirtelen összeakad a szemben álló bajszos férfiéval, és nyomban elkomorul az arca. Egy szempillantás alatt végigméri, és megállapítja, uoáh, de taszító ez az alak! Szemei gyakorlott mozdulattal megvetőt köröznek, miközben barátnőihez szól, pff… még a kabátot sem vettük le, ezek fura alakok meg már itt bámulnak. Barna hajú barátnője óvatosan hátrapillant válla fölött, nyomban vissza is fordul, a bajszosok tényleg őket méregetik. Jobb lesz elkerülni őket odabent, mondja bólogatva.

A lányok a kisebb medencékben kezdik a fürdőt, áznak, és derűsen beszélgetnek, majd ha nem bírják a forróságot eggyel hűvösebbre váltanak. Az első kádat megunva egy enyhébb felé csoszognak óvatos léptekkel a síkos köveken. A szőke lány belép a félhomályos barlangba, de hirtelen megtorpan, azonban a két barátnő már a nyomában torlódik, befelé tolják, gyorsan-gyorsan, szétfagyunk! A gyógyvízben a bajszos fickók heverésznek, és azonnal felélénkülnek a nők érkeztén, akik kicsit elbizonytalanodnak a medence peremén, de már késő, végül kényszerű jó modorból belépnek, és helyet foglalnak a kis barlang lehető legtávolabbi pontján feszélyezetten, szorosan egymás mellett.

A társalgás alábbhagy köztük, testük önkéntelenül is összehúzódik, szemeik zavartan menekülnek a kiszámíthatatlanul mozgó, éberen pásztázó férfitekintetek elől. Szorgalmasan ugrálják át figyelő pillantásaikat, szigorúan a falakat és egymást nézve, nehogy azok bármint bátorításnak vegyenek. A férfiak lelkesedését nem töri le a sikertelen szemkontaktus, úgyis inkább nyaktól lefelé nézelődnek, hát tüzetesen szemügyre veszik mindhárom nőt: egy barna, egy szőke és egy fekete. Három különböző mintájú fürdőruha, három mellméret és három eltérő bőrárnyalat. Minden van mit szeretni. A  bámészkodók szája már mosolyra, vagy szóra nyílna, de a szőke hirtelen feláll a térdig érő vízből, vékony testén leszaladnak a csillogó, kénes patakok, barátnői pedig követik, viharosan távoznak, nyomukban kicsit hűvösebb a meleg pára.

A fürdő egy távolabbi pontján aztán újból feloldódnak, gyorsan megfeledkeznek a bosszantó közjátékról, és a beszélgetés ismét erőre kap. A kismedencék után egy szauna kör jön, a fa kabinban izzadnak, itt végre csend van és nyugalom, várják a megtisztulást, hogy kicsapódjon, és távozzon bőrükből a sok felgyülemlett méreg. Amikor már nem bírják tovább, kitörnek a forróságból, és a hideg zuhany alatt hol sikongatnak a hirtelen váltástól, hol jólesően sóhajtanak a gondolattól, hogy most feszesedik a bőrük. A barna lányt, ahogy a zuhany alatt áll, újra kényelmetlen érzés fogja el, valaki figyeli, a lapockáin idegen szempárok cirkálnak. Megfordul, és megpillantja a két bajszos fazont a zuhanyfülkékkel szemközti fonott pihenőszékeken. Zavartalanul stírölik a tusoló nőket, a magasabb most igyekszik elkapni a szépségesen nedves barna lány pillantását, szőrös lábait hívogató terpeszbe támasztja, és igyekszik csábítón nézni. Micsoda testek, gondolja. Míg a szeme a bőrfelszíni domborulatokon vándorol, képzelete útnak indul, és bejárja a láthatatlan zugokat, kéretlenül beférkőzik a hajlatokba, a testnyílásokba, számára nincs határ, micsoda gyönyörűség! Hiszen mindent a szemnek! Tudja ő, megtanulta az apjától, aki meg az ő apjától. Ősi bölcsesség ez. A szemnek mindent, bármit! Egyik, másik, harmadik! A férfi fejében seperc alatt mind megvan. Akár egyszerre is beleférnek, három szép testtel együtt, hatványozódik a gyönyör, bőven van hely az ő tágas fantáziájában. Ezért is jó fürdőbe járni, gondolja, szabadon legelhet a szem. A barna lány ezalatt óvatosan a törülközőjéhez igyekszik, legszívesebben rohanna, menekülne a kéjsóvár tekintetek tüzéből, de félő, hogy elvágódik, szeretné, ha száz keze lenne, amelyekkel, mint egy szemérmes polip, eltakarhatná, megvédhetné csupasz testét. De annyi nincs neki, így két árválkodó karját fonja össze mellkasa előtt, háta kissé meggörnyed, arca elsötétül, az a hét méter a fogasokig keservesen hosszúnak tűnik, a férfiak figyelme eközben állhatatosan követi. Mikor eléri a fürdőlepedőt, egy gyors mozdulattal magára teríti, végre menedékben, egy puha pamut óvóhelyen. Fellélegzik, és elsiet, a barátnői tipegve követik.

A három nő újra egy kismedence félhomályában lel rejteket, a szőke lány tajtékzik, kinek képzelik ezek magukat? Ez itt nem egy hentes üzlet! Pofátlan tahók! Az egyetlen, amiért nem szeretek fürdőbe járni, ez a gátlástalan méregetés! A fekete hajú lány a medencelépcsőn ül, és maga elé mered. Kinyújtott lábai a vízben még inkább rövidülnek, ahogy talpaival játékosan tempózik, kis hullámok indulnak útnak a felszínen. Hát nem tudom, bosszantó hogy így bámulnak titeket… engem biztos nem néznek, rajtam nincs mit nézni, mondja, közben szégyenlősen igazgatja úszódresszét. A barna hajú barátnő így szól, rettentően idegesítők, de én próbálok nem tudomást venni róluk. Mégis mit tehetnénk ez ellen…? A férfiak ezt csinálják, azt hiszem a fürdő ezzel jár. A szőke barátnő hevesen tiltakozik, áh! Érdekes a többi férfi tud viselkedni. Legszívesebben… Mérgében nem is tudja, mit csinálna velük.

Egy fél óra múlva a három nő megközelíti a fürdő centrumát, az oktogon medencét, a szőkével az élen menetelnek. A gyógyvíz nyugalmát néhány zubogó töri meg, megtört hátakat masszíroznak kíméletlenül. Az egyik tövében a bajszos fickók pihennek. Amikor meglátják a belépő nőket, azonnal fókuszálnak, a magasabb férfi, mint valami pályaszéli kamera, szinte egész testével követi a nők útját a nyolcszögletű kád mentén, nyaka és felsőteste kinyúlik a vízből és leplezetlen áhítattal kíséri minden mozdulatukat. Amikor a bámulók mellé érnek, a szőke egyszer csak megtorpan, és feldúlt tekintetét egyenest a magas bajszosba vájja. Barátnői kicsit zavartan, de lassan tovább haladnak, és pár méterrel odébb várják, mi fog történni, jobb kerülni a feltűnést, nem kell a balhé.

Ez… – kezdi idegességtől remegő hangon a szőke lány. A két betűt, a bajszos alak már bátorításnak is veszi, a legkevésbé sem érzékeli a vészjósló jeleket. Széles mosolyra húzza száját, és heves mozdulatokkal hellyel kínálja a lányt maga mellett. Hetyke bajszát már a győzelem szele lengeti, telhetetlenül nézi a szőkét, aki viszont nem mozdul az invitálásra. Csak áll a medence partján megvetett lábakkal, megvető tekintettel, és csípőre tett kézzel kezd neki újra mondandójának, egyre fokozódó hangerővel. Ez, – mondja ismét, hangja ezúttal szilárd, és metsző, lenéz a magasból a lábainál heverő férfiakra. Egy szót keres, amivel a legegyszerűbben tisztázhatja a helyzetet, sokat nem gondolkozhat, hát nagy levegőt vesz, és ráüvölt a bajszosra: zavaró!!! Zava-zava-ró-ró-ó. A szó megbokrosodva visszhangzik a török kupolában, és egyszerre minden fürdőző szempár a bajszos férfira szegeződik. A lenéző, gátlástalan pillantások nyílzáporként lövellnek a zavaró alak felé, és csípve fúródnak a bőrébe. Hirtelen szertefoszlik minden eddigi bátorsága, és imént még magabiztosan kiágaskodó teste megszégyenülten húzódik vissza a puhameleg vízbe. Miért bámul így mindenki?  Ne nézzenek már!

Álom

 

Biciklin szántok vattamezőket,
dús, rakott szoknyám alatt
rétegelt univerzum.

Egy szárnyam denevérbőr,
rejtélyes propeller.
Légyszerű szemekkel pásztázok.

Ólom felhők húznak magukba,
akár szikét a hús.
Hajam két fonatban,
egy hermelin fogaival teletűzdelve.

Mezítláb hajtom a pedált,
mindkét lábamon hét ujj.
A legnagyobb körmök
helyén rózsabimbók,
nem ütköznek a láncba.

Ragacsos köd terül szét,
benzin és liliom illat elegye.
Látok egy kaput, hatalmas,
skarlátvörös, mint a ruhám.

Kovácsoltvas kerítés körülötte,
medvék, kos fejek motívumai.
Több tonnás, zömök kopogtató,
egy holló frontális ábrázata.

Felette cizellált felirat.

 

(Illusztráció: Michael Cheval: Down to Earth)

Andreas Capellanus: A szerelemről

Egy lovag, akit erősen kínzott egy bizonyos hölgy iránt érzett szerelme, de semmiféle alkalmat sem lelt rá, hogy jól elbeszélgessen vele, a hölgy egyetértésével kerített egy bizalmas barátot, akit beavatott ebbe a dolgába, hogy annak közvetítésével minden nehézség nélkül kölcsönösen megismerhessék egymás szándékát, és titkon közölhessék a másikkal gondolataikat. S hogy e bizalmas barát segítségével szerelmüket hosszú ideig tudják ápolni, elrejtve a külvilág elől. Ám a barát, aki elvállalta a követi tisztséget, megcsalva barátja belé vetett bizalmát, magára vette a szerelmes szerepét, és a saját érdekében kezdett udvarolni.  Az említett hölgy pedig galád módon belement álnok játékába. S így végül elfogadta annak szerelmét, és minden kívánságát teljesítette. A lovag pedig – felháborodva a csalárdságon – az egész ügy lefolyását ismertette Champagne grófnéjával, és arra kérte, hogy az említett gazságot a maga és más hölgyek bölcsességével ítélje meg. S a grófné döntését maga az áruló is kész volt elfogadni. A grófné pedig hatvan meghívott hölgy társaságában a következő ítéletet hozta ebben az ügyben:

„Az a csalárd szerető, aki önmagához méltó nőt lelt magának, hiszen az nem szégyelltvele együtt ilyen gaztettet elkövetni, élvezze csak, ha kedve van rá, gonoszul megszerzett szerelmét. S a nő is boldog lehet hozzá illő társával. De mindkettőjük elől legyen mindörökké elzárva mindenki más szerelme, és se a hölgytársaságok, se a lovagi udvarok ne fogadják be többé egyiküket sem, mert a férfi a lovagi hűség ellen vétkezett, a nő pedig az asszonyi szemérem bemocskolásával fogadta el a bizalmas barát szerelmét.”

 Rajnavölgyi Géza fordítása

 

 

(Andreas Capellanus értekezése egy fiktív fiatalember kiművelését tűzi ki célul a szerelmi kapcsolatban követendő helyes viselkedést illetően. A szerző mintaképe Ovidius. Művének hármas tagolása is követi a klasszikus szerző Ars amatoriájának felosztását, amennyiben az első könyv a szerelem meghatározásának és jellemzőinek felvázolása mellett a kiválasztott nő meghódításának módszereit mutatja be, a második pedig a már létrejött kapcsolat továbbélésének kérdéseit vizsgálja. Az első két könyvben a korabeli tudományosság érvelési rendszerét felhasználó értekező stílust élénkítik a kifejezetten szépirodalmi hatású párbeszédek, majd a mesés, álomszerű történetek. A szerelmeseknek szánt szabályokat olykor „parancsolatok” formájában közli, olykor pedig állítólagos szerelmi törvényszékek ítéleteiként adja elő. A dialógusokban egy-egy különböző társadalmi állású férfit, illetve nőt szólaltat meg, és arra igyekszik mintákat adni, hogyan udvaroljon a férfi, és hogyan fogadja azt a kiválasztott hölgy. Mindkét fél rendkívül kifinomult érveléssel igyekszik meggyőzni a másikat, és nyilvánvalóvá válik a szerző személyes udvarlási tapasztalata is.

Sajátos módon a harmadik könyv, amely Ovidiusnál a kiábrándult szerelmes vigasztalására szolgál, a középkori szerzőnél – követve a korabeli egyházi felfogást, és talán a Remedia amoris utóérzéseként – a szerelem elítélését tartalmazza, és arra inti az olvasót, hogy kegyes életével inkább a túlvilági boldogság elérésére törekedjék. Ez egyébként a középkori egyházi állású szerző személyes dilemmáját is tükrözi, és amíg az első két részben érezhető a személyes elkötelezettség, ebben az utolsóban inkább retorikus megoldásokhoz folyamodik.)

 

A fordítás a Balassi Kiadó gondozásában jelent meg.