Címke: irodalom

félreolvasások 10.

 

a polgármester rendkívüli
fertőzést rendelt el

*

szerdától lezárják
a kurvás parkolóhelyet

*

a halottak közül
senki sem hunyt el

*

magas színvonalon folyik
a tévoktatás

*

könyvtár lett az istállóból
istálló a könyvtárból

*

aki valós tényt híresztel
mi lesz a büntetése?

*

cukrászok azért terjeszthetnek
krémhíreket?

*

anyám könnyű
patomechanizmust ígért

*

kicsi gyere velem
immunközösségbe

*

a boltban ne fogdossuk végig
egymást ha lehet

*

ki tette fel az i-re
a pontyfilét?

*

kötötűgyulladás
is lehet a vírus tünete

 

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein)

AZ ÖREGEMBER ÉS A KUTYA

A Mezei és vele szomszédos utcákon naponta elsétált egy kopasz öregember. Mellette vörös szőrű, széles állkapcsú kutya lihegett. Ahogy jöttek, úgy el is tűntek valamelyik utcában. Szokványos látvány, nemde, szinte hozzátartozik a város képéhez, mint a villanyoszlop vagy polgármesteri hivatal. Budapest utcáin, meg másutt is gyakran látni effélét anélkül, hogy bárki felháborodott volna emiatt. Régebben, mert manapság… Nos, manapság egyre többen pipásak az ebekre, akiket gazdájukkal együtt a pokolba kívánnak. Élén a médiával, persze civilizáltabb stílusban:

Kóbor kutyák a nagykörúton. Kutyaürülék, kiborított kukák, megmart gyerekek. Kik felelősek utcáink tisztaságáért? AZ ÖREGEMBER ÉS A KUTYA bővebben…

potenciálisan aktív

 

Piroklasztszórás

Csukott szemmel sétáltam a házak között. Kézfejem a fal oldalán pihentetem és így próbálom felfogni mindazt, ami körülöttem zajlik. A hangokat, a lábam alatti remegést, az arcomat égető lángokat. Ha megbotlom, a falon húzom fel magam és úgy haladok tovább.

Zúgott a tenger. A parton volt egészen a házunk, így már nem zavart semmi sem, ami azzal volt kapcsolatos. A hangja süketté tett és egymás szavát se hallottuk. Mint valami tátogó bábuk: még vettük a fáradságot, hogy szánkat kinyissuk, de hangot nem erőltettünk bele. A tenger szele fújt át ilyenkor rajtunk.

Ha kinyitottam a ház ajtaját, erősen kellett tartani. A madarak erre nem repültek, túl nagy volt nekik a légáramlás lökése. A homokon – és rajtunk – kívül más nem volt képes itt élni. A fák is kicsavarva hevertek a parton; néha ebből csináltál asztalt, széket. De ágyat csak egyszer.

 

Piroklasztár

Azt mondtad, hogy nem kell mindig beszélni, ne nyissuk ki a szánkat, csak egyetlen napig. Annyira megszoktuk ezt, hogy az egy nap hetekig, hónapokig és most már évek óta tart. A szél már nem átfúj rajtunk, hanem közénk hordott össze egy medret, homokból.

 

Alapi torlóár

Egyik nap még azt is mondtad – mikor még beszéltünk –, hogy hiányzik a családod, jó lenne őket újra látni. Elindultál a sziget közepe felé. Az erdő szélén szedtél egy-két virágot, azokat csokorba fogtad. Én kint álltam a ház előtt és szerettem volna, ha megkérdezed, hogy szeretnél-e velem jönni? De nem kérdezted és én azóta is ott állok.

Ha el kéne mesélnem, hogy milyen volt várakozni, talán a kopár sziklákhoz hasonlítanám, amik néha ki-kibukkantak a fák közül. Én voltam a kopár szikla és már csak a te részem látszódott ki belőlem. Máshol benőtt a homok és csak a szél változtathatott irányán.

 

Hamuár

Volt, hogy eső is esett. Az napokig tartott, de én már nem tudtam kinyitni az ajtót. Kint voltam. Felöltöztetett a szél, levetkőztetett az eső és befogta a számat a tenger. Közben rajtam ismét átjárt, mintha jobbról-balról húzták volna folyamatosan és én középen álltam.

Ki kellett volna nyitni már a számat. Még ha bele is fulladtam volna, ha a tüdőm teljesen megtelt volna vízzel – később elpárolog és só marad – akkor is ki kellett volna nyitni a számat.

 

Riolitláva-folyás

Egyszer jött egy férfi, aki nem te voltál. Azt mondta, segít nekem, megfogta a derekamat és feltolt a vállára. Bevitt a többi ember közé. Letett a főtérre és csak nézegettek jobbról-balról. Nekem pedig ugyanúgy zúgott a fülem, mintha a tenger mellett lennék még mindig. Kezemet a füleimhez emeltem és hallottam, ahogy tested beleesik a vízbe. Aztán tompán nyel el és nekem hánynom kell.

Perzselődött az arcom – éreztem –, hogy emberek testében botladozom a sarkok után. Próbáltam minél magasabbra emelni a térdemet, hogy ne akadjak beléjük. Végül belesétáltam a lávába.

 

(Illusztráció: Christian Schloe: Message from the Sea)

CSEREGDI BANDI UNOKÁJA

 

Bandit nem kötelezték, vagy írták elő neki, még csak nem is ajánlotta senki, hogy külföldre utazzon. Mégis, a Cseregdi család utolsó sarja önszántából olyasmire jelentkezett, amihez neki végső soron kevés kedve szegődött. Talán annyiban mégis szorult belé valamennyi lelkesedés, ahogy azt az utunk során megértettem, hogy cserediákságunk után a jövőre nézve nagy tervei voltak. Miután hazatér, otthon új bejárati ajtóra lesz szükség, vagy, ahogy ő mondta, „nem ártana kicserélni”, így, ha nem eszik, nem iszik, és a kollégiumból is csak alig lép ki, az utalt ösztöndíjából megspórolhat akár százhúszezer forintot is. CSEREGDI BANDI UNOKÁJA bővebben…

Volker Braun költeményei II.

Osztrigák

Die Austern

(Alain Lance-nak)

Gyakran nem élek igazán, te órák óta
A konyhámban tisztítod a (sok papírral)
Beutaztatott osztrigákat, és sajgó
Ujjakkal, műanyag kötényben

Énekelsz.
A Wolfék meg nem gondolnak másra,
csak a zabálásra, amit különben,
mint mindent, alaposan tesznek.  Még mindig emberek.
Én meg sok citrommal elkábítom

A magma a tuareg keblében

Das Magma in der Brust des Tuareg

Német útlevéllel az agadiri reptéren
A téli napsütésben: identitáscsere
Rabszolgák lesnek rám, és tolvajok
Sündörögnek körülöttem, ki vagyok én
Nomád egy négycsillagos szállodában, tengerre néző szobában
Választhatok magamnak évszakot
A SZABADIDŐ EGY JÁRVÁNY a turista
Egyenruhájában, de munkanélküliként lebzselve
Last minute országokban ÉLETHOSSZIGLAN
Eldobható vagyok, csak a COCA COLÁ-nak van rám szüksége

Mohácsi Árpád fordításai