Rezignált hangszerek

Textúra

Egyszerre keletkező és pusztuló
Állomány? Inkább tartomány.
A nyelvnek felelgetek, amikor épp ébredezek.
Nincsenek felrakva az esztétikai ékszerek.
Még csak a pillanat van, egy történet végigreped.
Mint jég, ami olvadozni kezd.
S a lé, a felszín kristálytiszta lesz.
Addig még szemet csukhat, akit a fény ijeszt.
Mindvégig hit, a teljesítmény felett.
A felszín nem a nyelv, csak a közlés fecseg.
Van, amikor aljasság a sírás, hiszti a keserv.
Nyelv és tapasztalat ölre megy.
A beszélő teljesség az időből kimetsz.
Minden sejtben húr és hang rezeg.
Szaxofon és csembaló az emberi test

 

Abszurd, szenzibilis

Természet közeliség

Szerettem volna megtudni,
De egy élet is kevés hozzá,
Hogy miként válok énem alteregójává.
Saját megértésem foglyává,
Egy személlyé, aki olvassa önnön művét,
Szerettem volna felfogni a pillanatot, az átjárót,
Amikor megszületik ujjaim között a vers.
Agyi lebenyeim, sejtjeim és memóriám,
Emlékek, sejtelmek és képzelgések
Csészelevelei közül kipattan egy sor(s
Igen, egy zárójellel kezdődik a fogantatás.
Az ötlet, a motívum, a gondolatsor, a nyelv,
A keletkezés, a létrejöttből kibúvó, kihívó, kirívó
Piciny sarjadás, felsértés, felfeslés.
Ahogy összeforr jel és beszéd,
S a belső ágakból a kéz egy virágzó gallyat letép.
Kint megfordul a tartalom, a forma, az ész,
A norma, a tapasztalás, a hit, a tudás,
A múlt, a hagyomány egymásba forrnak.
És nem veszed észre, hogyan telt, itt a holnap.

 

Forró esőcsepp, gén nélküli ecset

Vető Orsolya Lia képeihez

Kertben hasalás, fűszálak bámulása.
Hangyák követése a kertbe.
Hullámok tektonikája egy üvegmedencében.
Átölel a talált manöken.
Mindig is a tempera-kastély része lehetett.
A rezignált hegedűhang vattacukor szerű folt.
Korall. Színátmenetes identitás.
Kézjegy, szignó és tücsök alakú ikonok.
Aposztrofálhatatlan, frissen facsart mintázat
A pohárba folyt, nettó időm.
Kis rostokat érez a nyelv.
A beszéd tulipánbimbói.
Az egysejtű hártya-palackok is játékba hozhatók
Nézés által. A szem egy kút, barlangba visz. Felfelé!
A felhők hasába. Majd a földbe.
Itatóspapír a befogadás. Tengerpart,
Szívja magába az életkedvet.
Majd ontja. Spriccelnek a kövek.
Épp attól boldog, hogy fókuszpont nélkül
Képzeli el a teret.
A mozdulat, a sötétben testté lesz.
Világgá kiáltja az álmosságot.

 

(Illusztráció: Svetlana Smirnova: View from the Depth)