A magas épületek mind bezárkóznak.

Egy aranytallér, mely foglyul ejti a Napot.

Rózsák virulnak, ha a salakdombok megszűntek létezni.

Az van, hogy a kulcslyukból még nem támolygott ki a pici, kétsoros tóra,

s ha beletörik is, elvássa fogát

az egál.

Így amit a sütőtökből daruval kiemelnek a pedellusok, az a huszonegy ring.

Netovább pufajka, kétfelől lecsüng

a fácánfelhőd!

Netovább szanitécrigó, te eleven samott, hisz föl se szántottad a gyámolító ponyvabúgást,

hanem, mint ki rovátkát nyelt, beleszaladtál a káromkodó suttogásba!

Nesze neked, páncélszekrény, a zsebesek árulóiddá váltak!

Rengeteg korhatáros gép nyisszant le fejeket;

ó, tenyérben gazdag locsolócső, okoskodásnak ne nézd a hiúzát!

Szódacsuklás és ínypercegés oltalmazzák a dombot, a dundi nagyító éréspontját.

Van, aki részt vesz a korholásban.

Van, akit úgy visznek, hogy a sapkáján felhördül a bojt.

Középsugaras gránátvető elvész a fonnyadásban,

de ím, loncsosodik az ütköző jobbra zárt kitinfala, honnét óvakodva merészkedik elő a satugombolyag.

Igen, satugombolyagot mondtam; mert kétlaki a szalagkorlát,

s elüszkösödött bódészám, a pohárnok.

Nesze neked lekváros fánk, tán elsejéig megsegít a radiátor-keszeg!

Nesze neked, csipkés combú amplitúdó, cirkáljon csak pamlagodon

krétaképű kimérád!

A kameraerdőben ésszerűbb elbukni, mint elfogadni azt, hogy a ricinusolaj egyszer csak felhevül a kergebirkákban.

Nevetsz, mert kürtödből valaki dalt szürcsöl.

Nevetsz, és fogaidon megcsillan az aznapi ebéd tányérja.

Aztán meg lehasalsz; így van ez jól, hogy kottáidra

vérdíjat tűz ki a pánik. – a nyüszítés továbbra sem érti, hogy miért illetlenség

az étterem sarkába hurcolni a páragyűjtőt.

 

(Illusztráció: Alison Astor – Bright Day’)