Elvadultam, apám, a szülőföldtől,
elkészül művem elhitt örömökből,
elvadultam, anyám, az anyanyelvtől,
nem kell mérgezett tej az anyamellből,
nem tudok már semmit a felejtésről,
ugyanennyit se az elképzelt égről,
nem olvasok szavakat szemgödrökből,
nem óvom könnyét, ki bennem dörömböl,
nehéz mámorba zülljek vagy a versbe,
sose nyugodtam le, mint a Nagy Medve,
mindig kolduló szívem hova tartsam,
mit írtam, elégettem, odaadtam,
mégis kevesellték, mit adni tudtam,
bevontak volna hitvány praxisukba,
legyek félkész termék, guruló kocka,
nagy hegyek hava helyett csak hófoltja,
s mikor ezt akarták, siettem megbánni,
helyettük, de hogy maradhatnék egynyári,
nyílt sebem, fejemet most hova hajtsam,
hisz elromlanom nem enged a hajlam,
ha új hang helyett lehetek csak visszhang,
irthatatlan gyökerű pehely pitypang,
halott leszek, mire visszakapnám életemet,
éljen soká, ki velem temeti szégyenemet.
(Illusztráció: Caïn venant de tuer son frère Abel, Henri Vidal szobra, Tuileriák kertje)
